Pápai Közlöny – XVII. évfolyam – 1907.

1907-11-17 / 46. szám

Névszerinti szavazás megejtése után Görög Károly bérleti szerződését az abban foglalt jogok és kötelezettségek mellett ZámoI)i Dénesre a szerződésben kitüntetett időig a képviselőtestület átruházza. 3. Horváth Ferenc és neje a régi fais­kolában lévő épületet 70 kor. évi bérösz­szegért bérbe venni óhajtják. A képviselőtestületa kérelemnek nem ad helyet. 4. Fischer Gyula v. képviselő indít­ványa a . megyei telefonhálózat kiépítése tárgyában. A képviselőtestület a megyei telefon­hálózat mielőbbi kiépítése tárgyában a vár­megye thatóságibizottságához feliratot intéz. 5. Szinügyi bizottság javasolja, hogy a városi színház részére adandó segély ér­demében a képviselőtestület intézzen kér­vényt a vallás és közoktatásügyi minister hez. A képviselőtestület a szinügyi bizott­ság jelentését elfogadja és a vallás és kö­zoktatási miniszterhez dr. Körös Endre ál­tal szerkesztett feliratnak elküldését el­határozza, egyben dr. Körös Endrének a felirat szerkesztéséért jkvi köszönetet sza­vaz. A feliratban a színház építésére 60000 korona segélyösszeg kérvényeztetik. 6. A törvényhatóság a Jókai Mór utcai városi bérház felépítése tárgyában hozott két­rendbeli határozatot megsemmisítette — ezzel kapcsolatban a v. tanács ujabb javas­latot tesz. Ezen kérdés 30 napi közgyűlés egy­behivását teszi szükségessé és ennek határ­idejéül deczernber hó 12-ik napja tüzetett ki. 7. Molnár Lajos v. rendőri kér. hogy a nyugdíj! lapra általa befizetett 326 k. 02 til. részére visszautaltassék. A képviselőtestület a kérelmet a nyűg díjszabályzat 10 §-a értelmében elutasítja. 8. A gyámi és alapítványi pénztárok­ban kezelt pénzre határozat hozandó, hogy 1908-ik évben mely takarékpénztárakban hélyeztessék el. A képviselőtestület a házipénztár kész­letet 1908-ik évben a pápai takarékpénz­tárban, — a gyám és alapítványi pénzkész­letetet pedig %-részben a pápai '/3'részben pedig a Pápa és vidéki takarékpénztárba rendeli elhelyezni. 9. Javaslat a v. mérnök fizetésének rendezésetárgyában. dr. Lövy nagyobb fizetéssel óhajtaná a mérnöki állást dot; lni, azzal, hogy magán­praxist ne gyakorolhasson. Besenbach Károly és Györy Gyula in­kompatibilisnek tartja azt, hogy a mérnök mint a magán fél mérnöke saját terveítfelül­birálja. dr. Antal Géza kijelenti, hogy ezen helyzet csak ideiglenes és ha esetleg ano­mátiokra adna okot, ugy ez szanálható lesz. Ily értelemben szólal fel dr. Kende Adám is. A polgármester megnyugtató felszólalása után, a közgyűlés az áll. vál. következő javaslatát fogadta el. A képviselőtestület a városi mérnök tiszteletdiját fizetésének végleges rendezé­séig 1908 január 1-től kezdve a vízvezetéki pénztár terhére 800 koronával felemeli. Egyben kimondja, hogy a városi mérnök hivatalos órakat köteles tartani és azoknak megállapítására a polgármestert utasítja. 10. Pápai takarékpénztár átirata a ka matláb emeléséről. .n. képviselőtestület az átiratot tudo­másul veszi. Utasítja egyben a városi ta­nácsot, hogy mihelyt a pénz viszonyok ja­vulnak a folyószámlái tartozásoknak állandó olcsóbb kamatlábú kölcsönökké leendő con­vertálásra tegyen javaslatot. 11. A v. tanács javasolja, hogy a ba rakkaszárnya számára megvásárolt földterü­letek egyesek részére bérbe adassanak. Névszerinti szavazás után a képviselő­testület nevezetteknek egy évi időtartnmra a kijelölt telket bérbeadja azzal, hogy ha a bérletet egyik fél sem mandaná fel, az további egy évre meghosszahitattnak tekin­tendő. 12 Polgármester jelentése a befási­tandó utakra vonatkozólag. A képviselőtestület a polgármester je­lentését hogy az utakat mily fakkal kívánja befásitani, tudomásul veszi. 13. Illetőségi ügyek. A képviselőtestület a tanács javasla­tára Deák Erzsébet, Guttman Frigyes, Kle­patícs Katalin és Cziller János illetőség megállapítását megtagadja. Több tárgy nem lévén napirenden a közgyűlés befejezést nyert. KARCZOLAT a m txZLíj IbLé-t:r?c>l_. zakat csak Pápáról ösmerik és a közönség fagypontos a szereplőkkel szemben. Pápán több virágcsokrot kaptak, mint ott tapsot. Már pedig ha a színész még tapsot sem kap, az jobban fáj neki, mintha a „ramsli" játéknál „plüh"-re esik. No de se baj majd máskép lesz ez Székesfehérvárott a téli ott­honban, ott majd csak helyre hozzák a csorbát. A Színtársulatról jut eszembe a Pal­may művész estély, mely fényes sikernek ígérkezik. A táblás ház már biztosítva van és mint hallom a szinügyi bizottság is meg­tett minden képeni intézkedéseket, hogy Páiraay Illka méltó fogadtatásban része­süljön. Hja! Ez már igy van mostanában