Pápai Közlöny – XVI. évfolyam – 1906.

1906-12-02 / 48. szám

nak nem tetszik, de ezzel mi nem türődünk. Utóbbi időben sok terv létesítésére mutattunk reá, mely megoldásra vár és csakis a vállalkozási szellem hiánya folytán nem létesíthető. Nekünk kötelességünk ezen bajokra és talán helyesebben mondva közönyre rámutatni. Ezzel mi orvoslást szeretnénk előidézni és bárha talán ezen nyílt szavunk egyeseknek nem tetszik, azért nem fog az visszariasztani attól, hogy híven ne adjuk mindazt a mi városunk közügyeit jellemzik. Igenis városunk jövő fejlődéséről virágzásáról és haladásáról van szó, mely minden egyes városi képviselő kötelesség teljesítését a legnagyobb mértékben hívja fel. Meleg érdeklődést kívánunk közügyeink iránt. Dobjuk félre az indolenciát, mert városunk érdeke kívánja ezt főleg most, midőn annyi sok tenni valónk lesz, s annyi fontos dolgok várnak elintézésre. Adórendszerünk reformjáról. Nagy kormányzati és törvényhozási feladatok s reformok nagyszabású koncepciót igéayelnek azon politikusok és államférfiak részéről, akik azok megoldását kezdeményezni hivatva vannak. Ilyen nagy feladat a magyar adóreform kérdése. A munkálat sikerének legelső feltétele : az államférfiúi koncepció, amely az or szág viszonyainak ismerete alapján mindenekelőtt megteremti elméletben s különféle magas politikai szempontok alapján a műnek vázlatát s azután a részletek kidolgozásánál a főszempontokat azokba beleviszi. Csakis egy ily módon készült reformtervezet elégítheti ki az ország szükségleteit s tehet a társadalom különböző osztályainak s rétegeinek hasznos szolgálatokat. — Ilyen reformtervet, vár az ország az uj rendszertől, illetve Wekerle Sándor pénzügyminisztertől, aki az adóreform ügyét már 1893-ban, vagyis 13 év | előtt kezébe vette s a kezdő munkálatokat aunak idején megindította. Hosszú idő telt el azóta s a meg; előző rendszer által folyton csak Ígéreteket hallott az oiszág, de senki azokat meg nem valósította. Wekerle ; expozéjában kilátásba helyezte, hogy az adóreform nemsokára létesülni fog. Jóllehet már sokszor csalódtunk, bíznunk kell szavaiban, biznunk a kormányzó kiváló államférfiak belá tásában, hogy nem fogják tovább elodázni engedni eunek az országos érdekű ügynek megoldását. Miután pedig ez a kérdés bizonyára csakhamar a képviselőházban napirendje fog kerülni, vagyis a pénzügyi kormány a kész adóreformjavaslatot remélhetőleg elő fogja terjeszteni, nem időszerűtlen azt folyton felszínen tartani a sajtóban annak daczára, hogy ankétek, testületek és a szakirodalom már számtalanszor megvitatta s fejtegette a reform alapelveit és a vele szemben felmerült különböző kívánalmakat. Nem végzünk talán fölösleges munkát, amikor a modern gyakorlati politika szempontjából és álláspontjáról a jó adóreform követelményeit vázlatosan megvilágítani igyekszünk. Magyarország jelenlegi egyenesadó rendszere elavult, igazságtalan és nehézkesen bonyolult, mert részben a régi osztrák adórendszert reczipiálása, részben pedig később, főleg fiskalitási szempontból alkotott adótörvényekből keletkezett. Ez az adórendszer tehát nem egy egységes konczepcziónak eredménye, hanem úgyszólván rapszodikus tákolmány, mely más viszonyok közt készülvén, ma már épenséggel nem felel meg a lényegesen változott gazdasági és társadalmi viszonyoknak és követelményeknek. Pem védi, nem kíméli a kisemberek százezreit, nem respektálja a mezőgazdaság és gazdák vitális érdekeit, indokolatlan előnyökben részesiti a gazdagokat, a plutokrácziát s egyáltalán a ma már legfontosabb közgazdasági és szocziálpolitikai tekintetek és szempontok jutnak benne érvényre. A