Pápai Közlöny – XIX. évfolyam – 1909.

1909-07-04 / 27. szám

melyik ujitás volna jobb ; hónapokon keresztül fogyasztjuk egymás erejét a célra nem vezető vitatkozásokban, a végeredmény pedig az, hogy a tervek, maradnak tervek. Miért van ez igy és mi az oka annak, hogy nem tudjuk a felvetett terveket létesiteni ? Mondjuk ki őszintén, hogy nem bizunk önmagunkban, mert ha vannak is lelkes embereink, nem működnek szívvel-lélekkel a tervek megvalósításán. Igen, magában a városi tanácsban több oly férfi van, aki a m?ga részéről mindent meg tenne s akinek elegendő erélye és akarata lenne ezen reformokat végrehajtani, melyek városunknak vitális érdekeit képeznék. Fel is*szólalnak ezek minden egyes alkalommal és felszólalásaik egy kis életet is kölcsönöznek a tanácskozásoknak, de javaslataik ad-akta tétetnek és ha immel-ámmal tudomásul is veszik, azokat érdemleges tárgyalás alá nem veszik és a „feledés fátyola" fedi őket. Mert a folytonos tervezgetések, ha szép álmok maradnak csak, előbbutóbb nevetségessé lesznek. A szorn szédos városok folyton emlegetik, hogy Pápa mi mindent akar s hogy mennyire haladunk, de ha azt tudnák, hogy amit mi akarunk, minden csak tervezgetés, akkor csak nevetve emlegetnék a mi eredménytelen erőlködéseinket. Általánosan elterjedt azon uézet, hogy a sajtónak első kötelessége a közvélemény előtt folytonosan ébren tartani az alkotandó alkotásokat és sarkalni, biztatni, ösztökélni az ujisoknak megtestesitésére hivatottakat. Küzdünk is fáradhatatlanul, de elvégre is nem lehet és nem szabad a közönséget bolondá tennünk avval, hogy légvárak mellett kardoskodunk és avval telebeszéljük a publikum fejét. Pedig az örökös tervek örökös regisztrálásával egy önmagunkat, mint a város közönségét csak áltatjuk, mert dacára annak, hogy elvben és érvekben a haladás országútján száguldozunk, tulajdonképen pedig a stagnatió fojtogató karjai között tespedünk. Ha nem hagyunk fel ezzel a helytelen taktikával, ugy az örökös tervek és jámbor óhajtások keretébe kerülünk, mely nem a haladást, — hanem a lassú pusztulást vonja maga után. Igenis tisztelt városatyák, ne csak folytonosan tervezgessünk, hanem alkossunk ! Vizsgái jutalomkönyvek. A közelmúltban egyik vidéki lap- ban X. város állami el. iskolájának igazgatója az illető város úgynevezett nagyérdemű közönségének áldozatkészségére apellált. Nem pénzt akart a nagyérdemüektől holmi haszontalanságokra : hogy például nyárou fürdőzhessék a szegényebb tanulónépség, vagy egészségesebb levegőjű vidékre vitethessenek a vézna, tüdőbajra hajló szegénysorsu gyermekek, — nem. Csekélységről van szó, mindössze néhány könyvre van szüksége az illető igazgató urnák, — a jutalomkönyvek beszerezhetése végett Íródott a lelkes hangú felhívás. A vizsga ugyanis silány tréfa és semmi egyéb, ha az erkölcsi diadalnak nincs meg a materiális bizonysága. Jeles bizonyítvány . . . hát ez is valami ? — jutalomkönyv, jutalomkönyv kell, amelybe sajátkezüleg irta bele az osztályvezető ur, hogy : „kitűnő előmenetele, lankadást nem ismerő szorga'ma és példás magaviselete jutalmául". Az igazgató ur, meg az osztályvezető aláírása alatt az iskola hiva talos bélyegzője. Máshol meg az a szokás divik, hogy a vizsgái elnök az egész gyermeksereg és a vizsgái közönség jelenlétében buzdító beszéd kíséretében osztja ki a favorizált gyermekeknek az igy vagy amúgy beszerzett jutalomkönyveket, nem csekély keserütózkodott, André csak néhány banális sorban válaszolhatott leveleire. André Narcay csakhamar meggyőződött arról, hogy mennyire hiányzik neki Yvonne. Különben sem volt még soha