Pápai Közlöny – XVIII. évfolyam – 1908.

1908-08-23 / 34. szám

ez? ! Mit csináljak akkor Én ? Mi legyen az Én szerepem ? Gyalázat! Mik akkor az urak, íia még azt a szívességet sem akarják Nekem megtenni, hogy az eget ostromolják ? Szabadgondolkozók? Dehogy! Magántudösok, privát kutatók ! Éz a helyzet külső képe, melynek mérlege azt hiszem a szabadgondolkozók felé billent. Ugyanis a szabadgondolkozók nyugodt méltósága az erő és igazság öntudatának látszatát kelti, mig az ellenfelek egynémelyikének éretlen gyerekeskedése, következetlensége azt mutatja, hogy egy kissé elhamarkodottan ve tette le a — bocsánat az illetlen kifejezésért — hátulgombolós nadrágot. II. Rajzoljuk most már meg a dolog belső képét. Első pillanatra is felismerhető, hogy itt a metafizika hivei ütköztek meg a teologia hívei vei és igy, ha ezt igazságosan el akarjuk bírálni, mindenekelőtt meg kell ismernünk ezeknek lényegét, hogy ugyanabba a hibába ne essünk, mint azt tették némelyek, kik külső eseményekből akartak következteté seket levonni. A metafizikát Aristoteles fundamentális, vagyis első bölcseletnek nevezte, mely a létezőnek fogalmával foglalkozik, és ennélfogva a világegyetem szerkezetét és rendjét az emberhez való viszonyában visszave zeri a végső alapokig, a teologia is ezen kérdéssel foglalkozik s igy kutatásaiknak területe egybeesik. A természetbölcselet végered ményben mindig csak oda vezet, hogy a világegyetemben megkülömböztet állandóan változókat és ezen változásoknak, minden levésnek okát, mely egyedül örök, állandó. Akár Thales, Anaximenes, vagy Empedoklesnek hívják ezt az urat a végeredmény ugyanaz. Minden folyik mondja Herakleitas csak a logos az az a vi lágeszme egyedül az örök, isteni. Nézzük csak hogyan állunk a vallással! Csodálatos dolog, mondja Kant, hogy a világ bármely részében bármely primitív népnél, a nélkül, hogy azok egymással érintkezhetnének vagy érintkezhettek volna, valamiféle vallási kultuszra akadunk, azaz mindenhol találjunk valamely felsőbb állandó hatalom tiszteletét. Kant ezt a végtelenség után való vágy és a végesség érzetével magyarázza és azért „categoricusimperativus" nak, vagyis az emberben önkényt fellépő belső parancsnak nevezte ezen jelenséget. Nézzük most már a kettős közötti külombséget. A metafizika értelmi ala pon jut el az örök állandó eröfelismeréséhez, a vallás pedig Kant szerint subjektiv uton. A természettudomány nem árt az igazi vallásosságnak, mert mig például az ősember a menyclörgésben is az Isten haragját látta és reszketve borult le, addig az igazi ok ismerete megszünteti ezt a félelmet anélkül, hogy a vallást veszélyeztetné. Dacára annak, hogy sok visszaélést lehetetlené tesz. Midőn ezen dolgokat elmondom nem teszem ezt abban a hitben hogy valami ujat mondok, sőt azt hiszem, nagyon is közismert igazságok ezek és éppen ezért csodálkoznunk kellene azokon a szenvedélyes támadásokon, melyek a Szabadgondolkozók Egyesületét érték, ha az ennek dacára nem lenne olyan természetes. Van erre nézve egy szellemes kis epigramma, mely kissé trivális ugyan, de mert a helyzet jellemzése alkalmassabbal nem rendelkezem, kénytelen vagyok az ügy érdekében felhasználni. Egy görög matematikus uj tantételt talált fel és e fölötti örömében negyven ökröt áldozott az istenek. Azóta — mondja az epigramma — reszketnek az összes ökrök minden újnak a feltalálásakor. Tényleg minden uj mozgalom találkozik ezen szerencsétlenekkel, kik azt hiszik, hogy ezen mozgalomnak ők lesznek a tekintély vagy — hatalombeli áldozati ökrei. De hagyjuk a személyeket, söt hagyjuk egészen ezt az eseményt, mely városunkban lejátszódot, tekintsünk egy kicsit széjjel és emelkedjünk filozofiai magaslatra és akkor azt látjuk, hogy mindenhol és mindenkor igy volt ez. Az emberi haladásnak mindig megvoltak a maga ellenségei, denuncíansai, intrikusai és egyéb diszes rovarai, valamint ezeknek jóhiszemű, de szánalmas eszközei. Vigasztalásunkra szolgálhat azonban az, hogy az eszmét agyonütni sohasem sikerült, feltámad az a sírjából is és diadalmasan közeleg célja felé ! Pronomen. A cikket tévesen a Szabadgondolkozók köréből érkezettnek jeleztük előző számunkban, pedig a cikk tartalmából is kitűnik, hogy írója egyik táborhoz sem tartozik. Mi régi — audiatur et altéra pars — elvünknél fogva helyt is adtunk a közleménynek. Szerkesztőség. KARCZOLAT sí nriTxlti rtLé"bz?