Pápai Közlöny – XVIII. évfolyam – 1908.

1908-12-20 / 51. szám

getünk. Sürgetjük pedig azért, mert a hallogatásnak most már nincs éi telme. Az eddigi hallogatással is sokat vesztettünk, mert ez közjövedelmezöségünk rovására Írhatjuk. Minél előbb létesítjük ezen közvágóhidat, annál előbb szaporítjuk a közjövedelmünket. De nemcsak a közjövedelmet szaporítjuk ezzel az intézmény felállításával, hanem a város lakokosságának érdeke is kívánja ezt. A közvágóhiddal kapcsolatos hüttökamrák, tekintettel a nagyszámú mészáros és hentes iparosokra, nemkülönben a magánfogyasztókra közegészségügyi szempontból és nagyfontosságú, sőt monbatni létkérdés. Feltéve, de meg nem engedve, hogy mindezeket mellőzve, sürgetni kell a közvágóhidnak minél előbbi létesítését már azon szempontból is, mivel köztudomásu dolog, hogy napról napra rosszabbak a munkás viszonyok, ugy az épitési anyag valamint a munkaerő drágul és ezen halasztással csak költségesebbé tesszük ezen reánk nézve elodázhatlan közintézmény létesítését. Nincs több mondani valónk. Polgármesterünknek a már említett egyik közgyűlésen tett kijelentése után nemcsak hisszük, hanem elvárjuk, hogy a közvágóhíd kérdése — mely nem tudjuk hol aludt el — tervekkel és költségvetéssel felszerelve legközelebb napirendre kerül. De nemcsak városunk polgáraieselválalni a képviselő-jelöltséget. Estére már a dalárda küldöttsége is ott járt, hogy üdvözölje. — Megválasztunk, pajtikám, — biztosította a dalárda alelnöke, Vedres ügyvéd; — olyan lármát csapunk, hogy Jerikó falai is ledőlnek. Hát ha csak lárma kellett az volt bőven. A dalárda tagjai készek voltak tűzbevizbe rohanni az elnökükért : Simon Mihályért. S mikor a Simon párt a „Fehér ló" termében először összejött, olyan viharos lelkesedés tört ki, hogy bár a vendégfogadó falai nem dőltek le (ugy látszik, erősebbek voltak, mint Jerikói bástyái), de néhány gyengébb alkotású szék áldozatul esett. ^ főispán helyeslő fejbólintással szemlélte a megindult mozgalmat. — Támogatni fogjuk, — igérte Simon Mihálynak. Igaz ugyan, hogy csak erkölcsi támo gatást Ígérhet ő méltósága ; de majd később, majd meglátjuk, mit lehet. Talán ajánlólevelet is központból. Majd meglátjuk. A központból azonban más jelöltet ajánlottak, egy nagytekintélyű, volt Képviselőt, aki már semmiképp sem kellett a régi kerületének. A főispán hímezett hámozott. Nem akarja a közvélemény szabad nyilvánulását gátolni. Isten ments. Nem olyan időket élünk. De mikor fentről ilyen nagytekin télyü férfit ajánlanak. Kérem, a haza érdeke ... a parlament magas színvonala . .. satöbbi .. . Simon Mihály kész lett volna átengedni a kerületet, de az asszony nem hagyta : — Majd hogyisne ! Te mindig olyan terében bízunk, hanem városunk képviselőtestületétől is elvárjuk és nincs okunk kétkedni, hogy akkor amidőn városunkat érdeklő ily fontos kérdés létesítéséről van szó, minden lehetőt el fog követni a közvágóhidnak minél előbbi létesítésére. Végül még egyet ! Ha a közvágóhidi tervek és költségvetés esetleg a minisztérium ügyosztályában aludt volna el, ugy sürgesse meg a városi hatóság annak elküldését, mert ezen közvágóhíd minél előbbi létesítése a városunk és a lakosságnak közös érdeke és egyben közegészségügyi érdeke. Iparosok és kereskedők figyelőiébe. Annyiszor halljuk, oly sokszor vesszük ajkunk ra azt a jelszót, hogy a magyar ipar és kereskedés istápolása, föllenditése, megerősítése nemzetpolitikai szükség és cél, hogy méltán föltételezhető, miszerint minden tényező, minden alkalommal érvényesíteni törekszik a cselekvés pillanatában a jelszavakban rejlő igazságokat, hogy ne csak a hangzatos szóban nyerjen kifejezést a közóhaj, de megtestesülést nyerjen cselekedeteinkben az eszme, melynek érde kében szóharcot vivnak a hivatottak és valássztottak. De hát igy van-e ? Összhangzás ban áll e cselekedetünk e hirdetett jó bolond voltál, hogy hátra tolhattak, de most én állok a sarkamra. Én nem hagyom. Vedres ügyvéd sem hagyta. Nekik ne hozzanak ide a nyakukra senkit. Őket nem lehet ide terelni,

