Pápai Közlöny – XVI. évfolyam – 1906.

1906-12-23 / 51. szám

kell még tenni, hogy a birtokkorosz­tály szilárdnak érezze lába alatt a ta­lajt, ne kelljen féltenie existenciáját az első hevesebb szélrohamtól és ne vegye kezébe az ijedtség első per­ceiben már a vándorbotot. Az összes vallásfelekezeteknek egyenlő módon való kielégítése, az iskolai nevelés irányának megváltoz­tatása és a felekezeti iskolák álla­mosítása a mód, amelylyel a rut, a középkorba illő vallási türelmetlen­ség fattyuhajtásait megnyirbálhatjuk. Mindenre van orvosság. Nincs megoldhatatlan kérdés. Jóakarat, erő, sziv, a hazának, a fajnak a szeretete az intéző körökben épen ugy, mint azokban, akiknek a sorsa javításra szorul s megszűnt minden baj, elvesz minden akadály. A jóakaratot, a szeretet a kará­csonyi szent ünnepek kihámozzák a nemtelen indulatok közül. Ragadják meg az alkalmat, nyújtsanak kezet egymásnak az ellenfelek, béküljenek ki a haragosok, hogy legalább az égetően sürgős és megoldásra váró kérdéseknek legalább egy részét adja ajándékba az országnak : a karácsony. A helyiérdekű vasutak fej­lesztése. Nagyon életrevaló és mindenek­fölött örvendetes az a terv, amely­nek megvalósításába Kossuth Ferenc kereskedelmi miniszter belefogott. Felakarja állítani a vicinális-program­mot. A helyiérdekű vasutak terén az előző évtizedben nagy és lázas volt a tevékenység : épült annyi vicinális, hogy se szeri, se száma, de nem volt valamennyiben köszönet; nagyobb lett a vasúti hálózat, de nem volt meg benne a tervszerűség, a rend­szeresség. Most meg épp az ellenke­zőjét- látjuk ; alig van mozgalom a helyiérdekű vasutak építése körül, Ami természetes is, hiszen tisztán helyi jelentőségű vonalakat a jöve­delmezőség reményében építeni nem lehet, az elszigetelten tervezgetők pedig nem tudnak olyan vonalakat létrehozni, amelyek a közszükséglet­nek volnának a javára és kielégíté­sére. Kétségtelen, hogy a vasúti poli­tika céltudatos irányítása és a vasúti hálózat tervszerű továbbfejlesztése érdekében az eddigi eljárás mellett megmaradni nem lehet. A kormány figyelmének a közvetlen megoldandó feladatokon tulmenőleg a távolabb jövő kérdéseire is ki kell terjesz kednie avégből, hogy ezek jó előre megfontolható]* £s kellően előkészit­hetők legyenek. A kormánynak tehát okvetlenül reá kellett volna jönnie arra az eszmére, melyet a kereske­delmi miniszter most megvalósítani akar. Ez nem egyéb, minthogy a va­súti hálózatnak helyes irányban való továbbfejlesztése érdekében előzetes tanulmányok alapján országos háló­zati terv állapíttassák meg és figye­lemmel az egyes vonalak fontossá­gára és sürgősségére, építési prog­ramra dolgoztassák ki. Ez eszme valósítása nagyon fon­tos a fővonalakra, de mert ezeket mégis csak az állam épiti ki, ahol minden tekintetben érvényesülhetnek a közgazdasági és közforgalmi irány­adó szempontok, még sokkal fonto­sabb a helyi érdekű, a vicinális vas­utakra vonatkozólag, melyek az egyes | vidékek forgalmi és közgazdasági igé­! nyeinek kielégítését célozzák. A vi­cinálisokat ugyan legnagyobb részben az illető vidékek érdekeltsége kez­deményezi s a magánvállalkozás épiti ki, mégis nemcsak kívánatos, de szük­séges is, hogy a kormány a magán­vállalkozásra e részben irányító be­folyást gyakoroljon, hogy elsősorban ! azok a helyiérdekű vasutak épülje­j nek ki, amelyek forgalmi és közgaz­! dasági szempontból a legfontosabbak. A kereskedelmi miniszter ugyanis egy körrendeletet intézett a vesz­prémmegyei gazdasági egyesülethez, mely körrendeletet közérdekű voltá­nál fogva egész terjedelmében a kö­vetkezőkben közöljük : A vasúti politika céltudatos irányítása és a vasúti hálózat tervszerű továbbfejlesz­tése érdekében a kormány figyelni ének a rökök lefogták és guzsbakötöttók, míg a ha­lálra rémült nagyasszony száját be-és ke­zeit lekötve, egy oldalszobába czipelték. A két lány szinte hallotta a pokoli zajt. de elnémultak a félelem miatt és valami nagy veszedelmet sejtve, a kertre nyíló ablakon akartak menekülni, de itt egyene­sen az ablakok alatt őrt álló törökök kezei közé kerültek. A gazok egy pillanat alatt betömték szájukat, a