őX_ Városunkban a lefolyt héten olyasmi esemény történt ami már rég nem történt. Tulajdonkép nem is esemény, hanem látványosság volt. Ha jól emlékszem ugy 14 évvé! ezelőtt volt egy ily szabású esemény, jobban mondva látványosság ha nem is ily mértékben és nagyságban, de végeredményében mégis csak egy nótát lehet róla fújni a krónikában. Az ének ugyanis a helybeli tűzoltók diszgyakorlatáról szól, melyet ép ugy mint anno darummal a Főtéren tartottak meg ugyanazon rendben ugyanazon eredménnyel csakhogy azóta sok minden történt a tűzoltó intézmény bel és küléletében és igy nem is kell bővebb komentárt fűzni ahhoz, hogy mi minden sok történt ezen a diszgyakorlaton. Annyi tény, hogy pocsék időjárás mellett lett megtartva a diszgyakorlat, de azért „aller Achfung" minden kézzel és lábbal megfogható mutatványt látott az a nagyszámú közönség, mely néptömeggé alakult a Főtéren amikor oda a tűzoltók kivonultak. A kedvezőtlen időjárás folytán tulajdonkép nem is tudta az ember, hogy meg lesz-e tartva a. diszgyakorlat vagy nem és a közünség csak ugy blindbe várta a fejleményeket. Maguk a tűzoltóság vezetői sem tudtak bizonyosat mig végre reászánták magukat és egy verőfényes napsugár intelmére az utolsó pillanatban kirukkoltak a platzra és bár sárosan tették meg a diszgyakorlatot, de azért fényes eredményei szereltek fel, szereltek le, másztak tel, és viz nélkül oltották a tüzet, szóval az egész ügyet csak maszirozták, mert hát a fő jellege a dissgyakorlatnak a maszkirozás és ez minden tekintetben sikerült is. A diszgyakorlatnak táncmulatság lett volna a folytatása, de azt már a hűvös idő miatt nem resskirozták meg, hanem másnapra halasztották és ezt sem a kitűzött helyen hanem a régi patriárchális Griff nagytermében ahol minden lefujt nyári mulatságot szoktak utólagosan megtartani. Pardon! Tévedtem mert nem lehet ezt precedenskép mondani. A pápai ifjúság ezen tradicionális helyzetnek elébe nézett, mert a Kaszinó kertben tervezett nyári mulatságát a kedvezőtlen idő folytán nem a Griff nagytermében játszta le, hanem a Kaszinó helyiségében. A véletlen végzet ugy hozta magával hogy a helyiségek szűknek bizonyultak, . mert oly szép számú és diszes közönség gyűlt egybe, hogy még a Griff nagyterme is elszégyelte volna magát, hogy nem tudott volna elég helyet rendelkezésére bocsájtani a megjelenteknek. Ezzel a túlzsúfolt jelzővel azután mindent leadtam erről a mulatságról. Olyan sikert nem aratott a pápai ifjúság mint ez alkalommal. És érdekesasiker mellett mégis pechjük volt. Hát nem pech az, ha az ember szeretne és nem képes táncolni. Képesek voltak, de szorultság miatt képtelenek voltak még csak mozogni is. A mulatságon ebből a szorult helyzetből egy kis lovagiassági ügy is akart keletkezni, de végeredményében mint már az ily alkalommal nálunk szokás „gyalog" nyert elintézést. Félreértések kikerülése végett jeleznem kell, hogy az ügy. „Pardon"-nal lett elintézve. Frici. Az hirlik . . . Az hirlik, hogy Pápa városa régi ósdi elveit síegre akarja akasztani. Az hirlik, hogy Pápa városa haladásában lágy, lágyabb, leglágyabb. Az hirlik, hogy Hoitsy Pál orsz. képviselőnk számos ügyet kénytelen letétbe helyezni. Az hirlik, hogy a polgármesternek utóbbi időben kiszáradt a tenyere. Az hirlik, hogy a rendőrkapitányt a tűzoltó egylet Icitüzesitette. Az hirlik, hogy a rendőrök az előléptésről csak álmodnak. Az hirlik, hogy a tűzoltók diszgyakorlata jól volt maszkírozva. Az hirlik, hogy a tűzoltók táncmulatsága a köiülményekhez képest sikerült. Az hirlik, hogy a pápai ifjúság táncmulatságán a dekórum is képviselve volt. Az hirlik, hogy a pápai ifjúság táncmulatságán egy lovagias ügy pardonnal lett elintézve. Az hirlik, hogy Pápán egy vén kecske megakarta nyalni a sót. Az hirlik. hogy az esteli korzón erős tempóban udvarolnak. AZ hirlik, hogy az esteli korzón a tüzérek tiszteletére külön felvonulást tartanak. Az hirlik, hogy Ugod állomáson pohár hiányában tenyérből isszák a vizet. Az hirlik, hogy a Pápai Közlöny szerkesztője hajnalban tart szőllőkurát.