Pápai Közlöny – XVIII. évfolyam – 1908.

1908-08-23 / 34. szám

dolkozók átkozott fickók, le akarják szedni az Istent trónusáról, ki akarják irtani a vallást, el akarják rabolni légbecsesebb kincsünket ! Éb redjefcek hithű polgárok, veszélyben az Isten, veszélyben a vallás, veszélyben a haza, sorakozzatok a szent háborúra !" Hát itt azt gondolta az ember, hogy ez már baj, csakugyan nem illik ilyeneket tenni és ha meg nem tanultuk volna már eddig, hogy nem kell éppen mindent szentírásnak venni a mit az ilyen professionista újságirói nagyságok irnak, talán föl is háborodtunk volna, de igy azt goudolta az ember, hogy várjuk meg, mit mondanak erre ők. És csakugyan nem ártott az ovatosság ! A szabadgondolkozók egyszerűen kezükbe veszik alapszabályaikat és abból logikus férfiassággal kimutatják, hogy ők ne:n akarnak ilyen illetlenek lenni. Biz ők nem foglalkoznak sem az Istennel, sem a vallással, hanem természettudományo kat akarnak tani tani és előítéleteket és babonát irtani. Hát itt megint ugy gondolkodott az ember : „A természettudomány szép tudomány, a ki ezeket tanítja, jól és helyesen cselekszik, kultur munkát végez, a mire téuyleg szükségünk is van. A babonát és előítéletet is bátran irthatják, hisz utóvégre ez sem szebb és hasznosabb állat, mint a sáska, pedig azt állami költ ségen pusztítják". Örült az ember ennek a kimenetelnek, és azt hitte, hogy most már nyugodtan sétálhat a várkertben stb. stb. De hírnök jő és pihegve szól : „Uram a vallásra szükség van, a nélkül ölnék és gyilkolnák egymást az emberek!" Igaz, igaz, gondolta az ember, olvasva Maár János nagy tudással és szellemességgel megirt cikkét, de kivonta azt kétségbe ? Ép ugy be lehetne bizonyítani, hogy tűzre, Vízre, levegőre szükségünk van, — de kegyelem — ezt is elhiszi mindenki ! Sokkal humorosabb a „Pápai Hírlap" szereplése. Láttuk ezen lapnak mélyen tisztelt szerkesztőjét vádiratának (melyet mellesleg szólva autracén ténta helyett Vezuvból hozatott lávával és szegedi paprikával irt meg) megírása után, mindőn mint egy uj Napoleon hordozta meg diadalmas ábrázatát a város utcáin, láttuk deprimálva, midőn a szabadgondolkozók válasza megjelent és látjuk most, midőn második replikáját megcselekedte. Ez az ur rettenetes haragra 'obbant, midőn annak tudatára ébredt, hogy ő szélmalmok ellen harcolt, midőn megértette, hogy ezt a küzdelmet, amit ő most végigküzdött, azt már megcsinálta egyik hírneves elődje a Don Quixotte név alatt ismeretes deli lovag. „Mit ? Az urak nem akarják az Istent bántani, nem akarnak a vallás ellen küzdeni ? Micsoda disznóság Rovás melyben egy békés polgár elmondja a szabadgondolkozás fölött lezajlott harcokról benyomásait és véleményét. I. A küzdőfelek összemérték kardjaikat. Megalakultatott, népgyülésez tetett, sercegett a toll a pápai hetedik nagyhatalom kutyanyelvein és a közönség fokozódó érdeklődéssel nézi ezt a vihart abban a bizonyos pohár vizben. Épp ezért nem lesz tehát egészen érdektelen, ha egy ily nyugodt szemlélő is beleszól a kérdésbe, mert azt hiszem, hogy nagyon sokak véleményének kifejezője lesz ez. Mindenekelőtt a dolog külső képét mint a szembetűnőbbet próbálom megrajzolni. Megalakul egy egyesület a sza badgondolkozók egyesülete büszke címe alatt, belügyminiszterileg jóváhagyott alapszabályokkal. A naiv pol gár itt igy vélekedett : A belügyminiszter az állami rend legfőbb őre, ő csak olyan alapszabályokat hagyhat jóvá, mely sem az állami rendet, sem a törvények által védett vallásfelekezetek békéjét nem veszélyezteti. Ebben a megnyugtató tudatban tovább akart sétálni a várkertben, mozit nézni a kávéházban és az élet egyéb gyönyörűségeit zavartalanul élvezni. De haj tévedés . . .! Meghúzzák városunk kiváló újságírói talentumai a vészharangot. „Ezek a szabadgougondol hát semmire, csak a vizlocsogást kallgatja. Olyan csodás dolgokat mesélnek a habok. Boldogságról, jövőről, iratos hazai rétről, lassan hömpölygő folyóról, szinte azt hiszi, otthon