Pápai Közlöny – XVIII. évfolyam – 1908.

1908-09-20 / 38. szám

XVIII. évfolya-m IP árpa,, 1908. szept. 2©» 38. széuxn. KÖZÉRDEKŰ FÜGGETLEN HETILAP.-MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. ELŐFIZETÉSI ÁRAK : Egész évre 12 kor., félévre 6 kor., negyed évre 3 kor. Egyes szám ára 30 fillér. HIRDETESEK es NY1LTTEREK felvétetnek a kiadóhivatalban és N 0 B E L A R M \ N könyvkereskedésében. Felelevenített üdvös eszme. — A népkonyha érdekében. —Városunk képviselőtestülete a jövő évi költségvetés tárgyalása alkalmával a pénzügyi bizottság javaslatára utasította a városi tanácsot, hogy a már több izben felelevenített üdvös eszmét a népkonyha felállítását újra tegye tanulmány tárgyává és terjesze a képviselőtestület elé ez érdemben minél előbb részletesen kidolgozott javaslatot. Örömmé

1 üdvözöljük a képviselőtestület ezen határozatát és ezen kö rülmény teszi kötelességünkké, hogy a már mintegy feledésbe ment üdvös eszme érdekében városunk intéző köreinek figyelmét újólag felhívjuk a népkonyha létesítésére. Nem uj téma amiről szólni kívánunk, lehet hogy rekminicáiókba is bocsájtkozunk, de hivatásunk tudatában tesszük ezt, mert határozott meggyőződésünk, hogy ezen kérdés soha sem veszti el aktuálitását, amennyiben szorosan összefügg városunk haladásával. Mi már évek óta hangoztatjuk, hogy városunkban egy népkonyha felállítása közszükségletet képez. — Egész cikksorozatok jelentek meg ez érdemben lapunk hasábjain, de mindeddig oly modus vivendit, mely csak némileg is orvosolta volna ezen foly ton és folyton napirenden levő kérdés megoldását, nem találták. Volt szó ugyan már több izben, hogy városunkban a népkonyha üdvös eszméje megvalósul, sőt már a közgyűlés napirendjére is kitüzetett, elvben el is lett fogadva a humánus eszme, de mint minden ilyen elvben elfogadott eszme a feledés homályába került és eltűnt a láthatárról. Ma már alig van számottevő vá ros az országban, ahol nem volna népkonyha. A városok túlnyomó része nem akart, de nem is tudott kitérni a népkonyha létesítésének eszméje elöl, mert a kereset és munkaképtelen emberek száma sajnos nemhogy csökkent, hanem növekedett, még pedig ijesztő módon. Ha nem is ínséges időre van kilátásunk, de a szegényeink nagyon is megsínylik az idei tartós szárazságot és főleg ezen időjárás késztette a pénzügyi bizottságot a szegények dotatiójának emelésére, illetve mint legüdvösebb eszmét a népkonyha felállításának régi tervét feleleveníteni. Az esetleges bekövetkezendő helyzettel nekünk is kell számolni. Eltekintve a mostani mostoha viszonyokat, nekünk az év minden szakában akadnak szegényeink, akiknek | ellátásáról gondoskodni, törvényeink értelmében kötelességünk is. Ezeknek ; száma előreláthatólag nagyon is fokozódni fog, aminek következménye az, hogy ezen cimena városnak évenkint nagyobb és nagyobb kiadása vau. Ezt pedig akként lehetne orvósolni, ha más városok példájára egy népkonyhát létesítünk. Városunk képviselőtestülete szegényügyünk radikális orvoslására — TÁRCZA. Egy asszony vallomásai, . . . j u 1 i u s 25. Nem tudom, mi ütött hozzám. A boldogtalanság adja kezembe a tollat, vagy az egész boldogtalanság semmi egyéb, csak képzelodés ? Igazán nem tudom. Boldognak kellene lennem, hogy igazán érezzem a boldogtalanság súlyát. Voltam-e valaha boldog ? Ma határozottan ugy hiszem, soha. Végre az a pár hót, vagy pár nap, amit mézesheteknek mondanak, igazán nem szá mit. Az embert megrohanják a teljesen uj, szokatlan, megdöbbentő impressziók, ugy, hogy összezavarodik agyában minden, s akármint iparkodik is, nem tud tiszta képet alkotni magának. Szédül, tánczol vele minden, egyetlen nagy, sőt nagyszerű gombolyog az egész világ, de ő maga ugy elvész ebben a nagy forgatagban, hogy hetek telnek bele, amig magára talál, s amikor magára talál, s amikor magára akad, akkor már rendszerint egyedül van és sirva keresi a társát. Pedig akkor, valószínűleg boldog voltam, hisz nem volt semmi okom a boldogtalanságra. Szerettem az uramat, ő is szeretett engem, s mint két pajkos, kósza diák, jártuk be a nagyvilágot. Régi módi emberek voltunk. Velencze kellett a boldogságunkhoz. Az a furcsa, zsongó lárma, azok a gyorsnyelvü, hirtelen beszédű emberek, a Márkus-tér, a galambok, a lagúnák . .. Lehet-e boldog az ember Velenczében? Határozottan állithatom: nem lehet. Az ember sokkal fáradtabb, sokkal kimerültebb és sokkal elcsigázottabb, semhogy boldog lehetné. Tulajdonképpen, ma emlékezve vissza az egészre, tényleg nem ére zek mást, mint halálos faradtságot. Az a hajsza I Templomból templomba, palazzo docateból a marceriára, azok az örökös egyhangú pihenések a Márkus-téren, a galambok, a kukoriezás ember — utála. tos, igazán megdöbbentően utálatos. Aztán kimerülve, halálra íáradva, teljesen elcsigázva kerül haza az ember, az édes otthonba. Istenem, édes otthon I Mindennap kisül, hogy hiányzik még valamije. Hol ez, hol amaz, s hat hétig úgyszólván mást sem tesz, mint pótolja a hiányokat. És ezalatt az idő alatt össze kellene szokni. Meg kellene szoknia az embernek a másik tél rigulyáit, gyöngéit, különösségeit. Furcsa dolog én nem emlékszem reá, hogy Ákosnak lett volna az idő alatt bármilyen gyöngéje. Egészen tökéletesnek, hibáktól, emberi botlásoktól mentesnek látszott. Jókedvű volt, csaknem csapongó, vidám, kedélyes, mindennapra kitalalt valami ujabb bolondságot s valamennyi mind mulattató, elmés volt. Csak éppen egyben volt túlzó. Az STEINBERGER M. UTÓDA Benedek ékszerész és órás, Pápa, Fő-utca 13. Legjobb bevásárlási forrás, exus\ é^ JSVvcia átuV, wsvcy^ ^áVasiAéVtaatt, ^^ \emip\ow\ VeV(\veV, VancsoY sW <f>== ©va VüYótAecjességeV, ©mecja, 2>cVa§Va\xsew oráY tvac^ íáVas^éV.Wtt. ^a'íWásoV. \b\ és ^ou\osaw Vést\\e\xveY,.