Pápai Közlöny – XVIII. évfolyam – 1908.

1908-08-23 / 34. szám

ZSCVIII. ó-^folyaTTL. IPá/pa, 1908. a-uLg-ixszs-b-cLS 34. szá-mo. KÖZÉRDEKŰ FÜGGETLEN HETILAP. ~ MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP ELŐFIZETÉSI ÁRAK : Egész évre 12 kor., félévre 6 kor., negyed évre 3 kor. Egyes szám ára 30 fillér. LAPTÜLAJDONOS és KIADÓ : HIROETESEK es NYILTTEREK felvétetnek a kiadóhivatalban és NOBEL A R !Vi I N könyvkereskedésében. Piacz-keservek. Irta : Kemény Béla. Ha a zene a szereleni tápláléka, hát csak hadd szóljon az tovább — igy szól Shakespeare „Amit akartok" czimü munkája első felvonása első jelene­tének mindjárt az elején a herczeg. Ennek nyomán inditom el tol­lamat én is ma, hogy rójja egymás mellé a betűket, gondolván : ha va­lamely kérdés megoldásának tápláléka a kimondott vagy leirt szó, ugy hát csak beszéljünk róla, kiki a maga módja szerint. Egy kérdés kerül ma tollam he­gyére, melyről én is beszéltem, má­sok is szóltak már, e helyről is, má­sunnan is. Nos és a helyzet ? A helyzet ? — Az változatlan. Ez a kérdés, a piacz kérdése. Valamikor piacz tekintetében — vezettünk. Ma pedig csak — futunk még, va gyis csak lobogunk mások mellett, mások mögött. Az a forgalom, mely piaczunkon ma nyer lebonyolítást, az a kép, me­lyet piaczuuk ma mutat, csontig aszott váza annak, ami volt. Nemzetgazdasági értelemben vett piaczunk forgalmát teljesen tönkre tette a legnagyobb közgazdasági té­nyező : a vasút, még pedig a saját vérünkkel táplált sok vicinális, mely a termelőnek módot nyújt termékeit hozzá közelebb eső piaczon, neki ked­vezőbb módozatok és előnyösebb fel­tételek mellett értékesíteni. De ne a nemzetgazdasági érte lemben vett piaczunkról beszéljünk, hanem beszéljünk mint vásári forgal munk lebonyolítására szolgáló térség­ről, területről. Erre nézve áll az, hogy a hely zet az változatlan, bármennyi ténta fogyott, bármennyi nyelv kopott is el már a czélból, hogy a helyzet vál­tozzék. Mondjuk ki nyíltan, őszintén és minden tartózkodás nélkül. A mi pia­czunk már nem felel meg a modern szellem igényeinek. Nem felel meg sem a termelő sem a fogyasztó kö­zönség jogos és méltányos kívánalmai­nak, de legkevésbé felel meg a köz­egészségügyi követelményeknek. A korszellem a piaczi élet felett sem haladt el nyomtalanul, de ugy látszik mi nem akarjuk vagy félünk észrevenni ezeket a nyomokat és ezért marad minden a régiben. Ez a konzervativizmus egy kis komikumot kölcsönöz azonban piaczunknak, hi­szen minálunk még mindig űrmérték­kel mérnek olyan termékeket, rae lyeknek faji jellege a sulyméretet tartja természetesnek és észszerűnek. No de ez oly csekélység, hogy ezt észrevenui, még nem jelent rövid­látást. A mi piaczunknak sarkalatos hi­bája az, hogy széttagolva, szörnyű ségesen deczentralizálva van. Nálunk minden czikknek külön piacza van. Külön piacza van a tejtermékek­nek, külön piacza van a zöldség pro­duktumoknak, külön piacza van a szárnyas állatoknak vagy mint ná­lunk mondják a baromfiaknak, külön piacza van a halnemüeknek és igy tovább és igy tovább, úgyannyira, hogy a mi gondos háziasszonyaink­nak, akik örömüket lelik abban, hogy maguk járnak a piaczra bevásárolni, ugyancsak kedvét szegi ez a lótás­futás egyik piaczi területről a má­o^ TÁKCZA. A hajó halottja, Ott kinn az uj hazában nem termett sem pénz, sem szerencse. Szürke, gyilkos, robotmunka, véres verejték hullása, vergő­dés, kínlódás volt az élete, amig egy napon megszűnt az is. A gyárban kijelentették, csökkentik a munkaerőt, összevonják az üzemet, mehet kiki, amerre akar. Volt egy pár kínkeservesen megtaka­rított fillére, éppen annyi, hogy megvált­hatta a jegyét hazafelé. Mint a barmot, be­terelték a nagy hajóra, kijelölték az ágyát, megkapta a maga számát s tudta, hogy amikor haza ér, nem lesz egy fityingje sem. Fáradtan feküdt végig a szalmazsák­ján s ugy érezte, minden izma megereszke dett, tagjaiban valamely halálos fáradtság vett szállást s egy pillanatig eszébe jutott, talán a legokosabb volna, föl sem kelni, hanem itt feküdni ítéletnapig. Talán álmodni, talán még álmochi sem, csak pihenni gon­dolattalan. Nevetett rajta. Hogy is ne 1 Ezer uj gondolat, ezer remény burjánzott az agyá­ban. Igaz, azok nem váltak valóra, amelye­ket otthon kovácsolt, 110 meg a másik, nagy fekete hajón, igaz, megcsalta az uj-haza, az újvilág nem váltotta be az aranyhegye­ket, amelyeket igért, de most nincs is olyan messze csapongó vágya. Végre is, az ábrándok korszaka lejárt, az álmok világa elmúlt, a gyors meggazda­godás fantomja elröpült, most már belátta szűkös viszonyok közt, odahaza mégis csak jobb. Jobb. Edes Istenem, legalább is elér­hetőbb. Egy darab kenyér mégis csak akad otthon is, egy csöppnyi csöpp szerencse, s lesz a kenyérre vaj is. És ha nem is lesz, az a darab kenyér otthon való lesz, meg­szokott, kedves. Hazai búzából, amely ott termett, ott ért meg a domb alatt, a külső tag végén, ahová ő is kijárt dolgozgatni, húzta a kedves hazai igát, a könnyűt, a boldogítót, a mely ha nem is ád aranyhe gyet, de minden ha megadja a mindennapi kenyeret. A hajó künn járt már a nyílt tenge­ren, de Nagy Györgynek semmi kedve sem volt reá, hogy fölkeljen. Fáradt volt még. Nem volt semmi baja, csak éppen, hogy nem birta a tagjait. Az orvos is megnézte, rendelt is neki valamit, de Nagy György csak mosolygott. Kell is neki az orvosság. Nincs semmi bnja, csak fáradt. No bizony, nem csoda. A barmot nem dolgoztatják erre mifelénk ugy meg, mint kinn Amerikában az embert. Egy kissé összeborzadt. Eszébe jutott a gyár, ahol dolgozott. Mindig ugyanazt, mint egy gép, egy lelketlen masina. Kora hajnaltól késő estig, inaszakadásig, az ösz­szerogyásig, de dolgozott szakadatlan, hisz ha nem végezte el a munkáját nem is ka­pott bért, no meg ott nem igen teketóriáz­nak a felmondással. Napszámban dolgozik mindenki. A mikor nem bírja, elmehet. Odahaza, — ahová most megy — mé­gis csak jobb. Igaz, aratáskor hallatlan dol­got végez, alig alszik, mindig munkában áll, de jön azután a tél, a csönd, a pihenés ideje. Akár az ágyban maradjon. Azt a fél­marokra való munkát, akárhogyan aprózza is. elvégzi egy félóra alatt. Aztán elmehet a fosztókába, piros cső kukoriczát keresni Weinberger ] kárpitos és diszifő PÁPA, Irgalmas-rend bérháza. Elvállalok minden néven nevezendő l^énc^i-tos xxxiiLDCLlkió-Ilsia't-, cLiszi-béselkiet., lalsiásolls: teljes "berendezését, -tarpé"bár zásij, alfealmi diszitésefeet, ifiiggö­jOL^yöls: ifielirransiájséb-fc-

Next

/
Oldalképek
Tartalom