Pápai Közlöny – XIX. évfolyam – 1909.

1909-08-29 / 35. szám

kalmas a cikkíró ur javasolt felosz tási mód. Mást ajánlunk tehát. Állapítsa meg a kormány időlegesen az összes váro­sokra nézve a tisztviselői fizetések mi­nimumát, megfelelő lakbérrel együtt. Ezen az alapon határozza meg min­den egyes városra nézve külön-külön a fizetésrendezés folytán előálló te hertöbbletet s ezen tehertöbblet és a 2 millió korona számviszonya képezze a kulcsot az adandó segély mérvére nézve. Vagyis egy fiktív példával élve, ha a városi alkalmazottak jelenlegi illetményeinek összeredménye 10 mil­lió koronát tesz ki, a kormány által megállapítandó minimális fizetés és lakbér mellett pedig ezen összeg 15 millió koronára emelkednék, az ily módon előálló 5 millió korona teher többlet fedezve a 2 millió korona se­gélylyel, minden város a tehertöbblet 2/s-ét, vagyis 40% át kapná időleges segélyképen. Csakis ily módon volna elérhető az, hogy a 2 millió korona rendelte téséhez hiven, kizárólag a'fizetések rendezésére fordíttatnék. A fizetések minimumának ilyetén megállapitása már azért is üdvös volna, hogy a kapott segély az egyes városok tisztviselői közti felosztásnak is alapul szolgálhatna, miáltal elke­rültetnék a segélynek az egyes váró • sok keretén belüli azon igazságtalan felosztása, amely a jelenlegi fizetések aránytalansága folytán teltétlenül elő állna. Igaz ugyan, hogy ezen felosztási terv viszont a gazdagabb városok ér­dekeit sértené, azon arányban, meu­nél előnyösebben vannak ott a fizeté­sek rendezve, de nem méltányosabb e, ha a gazdag juttat valamit feleslegé­ből a szegénynek, minthogy a szegény legyen áldozata a saját nyomoruságá uak. t OMKE. közgyűlése. — 1909. augusztus 22. — Az OMKE. pápai fiókja mult vasárnap délután 3V 2 órakor tartotta meg a Lloyd helyiségében évi rendes közgyűlését. Elnök távollétében Hanauer Zoltán al­elnök elnökölt, ki üdvözölve a megjelente­ket, az ülést megnyitja és a jkv hitelesíté­sére ifj. Eisler Mór és Fischer Gyula tago­kat kéri fel. Lázár Ádám pénztáros bemutatja az évi zárszámadásokat és a jövő évi költség­vetést, melyeket a közgyűlés tudomásul vesz és részére a szokásos felmentvényt megadja. Ezután dr. Fehér Dezső titkár fel­olvasta titkári jelentését az egyesület évi működéséről, melyet közérdekül voltánál fogva egész terjedelmében a következőkben közöljük : Tisztelt közgyűlés ! A folyó évről szóló titkári jelentésem tartalmilag némileg eltér az előbbeni évek­ben tett jelentésemtől, amennyiben ez al kalommal nem csak a központ és a mi ke­rületünk évi működéséről kívánok megem­lékezni, hanem azon tapasztalatomat is ki­kivánom fejteni, a melyet évek során át az * Omke működéséből szereztem. Kikivánom fejteni ezen nézetemet az ért, mert azt látom, hogy a tagok túlnyomó része, de különösen azok, a kik érdeke az | Omke céljával azonos lenne, az Omkeval \ annak működésében szolidaritást nem vál­lalnak, illetve azt vagy egyáltalában nem, vagy a kellő hatékonysággal nem támo­gatják. Azt látom, hogy azok túlnyomó több­sége, a kiknek saját érdekükben az Omkét erősíteni kellene, indolensek, vagy nem is­merik az Omke célját, vagy ha ismerik is, anélkül, hogy a kellő az Omkeba való be­lépéssel annak erkölcsi és anyagi támoga­tásával biztosítanák, eréjeit lebecsülik. Arra kérem tehát a tisztelt közgyűlést, szenteljen néhány percnyi türelmet ezen gondolataim meghallgatásának, mert az egész intézmény kellő hatékonysággal való műkö­désének föltételét az képezi, hogy mindazok, akik az Omke céljaival társadalmi és gazda­sági tekintetben egyérdeküek, ne vonják ki magukat az érdekeik védelme szempontjá­ból alakult egyesület kötelékéből, hanem szivvel lélekkel csoportosuljanak a Omke zászlaja alá. Az Omke célját és feladatát az képezi, hagy a kereskedelmi érdekek ugy a tör­vényhozásban mint a közigazgatásban meg­védessenek, illetve a kereskedelem az álta­lános közgazdaságban mint hazánk közgaz­daságára fontos tényező, utóbbi gazdasági ágakkal egyenlő védelemben és támogatás­ban részesüljön. Végeredményében tehát az Omke cél­ját az képezi, hogy kivivja azt, hogy min­den megtörténjék a mi szükséges ahhoz, hogy a kereskedelem közgazdasági jelentő­ségéhez mérten föl virágozzék és semmi se történjék olyan sem a törvényhozásban sem a közigazgatásban, a mi a kereskedelem ér­dekével ellenkezik. Egy szóval tehát az Omke célját a kereskedelem közgazdasági jelentőségéhez mért társadalmi és gazda­sági elhelyezkedését jelenti. Ahhoz azonban, hogy a kereskedelem necsak ki ne szoritassék abból a helyzetből amelyet eddig elfoglalt, hanem a termelési tényezők helyes gazdasági elhelyezkedésé­nek megfelelő helyet foglaljon el, szüksé­ges a kereskedelem megnyilvánuló ereje. Ezen erő pedig csak a szervezkedés által érhető el, jobban mondva mutatható