Pápai Közlöny – XVIII. évfolyam – 1908.

1908-12-06 / 49. szám

lyesnek egy ilyen kör szervezését a melyen belül valamennyi osztály tagjai között az érintkezést közvetlenebbé le­hetne tenni. Ha városunk társadalma egységes nem lehet, akkor legalább ne a politika darabolja azt szét, mert en­nél elébb való a mi városunk közérdeke. Méltóztassék elhinni, közügyeink vezérfiainak szép és nemes szerepe van nálunk. Tere is, alkalma is volna, hogy a polgárságot önálló s helyes gondolkozás módra szoktassa s ide­genkedését legyőzze. Mert ha szabad­jára hagyjuk a népet, lassanként ide­gennek s ellenségnek fogja tartani mindazokat, kik nem közülök valók. A városi körben azonban politikai párt- j különbség nélkül találkozhatna egy­mással az intelligencia, az iparos, a földmives és mindaz, a ki csak a vá­ros közügyei iránt érdeklődik. De tovább megyünk, ennek a vá­rosi körnek tagjai nemcsak képviselő­testületi tag lehet, hanem bármelyik adófizető polgár. Hiszen minden kér­dés közvetlenül mindnyájunkat érdekel s a több szem többet lát elvéből ki­indulva sokan helyes ötletekkel s ér­vekkel állhatnak elö, kik nem is városi képviselők. Mert bizony máshol is meg­esett már az a dolog, hogy egy-egy bonyodalmasabb kérdést, melyen szak­emberek hónapokig vitatkoztak s me­lyen albizotságok huzamosan tanakod­tak, egy egyszerű ember észjárása után oldottak meg. Nagyon jó iskola volna az ilyen műnk nem annyira egyenlőtlen. Mikor az angol hajó mintegy fél mértföldnyire volt tőlünk, az esteli szürkületben gyönyörűé i bontakoztak ki hatalmas formái. Egy ágyu­lövéssel fölszólítottak, hogy adjuk meg magunkat. Feleltünk rá s közben egy ifjú hajóssal zászlót tűzettünk ki az árboc zra. Ezt azt jelentette, hogy fölvesszük a har­czot és hogy életre-halálra szól a páros­viadal. Alighogy megtettük az intézkedéseket, egy ágyúgolyó átíurta egyik vitorlánkat. Tüstént gyorstüzelés irányult felénk, ami azonban nem tett jelentékeny kárt bennünk. — Takarékoskodjunk a puskaporral, — szólt a kapitány — és várjuk be, amig lövegeinket a címükre küldhetjük. A két hajó olyan közel volt egymás hoz, hogy valami közre volt szükség, hogy ágyúinkat megtölthessük. Ámde a bronzok annyira forrók voltak, hogy érinteni se le hetett. Ha a hullámokra bizzuk magunkat, az ellenség gyors puskatüzeléssel tönkretesz bennünket, bar a sötétség kissé a javunkra vált. Ebben a pillanatban a hold előkandi­kált a felhők mögül, amelyek mindeddig eltakarták. Láttam, hogy az angol legény­ség egytől-egyig a födélzeten áll. Ugy lát­szik, nem sok kár esett bennük. Az első sorban egy fiatal tiszt nyugodtan osztogatta a parancsot, mintha csak valami szalonban forgolódnék. Vállamhoz emeltem puskámat, nyugodtan czéloztam, eldördült a fegyver és a tiszt elbukott. A boszuság szinte őrületté változott bennünk. Valaki emlékezett közülünk, hogy hajónk orrán sok gránátnak kell lennie. kör a városatyáknak, kik azután az itt nyert tapasztalataikat szépen ér­vényesíthetnék a közgyűlésen. S meg volna még az erkölcsi haszna is, hogy a vallási, politikai és osztálykülömbsé­gen felülemelkedve minden képviselő­testületi tagot szavazatában kizárólag csak a célszerűség, a közérdek vezetne s hogy azok az ellentétek, melyek néha-néha, bizony nagyon is élesen mutatkoznak, szépen elsimulnának s minden polgár a másikban habár kü­lönböző utakon is, de a közös cél felé igyekvő társát látná és becsülné. A város vezetőinek figyelmébe ajánljuk az eszmét, a mely nem uj ugynn, ele megvalósítására nálunk ép­pen a jelenben igen alkalmas talaj mutatkozik s amelyet célravezetőnek tartunk arra nézve, hogy a képviselő­testületi tagok nagy részének rövidlá­tását és tájékozatlanságát végleg meg­szüntesse. Tessék ezzel az eszmével foglal­kozni, mert városunk haladását és fej­lődését célozza. Társaséretünk érdekében. Most, a téli szezon közeledtevel városunk igazi társas életéről, idő­szerű újra feleleveníteni a mi társa­dalmi viszonyaink thémáját. Soha el nem koptatott théma ez, mert e vi szonyok soha nem javulnak, sőt egyre kedvezőtlenebbé válnak. Nem hisszük, hogy létezik vidéki város még Magyarországon, ahol oly Anélkül, hogy a tűzzel törődtünk volna, odasiettünk, mindenki annyit fogott belőle, amennyit elbírt. Zápormódra zuditottuk