ilyen bájos asszonyba szerelmes. A gondolat, hogy viszontláthatja őt, pezsgésbe hozta vérét. Milyen kedves is volt tőle, hogy ilyen haditervet főzött ki, csakhogy viszontláthassa. Ami pedig az operát illeti, — no, az nem olyan sürgős. Büszkén kezdett bele „A hableány" uvertürjének első akkordjaiba, de egyszerre hirtelen abbahagyta. Arcza elsötétült. Kellemesebb szórakozást, mint aminőre Rovisyben nyílik kilátás, igazán nem kívánhatott. Nemcsak bájosnak, hanem egyidejűleg praktikusnak és romantikusnak is Ígérkezett ez a kirándulás. De jobban megfontolva a dolgot, nem lehetett elvitatni azt sem, hogy nem egészen veszélytelen a vállalkozás. Nem mintha Provenchere túlságosan féltékeny, vagy bizalmatlan férj lett volna. Oh, nem ! Ellenkezőleg, azok közé tartozott, akik mindennek a végét fogják meg. Nem is a férj nyugtalanította Andréfc, hanem Yvonne. Eléggé elővigyázatos lesz e? André Narcay tüzrőlpattant asszonykának ós elég meggondolatlannak ismerte őt. Egy szerencsétlen véletlen a legkellemetlenebb következményeket vonhatta maga után. Oh, azok arí asszonyok ! Azok az asszonyok ! André nagyot sóhajtott. A zongora fényes ébenfája visszatükrözte képét, mint egy feketén tükör. Az a pár nap, amely André elhatározása, az elutazás és a rovisyi kastélyba való megérkezés között lepergett, a legteljesebb megelégedés közepette telt el. Még elutázása előtt terjedelmes levelet kapott Yvonnetől, aki magatartására vonatkozólag minden elő vigyázati rendszabályra kioktatta. Ilyenformán, anélkül, hogy beszéltek volna, teljesen értették egymást. Amikor Yvonne a meghívást kieszközölte, ezt bátran megtehette abban a biztos tudatban, hogy André szigorúan be fog tartani minden feltételt. 0 ugy tervezte, hogy erre az időre csak jó barátok lesznek. És Yvonnenak erősen eltökélt szándéka volt, hogy ebben a pontban hozzáférhetetlen marad. Ily módon biztosítva, André még nagyobb kedvvel kelt útra. Rovisy az első perctől kezdve tetszett neki. A kastély már messziről pompás látványt nyújtott és a szoba, amelybe vezették, tágas volt és hűs. Ablakai az árnyas parkra nyilottak. A ro visyi kastély, amely még XIII. Lajos idejében épült, hatalmas öreg fákkal volt körülvéve. Falait egy széles vizesárok habjai mosták és festőin tükrözték vissza a kastély tornyait és piros tetőzetét. A park baloldalán, nem messze a kastélytól állott a pavillon, amely André számára dolgozószobául volt kiszemelve. Provenchere és felesége Andrét megérkezése után egyenesen odavezették. A bútorzata mindössze egy széles kanapé ós egy zongora volt. Ugy fogja magát nálunk érezni, mintha otthon lenne — szólt Provenche ur. — Senki sem fogja itt zavarni. Semmi zaj azaz, hogy talán egy kissé áthallatszik a puffogás a lövöldémből; én ugyanis naphosszat a pisztolylövést gyakorolom. Ez az egyetlen szenvedélyem. Czéltábláim azonban egészen a park túlsó végében vannak ós hihetőleg hamarosan hozzászokik majd a puffogáshoz. André sandán pillantott Provenche nejére. Az ördögbe is! Ugyancsak okos dolog az a bizonyos elhatározás! Monsieur de Provenchere mentegetőzni kezdett: — Istenem, tudom, hogy nevetséges dolog, de hát falun' muszáj az embernek Schwach Mór cipőraktára Pápa, Kossuth Lajos-utca (Karsay-féle ház, az uj posta mellett), hol mérték szerint, vagy egy beküldött minta-cipő után nemcsak divatos, de főleg tartós és jól álló cipőket lehet gyorsan kapni. Beteg lábakra (ortopad-munka) kiváló gond lesz fordítva. Vadászoknak különös figyelmébe ajánlja garantált vízmentes vadász csizmáit és cipőit. SJ^ Ugyanitt saját készitésii raktári cipők kaphatók. Igg