Pápai Közlöny – XVI. évfolyam – 1906.
1906-12-09 / 49. szám
előadásokat, fekete kamarára is szüksége volt, melyet mesterséges uton készített el a színpadon. Ez a mű vész mikor a podgyászát vette át a vasúti raktárban azt jegyezte meg, hogy neki éppen ilyen sötét kamarára volna szüksége mint a pápai vasúti indóház raktárhelyisége. Nem csinálunk élcet, a mikor ezeket elmondjuk, megtörtént eseményeket hozunk nyilvánosságra, hogy okuljon belőle, -— ha tud — a tisztelt igazgatóság. Kérdezzék meg azokat a pápai kereskedőket, a kiknek este dolguk van a raktárban, el fogják azok mondani, hogyha látni akarnak maguknak kell vinni gyertyát oda és annak pislogó fényénél kell az áruik elszállítását eszközölni. Hát tisztelt igazgatóság, elvégre mindennek van határa. A pápai közönség kifogyott a türelemből és követeli sérelmeinek orvoslását. Úgyis csak időkérdés, hogy mi kor fogja bevezettetni az igazgatóság a villamos világítást a pályaudvarra, — mert hogy előbb-utóbb mégis be fogja vezettetni, az több mint bizonyos, — ne hallogassa tehát a kérdésnek megoldását, hanem fogadja el a városi villamos telep ajánlatát, vezettesse be a villamos világítást a pályaudvarra, legalább elfogja érni azt, hogy egygyel kevesebb panasza lesz a város közönségének az államvasutak igazgatósága ellen. Az uj vasutunk érdekében. Köztudomásu dolog, hogy az állandó választmány egy ad-hoc bizottság a Pápa—Ukk—Sümeg vasutvo ual tárgyalása alkalmával az határozta, hogy csakis oly vasutirányt támogat, mely a Somló északi ré! szén átvezet és csomópontul Somló| vásárhely állomást állapította meg. Az ad hoc bizottság ezen határoj zatát a vasútvonal két engedélyesével tudatta és ily értelemben kérte az engedményeseket nyilatkozat té telre. A vasút egyik engedményese Fábián Lajos be küldötte erre vouat kozó válaszát, melyet közérdekű vol tánál fogva egész terjedelmében a következőkben közöljük : „Méltóztattak velem mint a Pápa— I Doba—Nagyszöllös—Som lóvásárhely—esetleg Devecser és Soinlóyvásárhely— Ukk—, esetleg Sümeg iránvu helyi érdekű vasút előmunkálati engedélyesével a városi állandó választmány, mint városügybeni szakbizottság határozatát közölni, hogy Pápa városa részéről csakis oly irányú vasút támogatása lehetséges, mely irányra épen az én előmunkálati engedélyem, illetve tervem szól, vagyis, hogy a vasút Pápáról közvetlenül nem Devecserbe, hanem Somlóvásárhelyre viendő Ukk, esetleg Sümeg irányában és Somlóvásárhelyröl esetleg Devecserig és a vasúti közlekedés berendezésével, de mégis azon eltéréssel, hogy Pápa és Somló között közbenesöleg, habár én ngy terveztem a vasutat, hogy annak fogalmi szempontból Nóráp —Kap felé, kellene lekanyarodni és Pápa városából a déli városrész érintésével ott egy megálló és esetleg rakodó létesítésével kellene kiágozni a város mostani főállomásából azonban az állandó választmány Pápa és Somló közötti közbenesö részén és a legegyenesebb illetve legrövidebb irányt kívánja követni. Ezen velem közölt végzésre tisztélettel jelentem, hogy miután az én általam tervezett és megfontolt engedélyjognak, vagyis hogy a vasút Pápáról Somlóvásárhelyen keresztül menjen a Somlóhely északi részén, teljesen megfelel Pápa város végzése, ebből megnyugvással veszem tudomásul azt, hogy vassuttervem a főirányra nézve teljesen egyez Pápa városa áll. választmány álláspontj ával. Ami most már a Somlóvásárhely és Pápa közötti közben irányt illeti, ha Pápa városa által óhajtott legrövidebb irányban jobban össze lehet hozni a törzsrészyényeket és a vasút forgalmat is jobban biztosítani, mint az általam tervezett Nóráp—Kup irányban én a vasút létesítésével kész vagyok azon legrövidebb irányt is követni bár előre jelzem, hogy a vasút fináncirozását minden oly terv veszélyezheti, mely a Pápa—Kis-Czelli vasút főpálya közelében, azzal mintegy parallel irányban soká fut, ellenben a financirozást előreláthatólag az biztosítaná ha a vasút lekanyarodnék a pápai föállamásból a város déli részére és onnan haladna Somló irányában Nóráp —Kup— Noszlop vidékének megközelítésével és a Pápa városa déli részén megálló esetleg rakodó, kiindulási pontját képezhetné egy Tapolcafö—A.