Pápai Közlöny – XVIII. évfolyam – 1908.

1908-10-04 / 40. szám

ber, akinek tevékenysége egy egy ilyen hivatal funkcióinak ügykörébe tartozik, annál a hivatalnál okvetlenül és a törvényes következmények terhe alatt bejelentendő és ez által pedig nyilvántartandó. Igy a város katonai ügyosztályánál jelentkeznie kell a nemtényleges állományba tartozó közöshadseregbeli és honvédséghez tartozó Pápán akár ideiglenesen akár állán dóan tartózkodó minden egyénnek sőt minden egyes lakás változtatást be kell esetről esetre jelentenie. Az iparosok, a kereskedők az iparhatóságnál tartoznak bejelentve és nyilvántartva lenni, az iparossegédeket az ipartestület, a kereskedő és iparos tanoncokat az iparhatóságok tartják bejelentési kötelezettség alapján nyilván. A tanuló iljuságot a különféle tanintézetek tartják nyilván. Az érdek csoportok, a közművelődési, jótékony és egyébb minden rangú és nemű társaskörök tagjait minden ilyen intézmény maga tartja nyilván. Természetesen mindenik a maga czéljainak megfelelőleg és nem abból a szempontból, amelyik a szó szoros értelmében vett bejelentő hivatalnak képezi az alapját. De hát amit igy külön külön csoportokban meg lehet könnyű szer rel csinálni, azt ne tudná a város en gros megcsinálni ? Eh, dehogy nem, de még milyen könnyen. Azt is megmondom mi kell hozzá. Első sorban egy alaposan megszerkesztett szabályrendelet, mely a bejelentés kötelezettségét elrendeli és a bejelentés elmulasztását szigorúan bünteti. Ezután kell hozzá egy törzskönyv vagyis jelentkezési könyv és ehhez egy betüsoros. Továbbá egy ember, aki napidij mellett alkalmazott egyén is lehet, aki ezt a jelentkezési vagy törzskönyvet és betüsorost a rendőrkapitány felügyelete és felelőssége mellett vezeti. Végül pedig egy akkorka hely, amekkorán az az asztal elfér, melyen ez az ember a fent emiitett könyvet vezeti. Még azt is megmondom, hogy ez j a módszer nem is uj. A katonai je | lentkezés módszere ugyanez. És a mi a szigorú katonai előírásnak megfelel, miért ne lehetne az a civil életben is elfogadható, kii lönösen akkor, amidőn azt látjuk, hogy ez a módszer ott mindenkor bevált és még különösebben akkor, amidőn oly csekélyke költségbe, mondhatnám semmibe sem kerül. Ez alapon és ezen módszer szerint létesítendő bejelentő hivatal teljesen megfelelne a mi czéijainknak és igényeinknek és még azzal az előnnyel is járna, hogy létesítése a lakosság közterheit egy fillérrel sem emelné. Kis helyen, kicsi méretek között, kevés költséggel is lehet tökéletes munkát, hasznos dolgot produkálni, csak a módját kell tudni és e mellett azt — akarni is kell. Tessék megpróbálni! Kemény Béla. Lóverseny Pápán. — 1908 szeptember 27. — A veszprémmegyei Agarász- és Lovas Egyesület az Urlovasok Szövetkezetének támogatásaival mult vasárnap városunkban fényesen sikerült lóversenyt rendezett. A verseny színhelye a külső Wittmann major és a Gyula-puszta között a Pápa-Gyimóthi vasútvonal mellett elterülő tarlón volt. A verseny délután 2 órakoj vette kezdetét, de már 1 órától kezdve váresunkból megszámlálhatlan kocsik és valóságos népáradat vonult ki a verseny színhelyére, ugyanyira, hogy a verseny kezdeténél több ezrekre menő közönség gyűlt egybe. A verseny iránt nagy érdeklődés mutatkozott, igazolja ezt azon illustris és előkelő társaság, mely ezen versenyen részt vett. Ott volt Esterházi Béla gróf, Szécheny Péter gróf, Esterházy Pál gróf, Perczel József ny. altábornagy, Froreich Szabó Ernő ezredes, Hunkár Dénes főispán, Jankóvich Bésán Endre, Fekete Aladár báró, továbbá az istálló tulajdonosok közül Schey Pál százados, Haber G. Fáy István és Borbély György nemkülönben a vidék összes előkelő gazdaközön sége. udvarban virágzó rózsákban és az Ízléses szakértelemmel összeválogatott falusi vadvirágokban találta fel. Éz a rusztikusán idilli élet nem tartott ugy, ahogy indult egészen a koporsóig. Egy szép tavaszon a rózsák között nem jelent meg gondos kertészük s a férjhezmenő soron levő cselédleányok hasztalanul nézegették az istállóban a hagyományos férjhezadási kommenczióként járó tehenet. Kelemennek