Pápai Közlöny – XVII. évfolyam – 1907.
1907-11-17 / 46. szám
— A szinügyi bizottság pénteken | délután Mészáros Károly polgármester el- I nöklete alatt ülésl tartott, amelyen Pálmay j Ilka fogadtatására a szükséges intézkedé- j sek megtételek. Elhatároztatott, hogy a | színház ujjá építése tárgyában, ha a szűk- j ség azt megkívánja, a kultuszminiszterhez j subventio iránt intézett memorandumot kül- | döttségileg fogják átnyújtani. Engedélyt ' adtak továbbá arra, hogy a Pálmay mű- ; vészestélyen a zenekarban is székek helyez- j tessenek el. Végül kimondták, hogy ha a j szinháíban felemelik a helyárakat, a szín- j ház átengedési dija 30 koronáról 50 koro- j nára lesz felemelve, kivéve ha ezen elő- j adások helyi jótékonycélra lesznek fordítva, j — A járásbirőság köréből. Keményffy Aladár járásbíróságunkhoz nemrég kinevezett aljárásbiró pénteken foglalta el hivatalát. — Eljegyzés. Rozenberg Miksa soproni füszerkereskedő eljegyezte Weltner Etelkát, Weltner Dezső helybeli kereskedő bájos húgát. — Pálmay művészestély. Városi színházunkban holnap megtartandó Pálmayest műsora a következő : 1. Valse d* Amour. Moskovskytól. Előadja Hajós Károly zeneszerző. 2. a) Chanson de Flórian. B. Godard; b) The Gondoliers. A. Suliivan; c) Adieu Grenade. P. Henri; d) Altató dal. Dr. Szirmai A. Előadja gróf KinsJcyné Pálmag lika. 3. Intimitások. Előadja Tollagi Adolf. 4. Az ácslegény és a színésznő. Irta dr. Szirmai Albert. Előadja Batizfalvy Elza. 5. Szoknya nóta. (Facipős Tánc.) Donaldson E. A kis bögre. Előadja gróf KinsJcyné Pálmay Ilka. 10 perc szünet. 6. Eeho de Wienne. Irta Sauer Emil. Előadja Hajós Károly zeneszerző. 7. Szavalat. Előadja Batizfalvy Elza. 8. A zsúr szirén. Dal. Irta Wei ner István. Előadja Tollagi Adolf. 9. Párjelenet a „Huszárcsiny" cimü népszínműből. Előadják gróf Kinskyné Pálmay lika és Batizfalvy Elza. Kezdete 8 órakor. A rendezőség fenntartja magának a jogot, hogy a jelzett műsor számait a szükséghez képest megváltoztathassa. A színház fűtve! Az estély tiszta jövedelme a Petőfi-ház javára fordittatik. — Huszárezredünk gyásza. Városszerte nagy részvétet keltett huszárezredünk kezelőtisztjének Erdélyi József főhadnagynak f. hó 12-én történt hirtelen halála. Kedden este a tisztikar társaságában « megvacsorázott, hazament megfürdött és amidőn a fürdőkádból kilépett szívszélhűdés érte és nyomban meghalt. Hozzátartozóit másnap reggel táviratilag értesítették, kik a temetésre megjöttek. A hirtelen elhunyt főhadnagyot pénteken délután katona pompával temették el. A temetésre egy szakasz gyalogos huszár Kováes Kálmán főhadnagy vezetése alatt kivonult. Ezredünk tisztikara Froreich Szabó Ernő ezredes vezetése alatt teljes számban megjelent a temetésen és nagyszámú közönség részvételévei kisérték ki az izr. temetőbe, ahol örök nyugalomra helyezték. — A városi mérnök hivatalos órái. Városunk polgármestere a legutóbbi közgyűlés határozatából kifolyólag a városi mérnök hivatalos óráit a következőkép állapította meg: november 1-től május l-ig: péntek, szombat, vasárnap és hétfő délelőtt 9—11-ig és délután 2—4 ig, május 1 tői október 31-ig : péntek, szombat és vasárnap délelőtt 9—11-ig és délután 2—4-ig. A mérnök hivatalos óráit a városi irattárban tartja. — A Pápai Takarékpénztár át irata. Városunk polgármestere tudvalevőleg átiratot intézett a Pápai