Pápai Közlöny – XVII. évfolyam – 1907.

1907-12-29 / 52. szám

zárt teremben tartott nyilvános előadások, ünnepélyek idején itt ott van elfoglalva, ugy hogy a rend fenntartására tényleg nem vigyáz több 10 rendőrnél. Hát, hogy ez a 10 ember egy akkora területen, mint Pápa városáé, gyakran helytelen elosztás mellett is kifogástalanul megőrizhesse a város közbiztonságát, rendjét és nyugalmát, az lehetetlen. Ha csak mind a tiz ember fényes tulajdonságokat nem örökölt a görög mithoiogiai két nagy alakjától, a százszemü Árgustól és Briareiustől, a százkezü óriástól, ha — ismételjük — ők is csupán közönséges gyarló emberek, mint más halandó, akkor Pápának nyugalma igen igen ingó alapokon áll. Ha idegen ember egyszer végig járna a városon, észre sem venné, hogy nálunk rendőrség is létezik. A szó szoros értelmében mélyebb kutatás, felfedező szándék kell ehhez, mert a Fő-utcát kivéve — többször ott sem — máshol poszton álló rendőr csak elvétve találkozik. Szóval rendőrségünk legénységének számát szaporítani kellene. A vá rosi képviselőtestület kebelében eddig csodálatos módon még nem akadt ember, aki a közbiztonsági viszonyok ezen gyarlóságát szóvá tette volna és a rendőrség fejlesztése véget akcióba lépett volna. S ha fontolóra vesszük ezt a közönyt, nem csodálkozhatunk rajta, hogy /Pápa város rendjének megőrzése csupán 20 ember kezébe van lerakva. Végre is, „violenti non fiit iniuria." Ha a képviselőtestület, mely pedig nevénél fogva a város polgárságának érdekeit képviselni van hivatva, ily közönnyel viseltetik a város közbiztonsági állapota iránt, javítani nem hajtandó és egykedvűen türi a rosszat, nem csoda, ha a helyzet nem javul. Kitől lehessen várni az érdeklődést, a szóval és tettel való agitációt, ha tien a képviselőtestülettől? Azt hisszük, hogy a rendőrség legénységi állományának növelése nem akkora teher a város anyagi viszonyaira nézve, hogy a közbiztonság szilárdabb alapokra való fektetése végett ezt keresztül ne lehetne vinni. A személyzet számának csak 5-el való szaporítása nem kívánna évenként 3000 koronánál nagyobb áldozatot. A meglevő személyzet üzetése ugy sem emelkedik, helyén való volna hát, hogy maga a rendőrségi intézmény fejlesztessék és erösitessék. Csodálatas véletlen folytán már j valóban rég történt valami Pápán, a mi rámutatott volna a rendörök csekély | számára, a mi a közbiztonsági viszo| nyaink gyarlóságát feltüntette volna. De | elvégre is a véletlen igen szeszélyes Istenasszony, akire adni nem sokat lehet és vétek ö reá bizni a polgárság nyugalmának megőrzését. Helyes és ! okos közrendészeti politika nem várhat addig, mig a véletlen elpártol tőle, hanem preventív intézkedésekkel biztoI sitja magát előre már. A reprezis mindig nehezebb mint a preventív és hatása kétesebb. A figyelmes szemlélő nyugtalanul tekinti a véletlen működésének ezt az óráját, mert biztonságának ennél erösebb és állandóbb biztosítékát kívánná. Rendőrségünknek a legnagyobb tökéletlensége a legénység csekély száma. Hogy ezzel kifogástalanul teljesíthesse hivatását, ahhoz egyekben oly tökéletes organizmus, akkora ügybuzgalomra volna szüksége, amellyel nemcsak nálunk, de mintaszerűbb rendőrségünknél sem találkozhatunk és nem is találkozhatunk. A mennyiséget lehet ! ugyan pótolni sok mindennel, de csak bizonyos határig. Pápán ezt a határt átléptük a rendőrségnél, nincs hátra más, mint szaporítani a legénység számát. Vármegyei bizottságok megalakítása, A közélet küzdelmeiben a tapasztalat szerint nem a seregek nagy fölvonulásában dőlnek el a csaták ; már az előcsatározások meghozzák a győzelmet vagy a bukást. A vázmegye ügyeinek intézése a dolgok velejét véve tekintetbe, óppen igy az előkészítő munkálatokban már eldől, s épen ezért ki váló fontossággal bir ezeknek az előkészítő bizottságoknak okos és tervszerű összeállítása. Vármegyénk törvényhatósága a legátóbb megtartott tisztújító közgyűlésen alakította meg a vármegye ezen fontos bizottságait és őszinte örömmel konstatáljuk, hogy jó kezekbe helyezte a vármegye ügyei intézésének dolgát. A bizottságok megalakításáról itt számolunk be. Állandó választmány (3 évre) : dr. Antal Géza, Barca Béla, Barthalos István, BeIák István, dr. Bezerédj Viktor, Bauer Antal, Bibó Dénes, Bierbauer Lipót, Beck János, gróf Esterházy Béla, Fodor Gyula, Ferenczy Károly, Fischer Károly, Galamb József, Holitscher Károly, Fischer Viktor, dr. Csomasz Béla, báró Fiáth Miklós, Francsics Norbert, Csihvándy Ernő, Csapó Kálmán, gróf Esterházy Pál, Hunkár Andor, Jákói Géza, dr. Jánosi Ágoston, dr. Kemény Pál, p-^