ki. És higyje el a tisztelt közgyűlés azt, hogy nem elég az, hogy a kereskedő osz­tály tudatában van azon fontos szerepének, a melyet a közgazdasági életben betölt, — némileg a dolgok belső ereje az osztály igazsága, ez csak szükséges ahhoz, hogy kellő erő kifejtéssel a közgazdasági élet harcában érvényesülhessen, hanem föltéte­lét képezi maga az erőkifejtés is, a mi pe­dig nem egyébb, mint az egyérdeküek tö­mörítése. Annak igazságát, hogy a szervezett Hát azért nagyon megszerették az uj tiszteletest a komolyabb népek és szerették a térjek is, talán ugyanazért, amiért az asz­szonyuk epéskedtek vele. Az asszonyok ugyanis szintén a gyámoltalanságát emle­gették, mint legnagyobb férfiú hibáját és szörnyű nagyokat ásítottak a bibliai példáin. A hallgató közönsége is megszaporo­rodott, mert egyre gyakrabban jártak el a Pribóczy hölgyek. Köztük katholikusok is, akiket részint a családíő vallása iránti tisz­telet, részint pedig az uj pap hire vitt el a másik templomba. Ott aztán Ilonka hallgatta a legnagyobb áhítattal Jób keserveit, a víz­özön csodálatos történetét, amely meghozta az esőt, holott előtte csak harmat volt. Tiszta harmat, amelyből magasztosai! kerül tek ki a lelkek, s nem szivek őszi zivatarja. És jöttek sorba a bölcsek könyvei, emlé­kezvén azokról, akik csalárd álmokra figyel­mezvén, hasonlókká válnak azokhoz, akik árnyék után kapkodnak és a járó gyereket akarják elfogni. Olyan szépen kapcsolatba kerültek mindezek a völgyek liliomával, cip­rusiak fürtös, illatos virágával, hogy meg­értette mindenki, talán csak az nem, akinek szóltak. Az emberek a hangra lettek figyelme­sek, a tartalom már csak hozzájárult a meg­értéshez. Az a hang most nagyon szelid volt és jött bársonyos, himes szárnyain Jákob, aki találkozása vala az atyja juhait őrző Rá­chellel, sőt hét évekig szolgálta érte. És csak kevés napoknak tetszék neki az égész idő, mert fölötte szereté ötét. Pribóczyéknál őszszel kezdődött az igazi, eleven élet s belenyúlt az a télbe, mikor a vadászatok még több embert terel­tek össze. A tiszteletes a szokottnál is csön­desebb lett, mindössze csak mosolygott a benső képe elrejtése okából. Hogy ez a mo­soly fájdalmas, azt már nem vették észre, mint ahogy a világ mindig olyasmit lát meg, amit nem kellene, s óriási dolgok mellett halad el észrevétlenül. És nyájas volt az ő arca akkor is, amikor tudtára adták Ilonka meny asszonyságát, ami, hogy elérkezett, nagy öröm volt a családban. Valami csodaszépen eshetett akkoriban a hó, finom pillékkel boritva el az agyagos utat, mert a tiszteletes virradatig el tudta nézni az ablakából. Ugy, amint hazaérkezett az este. Még a kalap is a fején maradt, vi­szont a szoba kihűlt, — de hát izzó test veszi csak észre hideget, az a dermedező sziv azt is érezheti, hogy ő hozzá simul most a természet. A katholikusoknál rórátéra harangoz­tak, mikor föleszmélt a pap. — Nini, mintha reggel lenne ! Hogy nem vettem én ezt észre ! Kellemetlen volt a nyirkos szoba le vegője, mint az olyan szobáké, amelyekbe nem vegyül asszonyi illat, csak pipafüst s nem tud otthonossá válni falai között a nap­sugár, hanem 'rohan futó czirógatás után tovább. Oh, az a napsugár ! Milyen messzire kerül ezentúl! Es oh gyönge, gyámoltalan lélek, a mely nem tudta itt tartani, meg sem kísérelte az ittmaradását. Kapta a botját és nekivágott a havas világnak, hátha ott még jobban Össze lehet gémberedni 1 És az istentisztelet idejére már megint visszatért arczára a szelid mosoly s ugy idézte a prédikátorok könyvéből a sza­vakat, mintha a saját lelke tenne vallomást. — A bölcsnek fejében vigyáznak a szemek, a bolond sötétségben jár. De tapasz­talára, hogy mind a kettőnek azon egy vége vagyon. Mondanám azért szivemben: ha egy végállapot ér engem a bolonddal együtt, mit használ nagyobb bölcsségre törekednem ? És meggondolván ezt jól magamban, ugy talál­tam, hogy ez is csak hiúság. És mihelyt az ember hiszi is azt. amit mond, már kezdi önmagát legyőzni. Igaz, hogy a papi lakás talán örökre üres marad, de bizonyos lelkek képtelenek bizonyos kor­ban uj érzésekre. Ahhoz a bohó, gondtalan gyermeki korszak szükséges, amikor egy­egy álom meghozza a képzelt szerelmet s már is tovaröpiti. Később, uiikar a fiatalos arcz mellett behavazza az idő a fejét, ott rezeg a régi akkord mélabúsan a szívben. Már nem is tud tisztán emlékezni egyes dol­gokra s vágyakozván a szerelem után, ugy találja, mintha csak a szerelem fogalmába volna szerelmes. De az még messze van, addig nagy utakon kell a léleknek általvergődnie, addig még a lakodalmon is jó arezot kell vágnia. Hiszen itt mindenki boldog, sőt Pribóczyné szelíden teszi kezét a vállára: — Az asztalkendő, tiszteletes ur, az asztalkendő! Most már összehajthatja, ha éppen ugy tetszik.

Next

/
Oldalképek
Tartalom