Pápai Közlöny – XIX. évfolyam – 1909.

1909-01-24 / 4. szám

testületi tagokkal is minden kérdést lehet értelmesen és helyesen megvitatni, sem a kiadásokkal járó újításoktól nem irtózik, ha annak hasznos és célszerű voltát bizonyítják, de nem lehet csodálkozni azon a természetszerű idegenkedésen, mellyel minden nem tőle jövő indítványt fogad, ha arról csak a közgyűlésen értésül, ha a vezetésre hivatott férfiak ugy tá~ Jálják oda neki azokat a nagyfontosságú kérdéseket, mintha arra neki csak szavazni lenne szabad. Mi már több ízben és ez alkalmat is felhasználjuk ezen sajoosan tapasztalt események után újólag egy városi kör létesítését sürgetni. Nagyon jó iskola volna az ilyen kör a városatyáknak, kik azután az itt nyert tapasztalataikat szépen érvényesíthetnék a közgyűlésen. S meg volna még az erkölcsi haszna'is, hogy a vallási, politikai és osztálykülömbségen felülemelkedve minden képviselőtestületi tagot szavazatában kizárólag csak a célszerűség, a közérdek vezetne s hogy azok az ellentétek, melyek néha-néha, bizony nagyon is élesen mutatkoznak, szépen elsimul nának s minden polgár a másikban habár különböző utakon is, de a közös cél felé igyekvő társát látná és becsülné. A város vezetőinek figyelmébe ajánljuk az eszmét, a mely nem uj ugyan, de megvalósítására nálunk éppen a jelenben igen alkalmas talaj mutatkozik s amelyet célravezetőnek tartunk arra nézve, hogy a képviselő testületi tagok nagy részének rövidlátását és tájékozatlanságát végleg megszüntesse. Felszólalásunkat azon reményben fejezzük be, hogy a legutóbbi városi közgyűlésen tapasztalt sajnálatos jelenségek nem fognak többé előfordulni, mert az ily esetek városunknak csak szégyenfoltját képezhetik. Végül még egyet ! Általánosságban jellemeztük az eseteket és igy kiékeli jelentenünk, hogy felszólalásunknál ezt tartottuk szem előtt, hogy: „Akinek nem inge, ne vegye magára" ! Pollatsek Frigyes. Városi közgyűlés, — 1909. jan. 18. — Puskaporos hangulat uralkodott a hétfőn tartott képviselőtestületi köz gyűlésen. Okot erre az építési sza' bályrendelet két paragrafusa szol gáltatta, melyet főleg a gazdaközön1 sé g lát sérelmesnek és annak módosítását kívánta. Hosszas és heves vi tára adott ez alkalmat mely nagyrészt abban nyilvánult, hogy ezen paragrafusok miatt az érdékeit lakosság a hatóság részéről folytonos zaklatásnak és teriorizálásnak van kitéve. Ugy.tncsak zajos jelenetek játszódtak le a kataszteri bérház építésével előfordult tulkiadások miatt, mely kérdés egy vizsgálat elrendelé sét eredményezte. A közgyűlés lefolyását adjuk a követ kezőkben : Mészáros Károly elnöklő polgármester üdvözli a megjelenteket az ülést megnyitja és a jkv. hitelesítésére dr. Koritschoner Lipót, Kis Ernő, 'Vágó László, Bottka Jenő és Giczi Gábor képviselőket kéri fel. A mult ülés jkv. felolvastatván az észrevétel nélkül tudomásul vétetett. Elnöklő polgármester hálásan emlékszik meg Ihász Lajos elhunytáról. A megboldogult ugyanis végrendeletében Pápa városáról is megemlékezett. Ingatlanainak jövedelmének egy részét Pápa város pénztárába befizetni rendelte mindaddig míg a befizetett részletek 200000 koronára szaporodnak és ezen összeget egy lelencház létesítésére adományozta. Indítványát, hogy emléke jkvileg örö kitessék meg és a gyászoló özvegynek valamint a dunántuli ág. hitv. egyházkerületnek részvétirat intéztessék a képviselőtestület hálásan veszi tudomásul. Ugyancsak szomornan emlékszik meg a messinai szerencsétlenségről ós inditványoza, hogy segely címén ezen célra 200 korona szavaztassék meg. Egyúttal jelenti hogy a tanács külön gyüjtőivet bocsájtott ki. Az indítvány helyeslései elfogadtatott. Végül bejelenti Kiss Ferencz városi képviselő elhunytát és indítványát, hogy emléke jkvben örökítessék meg és a gyászoló családhoz részvétirat küldessék, a képviselőtestület elfogadja. Napirend előtt dr. Lövy László jelenti, miszerint tudomása van arról, hogy egy francia r. társaság tőbb gyárott szándékszik Magyarországon létesíteni, kérdi a polgár mestert, kogy valljon mit szándékszik tenni arra nézve, hogy Pápa is részesüljön ezekbői a gyárakból ? Polgármester megnyugtató válaszát, hogy érdeklődni fog ezen gyárak iránt, ugy a képviselőtestület valamint interpelláló tudomásul vette. dr. Antal Géza helyesli