Pápai Közlöny – XVIII. évfolyam – 1908.
1908-08-02 / 31. szám
mehet bele egy városi mészárszék létesítésébe. Legalább magától nem csinálhatja. A hatóság egyrészt nem üzlet ember, másrészt magától neai foglalhat állást ugyancsak adófizető, még pedig sok adótfizető polgáraival; a mészárosokkal szemben. Egy vá rosi mészárszék létesitése csak a közgyűlésből indulhat ki. Ha a közgyűlés parancsol, a tanács majd enge delmeskedik. Más kérdés azonban a húsfogyasztás! szövetkezet megalakítása. Ez a polgárságból indul ki és níucs akadálya a megvalósításnak. De vigyázni kell vele. Nem szabad elha markodni. A lelkesedés nem elég hozzá. Sőt a valaminél is kevesebb. Ez üzlet, amit nem lelkesedéssel, ha nem pénzzel kell megcsinálni. Pénz kell hozzá. Legalább tizezer korona. Csak ezzel az összeggel lehet komolyan megcsinálni a husfogyasztási szövetkezetet. Adja össze ezt az öszszeget száz, kétszáz vagy háromszáz ember. Minél több, annál jobb. Annál több vevője lesz a husfogyasztási szövetkezetnek. Nagyobb lesz a biztosított forgalma. Mert a husfogyasztási szövetkezetnek, ha eredményt akar elérni, legalább egy évig minden körűimé nyek között fenn kell állnia. Egy év után meg lesz az eredmény, vagy kitűnő üzlet lesz a husfogyasztási szövetkezet, vagy ami a jobbik eset lesz, a mészárosok megérezve az erős konkurrenciát, maguk mennek majd egy elfogadható egyezményi ajánlattal a városhoz és megegyeznek a hatósággal a húsárakra vonatkozólag. Még valamit 1 A husfogyasztási szövetkezet elsősorban a kisebb husiparosokat sújtja majd. Először ezek vesztik tl vevőközönségűk egy részét. Aminek majd az az előnye lesz, hogy a husfogyasztási szövetkezethez fordulnak, adjon hust elárusitásra s igy a fogyasztási szövetkezetnek nem kell városrészenkint elárusitóhelye ket felállitaniok, lesz erre jelentkező kis mészáros. , Mindehhez azonban pénz, pénz és pénz kell. Hatósági cseiédszerzés. A cselédkérdés összes említésre érdemes nyomoruságaival íme, egykét esztendő alatt országos kérdéssé fajult. A panaszok általánossá lettek s a cselédek részéről való túlkapások ellen nemcsak a társadalom, hanem a városok hatóságai is komoly védekezésre készülnek mindenfelé. Helyes is és szükséges is ez. Legalább addig, amig a cselédkérdés szanálását az állam nem veszi kezébe, ami előreláthatólag immár rö vid időn belül be fog következni, lépjenek sorompóba a hatóságok és védelmezzék meg a cselédtartó gazdák érdekeit. Természetesen méltányosan, igazságos körültekintéssel, anélkül, hogy a cselédi állapotra szoruló emberanyagnak akár az emberi méltóságán, akár pedig az exisztenciális állapotán csorba essék. A mai cselédek részint az elhelyezés körüli túlságos nagy szabadság és rendszertelenség, részint pe dig a mindent indokolatlanul felforgató szociális áramlat folytán kivül kerültek azon a korláton, ahol mindkét félnek jogos érdeke kielégítést nyer. Es oly perfid, tarthatatlan hely^zetbe illeszkedtek bele, a melyben sok tekintetben durva sérelem jut ki a kínálkozó cseléd részéről a munkaadónak. Erőszakos, vétkes, támadások jelentkeznek lépten nyomon. És hogy mily mérvűek ezek a támadások, el lehet képzelni abból, hogy már nem csak a gazdasszonyok fogytak ki teljesen a türelmükből, hanem a férfiak, a családfők is, akiknek pedig alig van közük a