Takarékpénztár igazgatóságához, melyben a takarékpénztári épületnek a Gráf és Németh-féle házakért bizonyos módozatok melleti átengedését kérte. Az igazgatóság ezen átiratra választ adva kijelenti, hogy a felajánlott helyre semmi esetre sem reflektálnak. Erre a feleletre azonban mi meg reflektálunk ! — Kvassay Károly temetése. Fényes katonai pompa es impozáns részvét mellett helyezték örök nyugalomra a szomszédos Kéttornyulak községben az alagi lóversenyen szerencsétlen véget ért Kvassay Karoly huszárhadnagyot. A koszorúk halmazával elfödött koporsó a kastély bejára tánál lett felállítva, melyet a családtagokon kivül a győri 9 ik huszárezred tisztikarának, a szombathelyi lovagló tanfolyam küldöttsége, a helybeli huszárezred tisztikar egy küldöttsége Kralovánszky Gyula őrnagy vezetése alatt., a vidék összes notabilitásai és a környékből összesereglett lakosság vett körül. A temetésre kivonult helybeli huszárezredünk egy lovas szakasza Barcza Zoltán főhadnagy és egy gyalog szakasza Vöerös Tibor hadnagy vezetése alatt. A temetési szertartást Pethö Lajos p.-kovácsi plébános végezte Kriszt Jenő helybeli esperes és Csaplár Antal salamoni plébános segédletével. A szertartás alatt a budapesti operaház énekkarának 6 tagja gyászdalokat, adott elő. A beszentelés után az egész gyászoló közönség a közeli sírbolthoz ment, ahol a szerencsében véget ért hadnagyot örök nyugalomra helyezték. Sirbatételnél ezredünk gyalogos szakasza a szokásos sortüzet adta. Másnap a helybeli plébánia templomban a megboldogult lelki üdveért rekviem lett tartva, melyen a családtagokon kivül nagyszámú közönség is részű vett. — A telefon mizériák ügyében a helybeli postafőnökséghez a polgármester által intézett átiratra megjött a válasz. A J főnökség némi részben indokolva látja a panaszt és a bajok megszüntetése végett jelen-, tést tett a soproni igazgatósághoz. Megjegyzi, hogy a kellemetlenségek nagy részét az előfizetők okozzák, mert türelmetlenek sőt vannak olyan előfizetők kik az „általános tudnivalót" nem ösmerik. Az érvelés nagyon gyenge I Tessék több hivatalnokot alkalmazni a telefonhálózathoz. — Nyilvános köszönet. Özv. Blau Adolfné urnő szives volt a Malbis Arumim egyesületnek 50 koronát ajándékozni, mely nemesszivü adományért hálás köszönetét nyilvánítja Schischa Adolf pénztáros. — Borellenörzö bizottság tagjai. Vármegyénk törvényhatósági bizottsága m. hó 14-én tartott közgyűlésén az 1908, 1909 és 1910 évekre a Pápa városi borellenőrző ! bizottság tagjaiul Baranyay Zsigmond és Hajnóczky Béla pápai lakosokat, a pápai járási borellenőrző bizottság tagjaiul Mihályi Géza mihályházai és Walla Géza nórápi lakosokat választotta meg. — A Perutz gyári önképző-kör tegnap este tartotta meg a Jókai körben I első nyilvános estélyét, melyről lapunk leg- ; közelebbi számában emlékezünk meg. — A kereskedelmi iíjuság köré- ] böl. A helybeli ker. ifjúság önképző köre Szilveszter estén egy nagyobbszabásu táncmulatsággal egybekötött estélyt rendez,' melynek műsora összeállításában a rendezőség már most fáradozik. — Köszönetnyilvánítás. TWallenstein \ Dánielné urnő szives volt az izr. nőegylet- 1 nek 10 koronát ajándékozni mely szives ! adományért legszívélyesebb köszönetemet j nyilvánítom dr. Lővy Lászlóné elnök. — Búcsúzó. Mindazon jóbarátoktól j . és ösmerősöktől. kiktől Daruvárra