Pápai Közlöny – XVIII. évfolyam – 1908.

1908-08-02 / 31. szám

nak parancskiadás után vizitelni, jár e a nagysága színházba, továbbá, hogy teát kap-e vagy kávét reggelire és hogy az étkezésnél oda ültetik e a családtagok közé az asztalhoz. llyea tarthatatlan állapot lesz mindaddig, amig ezek a kérdések gazdasszony és cseléd között egyáltalában szóba kerülhetnek. Amig extra szobát követel magának a cseléd és amig a bérösszeg megállapítása tőzsdei szokás szerint történhetik. A megváltozott viszonyok folytán, sajnos,-ma ott állunk, hogy sokan azok közül is cselédet tartanak, akik anyagi helyzetüknél és társadalmi állásuknál fogva maguk is el végezhetnék bátran a házi teendőket, amiként elvégezték régebben, sőt könnyelmű luxusnak tartották a cselédtartást és ez okból nagyobb lévén a kereslet, a bér is horibilisan felszökött. S ezért, ha háromszor annyi cselédkeresőt lát a tanyai vagy falusi peszra, mint kinálkozót, azt sem tudja, hogy mit kérjen, havi bérösszeg fejében. A világért nem számolván azzal, hogy amig otthon csak szalonnát evett kenyérrel, itt rendes élelme zésben és gondviselésben részesül. Igy állván a dolgok, elsősorban is rendszert kellene teremteni a cselédfogatás körül. A közvetítő intéze teket erősebb felügyelet alá kellene venni és pontos kimutatásra kötelezni. Ha visszaélések történnének, be kellene vonni tőlük az engedélyt. Ez tiszta munkát és rendszert eredményezne. Sőt még valamit: a bérösszeget is konszolidálná, illetve némikép fixirozná. Ezt nyomon kellene hogy kövesse a hatósági cselédhelyező intézet létesítése. Igen hasznos és hálára kötelező munkát végezne a hatóság, ha soron kívül elővenné ezt a halasztást ím már alig tűrő fontos kérdést és hozandó intézkedésével védelmet biztositana a munkaadók részére a cselédek túlkapásai ellen. Válasz a „Pápai Hírlapinak — Szabadgoiulolkoűók cimii cikkére. — A szabadgondolkodók egyesületének megalakítása alkalmával és ez után is a mozgalom vezetői sokkal több aversioval találkoztak, sokkal több — félreértésen alapuló — megtámadásoknak voltak kitéve, mint azt a mozgalom teljesen békés, mindenféle mellékgondolattól ment célja megérdemelte volna. A „Pápai Hirlap" cikke tehát alkalmul szolgál arra, hogy a nagyközönséget felvilágosítsuk arról, miszerint nekünk az atheizmust terjeszteni szándékunkban nem áll, mert az egyesület vezetői, a megalakulást megelőző értekezéseik alkalmával, a megalakuláskor, és ezután is több izben is hangsúlyozták, hogy az egyesületnek más célja nem lehet, mint az, melyet a belügyminisztérium által jóváhagyott alapszabályok 2-ik § a az egyesület működési programmja gyanánt meghatároz, eí pedig nem más, mint az előítélet nélküli tudományos gondolkodás terjesztése. Ezen programmba miután rejtett célú tendentiosus törekvésekkel az atheismus ter; jesztését bele lehet magyarázni, — objek! tiv, jóakaratú kritikával azonban, — figyelemmel a vezetőség több izben is hangoztatott álláspontjára, — sehogyan sem. Határozottan kijelentjük, hogy Í?Z egye sülét vezetősége nem azonositj%;magát Fáber Oszkár beszédének azon részével, mely a különböző vallásos felfogásokat támadva szenvedélyes kitörésekre ragadtatta magát a katholicizmus és a katholikus papság ellen. A beszéd elhangzása után azonnal felszólalt Sarudy György — az alakuló közgyűlést vezető elnök — és kijelentette, hogy a szabadgondolkodók helyi csoportja nem tartja működéséhez tartozónak állást foglalni az Isten eszméje, a különböző felekezetek ellen, és ezekkel foglalkozni sem kíván. Lehet, hogy a „Világosság" más elveket hirdet, sőt az 1905. évi párisi kongresszus is az „erkölcs Isten nélkül" eszméjét állapította meg programm gyanánt, ezen elvek és kijelentések azonban a helyi csoport