házi cselédek alkalmaztatásához, fellázadnak a napirenden levő brutális viselkedések miatt. És ez igy is lesz mindaddig, amig a cselédnek módjában van megkérdezni a leendő gazdasszonyától, hogy hány szobából áll a lakás, hány gyermeket nevel nagy gonddal és költséggel a szülő, van e vendégjárás, van e vízvezeték a konyhában, szökőkút az udvaron, hány cipőt vált naponkint a gazda, hányszor van hetenkint kimenő, meddig tart naponkint a munkaidő, szabad e a katonáegy huszár, egy pattantyús, meg egy gyalogos tiszt. Zsuzsika kisasszony az első és az utolsó között osztotta meg kegyeit, a pattantyús egészen háttérbe szorult, de az azért nem adta fel a küzdelmet. * — Nem láttam semmit, — ismételte a huszárkapitány. — És azt hiszem, neked is káprázott a szemed. — Szavamra mondom . . . Ekkor lépett be Ottlok főhadnagy. Le akart ülni az asztalhoz, azonban Székely kapitány minden félreértést kizáró módon ugrott fel helyéről és szó nélkül távozott. Ottlok utána. Egy terebélyes diófa alatt érte utol. — Nem értem a viselkedésedet, kapitány ur. — mondta nyers hangon. — Ha magyarázatra van szüksége a főhadnagy urnák, helyt állok, -- felelt a kapitány és a kardjára csapott. — Hadd lásuk . . . Ekkor már Ottlok főhadnagy kardja ki is röpült a hüvelyből. Aztán összecsaptak. Pár perczig tartott csak a viaskodás, amikor egyszerre Ottlok kardja a porba esett és vele együtt a mutató- és gyürüsujja is. Csak egy szisszenés jelezte a sebesült fájdalmát. — Illetlenséged árát megkaptad, — mondta tompa hangon Székely. — Nem ismerem el, hogy ilyet cselekedtem volna, — vágott vissza Ottlok. — Nem-e '? Hát amit Zoványi Zsuzsikával szemben elkövettél? ... — Semmit se cselekedtem, ami mátkapárok közt meg nem engedhető ..." Szekely felhördült. — Mátkád neked az a lány ? — Tegnap óta. — Oh én bolond ! — tört ki keserű hangon a kapitány. Aztán maga vette föl az elejtett kardot, — és a két ujjat is. — Eltemetem őket, — mondta rekedt hangon. — Bocsáss meg, pajtás. És hazarohant. Előszedte otthon a kis és nagy bibliát és egy ezüstkapcsos imádságos könyvet, amelyet még Nürnbergben kapott — mint jámbor, istenfélő ember — a franeziskánusok gvardiánjától. Olvasott, imádkozott, de vigasztalást nem talált íájós szivére hajnalhasadtáig sem. — Oh én szegény bolond ! — sóhajtott lel és összecsapta az öregbetüs imádságos könyvet... Az az ember — ritter von Heckenberger — nyilván rossz szándékkal kergetett a bűnbe. És a csaták zajában megkeményedett huszártiszt könyekre fakadt. — Álnok módon ugratott be az a hitvány ember, — hajtogatta. — De meglakol érte .. . Meg ... És kezdett lelki szemei előtt világosság derengeni... Hárman versengtek a szép Zsuzsanna kegyeiért... Tiszta a dolog ... Az a német őt összegabalyította Ottlakkal, hogy aztán a markába nevessen. De meglakol érte ! ... Aztán ugy ruhástól ágyába dölt. Nagyon keveset aludt, mert a jótékony álom kerülte a lelki gyötrelemmel küzködő ember szemét. Mikor félálmából fölébredve, talpra ugrott, ilyen szókra fakadt : STEINBERGER IVL UTÓBA ékszerész és órás, Pápa, Fő-utca 13. Legjobb bevásárlási forrás, c^ <£»VVCVÍI exüs\ ávuV wa^ =<§)* \ewp\om\ VeV^VeV, YawcsoV, s\\>. @ ========= VüVóxAecjessécjeV, ©me^a, ^c\\a§\xa\xsexv ováV tiatft 9álas ,?AéV.\>atv. ^afúásoV. \o\ és ^ot\\osax\ Ves^WeVaeV.