Pápán ! Frici. Szélcsend az egész vonalon. Még a legcsekélyebb olyforma .szellő sem lenge­dez mely esetleg felfurakodna annyira, hogy méltó volna a krónikában való megemléke­zésre. Valóságos halotti csend e-i társadalom összes retegében. Aproposhallotti csend ! A halotti csend­ről jut eszembe, hogy szenzációs és meg­döbbentő halloti események adták elő ma­gukat de őszintén mondva, mindenről kész örömei emlékezem meg a krónikában, csak a halálról nem. Ez oly téma, mely nem erre a világra, hanem a rnas világra való. Csak amúgy jelzem, hogy két katonatiszti halottunk volt, az egyik szerencsétlenül járt a turfon, a második szerencsétlenül járt f'ürdésközben. Megrendítő volt mind a két eset és mind a két szerencsétlen vé­get ért tisztet katonai pompával temették el. De ebből a sütetbői elég is lesz ennyi megemlékezés. Más sütet nem ál! ugyan rendelkezésemre, de hát azt mondja a köz­mondás, ,,hogy ha nincs ló akkor szamár is jó" és ezt a közmondást alkalmazom a jelenlegi helyzetben és a kényszer hatalma alatt oly témát veszek be a krónikába mely rendes körülmények között nem ebbe a ke­retbe való. Városi közgyűlésünk volt a hét folya­mán. Rendkívüli közgyűlésnek volt jelezve, pedig őszintén mondva semmi rendkívüli dolog nem adta. magát elő. Ami esetleges rendkívüli jelleget adott volna a közgyűlés­nek, az is elmaradt. Ugyanis ha a törvé­nyes tormát kellett volna betartani, ugy a barakk-kaszárnya céljaira megvett és bérbe adott telkeknél 26 szor kellett volna név­szerinti szavazást elrendelni, mely végered­ményében azt eredményezte valna,.hogy a közgyűlés hajnali három órakor ért volna véget, és igy valóban el lehetett volna mondani erről a közgyűlésről, hogy „rend­kívüli" volt, de egy élelmes városi képvi­selőnek ész volt a gondolatában és arra lyukadt ki a dolog, hogy egy csapásra 26-szor érvényesítettek „egy szavazatot." A rendkívülinek jelzett közgyűlésnek különben gyenge lefolyása volt. Mindenre igent mondtak és igy is határoztak. Volt ugyan egy kis elitre fille a városi mérnök fizetés rendezésének kérdésénél, de az amo­lyan limondés színezetű volt és egyes fel­szólalónál ugyanis kilátszott a lóláb, mely „pro domo"-val rugdalódzott, végeredmé­nyében azonban ennél a kérdésnél is ki­mondták a boldogító igent és ezzel vége volt a .parázsnak ígérkezett, heccnek. Mint minden közgyűlésnek ugy ennek a rendkívülinek is utolsó pontja „Illetőségi ügyek "-ben kulminált. Hogy milyen hatá­rozatot hoztak ezekre az illetőségi ügyekre, azt talán felesleges is lesz említenem. Ná­lunk már elvben sem ösmernek el illetősé­get. Minden egyes illetőséget kérőn elverik a port azaz jobban mondva kétfenekü do­bot ütnek rajtuk. Színtársulatunkról is hallunk hírt, de nem a legjobbat. Szombathelyen a telt há­Az hirlik . . . Az hirlik, hogy Pápa városa a jó példával hátul jár. Az hirlik, hogy Pápa városa ren­desen későn ébred. Az hirlik, hogy Hoitsy Pál orsz. képviselőnk folyton napirenden van. Az hirlik, hogy a polgármester minden közügynek eltalálja a nótáját. Az hirlik, hogy a rendőröket a birkózási tanfolyam megsoványitotta. Az hirlik, hogy Pápán a két Ka­szinóban csak erőlködnek. Az hirlik, hogy az Erzsébet-liget­ben májat is markolnak. Az hírlik, hogy a Sportegylet többé­kevésbé beszüntette a forgalmat. Az hirlik, hogy Pápán a só hiány­mi att nem lehet nyalni. Az hirlik, hogy a Griff szálloda megépítése csak a mesében van meg­írva. Az hirlik, hogy Pápán csak a bor­bélyok haboznak. Az hirlik, hogy Pápán éjjel vil­lamos sötétség világit. Az hirlik, hogy Szalkay színtár­sulata Szombathelyen Pápára hivatko­zik. Az hirlik, hogy Pápa és Szom­bathely között színészi fordulatok ál­lottak be. Az hirlik, hogy a Pápai Közlöny szerkesztője mindig „szalmaözvegy". T-Z IE E — Városi közgyűlés. Pápa város képviselőtestülete december hó 12 én rend­kívüli közgyűlést tarti — Személyi hirek. Czike Lajos a főiskola gondnoka iskolalátogatás céljából a hét folyamán városunhban időzött. — Payp Sándor kir. tanfelügyelő hivatalos ügyben pénteken és szombaton városunkban tartózkodott. — Huszárezredünk köréből. Sib­rik Sándor főhadnagy urlovas, az alagi meetingen telivérjeivel négy győzelmet ara­tott. —• Butykay Béla hadnagy, a maros­vásárhelyi 9-ik ezredtől, huszárezredünkhöz lett áthelyezve. — Fegyelmi ügyek a városház­nál. Városunk két tisztviselőjének fegyelmi ügyében érkezett határozat. A közigazga­tási bizottság Kemény Béla v. jegyző által megfelebezett ítéletét alispán jóváhagyta, az alispán Szokoly Ignác rendőrkapitány fe­gyelmi ügyében az eljárást beszüntette.

Next

/
Oldalképek
Tartalom