a messinai szerencsétlenek segélyezését, de elsősorban óhajtja, hogy az ajkai bányakatasztrófa — Ilonka ! — szólt csendesen, fojtottan. — Maga nagyon kegyetlen. Nem én hozzám. Oh, ezt nem is panaszolnám ! Hanem önmagához. Ilonka kissé ellágyult. — Lehet, hogy igaza van. Talán igaz ságtalan is vagyok, mert csúfolom, noha igazában nem is tudom, mi végre jött. — De tudja 1 — felelt a férfiú. — A lelke jól megérezte szó nélkül is. Lássa, mennyire megértjük egymást még most is. A nő nem árult el i-emmi meglepődést. Nem is felelt. Az utat takaró száraz lom bot nézte, mintha olvasni akart volna a hervadt levelekről. A férfi is hallgatót'. — Ilonka I — szólalt még aztán — köszönöm, hogy hü maradt hozzám. A hölgy tiltó, elhárító mozdulatot tett. — De köszönöm. El sem is tagadhatja. Miért nem kérte ki magának ezt a régi meghitt hangot, bizalmas megszólítást, amelylyel beszélek hozzá ? Meg kellett volna ten nie. De maga, lássa, az én visszajövésemet már százszor megálmodta. Mindig tudta, hogy egy nap majd csak eljövök érte. S ezt mindig ugy képzelte, hogy hirtelen berontok, s édesemnek, Ilonkámnak szólítom, mint régen. Ezért nem tudott szemtelenségnek érezni. Bálint szavába a hipnotizálónak parancsoló ereje szólt. A szavak igazsága a hölgyet szinte megbénította. Az erőltetett kissé fanyar guny is egészen elveszett. — Tagadhatja-e ? — szólt a férfiú Ilonka türelmes megadással hallgatott. — Nézze, drága, — folytatta Bálint, — én azért jöttem, hogy lezárjam a multat. Lássuk hát ezt a multat. Rekapituláljunk. Akkor kezdődött, mikor abban a vidéki kis városb.in Butti Luczifer jében játszott. Ami kor előre megmondotta, hogy nekem fog játszani. Emlékszik? Együtt tanultuk a sze repet. Nekem mondotta fel. Az előadáson fehérpettyes rövid kék ruha volt rajta. Szép volt és fiatal, mint a tavasz, Igazában akkor szerettem meg. Akkor lett a szerelmem szenvedélylyé, rajongássá. Magát is akkor kapta meg ez a csodálatos hatalmú igézet. Ilonka halkan, szomorúan elszólta magát : — Nem. Bálint kezéhez kapott, hogy megcsókolja. Megengedte. Magának akkor ötven forint volt a gázsija. Nekem sem sokkal több. A szerelemhez ugyan ennyi sem kell, az életet azonban drágabban mérik. Vártuk a jövőt. Ábrádoztunk, Budapestről. Mindaketten. Maga a Nemzetiről, Vígszínházról. —• én egy előkelő szerkesztőség külön szobájáról. Diadalokat álmodtunk meg előre. Tapsviharokat, melyek mindakettőnknek szólnak. 8 előre próbáltuk, hogy majd akkor, a közös diadal szédületében, hogyan fogjuk egymást megcsókolni. Jó volt előre próbálgatni, hiszen valóban nem jutottunk hozzá. A diadalhoz külön külön jutottunk. Hiszen ez lett a bajunk. Lehet, hogy- maga rosszul itélt meg engem, én azonban megértettem a maga cselekedeteit. A következő szezonra már Budapesten volt. Ünnepelt főváron díva lett, én kopott ruhás vidéki riporter maradtam. Diadalban, gazdagságban úszott, én azontúl is csak ritkán kerestem havi száz forintot. Elmaradtam magától. Nem látogathattam, de levelet sem írtam. Lemondottam. De csak egyenlőre. Majd akkor, gondoltam, ha már egyenlők leszünk, akkor fogok előtte megjelenni. Tudtam, hogy megvár, hogy hü marad hozzám még akkor is, ha nem is tud, nem is hall felőlem. De azt, hogy maga, a gazdag, eng«m szegény czigányt eltartson, nem vállalhattam. Egyszer magához rendelt. Emlékezzék. Fényes, nagyúri lakásán majdnem zavarba i jöttem, rtlig mertem eléje lépni. Olyan félve, olyan tisztelettel közeledtem hozzá, mint gyermekkoromban uraságunkhoz, a hercegasszonyhoz. Káprázatosan szép volt és előkelő. — Mi szándékái vannak ? — ezt kérdezte. — Mi szándékaim ? — feleltem. — Híressé, naggyá, gazdagá lenni. Ha éjjelnappal kell érte megdolgoznom, akkor sem engedek. Erőt, tehetséget érzek magamban. Álmaimnak meg kell valósulniok. — Én már elértem, amire vagytam. — Maga igy felelt. — Csak egy hiányzik hozzá. Félve kérdeztem, mi az az egy ? — A boldogság, — felelt reá. Még sokat beszélgettünk. És maga mindig arra vitte a szót, hogy hiányzik valamije. Hiszen értettem jól, hogy az a valami én vagyok. De nem akartam róla hallani. Végre is megunta a kerülgetést és nyíltan kérdezett. Hogy mikor akarom hát édes menyasszonyommá, feleségemmé kérni? Istenem ! ha maga azt tudná, milyen kin volt az a kérdés ! Nem feleltem.