Pápai Közlöny – XIX. évfolyam – 1909.

1909-07-04 / 27. szám

séget ébresztve azok szivében, akiknek talán inkább volna jogcímük a kitüntetésre, mint jutalmazott társa iknak. Igy van rendjén a dolog. Ez persze nem a törvény rendje, hanem — a szokásjog mintájára — szokásrend. Még dédanyja sem gágogott annak aludnak, amelynek tollával szen tesitetett az 1868 iki 38. népoktatási cikk, amikor már rég nyomták „Press burgban" sárga meg fekete színben az „Auszeiclmungs Dokumenteket". Egy fiu meg egy leány közös palavesszővel irt egy táblára (megfejthetetlen rébusz) körülöttük virág és sok szőlő. (Egy pozsonyi antikvárius kirakatá ban fedeztem fel.) Ebbe a szép' cédulába aztán beírták a kitüntetésre érdemes tanulók neveit, — és költ séget okoztak a papáknak egy szép keret ára erejéig, mert csak illendő berámázni és üveg alatt őrizni az Auszeichnungs-Dokumentet. Az obsitos katona is berámáztatja az obsitlevelét! Ez a cifra papiros ma nem divatos. Kár. Meit az utóda a jutalomkönyv lett. A kétféle kitüntetés között ugyanis az a különbség, hogy a szorgalom bizonyságául adott diszokmányból száz darab 80 fillérbe került, a könyv, az meg ha még olyan Wodianerikus, vagy Wolfnerikus is, jó val, de jóval drágább. És mivel drágább a könyv, kevesebbet lehet beszerezni, tehát kevesebb tanulót lehet kitüntetni. Igy áll a dolog általánosságban. A kiváltság — osztogatási rendszer részletei sokkal elrettentőbbek. Az iskola költségvetésébe nem veheti föl a vizsgái jutalomkönyveket, hát mint láttuk, az igazgató felhívja a közönséget, hogy adakozzék ; esetleg egy a tanügy iránt érdeklődő mecenás nyitja meg jutalomkönyvek beszerzése céljából erszényét. Már most ha összegyűl egy né pes iskola számára 30—40 darab könyv (a világirodalom minden fajtájából) akkor 30—40 tanuló érdemes a kitüntetésre ; ha 50 jutalomkönyv áll rendelkezésre, akkor 50 tanulónak édesítik meg vakációját, — ugyanannyiét ugyanis a jutalomköuyvek hiánya mindig megkeseríti. Mire való ez a komédia, mélyen tisztelt igazgató és tanító urak ? Bi zonyitványt kell adni a tanulóknak, pedig — ez persze utópia — az ideális állapot az lenne, ha már a hat éves gyerek a saját, jól felfogott érdekében gyiijtené a tudományt s nem a bizonyítvány végett. A bizonyítvány fundamentuma annak a válaszfalnak, amelyet később aztán olyan hangos frázisokkal dönget a demokrácia. Es önök még hydrauli meszet kevernek ebbe a fundumentumba, hogy mi se ártson meg neki, a viz varázsolja át -sziklává, a moha erősítse. Hadd érezze még inkább a kevésbbé tehetséges, vagy a kevésbbó szorgalmas (különben ez is a tehet ség hiánya) a maga kicsiségét azzal a társával szemben, akinek edzettebb az elméje, erősebb az akarata, vagy — ambiciózusabb a házi tanítója. A jütalomkönyvek kiosztása után mondja ki a gyerek először lelkének minden keserűségével és a boszu kéjes érzetével ezt a szót ; igazságtalanság. Hogy miért kell erre már az iskolában megteremteni e körülményeket, azt a Paedagógia vezérkönyveiből aligha méltóztatnak megmagyarázni tudni. Semmi szükség sincs hivatalos, vagy bármilyen alakban kiosztott anyagi jutalmakra, az erkölcsiek is csak jobbnak hiján állják meg a helyüket. Orvosszövetségi közgyűlés Pápán, A Veszprémvármegyei Otvosszö vétség f. hó 29-én tartotta meg tizedik évi rendes közgyűlését Pápán a városháza nagytermében a tagok rendkívüli élénk érdeklődése mellett, mely egyúttal alkalmat adott Yadnay Szilárd dr. szövetségi elnök, vármegyei íőorvos 25 éves orvosi és 10 éves elnöki művalami foglalkozás után nézni. Én oly szerenesés vagyok, hogy a horgászás és a cél lövés között választhatok. Mégis, ha társaságomra vágyik, mindenkor rendelkezésére állok. André Narcay csakhamar meggyőződ hetett arról, hogy Provenchere r.em tartozott az alkalmatlankodó térjek közé. Czéltáblái minden idejét igénybevették. André és Yvonna pedig tetszésük szerint használhatták ki helyzetüket és ki is használták, de megállapodásukhoz híven csak oly mértékben, amely az okosság határain nem terjedt tul. Ugy éltek, mint egy mátkapár. Szerelmük annak idején oly