Pápai Közlöny – XIX. évfolyam – 1909.

1909-08-15 / 33. szám

künk kötelességünk ezen közönyre rámutatni. Igenis ajövö évi költségvetés olyan fontos aktus városunk jövőjére nézve, mely minden egyes városi képviselő kötelesség teljesítését a legnagyobb mértékben hivja fel Nem ér az semmit, hogy hibáztatjuk a költségvetést, de tessék érvekkel előállni, amellyel azt apasztani lehet. Tudtunkkal a költségvetésben vannak oly tételek, melyeket nyirbálni lehet, söt tételek teljesen törülendök is volnának, amelyeket a költségvetés részletes foglalkozásainál tapasztalhatók lesznek, tessék majd érdeklődni 4ránta és meg fognak győződni róla, hogy ezen tételek a pótadó jelentékeny csökkénését vonják maguk után. Legfőbb ideje volna, ha a városi képviselők több érdeklődést tanúsítanának a város költségirányzatával szemben. Nem a levegőbe pingált különféle szép és nálunk rendesen szalmatüzzé vált intézményekkel kell vesződni, hanem teremtsünk első sorban a városházi állapotokon egészséges reformokat. A gazdálkodási rendszer hibáit javítsuk ki s ezáltal igyekezzünk a polgárság terhén könnyíteni, mert csakis igy érhetünk célt. Nem csak adósság csinálásra, hanem legyen gondja a városatyáknak arra is, hogy a városnak uj jövedelmi forrásokat kutasson és nyisson. Vessen fel közhasznú eszméket s létesítsen oly intézményeket, melyek hasznot hoznak. Vegyék komolyan felszólalásunkat, lássanak hozzá, tegyenek a város érdekében valamit, mert ha csak passzióból ülnek ott a városháza termében, ugy vajmi keveset lendítenek városunk haladása és fejlődése érdekében. A bölcs városatyák ne kíméljék kényelmüket, hanem lássanak hozzá a munkához. A Győr átirata Pápa városához. Győr városa a vidéki városok mozgalmaiban vezető szerepre jutott. A vidéki városok kezdeményezései az egykor vetélytársnak nézett dunántuli emporiumban futnak össze és mi messze, az utolsók között kullogunk mindenütt, ahol cselekvésekről, kezdeményezésekről, tervekről, városi érdekek szolgálatáról van szó. Példákat nem kell felhoznunk, de el maradásunk fölött való rezignáción kat nehéz elfojtanunk, amikor a szomszédos város erőtől és munkakész ségtől duzzadó tevekenységéről épen Pápára érkezik Győrből felhívás, hogy csatlakozzunk a győriek tervéhez. A terv okos és megvalósításra , érdemes. Arról van szó, hogy a városok számára takarékpénztárat kell létesíteni és Győr azt is megmondja, hogy miként csináljuk meg az előkészületeket. A Pápa városához intézett győri átirat a következőket mondja: A rohamos fejlődés városainktól nagy anyagi áldozatokat követel, melyek helyesen csak a jövő nemzedéket is megterhelő hitel igénybevételével nyerhetnek kielegitést. Köztudomásu tény azonban, hogy a magyar városok hiteligényeinek kielégítése terén nagy nehézségekkel küzdenek, ami abban nyilvánul meg, hogy vagy egyáltalán nem elégíthetik ki ezeket az igényeiket, vagy pedig a kielégítés szinte elfogadhatatlan föltétel mellett történik, amint ezt a közelmúltnak tapasztalatai sajnosan tanúsították. Ennek a sajnálatos állapotnak első sorban természetesen a magyar városok az okai, mert tétlenül nézték az eléjük tornyosuló akadályokat és nem használták ki az erkölcsi tőkét és erőt, amely az egyesülésben rejlett volna. Törvényhatóságunk közgyűlése az erők egyesítésében találta meg annak a mozgalomnak nagy jelentőségét, mely a magyar városok országos takarékpénztárának megalapítására irányul. Ennek a nagy jelentő az egymásra meredő, komor, magas paloták szépségét alig lehetett kellőkép méltányolni, mert az utczák keskenyek és szűkek voltak. A középkorra emlékeztető vásártéren át végre az aránylag nagyszerű hatású Maquedára jutottak, hol a divatos kirakatok sokasága, a hullámzó tömeg elárulta, hogy ez a város legforgalmasabb tere. Gondtalanul bámulták a környezetet, mely a pazar jólét mellet a népnyomor rikító ellentétét élesen megkülönböztette. Elég látni és hallani valójuk akadt. Az egyik oldalon durva halárusnők czivakodtak hangos pörlekedéssel, a