( vagy oda terelni, mint valami csordát. Ok arra szavaznak, aki nekik tetszik. Majd megmutatja a dalárda, mit tud. — Ne félj, pajtikám, mig engem látsz. Simon Mihály azonban nem nagyon örült ennek a biztatásnak. Legjobban szerette volna ő a békességet. Nem akar ő ujjat húzni senkivel. A főispánnal meg éppen jiem. Inkább lemond. De Vedres ügyvéd meg a többi jó barát megrohanta : — Micsoda gyávaság az ? Hát nem látod, hogy az egész város tele van a te zászlóddal ? Hát hiszen látta, látta, de mégis aggódott. Nagy hatalom a főispán s ő méltósága nem is titkolja, hogy neheztel. Aztán a pénz, a pénz . . . Sokba kerül ez a választás. — Sokba ? — pattant föl Vedres ügyvéd. — A Krisztus koporsóját sem őrizték ingyen. Tarfalvynak már háromszor annyijába van idáig ez a választás, mégsem panaszkodik. Tarfalvynak könnyű, van elég pénze, gondolta Simon Mihály ; de neki ? Bizony keserves állapot ez neki. Ha tudta volna, hogy ennyibe kerül, el sem kezdte volna. De már nyakig úszik benne, már négy darab váltója van a takarékpénztárban. Weinbergernek is adós a zászlókért és Vedres egyre zaklatja : — Pénz kell, pajtikám, megint. Czu darok az emberek, a lelkük üdvösségét is igékkel ? Mi magunk szolgálunk e példával arra nézve, hogy a megje lölt csapáson haladjunk ? Ha tiszta lelkiismerettel e kér désekre akarunk választ adni, ugy szégyen szemmel be kell vallanunk, hogy nem. S min múlik az, hogy a polgáriasult elem megerősödése, az iparos és kereskedő osztály fejlődése nem abban az arányban és mértékben növekszik, mint a hogy a hangzatos jelszavak után hinni szabadna ? A nemtörődömségen, a közönyön. Ez a megölője

; ez a rothasztója minden üdvös dolog magvának és a mag fogamzó képességének. Mint a röpke szó a hirdető aj káról ugy elszáll a gondolat, az eszme magva, a nélkül, hogy termő, fogó kony üdvös talajra találna azokban, a kikben a megvető hite szerint csírázni, gyökeret verni és százszorosan ezerszeresen megszaporodni kellene. Városunkban évek hosszú sora óta működik az iparos és kereskedő tanonciskola, hogy némiképpen pó tolja, helyre hozza azokat a mulasztásokat, a mik az iparos és kereskedő osztály társadalmi ós közgazdasági tényezővé való kialakulását megnehezítené. Azt hinné mindenki, hogy első sorban maga az érdekelt iparos és kereskedő osztály töri ma gát azért, hogy az iskoláztatás előeladják. És itatni kell őket, pajtikám, másképp nem lehet. Ne beszélj nekem, hogy nincs pénz ; ha én mondom, hát kell. Ha a föld alól vesszük is. riz asszony is azt mondja : — Kell. Kell ! A föld alól azonban nem lehet venni, csak a takarékpénztárból, ahová megint benyújt Simon Mihály egy váltót. De most már megmondták ott, hogy ez legyen az utolsó. Meggörnyedten, szégyenkezve jött ki a takarékpénztárból s kerülő uton kullogott hazafelé. Restelt a Weinberger boltja előtt elmenni. Pedig ez a Weinberger nem kö veteli a pénzét, azt mondja, majd ráérnek arra a választás után is. A választás után ? Haj, de hogy fog kiütni az a választás ? Napról-napra csüggedtebb lett Simon Mihály. Szinte összébb esett a szép, magas szál ember. Nehéz gond nyomta le a vállát. Eddig megélt becsületesen, adósság nélkül, most meg máiIsten tudja, hogy evickél ki belőle ! Hangjának ereje is mintha elveszett volna, már nem harsog oly hatalmasan. Nem is tud olyan szép, lelkes beszédeket mondani, mint azelőtt, bankettokon, ünne pélyeken. Gondolatai közé most mindig befurakodik az az aggasztó érzés, mely ránehezedik agyára és elzsibbasztja. Ugy érzi, szegény ember, mintha butulna, folyvást butulna. S ugy rémlik neki, mintha a párthívei is észrevennék. Mintha nem éljeneznék mát oly lelkesen. Vedres ügyvéd nem is titkolja a véleményét : — Puha ember ez a Miska. Nagyon