Pápai Közlöny – XVII. évfolyam – 1907.

1907-12-29 / 52. szám

esztendő egy vidéki lap életében, főleg pedig Pápa városában. Lapunk eddigi fennállása meggyőzött bennünket arról, liogy eddigi irányunk és. irmodorunk olvasó közönségünk helyeslésével találkozott, s éppen ezen oknál fogva reméljük, hogy lapunk évről-évre gyarapodni fog\ mivel ezentúl is küzdeni fogunk a közérdek mellett s attól egy jottányit sem térünk el. Hallottuk már többször hangoz tatni, hogy az, a ki mások bajaival törődik anélkül, hogy erre felkérték volna, avagy azért bármelyes elismerést várna, vagy nyerne: vagy bo lond, vagy ujságiró s ez nálunk is beigazolást nyer. De mi ezt perhorreskáljuk, mi besoroztattuk magunkat a közügyek táborába, mi tollal, becsülettel kivánuuk harcolni e téren. Pápa városában legjobban tudhatják, mily kellemetlenséggel, mily zaklatással s mily véremésztő muu kával jár egy közügyeket önzetlenül szolgáló hírlap — minta „Pápai Közlöny" — szerkesztése, s hogy mégis végzük e sisiphusi munkát azt az elv, a kitűzött cél érdekében teszzük. Lelkesedéssel lobogtatjuk tehát továbbra is a kitűzött lobogót, bátran és tántorithatlanul haladunk előre, inert meg vagyunk győződve, hogy a nagy közönség támogatása és elismerése mellett a közdelemben mint győztesek fogunk kikerülni. Ezen reményben indulnak az uj év küszöbén a terhes útra s a szokot bizalommal fordulunk előfizetőinkhez és olvasó közönségünkhez, hogy bennünket e súlyos küzdelmünkben, mely Pápa város és vidéke javára irányul — miként eddig tették, ezután is támogatásukban részeltessenek. Tesszük pedig ezen kérelmünket azért, mivel Önöknek vállvetett támogatásának köszönhetjük ezen tizenhét éves fennállásunkat s igy csak s Önökben bizhatunk a jövőben is. Midőn ismételve kérjük előfizetőinket és a nagyközönséget, hogy bennünket jószándékukban továbbra is támogatni szíveskedjék, ujult erővel fogunk a nehéz munkába a tizennyolca dik év küszöbén. A tizennyolcadik év küszöbén ! Vidéki, különösen Pápa városában megjelenő hírlapnak, nagyon sok. Tizenhét évig fenntartani magát tisztán a közönség pártfogásából ez nagy és nehéz feladat. Ezt a kegyes pártfogást kérjük továbbra is és kiváuunk olvasókö zönségüüknek : Boldog újévet ! Közbiztonságunk érdekében. Nem uj téma amiről szólni kívánunk. Nagyon is fontosságánál fogva az uj év küszöbén, nem tudjuk hányadszor, újból szóba hozzuk. Rendőrségi intézményün hiányosságát már évek hosszú során át hangoztatták ép azok, kik ezen intézmény élén állottak s hogy ezen hiány mindaddig nem pótoltatott, dacára, hogy ennek szükségességéről a képviselőtestület is meggyőződött, annak volt betudandó, hogy az amúgy is gyenge lábon álló közpénztárunkat még további kiadásokkal nem akarták terhelni. Ezt a felfogást mi is osztottuk és osztjuk mindaddig, mig az ily megtakarítások a város érdekét nem veszélyeztetik. A rendőrség iparkodott amennyire csak lehetett ezen kevés személyzettel kötelességét teljesíteni, de városunk képe az utóbbi időben oly annyira megváltozott, hogy jelenleg a rendőrség szaporítását már kikerülhetetlennek tartjuk. Nem kivánnnk részletekbe bocsájtkozni, de elég ok már erre az, hogy városunk egy városrésszel kibővült, ahol már számos család letelepedett, ahol rendőr egyáltalában nem látható, nemkülönben az ott létesített szövőgyár, mely 4—500 munkást foglalkoztat, eléggé okadatolja azt, hogy rendőrségünk, mely eddig is csak a legnagyobb erőmegfeszitéssel tudott eleget tenni hivatásának, a bekövetkezett viszonyok folytán szaporitassék. De nézzük csak a rendőrség jelenlegi szervezetét és azt hisszük, hogy városunk lakossága teljesen egyetért jelenlegi felszólalásunkkal. Pápa közbiztonságának megóvása 20 rendőrre— a uégy rendőrmesterrel együtt — van bizva. Ezek közül 6 állandóan belső szolgálatot teljesít, Ide s tova Kata is már közel járt a harrainczhoz, bárha ez ugyancsak meg nem látszott rajta. A főbíró ur is csak a legelkeseredetteeb pillanataiban hányta fel neki — természetesen csak gondolataiban — a korát és nem tudott megbékülni azzal, hogy a legszebb, legmélyebb tekintetére se reagál. Sőt még a remegő, izgatott, elfogult szavaira se. Amióta észrevette Kata, hogy ugy nézi, nem járt többet a házukhoz, pedig a feleségével jól megértették egymást. Kezdte megvetni azt az embert. A szép, kék, sokat mondó szeme, amelybe annyi sok nő vesztette bele a lelkét, őt hidegen hagyta. Még csak idegessé se tette. Egyszerűen azt gondolta magában, mikor kitért a rátapadó szemeknek : komédiás . . . Később, amikor mar szenvedelye he vében őrült vallomásokba kezdett, amiket Kata sohase hallgatott meg, azt, hogy : gaz ember. A nénjének mit se szólt róla. ,Nem akarta nyugtalanítani. De amerre csak kerülhette, kerülte ezt az embert. És sikerült pár hónapig kibújnia a tekintete alól. Az egyik hónap a főbiróék szabadsága volt, uton voltak, igy ő maga teljesen nyugodt lehetett. A másik két hónap az ő nagy vakáczióját tette ki s hogy igazan szabad, vidám lehessen, elfogadta mindkettőjük ré szére egy közeli rokonuk meghívását, hogy annak birtokán töltsék el a nyarat. Ott ismerkedett meg egy földbirtokossal, aki már azt hitte, hogy agglegényéletre van predesztinálva, mert sehol se találta meg azt a nőt, akivel végigélni kívánta volna az életet. Katát nagyon hamar megszerette ; mindenképpen magához illőnek találta. Korra, családra, műveltségre. Vagyont nem keresett, volt neki magának, ha nem is túlságosan bőven, de teljesen ele gendő arra, hogy jövendő családja sorsát biztosítva tudja. Úszott a boldogságban, de nemcsak ő, hanem Kata és a nénje is. Olyan szép, olyan váratlan volt életükben ez a fordulat, hogy Júlia olykor órákig el tudott sírdogálni örömében. Hármasban tárgyaltak meg mindent, azt is, hogy Júlia hozzájuk jön. Lesz két szép szobája, tele virágokkal, az övé lesz a