való el- 1 költözésem folytán, ahol az ottani urada- ) lomnál a főgépészi állást fogadtam el, személyesen nem búcsúzhattam el, fogadják ez uton szívélyes „Isten .hozzád"-ot, Egyben kijelentem, hogy szikvizgyáramat, melyet szabad kézből eladni óhajtok, mindaddig mig erre megfelelő vevő nem jelentkezik, feleségem személyesen tovább fogja kezelni. Paksy Károly gépész. — Felfedezett nagy szónterület. Köztudomásu dolog, hogy a Bakony vidékén nagy szénterületekre bukkantak és még tolyton fúrásokat eszközölnek. A mult hét folyamán Járiföld-puszta közelében levő döbröntei erdőben nagy szénterületre bukkantak, melynek kiaknázására — mint értesülünk — a szakközegek nagy súlyt fektetnek. Bárcsak igaz volna ! — Nöi zenekar Pápán. A Koronakávéházban péntek óta Hermanovszky igazgató és Lukáska karmester vezetése alatt egy r.ői zenekar játszik, kik művészies játékukkal huzamosabb ideig Bécsben és utóbbi időben állandóan Budapesten nagy feltűnést keltettok. Különös tetszést arat a 10 éves Cecília, ki művészi stylben kezeli a szárnykürtöt. A 12 éves Natália a hegedűt, a 8 éves Katinka a flótát, az 5 éves Dórácska a dobot szinte mesteriesen kezelik. A hangverseny közben mozgófénykép előadás lesz tartva. A szórakozni vágyó közönség különös figyelmébe ajánljuk a női zenekart. — Elveszett csomag. Mult hó 25-éu pénteken este 7 óra után a vasúti állomásról a vasúti állomásról a városba igyekező társaskocsiról egy csomag leesett s elveszett. A csomagban 2 drb kockás szürke színű posztó, 18 pár fekete gyermek harisnya, 2 pár szines női harisnya, 2 darab fejre való kendő, 1 darab női pongyola (kék, fehér virágos), több férfi gallér és kézelő volt. A csomag a szegény kocsis legény gondjaira volt bízva, ha meg nem kerül neki kell a kárt megtéríteni, a megtaláló vagy aki tud a csomag hovajutásáról jelentkezzen a rendőrségnél. — Baleset. Klaszek István szombathelyi lakos mozdonyvezetőt amint íolyó hó 4 én a mezőlaki állomáson áthaladt a gyorsvonatával a répa rakodó munkások kösül valaki állitölag véletlenül egy répával arczul dobta. Nem hiszünk a véletlenség!) ek, pajkosságból eredt a fent leirt elítélendő ostoba cselekmény amelynek a tettését sajnálatra nem lehetett kideríteni. — Iluska créme. Igen jó kéz és arcbőr finomitó az „Iluska créme" 1 tégely 1 korona a Városi gyógyszertárába Fő-utca 17. Pápai m. kir. anyakönyvi kivonat. Szülöttek. Molnár Gyula lovász és Kapcsándi Katalin leánya Karolina ág. hit. ev. — Horváth Gyula kocsis és Tóth Julianna fia Lajos ág. hit. ev. — Knapp József kőmives és neje Papovics Karolin fia József rk. — Egresics János tanitó és Klára Szeréna fia János Sándor Kálmán rk. — Varga János ács és Egejéd Erzsébet leánya Erzsébet rk. — Németh János szabó és Tóth Mária fia Ferenc ev. ref. — Balog Sándor kocsis és Zsédenyi Lídia fia Sándor ág. hit. ev. — . Körmendy Dezső kertész és Németh Julianna leánya Julianna rk. Halottak. Sckoffer Istvánné béres neje rk. 22 éves agy kéri ob. — Hoffmann Istvánné rk. 59 éves szívbaj. — Erdélyi József m. kir. honvéd főhadnagy kezelő tiszt izr. 42 éves szívbaj. Ház asságot kötöttek. Ihász István rk. napszámos és Száj ki Mária rk. — Fuchs József rk. máv. és Joó Ágnes rk. — Pápai József rk. cseléd és Ivjáií Terézia rk. — Pillér Zsigmond rk. csizmadia és Németh Viktória rkath. Felelős szerkesztő: POLLATSEK FRIGYE?