van s a viz partján álmodik. Lágyan zsonganak a habok. Néha-néha nekiszalad egy hullám a partnak s raeglocscsan. Zsuzsa is ott hallgatja mellette. A karját a íeje alá rakta s nézi az elsápadó eget. Lassan, félénken bújik ki az esthajnali csillag, majd föltűnik a Gönczölszekere, a Fiastyúk, a Kaszás csillag. A viz partján nefelejtsek ringatóznak a mély árnyékban sejtelmesen, a réten csöndesen döngicsél a triicsök. Most rákezdik panaszosan, sírva a békák. El-elnyujtja az egyik, mintha a hangját remegtetné, a másik válaszol rá reszketve, mélyen. Azután együtt énekel mind a kettő. Ugy álmodja, érti a békaszót, ugy hallja, megérti a triicsök czirpelését. A Zsuzsát is ugy érti, pedig egy szót sem szól, de annak meg a szive verését hallja egészen pontosan. És valamennyi mind azt mondja, azt súgja : boldog leszel Nagy György. Most már egészen biztosan tudja, be kell fordulnia, falnak. Nagyon álmos, de olyan fölviditóan, olyan megerősitően álmos. Kényelmesen elnyújtózik és falnak fordul. Azután elalszik. MIT IGYUNK ? hogy egészségünket megóvjuk, mert csakis a természetes szénsavas ásványvíz erre a legbiztosabb óvszer. Az ápoló csöndesen odalép hozzá. Megnézi az arczát, megfogja sovány, kiszáradt csuklóját s unottan sóhajt egyet. — Ez bizony elvégezte, — dünnyögi s megy föl a kapitányhoz jelenti hogy az A35 meghalt. A kapitány utasítja az inspekcziós hajóstisztet, vegyen föl jegyzőkönyvet s gondoskodjék róla, hogy másnap eltemessék, tengerész szokás szerinu. A hajóstiszt — miután nem volt más esemény — bevezeti a nap történetét a a hajó jegyzőkönyvébe, igy : „Egész nap erős maestrale, este 10 óra 26 perczkor meghalt az A35 ös számú utas. Neve Nagy György, hazája Magyarország. Visszavándorolt s útközben meghalt. Orvosi vélemény : tuberkulózis." Másnap-még mindig dühöng a maestrale. Délelőtt tizenegy órakor az alsó fedélzeten áll fön egynehány matróz. A má| sodkapitány jön, kezében a bibliával s int. Minden parancsszó nélkül négy raat róz egy szál deszkán hozza a bevarrt zsákot. Jól kipárnázták lábtól kővel, hogy föl ne dobja a tenger. Az arczát betakarták a zöldvörös selyemkendővel, mert ugy látszott, | nagyon ragaszkodott hozzája. A zsák le van | takarva a hajó lobogójával. A hajón alig egy-két ember tudja, : hogy temetés lesz. Azok ott állanak az alsó fedélzeten, komoran, szótlanul. A másodkapitány előveszi a bibliát s felolvas belőle egy fejezetet. A matrózok, a gyászoló közönség fedetlen fővel hallgatják. Azután elimádkozza a Miatyánkot s mindenki a maga nyelvén vele imádkozik. — „Elvégeztetett". — mondja halkan a kapitány s négy matróz fölemeli a deszkát. " Egy pillanat alatt lenn van a zászló, azután a korlátra teszik a deszkát s a következő pillanatban Nagy Györgyöt elnyeli a tenger. A kapitány halkan olvas a bibliából, a matrózok, a gyászos közönség mereven nézik a vizet, amely örökre elnyelte a maga zsákmányát. Azután csönd lesz. A kapitány befejezte az olvasást, beteszi a könyvet s egy halk parancsszóval elbocsátja a matrózokat. A gyászoló közönség is komoran, megindultan kászolódik föl az alsó fedelzetről, csak az egyik érzékeny embernek ragyognak könyek a szemében. Nem tndja kit sirat, sohase látta, nem is hallott róla, — de a könye hull. A hajónaplóba pedig bevezetik : „Egész nap maestrale dühöng, — d. e. 11 órakor megadatott a végtisztesség az elhunyt A35. számú utasnak. Okmányai rendben voltak, illetékes hatóságához terjesztetnek, hagyatékával együtt." És Nagy György álmodik a korallok között tücsök czirpeléséről, békaszóról, szerelmes szívű leányról s megérti a tücsköt, a békát, megérti a szivek verését. Minden külföldit fölül mul hazánk természetes szénsavas vizek királya: uri gjci Milleniumi nagy éremmel kitüntetve. Kitűnő asztali, bor- és gyógyvíz, a gyomorégést rögtön megszünteti, páratlan étvágygerjesztő, használata áldás gyomorbajosoknak. KEDVELT BORViZ ! Olcsóbb a szódavíznél ! MINDENÜTT KAPHATÓ ! Főraktár : Oszwald .János urnái Pá pán.