-Tevel—Jákó —Iharkút irányú vasútnak is, mely esetleg csak Farkas-Gyepü—Német—Bányáig, vagy a Szent-Gáli állomás ke— Oui, oui ! És befordult a falfelé ; meghala a betli halhatatlanságának s az emberi lélek tel támadásának — biztos tudatával. Ez a jó ur, akit Brantome néven ismer a világ, Pierre de Bourdeilles volt. Riehemonti báró, aki 1540 körül Rerigordban született. Már korán a franczia ugvarhoz került s IX. Károly és III. Henriknél apród volt. Sokat utazott, bejárta a szép Itáliát, a Hispán-félszigetet, majd a szigetország földjét. Mély vallásos érzelmei ót a nagy vallásháború veszélyei közé sodorták. Egyike volt azoknak, akik a hit fegyverét látták kezükben, amikor a Gnisek szerencsés vezetése alatt a krisztusi szeretet nevében mentek a hugenottáknak. Ó is végigharczolta, s kivívta magának — a Krisztus-rendet, amelyet XIII. János pápa a kereszténység elöli arczosai számra alapított. Hitbuzgósága arra vitte, hogy lépéseket tett a máltai lovagrendbe való felvétel iránt, de barátai, — akik az élet szerencsésebb oldalait ismerték s akiknek az volt a vélemenyük, hogy sokkal kellemesebb nagy-ritkán egy-egy hirtelen hazatoppanó férjjel összemérni a kardot, mint a törökkel naponta — azok lebeszélték lovagunkat. Igy hát megmarad világi lovagnak s Hercules Ferencz aIen9oni herczeg szolgálatába áll, mint kamarás, és urával Flandriába jár háborúzni. III. Henrik udvara azonban mindig csábitá s vissza is tér oda s ott nyeri el a fényes stallumot, a brantomi apátságot. 1558-ban ül belé s 1583-ig él e nagy tize- | téssel ós méltósággal, de aztán valahogy kipottyan belőle, de fényesen hangzó czimét: „Seigneur de Brantome" megtartja haláláig, m 'ly 1614 július 5-én következett be. Müvei kedves olvasmányát képezték az erotikát kedvelő közönségnek s még napjainkban is jelen meg belőle egy-egy kiadás. Ez volt az élete Pierre lovagnak. Igy hányta-vetette őt. sorsa. Élt udvaroknál s mondhatnók, hogy ő volt a szerelem Tantalusa. Benne élt a szerelem árjában, de ha szürcsölni akart, hogy égető szomját oltsa, — az ár apadt. Üldözte a reménység és íentartá ugyanaz. Sőt hitte, hogy szerelmesek bele a delnők s leste a „kellő pillanatot". De mikor aztán a kellő pillanat meg is jött, akkor elfogta a kétség, hátha, hátha nem most van a pillanat és ő akkor — mindent elront. Egyszer Antoine, Navarra herczege után egy hölgy szivében ő következik, de ez sem tart soká, s a szivbe nem tud jól belekapaszkodni, kicsúszik belőle és vége a kalandnak. Vagy azt is meg kell érnie, hogy kidobják — a szívből s neki nem marad egyebe a vigasztalódásnál, amelyet csak abban talál, hogy kijelenti: a szerelem őrültség és nem egyéb csalásnál! S megátkozza a nőket, de még jobban a férfiakat, hogy azután ez átkozódásra még egyszer ráduplázzon. mikor újból előveszi a nőket! Pedig a korszak igazán nem volt, alkalmatlan arra, hogy szerelmi bogokat kötözgessenek maguknak az urak. Maga a ki- ' rály, vagy maguk a királyok jártak elől jó példával. Szerelem, szerelem ! Csak e kettőért dobogott szivük s a jó uralkodók legkedveltebb alattvalói a courtisaneok voltak, akikről fel van jegyezve, hogy azok csak abban különböztek a rangbéli hölgyektől hogy amazok (a eunrtisaneok t. i.) valamivel finomabbak, mint emezek (a rengbeli hölgyek t. i.) De meg is becsül'ék e hölgyeket. Nemcsak azzal, hogy először szebb, sokkal szebb palotát építettek ezeknek, mint az asszonynak, hanem megbecsülték, mint például Imperiát, aki huszonötéves szépségének leijében hunyta le szemeit s akiről korának egy lyrikus hódolója igy emlékezik : — Atyáink megsiratták, amikor az impérium elveszett, most mi siratjuk Imperiát. Ők a világot vesztették el, mi elvesztettük sziveinket és magunkat. Ez volt az idő, amikor a nő helyet erőszakolt ki magának a férfimunka és hivatás körében. Ekkor született meg az a Messiás, akit ma az egész világ ural: a protekczió. Ezt az asszonyok találták ki ebben az időben s hogy sokra mentek vele, azt nem egy „nagyság" hirdeté, hirdeti és hirdetni fogja, mig a világ világ lesz. S a nagyratörők jól tudták, hogy minden rátermettségnél többet ért egy szerelem amely őt az udvarhoz fűzé, sőt ennél is többet ért több szerelem, mely odafüzze. Ami ma a diploma, az volt akkor a szerelem. A mi kvalifikaczionális törvQ-