közelben álló kocsihoz hurczolták őket és pár perez múlva a gyors lábu lovak száguldva vitték az ártatlan ga­lambokat Szoboszló felé. Egyszerre csak megállottak a lpvak és a leányok egy egész tábort láttak ma­guk előtt. Az ifjú Murád leszállította a leá­nyokat, akiket a kiséret közrefogott és egy selyemsátor felé terelt. A következő pilla­natban összecsapódtak a függönyök, a le­ányok kezeiről leoldták a kötelékeket és ők ott állottak hiányos ruházatban a kíván­csi török szemek előtt, kísérteties fénynyel világítva meg amúgy is megrémült arezukat a fáklyák sistergő lobogása. Majd fellebbent a sátor ajtaja és el­fátyolozott arczu tőrök leányok cziíra ruhá­kat hoztak és egy intéssel kiparancsolván a férfiakat, felöltöztették a leányokat. Egy másik rabnő édes gyümölcsitalokat tett a kerevetek mellé és török süteményeket, nyájas mosolylyal, a leányok előtt érthetet­len szavakkal kínálgatva őket. Judit és Éva nem nyúltak semmihez hanem leülve az alacsony vánkosokra, csön­desen sírdogáltak egymást átkarolva. Észre sem vették, mikor a sátor egyik oldalfüg­gönye megnyílt és azon egy öreges asszony lépett be. Az öreg nő megérintette az Éva vál­lát, ki ijedten riadt fel. Amint azonban a mosolygó, bizalomgerjesztő arezot meglátta, majd mikor magyarul szólította meg a tö­rök asszony, mintha visszatért volna bátor­sága. —• Ne. féljetek, édes gyermekeim, — beszélt az asszony. — Az ifjú Murád jő és mellette boldogok lesztek. Lábaitokhoz rakja minden kincsét és elkéri Allahtól az égnek csillagait. Selyembe, bíborba öltöztet benneteket és uralkodni fogtok háreme fe­lett. Édes csókkal altat el benneteket, só­hajok közt várja ébredéstek, ezerszínű puha bársonyba, suhogó selyembe takarja habtes­teteket. Aztán elvisz benneteket egy ragyogó fényes városba, hol gyöngyei lesztek palo­tájának, mely a kék vizek mellett vagyon. — Halgass ! — szólt — Judit és tá­vozzál szemeink elől. Mondd meg becste­len, hitvány uradnak, hogy mi megvetjük őt és inkább meghalunk, hogysem gyaláza­tos szavait meghallgassuk. Te pedig pusz­tulj előlünk és legyen átkozott minden lé­pésed. — Sohse berzenkedj én szép galam­bom, mert úgyis hasztalan. Aki egyszer ebbe a selyemsátorba kerül, az csak akkor szabadul ki innen, ha elhervad ifjúságának virága. Bizony lelkem, valamikor én is olyan szép voltam, mint ti, ma öreg vagyok, de van pénzem, kincsem, aranyom bőven. Mit kínlódnátok a durva gyaurok mellett? Mi­ért dolgoznátok, a nehéz munka nem a ti fehér kezeteknek való. A végetek meg igy is, ugy is heivadás lesz, miért ne élnétek hát kényelemben, bőségben, fényben és bol­dogan. A leányok undorral fordultak el a ke­ritőtől, ki vigyorogva tünt el a függönyök mögé. Reggel csakhamar Ilire fuiott a lányok elrablásának. Nyékiék holt betegek lettek és az előhívott felcserek alig tudták életre kelteni. „Komáromy István főbíró uram is értesülvén az éjszaki caeusrói, nyomban letuta a Nyéki portójára, enszemeivel látván meg ekképen az szörnyű gazságot". Onnan hazatérvén az városházára, egybe^zitálá az magisztrátust, „szigorúan meghagyván, hogy mindenki eompareáljon. a Deliberálódott még azon délelőtt, hogy a magisztrátus hat belső embere üljön a város szekereire és amily gyorsan csak te­hetik, mennéuek Szoboszló alá, ajándékok­kal kérvén vissza a Nyéki uram leányait. Az exmitáltak el is indultak és jó délután elérték a Murád mozgolódó táborát Nagy nehezen bejutottak Murád Giráj elé, „lábaihoz rakva keserves panaszaikát, re­velálván, hogy az város oltalomért kész a szultánhoz is elmenni, ha bántódás érné az keresztény szüzeket." Murád agg ember volt és régen le­mondott a világi hiúságokról, de meg a szive sem volt rossz, meghallgatta tehát a debreczeniek panaszát. Majd elő hivtta fiát és megparancsolta neki, hogy mivel az be­csületes debreczeniek minden ajándékot, el­hoztak és ami tőlük telt, megadtak, nem szabad őket gyalázatba kergetni, vissza kell tehát a leányokat sértetlenül adni. Giráj azonban nem akart egykönyen megválni a galamboktól. Földig hajtván meg egymásután magát háromszor, jámbor képpel elmondta, hogy ő nem tud semmit

Next

/
Oldalképek
Tartalom