másikon pedig utczai elárusítók magasztalták portékájukat rikácsoló, fülsértő kiabálással ; a fasorokban szánalmasan béna koldusok tolakodtak a suhogó selyemruhákban sétáló, elegáns hölgyek nyomában ; az utczasarkon egy feketehajú, tüzesszemü szicziliai térdelt a fali fülkében, tarkán felvirágozott Madonna előtt, egyik keresztet a másik után vetve mellére és félhalkan ájtatos imákat mormolva. Végre egy bizálmat gerjesztő kávéház elé jutottak és Carter e szavakkal fordult a leányhoz : — Itt talán pihenő közben fagylaltozhatnánk? Ugy hallottam, itt kitűnő fagylaltot lehet kapni. Miss Follansbee szívesen beleegyezett és a következő pillanatban már helyet is foglaltak egy csinos márvány asztalnál és szótnéztek az elegáns helyiségben ; de Ethel csakhamar megfélemlítve lesütötte szép szemeit, mert észrevette, hogy a szomszéd-asztalnál ülő három fiatal ember kihivó módon fixirozza tekintetével. Három nyegle lovastiszt ült ott egymás mellett, élénk beszélgetésben, ami azonban jiem gátolta meg őket abban, hogy a fiatal leányt feltűnő módon fixirozzák, akit, veleszületett amerikai büszkesége ellenére is, a legnagyobb zavarba ejtettek. Ethel elpirult és kikerülte a szúrós tekinteteket, hogy kellemetlen szomszédait ne kelljen látnia. A hallást azonban nem kerülhette el, annál kevésbbé, mert az egyik bámulója elég hangosan nyilvánította véleményét, -azon felvetésben, hogy a szép amerikai nő talán meg se érti az olasz nyelvet; ámbár az is lehetséges, hogy éppen azért beszélt olyan nagy hangon, hogy véleménye a szándékolt cini hez annál inkább eljusson. — Ah, Luigi, — milyen csodálatos, kék szemek, milyen hóditó, szőke szépség! Ha nem csalódom, a signorina bájos mosolya téged illet, te boldog halandó 1 A megszólított Öntelten mosolygott, hetykén megpödörte bajuszát és visszautasító kézmozdulattal válaszolta: — Az asszonyok szeme minden katonán megakad ; mindnyájunknak egyenlő tér nyílik, de én azért nem irigylem az előnyeiteket ! Kaczagtak és miss Follansbee még mélyebben elpirult. Carter boszusan mérte őket végig, de a tisztek rá se hederítettek, tudomásul se vették jelenlétét. — Camillónak igaza van! — szólt a harmadik. — Luigi csak azért játsza a nagylelkűt, mert ellenállhatatlannak hiszi magát. Bizonyosra veszi, hogv ezt a tartózkodó, szőke szépséget is meghódítja ... de akkor tanácsolnám, viseltess iránta tartósabb hűséggel, mint a szegény, kis Annuncziata iránt. — Ah! Annuncziata ? — szólt Luigi, vállait megvetőleg vonogatva. — Hogy lehet a kettőt egy napon emlegetni ? Czínizmus ! — Igaz, nem lehet őket összehasonlítani ! De gondold, ami heves szicziliai leányaink véresen szokták a hűtlenséget megbőszülni és Annuncziata villogó fekete szemei vészt jósolnak, mig ezekből a szelíd, kék szemekből csak könnyek enyhe harmata pereg alá. Miss Follansbee szemeiben csakugyan könnyek gyülemlettek, a megbotránkozás és tehetetlenség könnyei. Ülőhelyéből félig fölemelkedve, igy szóllott: — Menjünk, mr. Carter! Nem kívánom már a fagylaltot ! — El akar menni ? — kiáltotta meglepetten Camillo. — Mit szóltok hozzá, fiuk ? — Kaczérság, tettetés ! — volt Luigi gúnyos felelete. De a következő pillanatban már előtte állott egy szélesvállu, magas, szőke alak, kinek csupasz, fiatalos arcza a dühtől izzott. Szikrázó szemekkel nézte végig Carter az egyik tisztet a másik után. Olasz beszédje nem volt tökéletes, de méltatlan haragjában csak ugy özönlött ajkairól a szó és elég értelmesen fejezte ki méltatlankodását a durva támadás fölött. — Nem is tudom, minek nevezzem az urak durva viselkedését? Amerikában egyszerűen határtalan arcátlanságnak mondanák ! Pillanatnyi csend követte szavait. Azután fölemelkedett Luigi, kinek olajszínű arcza egy árnyalattal sápadtabb lett és kifogástalan udvarias meghajlással átnyújtotta névjegyét a fiatal amerikainak: — Rendelkezésére állok, signor ! Carter rövid fejbólintással fogadta. — Ali right ! Ugyanabban a pillanatban egy galambőszhaju tiszt közeledett a csoporthoz, aki