r kert, a baromfi udvar és a tehenészet. És Katát ketten fogják tovább dédelgetni. Ott fonják majd a koszorúkat szüleik sírjára s hárman járnak el oda az évfordulók napján és Kata íérje is mindig megcsókolja majd velük együtt a két fehér m á r v á ny k e r esz te t. És aztán — de ezt István'ffy Dénes csak hangtalanul gondolta el — lesznek gyermekeik, eleven eszii, délczeg, derék fiuk; és leányok bájosak, jók, olyanok, mint egy-egy magas szárú, szép, fehér virág; mint az édesanyjuk . . . A tanítónői diplomára nem lesz tehát szükség többé, elköltöznek régi fészkükből. Csak éppen, hogy az elcsomagolás miatt mennek haza s az esküvőhöz szükséges okmányokért. Mert az esküvő ott lesz azoknál, akiknél a nyarat töltötték. Ezt a rokoni jogot ők tartották fenn maguknak. Daczára ennek, a főbiróval mégis találkoznia kell még egyszer. A feleségétől olyankor vesznek bucsut. mikor a férj nincsen otthon, de a hivatalában az okmányok miatt meg kell jelenni. — Sebaj, — gondolta el magában — tulleszek hamarosan ezen is. Júlia velem jön, de addig künn hagyom, nehogy megsejtse viselkedéséből azt, amit soha senkinek el nem mondtam. Ha nem lát többé, majd megváltozik, de ezen az utolsó, hivatalos viziten át kell esnem. Csakugyan, együtt mentek nénjével. Ez utóbbi, — előzetes megbeszélés folytán — mig Kata az okmányaira vonatkozó dolgokat megtárgyalja, a hivatal kertjében sétál. A főbíró ablakai úgyis odaszolgálnak, ha huga készen lesz, inteni fog neki. Kata biztos, nyugodt fölénynyel lepett be. A főbíró fölugrott és köszönteni se tudta. Három hónap óta most látja először, csak éppen, hogy hallott róla, éppen a menyaszszonyságáról. Azt tartják, a menyasszonyok mindig szépek, ha boldogok. Kata pedig nagyonboldog volt. A főbíró ugy képzelte, ilyennek még sohase látta. Vadul lázongott benne az érzés s abban a perczben ugy hitte, hogy mindent r családot, hitet, becsületet feladna a bírásáért. Soha senki nem hatott igy reá. És mindig, mindenütt csak a könynyü diadalokhoz szokott. Ez az elérhetetlen csillag egészen megőrjítette. Csaknem durván rivalt rá, — mert hiszen sejtette, miért jön — mi tetszik ? — Miután férjhez fogok menni...— kezdte a leány. — Tehát igaz ! — kiáltott fel a férfi. — férjhez megy, megy a más karjaiba, viszi másnak a szépségét, ezt a gyönyörű testét. És azzal nem törődik, hogy velem mi lesz — mondja tovább, egyre fojtottabb hangon. Nem bánja, ha én el is pusztulok,