gyorsan keletkezett, hogy alig volt erejük beszélni róla ; olyan türelmetlenek voltak mindketten, hogy szerelmünknek tanújelét adják. Most gyönyörűséget találtak abban, hogy egymás lelkivilágát megismerjék. Porn pás délutánokat töltöttek el a parkban sétálva, vagy a csatorna vizén csónakázva. Hova tovább azonban kezdtek nyugta lanok és idegesek lenni André Narcay olykor behúzódott a pavillonba. Nem dolgozott, csak lázas álmainak engedte át magát. Yvonne gyakran ingerült és szomorú volt. Nyomasztó hallgatás lopódzott beszélgetésükbe. A hatalmas park fenségesen, mozdulatlanul terült el előttük, nem rezzent meg egyetlen falevél, a viz tükre pedig százszo rosan verte vissza a perzselő augusztusi nap izzó fényét. A távolból Provenchere pisztolyainak durranásai hallatszottak, szabályos időközökben. Egy ilyen napon történt meg, hogy kezük egymásba tévedt és ajkaik újból ösz szeértek. A zenepavillont választották ki az egymás közt létrejött megegyezés megszegésének színhelyéül. Előbb André lépett be. Kinyitotta a zongorát, megigazította a hangjegyeket és aztán feszült figyelemmel hallgatódzott. Az összehúzott függönyök mögül csak a falevelek suttogása és egy-egy szak gátolt mad rfütyty hallatszolt. Egyszerre rövid pukkanást hallott, tompán, messziről. André az ajtóhoz futott és éppen jókor jött, hogy Yvonnet karjaiba zárja. Monsieur de Provenchere a park végében lövöldözött czéltábláira. Két óráig tehát bizton lehettek tőle. E fölséges órákban teljesen megfeledkeztek szándékukról, a bölcseségrői, az elővigyázatról! És a tüzes csóközön közepette nevetve hallgatták a szegény Provenchere pisztolyának pukkanásait, amelyek ettől kezdve összejöveteleiket jelezték. Ám mindennek van vége és bizony ennek az indillnek is vége szakadt, mert Andrénak vissza kellett térnie Párisba. Provencherék nagyszámú rokon megérkezését várták, azoknak kellett heiyet esi nálnia, mert unalmas és kíváncsi társaságuk amúgy is fölöslegessé és veszélyessé tette volna jelenlétét. André Narcay bőröndjeit már felrakták a kocsira, amely a vasúthoz volt őt szállítandó. Yvonne és André a szalonban várták az elutazás pillanatát. André gyöngéden nézte a fiatal asszonyt. A zenepavillonban eltöltött édes órák emléke mellett is minden nagyobb sajnálkozás nélkül készült elhagyni Rovisyt. Yvonne már nagyon is vigyázatlan kezdett lenni és szinte megkönnyebült, amikor az ablak alatt felhangzott a türelmetlen paripák dobogása. Megnézte az óráját. Ideje kitellett. Anélkül azonban mégsem utazhatott el, hogy a ház urától bucsut vegyen. De hol az ördögbe is mászkál ilyenkor? André fölemelkedett ós kitekintett az ablakon. Yvonne mögötte állt és gyengéden kulcsolta át a férfi nyakát. Légy okos, Yvonne, ott jön a férjed ! Provenchere alakja feltűnt a fasor végén. — Bocsásson meg, kedves Narcay, — szólt beléptekor. — A lövöldében voltam, mint rendesen. íme, ez itt a legjobb czéllaporm Kilencz találat tizenkét lövésre. Átnyújtotta a fiatal embernek a keresztüllukasztott czéltáblát. — Ugy e, eleget zavartam, amikor a pavillonban dolgozott. De azért, reménylem, hogy. kellemesen fog visszaemlékezni Rovisyre. Tehát, Isten önnel! A podgyásza meg van ? Igaz, a czéltábláktól jövet, keresztülmentem a pavillonon, hogy megnézzem, nem felejtett-e el valamit. Mellesleg megjegyezve, Yvonne, el ne felejtsem — igazán megtilthatnád a komornádnak, hogy ugyanolyan hajtűket használjon, mint te, vagy hogy esetleg éppen a tiedet használja. Nézd csak, mit találtam a pavillonbeli kanapén. Monsieur de Provenchere egy hosszú, világos teknőcz-hajtűt kotorászott elő zsebéből. André ugy érezte magát, mintha a hajtű hegyei egyenesen az ő szivébe fúródtak volna. Mig Narcay halálra szántan várt egyet Provenchere golyói közül, amelyekkel az imént tizenkettő közül Kilenczszer feketét talált és Yvonne ideges nevetésbe tört ki, a házigazda intett a kocsisnak. André Narcay sohasem tudta meg, hogy a megcsalt férjek melyik alosztályába tartozik monsieur de Provenchere. Sohasem tudta meg róla, vájjon bolond volt e, vagy hős, vagy éppen tökfilkó.