Pápai Közlöny – XVIII. évfolyam – 1908.

1908-01-26 / 4. szám

ségének zömét képező elöljáróságunk és egyébb, állásuknál fogva tekintélyesebb polgárok járnak elől jó példával. Tessék azután egy igazán vidám és kedélyes mulatságot elképzelni egy olyan társadalomban, mely nek nemcsak egyes osztályait választja el egymástól ledönthetetien falként az „értelmesebbek" gőgje, hanem amelyben még az egyes osz tályok között is ott a politikai, sze mélyi, vagy vallási gyűlölség. „Értelmiségünknek" e szerencsétlen széthúzásával, mely semmiféle nemes, közös czélra nem tekintve egyedül csak személyi, vagy pártczéloknak szolgál, élénk ellentétben áll derék iparosaink példás összetartása. Egyedül az iparos osztály az, mely osztály és pártkülönbség nélkül, képes egy fesztelen vidám és közös erővel, kitartással rendezett, mulatság képét mutatni. Szavaink igazságát bizonyítja az a tény, hogy minden egyes mulatságukon ott látjuk váró , sunk uri társaságának jobb-érzésü tagjait, kik megundorodva a mi „uri" társaságunknak minden tekintetben káros huza-vonájától és nem tekintve az osztálykülömbségre, egy igazán kedves mulatságban óhajtanak részt venni. Tagadhatatlanul szomorú állapotok ezek, de ez csak egy a sok közül. Hiszen csak egy oldalról világítottuk meg a nagy kérdést, csak egy oldalról fejtettük ki azt, menynyire káros e tekintetben is a városunkban duló egyenetlenkedés. Es ha ezeket a dolgokat vizsgáljuk, mindinkább meg kell győződnünk arról, hogy gyökeresen meg kell változni városunk társadalmának, ha azt akarjuk, hogy miuden polgár vállvetve munkálkodjék, minden mellékes czél avagy érdek félretételével egyedül a közjó javára. A fogyasztók sztrájkja, Napról napra aktualisabb lesz a drágaság kérdése. Néhány évvel ezelőtt a takarmány hiány folytán felemelt húsárak magukkal vonták a többi árucikkek drágulását is. Azóta van takarmány bőven, olcsó az élő hus és mégis, ahelyett, hogy a felcsigázott árak visszaestek volna, inkább növekedőben vannak. Azt mondják, a szocializmus az oka ennek, hogy szervezkednek a munkások s magas bért követelnek a munkaadóktól s ennek folytán ezek könyszeritve vannak magasabb árat követelni a fogyasztó közönségtől is. Igen ter mészetes, hogy az élelmi cikkek drágulásával lépést kell tartani a többi cikkek eladási árának is, mert azokuak az előállítása is ma napság már jóval többe kerül, mint csak néhány évvel ezelőtt is, miután az élelmi cikkek drágulása folytán a munkabér az egész vonalon magasabb lett. S dacára annak, hogy ily hihe | tet len ül magas árakat fizetünk minI denért, igazságtalanságnak tartjuk a fogyasztó közönség kizsákmányolását s ebben első sorban a fogyasztó közönségre hárítjuk a felelősséget. Áz ő közömbös viselkedése, nemtörődömsége bátorította fel az eladókat az árak felsrófolására. A fogyasztó közönség közönyös magatartásában kell keresni az inditó okot arra is, hogy a takarmány hiány megszűntével nem szűnt meg a drágaság is. Most azután, hogy zsebünk üres, és az eladók a velőnket is kiszipolyázzák, jajgatunk. Jajgatunk a lie| lyefct, hogy tennénk valamit. Pedig itt az ideje, hogy vaskézzel fogjunk hozzá az árak letöréséhez, mert hogy képtelenül magas árakat fizetünk és, hogy ezen őrületesen felhajszolt árak teljesen alaptalanok, az tagadadhatlan. Nem szabad tűrnünk tovább a féktelen kiszipolyozást s ezért tennünk kell valamit. Fogyasztó sztrájkot kell rendeznünk ! A „Magyar Estilap* f. hó 11.