a sok lövést az angol hajóra, ahol csak ér­tük. Ez lesz bucsulövésünk az életben. Az angol tüzelés egyszerre félbeszakadt és le­írhatatlan kavarodást lehetett látni az el­lenségeslegénység soraiban. Hatalmas láng­oszlop csapott fö! a hajó középső részén, majd rettenetes dörrenés hallott, mely ben­nünket is össze-visszarázott ; iszonyatos re­csegés-ropogás. Egyik gránátunk a puska poros kamrába esett, ahol fölrobbant és a hájó a levegőbe röpült. Majd visszazuhant, oldalra dőlt és mindenestől a tengerfene­kére merült. A pirkadásban emberfejeket láttunk a hullámok között, kiáltottunk nekik, vála­szoltak is, de a robbanás legnagyobb ré­szüknek elvette szemevilágát és nem tudta az irányt. Háiborzongató látvány. S anélkül, hogy segítséget nyújthattunk volna nekik, egyik a másik után merült a viz alá. Egyik közülök tovább maradt a viz szinén, mint a többi. Emberfölötti erőlködést fejtettünk ki, hogy megmenthessük, de csak annyi sikerült, hogy a hajóra emelhettük, megmen­tettük a tenger fenekétől. Sajnos, ezt a de­rék tengerészt sem menthettük meg az életnek. Egy golyó fúródott mellébe. Zub­bony nem volt rajta, vére sós vízzel ve­gyült. Fiatal ember volt, szép, mint valami antik márványszobor, előkelő, kedves arcú, melynek a szög fekete hajtól elütő halvány sága még Szembetűnőbbé tette a vonások finomságát. Azt a tisztet ismertem meg benne, széttagolt, széthúzó volna » társada­lom, mint Pápán. Azaz, hogy igazab ban beszéljünk, Papának nem is egy társadalma van, hanem annyi, ahány klikkje. Ezek a klikkek ugyanis any­nyira széthuzók egymástól, hogy az egymáshoz való viszonyuk nélkülö zik mindazon tulajdonságukat, ame­lyek alapján őket együttesen társa­dalom névvel illethetnők. Hogy hányféle klikk existál vá­rosunkban, azt részletesen ki nem fejthetjük, mert akkor megközelite uők a személyeskedés hatását: annál kevésbbé nevezhetjük meg, hogy me­lyek ezek a klikkek. A kis városok züllött társadalmi viszonyainak orvos lása tulajdonképpen azért tartozik a legnehezebb, majdnem kivihetetlen feladatok közé, mert a sajtó szabad­sága a képzelhető legnagyobb mér­tékben korlátolva van közönség­oktalan érzékenykedése következ­tében. Lehet e kis városban kritikai szigorúsággal beszélni a hírlapokban egyének, s az egyéneknek szűkebb csoportja felől a nélkül, hogy az il­lető, ki ezt teszi, a krakélereskedés vádját elkerülné ? Hogy el ne nevez­nék felforgatónak, bekerontónak, — nagyszájú demagógnak azért, mert a társadalmi élet csúnya mocsarába be­merészkedett hatolni, hogy azt lecsa­polja, letisztítsa. Ilyenkor nekitámad­nak a bókák, lebrekegik jobbról bal­ról, elölről hátulról, s kiüldözik a vá­rosból, hogy ők tovább is kuruttyol­hassanak az iszapban. Ezek az áldatlan sajtóviszonyok okozzák az áldatlan társadalmi viszo­nyokat. A társadalmi viszonyok ezen kedvezőtlen állapota pedig első sor­akit én lőttem agyon. Szive dobogott még ; ápolásunkra fölnyitotta szemét, tekintette éppen rám esett, Babona, vagy illúzió volt-e. amelyet az ünnepies pillanat teremtett, mintha szemrehányást olvastam volna le vonásaiból, mintha tudtam volna gondola­tait, amelyeket a haldokló ajka kimondani nem tudott. A Vulcan kidőlt, nem bírja már a háború is végére járt, 1814 ben a császár­ság Összeomlott s az angolokkal megkötöt­ték a békét. Mozgalmas kereskedelmi élet kezdődött most. Egy malói kereskedő rám­bizta egyik hajójának vezetését, amelylyel Plymouthba mentem. Kereskedőháza a plymothi Kaiban volt, de minden este hazament lakásába, amelyet a városon kivül, egy keskeny szikla­part mellett építtetett. Meghitt, hogy kiser­jem el oda. Éppen mikor az asztalhoz ül­tünk, gyönyörű szép, fiatal leány lépett a szobába, kinek arczán azonban mérhetetlen szomorúság ült. Szeme rendkívül nagy szel­lemi képességre vallott. — Nem látsz semmit, Jenny ? — mondta neki Belfast ur. — Semmit, apára, — felelte méla­búsan — innen-onnan egy éve már, hogy eltávozott. — Még ne mondjunk le a reményről; a tengerészek sorsa sok mindenféle körül­ménytől függ. A leány leüli, de nem vett részt a társalgásban, az egész ebéd alatt egyetlen szó se hagyta el ajkát. Elgondolkozott, gé­piesen evett, de meglátszott rajta, hogy másfelé kalandoznak gondolatai. Ebéd vé-

Next

/
Oldalképek
Tartalom