egészen más gondjai voltak. Már kora tél óta ott lebzselt a falu korcsmájában. Az özvegy zsidóné azt sem tudta, hogy melyik székre ültesse le belső szobájában, mikor az egy vadászat után szokása ellenére betért valami melegitőfélét inni. Az a szék végképp ott fogta Kelement, mikor, mint egy szép tavaszi jelenés belibbent a szobába egy rövidszoknyás gyerekleány. Ragyogó, szép fekete szemeivel barátságosán nézett az idegen úrra s el kezdett csacsogni mindenféle ártatlan semmi ségeket. A korcsmárosné egyre kérte a bocsánatot kis leányának illetlen viselkedéseért, hisz eddig alig volt még emberek között, most hozta haza a Mezőségről, ahol egy eldugott oláh falucskában a rokonoknál nevelkedett. A Malvinka élettörténetéből semmit sem hallott Kelemen. Minden figyelmét lekötötte a gyerekes bizalommal néző két íekete szem s egyebet sem hallott, mint a csicsergő píros ajkaknak edes muzsikáját. A nagy ivót már régen becsukta a zsidóasszony. mikor eszébe jutott, hogy egyszer Weinberger kárpitos és diszitő PÁPA, Irgalmas-rend bérháza, már haza is kell menni. Másnap újra ott volt, harmadnap szintén. Önmaga előtt restelte bevallani, hogy érdekli, ellenállhatatlanul vonzza a kis zsidóleány s reggelenkint csaknem sirvafakadt, mikor fésülködés közben az ezüstös hajszálak megcsillantak a halántéka körül. Érezte, hogy egy, részben elpazarolt, részben pedig elvesztett ifjúsággal adósa még az élet. Nagy hevülések dobogtatták még szivét s ugy találta, hogy még vannak vágyak és küzdésre érdemes czélok ebben a szomorú világban. Minden gondolata, minden érzése az eleven, víg leányka körül csoportosult, aki maga volt a romlatlan természetesség. És nemsokára gúnnyal, kaczajjal suttogták a vármegyei vén leányos házak ozsonáin, hogy az egeresi vénülő földesúr zene és nyelvtani leczkéket ád a korcsmáskisaszszonynak, sőt talán csillagászatra és filozófiára is oktatja. Megbolondult, tisztára meg bolondult szegény, ez volt a közvélemény. A gonosz nyelvek sziszegése nem hallatszott el a korcsma kis szobájába. Ott csakugyan szorgalmasan folytak a leczkeórák. Kelemen előszedte a múltból minden tudását. A leány mindig hálás tanítványnak bizonyult, aki félistenként imádta mesterét. Az udvarházban a fehér nagyasszony is meghallotta, hogy milyen furcsa szórakozást talált magának Kelemen. Szivén találta a kellemetlen hír, de sokkal büszkébb volt, hogy szemrehányásaival egy Zarándyt, aki éppen a fia, megalázzon. Csak a haja lett még fehérebb és az ajka hallgatagabb. Eljött a nyár. A szép, holdas estéken együtt járták a kis virágoskert utait az öreg mester és a íiatal tanítvány. Az élet, a társadalom minden nagy kérdéséről vitatkoztak, csak egyetlenegy, a szerelem nem került sohasem szóba. Pedig a kis leány veszedelmesen kezdett nagy leány lenni. Alig telt el egy év ismeretségük után s ijedve vette észre Kelemen, hogy esténkint egy remekül kifejlődött, szép leány ül vele bizalmas együttlétben. Átlátta a helyzet veszélyességét s elhatározta, hogy ritkábban látogat el, de a vége az lett,, hogy egyetlenegy nap sem hiányzott. A becsületes érzésű anya, akiben a falusiak elejtett megjegyzései felébresztették a gyanút, szeretett volna szabadulni a nagy| uri baráttól, de nem mert szólani. Lehetőleg keveset hagyta magukra. Gyakran rájuk nyitotta az ajtót s tipegett körülöttük, mint egy tehetetlen kotló, amelyiknek kacsatojásból kikelt fiókai kiúsznak a tó vizére. Egy szombat délután nagy lépésre szánta el magát. Előkereste évek óta pihenő ünneplőruháját. Fekete selyemkendőt kötött a fejére s beállított a Zarándy kúriába. Szótlanul állott egy darabig szemben a félhomályos ebédlőben a két anya, az utolsó izig főúri matróna és az egyszerű, alázatos zsidóasszony, aki alig érthetően siránkozott : — A leányom szegen}

7, egyebe sincs, csak a becsülete. A nagyságos ur hirbe hozta. Talán kegyeskedne megmondani, hogy mi a szándéka. Elvállalok minden néven nevezendő kárpitos irrxiűLznJfe&lszarb;, cliszitése^et, lalsiásolk: teljes berendezését, tapétázást, alkalmi ciiszitéseisiet, f-iiggö=zzzzz nyök felzcalsLásáit- —