-i számában olvastuk e szavakat. Nem tartjuk helyesnek, már azért sem, mert éppen a különféle sztrájkoknak köszönhetjük a mai drágaságot is, és miért kellene a fogyasztó közönségnek éppen ehez a legközönségesebb eszközökhöz nyúlni ? De kivihetetlennek is tartjuk a fogyasztók sztrájkját, mert el sem képzelhető, hogy a fogyasztókban legyen annyi önmegtagadás, hogy hust ne egyenek, ruhát ne vegyenek és a többi . . . lélek kell hozzá, hogy a szeme fényét is oda tegye a haza oltárára. Áldott ország, ahol hősök szülnek gyermeket! A kis tüzér pedig levetette a szép honvédegyenruhát s valami lengyel plundrát vett magára s nekiindult a poros országútnak. * A nagyváradi püspök erdőmesterének ugyancsak hangos a háza. A bihari nagy kúriában ropog recseg a muszka szó Jelentéseket adnak le, futárok érkeznek, poros tisz'ek vágtatnak be a nyitott nagy kapun. Az orosz táborkar egy része oda szállásolta el magát az erdőmester házához, s a magas, szikár, keményre pödrött bajuszu táblabíró, ha csak teheti, elkerüli magas vendégeit. 0 nem igen teheti, mert tőle tudakolnak mindent, de a nagyasszony, Zboray Jánosné, inkább ki se mozdul a konyhából. Különben dolga van elég. Nemcsak a tisztikart kell e'iátni, de a muszka katonák egy részét is, mert csapatostól tanyázik az is, a fészerek alatt, a kocsiszínben, szénapadláson, no meg akinek nem jut más, künn a szérüs kertben. Meleg van, égető hőség, ha csak az árnyék miatt nem, máskülönben igazán nincs szükség a fedélre. Osztrák tiszt egy sincs a háznál, s ez egy kicsit megvigasztalja az öreg Zboray Jánost. A muszkatisztek nem rossz emberek. Katonák, nem hóhérok, megbecsülik ellenségben is a hőst s nagyon tudják érezni azt, mit tesz elveszíteni a szabadságot. Késő délután van. A nagyasszony már elvégezte dolgát: kiül a kertbe, a nagy diófa alá. Még le sem ült, amikor köréje sereglik az egész pulykahad. A négy öreg pulykakas haragos kék tarajával ott hetvenkedik a nagy falka pulyka között s a nagyasszony jóleső büszkeséggel néz végig a pulykahadseregen. Egész Biharorőzágban nincs még egy uri asszonynak 'olyan keze a pulykákhoz, mint őneki. Ha esős, ha száraz a tavasz, az ő pulykáiból el nem hull egy sem. Ahányat kikölt a kotló, annyit nevel föl a nagyasszony. Még a héjjá sem meri megdézs- mái ni őket. Az a négy kakas, meg az a harminczkét tojó ugyancsak szembeszáll a beste ragadozóval. Éppen szemközt ül a kapuval. Sok ember jár most mindenfelé. Biharon is megfordul egész ármádia mindennap. Koldus legalább a fele. Ágról szakadt vándorló, rongyos bujdosó minden tizedik ember nagy Magyarországon. * Ha ugyan él, ki tudja hol és hogyan küzködik az élettel az ő kis honvédje. Talán koldul ő is, mint annyi sok, mint az a szegény, ágról szakadt lengyel plundrás vándorlolegónyke, aki ott kémlel be a nagy nyitott ajtón át. Messze van a porta a bejárótól, száz lépésnél is több, miért tegye meg szegény istenadta vándorlegényke e nagy utat. Megesik rajta a nagyaszony szive s odakiált a konyhaajtóban settenkedő cselédlányra : — Jutka te ! A Jutka ott terem. — Parancsol a tekintetes asszony 1 — Eredj fiam, add annak a szegény, fáradt vándorlónak ezt a garast. Ha enni, inni kér, vid a konyhába. Magában hozzágondolja : — Az én szegény Berti fiam is igy vándorolhat — ha ugyan él. És elszorul a szive. Ebben a perczben szimatot íog a pitvarajtóban heverő Bodri s dühös mordulással ugrik fel s iramodik neki a vándorlónak. — Bodri te ! — csitítgatja a nagyaszszony a kutyát, de az öreg komondor nem hallgat rá, megy dühös ugatással előre. A nagyasszony fáradtan néz utána. A Bodri elhagyja egy pillanat alatt Jutkát s nekimegy egyenesen a jövevénynek. Már vicsorítja is a fogát a plundrára, amikor egyszer csak megtorpan s a következő pillanatban elvonitja magát s boldogan szűkölve ugrik a vándorlegény nyakába s nyalja, ahol éri. Az idegen pedig megáll s törülgeti az arczát, csak ugy a keze fejével. -Messziről bizony ugy látszik, mintha a hulló könnyeit törülgetné. Az öreg Bodri meg csaholva rohan körül, odaszáguldozik a nagyasszonyhoz s tisztességtudás ide, tisztességtudás oda, bizony kicsi hijja, hogy a nyakába nem ug-