működését irányítani nem fogják, mert mi szigorúan fogjuk magunkat tartani a belügyminisztérium által jóváhagyott alapszabályokhoz és azoktól eltérni nem lógunk. A „Világosság" cimü lap nem képezi a szabadgondolkodók egyesületének hivatalos orgánumát. Ennek tanításai, elvei tehát nem lehetnek kötelezők a helyi csoportra nézve. Mi csak a természettudományok által felismert óriási jelentőségű eredményeket kívánjuk közismertté tenni és küzdeni az előítéletek, babona, a conventionális hazugságok sokféle neme és a tekintélyek felhasználásával űzött visszaélések ellen. Mi nem vagyunk sem a „Világosság" sem a párisi congresszus expositurái, bennünket működésűnk tekintetében csak a saját lelkiismeretünk és a tudomány terjesztése kö— Hát aztán megint vért ontsak ? Nem, ezt nem teszem... Az én dolgom most már a vezeklés .. . És ugy tett, amint mondta. Első volt, aki megnyomorított bajtársát fölkereste. Azt hitte, nagyobb baj van, de Ottlok föntjárt, felkötött karral. — Szép, kapitány, hogy meglátogattál, mondta a kiengesztelődés hangján. — Köszönöm ... — Te pedig Isten előtt kedves ember vagy, — felelte Székely. — Kenyérrel do bálod vissza, aki kővel hajigált meg.. . r A két férfi megölelte egymást. És ezentúl igazi testvéri barátság fejlődött ki köztük. A főhadnagy minden ügyes-bajos dolgát a kapitány végezte. 0 irta meg a lolyamodását is a hadseregből való elbocsátásáért. Heckenberger lovag persze, ezek után tartott a megtorlástól, de meg lovagi jelleme is azt parancsolta, hogy ezen a „ter rénumon" ő már csak bogáncsot szedhet. El is helyeztette magát Kassára. Ezek után pedig mi sem áliott útjában, hogy Ottlok főhadnagy oltár elé ve ; zesse Zoványi Zsuzsikát. A boldog vőlegény : tanuja nemes dobai Székely Sámuel kapitány volt. Mikor az eskető pap az egybekelők kezeit egymásba tette, a kapitány szomorú arczán két nehéz köny csepp futott alá. Vájjon miért ? Az a csonka kéz nyillalott-e szivébe, vagy pedig elvesztett bol; dogsága ? Esküvő után a különben is vallásos, istenfélő ember nyomban beadta í rangjáról való lemondását s addig is, mig ez elintéződött, a könyveiben, bibliájában keresett vigasztalást. Akár hol látták a daliás székely huszárt, mindig könyvet szorongatott a hóna alatt. Él is nevezték „bibliás kapitányinak. Csak az ifjú Ottlok párnak volt majd| nem mindennapos vendége, ahol valósággal rossz néven vették tőle, ha csupa szerénységből néha elmarad. A rangjáról való lemondásának ügye sok időt, majd egy félj esztendőt vett igénybe. Végre megjött a várva-várt elbocsátó ! levél, mely szerint : „nemes dobai Székely Sámuel, Eszterházy-ezredbeli huszárkapitány, a harcztéren is szerzett vitézi érdemeinek legkegyelmesebb méltányolása és elismerése mellett, ő felsége Mária Therézia királyné vitéz hadserege kötelékéből sajnálattal fölmentetik, stb. stb." A búcsúzkodás megható volt. A bájos Ottlokné könyes szemmel kérdezte : — És van lelke a mi jóbarátunknak, hogy itthagyon bennünket ? . . . Nagyont sóhajtott Székely s kissé remegő hangon adta meg a választ : — A lelkem talán itthagyom, de magam elmegyek az én régen látott székely hazámba, az örökzöld fenyvesek kezé temetkezem. Ezek lesznek ezután a legjobb barátaim . . . — És bennünket nem látogat meg sohase ? A huszár kissé gondolkozott. — Na, — mondta hamiskás mosolylyal és közelebb lépett a piruló asszonykához — ha meghívnak, szívesen eljövök egyszer . . . keresztapának . . . Házasságokat ugy hölgyeknek, mint uraknak a legmagasabb körökig, Pénzkölcsönt kezes nélkül is, =

= Ingó- és Ingatlanokat a legnagyobb titoktartás mellett közvetít Br einer Dávi d Js:öz^re-b±-bés± irodája IP A. IP -A-, Kis-tér 4. szám. (20 zELLlózc -^rálaszbólyeg). 4 5 szobás elegáns lakásokat keresek.