tn^

mt

^^i^saeii^gg/^as^

m^

f AMEIAA

T

TB

W'WFUM MW

R •IIIIREBATAMTRAGICAM nélküle, ha elveszek nyomorultan a kíntól, a vágytól, a szomjúságtól. S azt hiszi, én csak ugy engedem, hagyom ? Nem, nem, — szól rekedt nevetéssel, — előbb én, akármilyen áron, akármi következzék, utána, aztán legyen a másé . . . A leány ijedten hátrált, menekülni akart, de a férfi egy pillanatra a karjaiba zárta. Csak egy pillanatra, mert Harsághy Kata egy nőtigris erejével kapcsolta le magáról a durva karokat és ugy lökte el a férfit, hogy az egészen megtántorodott. Köz ben volt annyi ideje, hogy az ajtón át elmenekülhessen. A főbíró csak az öklét emelte utána, mint aki fenyeget, bosszút ígér. Júlia éppen abban a pillanatban nézett be az ablakon, mikor a férfi felemelte öklét. Ahogy viaszfehér húgát meglátta, egy perez alatt megsejtett mindent. Akkor aztán elölte se maradhatott tovább titok a dolog. Napok kellettek hozzá, mig mindketten megnyugodtak. Zárt ajtók mögött csomagolguttak, s alig várták, hogy megszabaduljanak közelségétől annak, aki miatt egy pillanatra se merték egyedül hagyni egymást. Leányos, tartózkodó lelkük irtózott attól, hogy akár Istvánffy Dénes előtt is megemlítsék az esetet, de számlálgatták az órákat, amikor közelükben lesz, hogy soha el ne hagyja őket Kata életetársa védelmezője. Még egy hetük volt hátra, aztán készülnek útra, készülnek esküvőre. Hétszer huszonnégy óra még, vájjon mi jót, mi roszszat hozhat ily tenger sok idő ? Rosszat hozott. Egy levelet Istvánffytól, aki csatolva küldött egy másikat, ismeretlen irásut, névtelent... Áz volt megírva benne, hogy mint tndja életét összekötni, nevét adni olyan valökinek, akinek múltja van, akinek híre nem kifogástalan 1 Istvánffy első keserűségében, meggondolatlanul elküldte a levelet menyasszonyának, hogy az nyugtassa meg: nem igaz e rettenetes vádból semmi se. Harsághy Kata pedig, aki ee feminista nem volt, se „felvilágosított" gyermek, csak himporos, hamvas fehér virág, aki bár sokat sejtett, tudni azonban csak azt tudta, hogy ő lelkének halála nélkül bizonyságot nem adhat annak, aki kételkedik benne, mert hiszen elküldte neki a levelet, hogy — czáfolja meg ! Nem fogja megezáfolni. Az abün, amivel az a névtelen levél vádolja: elkövetetlenül is, csak mint puszta vád, megöli testét, lelkét. Ő, aki soha nem lépett sárba, most beszennyezve, sárosan áll az előtt, akit a szive minden tisztaságával szeret, 8 ha irna neki könytől ázott papiran, száz esküvel erősítve, hogy tiszta, szennytelen : hinne e neki? És ő tudna-e esküdözni ártatlanságára annak, aki kételkedik benne ? _>h, az a bosszúra emelkedő ököl jól talált. Halálosan megsebezte, összezúzta a boldogságát. Talán az életét is. Az életét? Kezdett tűnődni, szinte megnyugodva. Hiszen igaz az : boldogság nélkül, a becstelenség vádja alatt nem is élet az élet. Az állásáról is lemondott már, Ferjhez nem megy, az már bizonyos. Mihez is kezdene ? Mig a nyugalom, az beföd, elfeledtet mindent. S a halál, ha a másvilág kapujából szólunk vissza, talán mindent megmagyaráz. Ez a-gondolat egészen beleette a lelkébe magát. Eleinte még szabadulni akart tőle, de később már nem bírt. Mintha folyton azt súgta volna valami a fülébe : — meg kell halnod, akkor mioden jó lesz. És ő hitt ebben a gondolatban. A nővére egyre sürgette, hogy feleljen Istvánffynak, mig végre azt felelte: — jó, ma irok; de addig hagyj magamra. — Nem, nem megyek el hazulról, — ellenkezett Júlia. — Ne is menj, csak a kertbe. Egykét óra múlva készen leszek. És készen is lett. Agyonlőtte magát. A kis revolver hangja ki se hallatszott a csukott ajtókon át. Csak pár szó irást hagyott : „Elmegyek oda, ahol nem kell bizoeyitani semmit se." Hát el is ment. Megsiratottabb halott nem volt nála. A vőlegénye, aki halála hirére megérkezett, koszorúját csupa fehér virágból fonatta. Egy egész kocsi rózsát szórtak a sírjába. De ő már nem tudott semmiről. Arról se, hogy valaki hiányzott a temetéséről, valakit visszatartott a lelkiismerete. 8 hogy arra a bosszúra emelkedő, névtelen levelet iró kézre fáradtan, gyáván, kétségbeesetten hajlik rá, mikor nem látja más, még ma is, egy bűnös homlok. Pedig már nagy ideje, hogy megtörtént ez az eset. Ha az egyik-másik alak költött is, ha nem is főbiró és tanítónő voltak a történet hősei: maga a tragédia igaz. Mert ha csak mese lenne, bizony nem lett volna hozzá szivem, hogy engeejem meghalni azt a boldogségra vágyó, szegény fehér lelkű Harsághy Katát.