legfőbb hibája azonban adórendszerünknek, hogy a fokozatosság és létminimum adómentességének elvei nincsenek benne az összes adónemeken keresztül megvalósítva. Már pedig — miként az európai államok idevágó törvényei mutatják — ma a jelzett elvek nélkül modern és helyes adórendszer alig képzelhető. A mondottakból következik, hogy egy egészséges, uj adórendszer megalkotásánál a mai bonyolult viszonyoknak megfelelő közgazdasági, szocziálpolitikai és pénzügyi szempontoknak együtt és egyszerre kell érvéss elszotyogtattak az ügynökök s hiányzott még a pénzből vagy kétszáz forintja. Azt elő kell teremteni mindenképpen. 8 ráhunyorgott a papirosra. Szeme körül millió kis fekete ránc tamadt, mintha mind a nagy reménytőlenségből sugároznék szerte, amivel irt, már sejtette tudniillik, hogy hiábavalóság minden betü. Nem jut pénzhez. Éppen csak megteszi, hogy ne tehessen magának szemrehányást s gépiesen rajzolta egymás végtébe a sorokat. Mikor az egyik levéllel megvolt, másikba kezdett s ezen elmosolyodott. Hiábavaló, biztos, hogy hiábavaló s hirtelen körülnézett, hogy vájjon nincs-e valami ismerős ügyvéd a kávéházban. Azon töprenkedett tudniillik s bele is izzadt a gondolkozásba, hogy vájjon csak egyszerű polgári kör lesz-e abból, ha nem tud elszámolni a bécsi cég emberének a bizományba kapott ékszerekkel, vagy talán még sikkasztással is megvádolják. Abba már lassan-lassan belenyugodott volna, hogy ellicitálják az üzletét s a lakásából az utcára kerül, hanem pirosság öntötte el arra az aggodalomra, hogy talán még be is zárják. Ezenközben befejezte a művésznőnek irott levelet s mind a kettőt átadta egy ismerős öreg hordárnak az ajtó előtt s viszszamenve a kávéházba, mereven bámulta az ajtót. — Lesz, ami lesz, — mondta magában s számlálta a perceket, hogy mikor térhet vissza a pénzzel az ember. Fanyarul elmosolyodott azonban. — Pénz ! arról szó selehet. Egészen fiatal ember jött be azonközben. Fekete kabátban, tarkójára tolva a bilinder, a hóna alatt egy csomó irás, kissé gyűrött inge elejére pedig csokorra kötött nyakkendő lógott le. Fontoskodva, de azért fiatalos hebehurgyasággal nézett körül s ugy csapta le magát az aranyműves asztala mellé a székre, mintha mértföldeket szaladt volna be, tisztán csak azért, hogy ezt az embert megtalálja. Az aranyműves türelmetlenül húzódott el tőle s kinos rángatózás szaladt végig az arcán arra a gondolatra hogy mennyit fog ez össze-vissza beszélni. A következő percben azonban már csak ugy hallgatta a kis íiatal embert, mintha malom zúgott volna mellette. Egy szavát se értette, s kibámulva az ablakon, az járt a fejében, hogy mi történik a levelekkel ezalatt. — Most dobja ki a báró. Bizony, kidobja. Most elindul a másikkal, s a kisasszony otthon se lesz. Az ilyenkor a képviselővel kocsizik. — Elküldök este hozzá, — morogta. — Mi az, Licht bácsi ? — kérdezte a fiatal ember s közben a pincérhez is beszélt. — Habbal, persze, hogy habbal. — Hogy mondta, Licht bácsi ? Az öregnek valami zsongott a fejében abból, amit a íiatal ember beszélt s feléje fordult. — Bebel, bebelt mondta, ugy-e ?. Hát csak beszéljen öcsém, én nem zavarom — s kibámult az utcára. — Lássa elvtárs, szabad igy címeznem ugy-e ? Szabad ? — Mér' ne. — Mert a szocialisták nem erőszakoskodnak. Aki akar. velünk tarthat, de a kabátja szárnyánál fogva nem cibálunk be senkit. A múltkor is targyaltam erről a bajor küldöttekkel. A kisiparról volt szó, meg a kiskereskedésről. Ide nézzen. írtam egy cikket is, Azt mondják, hogy essai, tisztán essai, s mégse adják ki a pártlapban. Mert féltékenyek. De mit szól Tolsztoljhoz: • — Mit szóljak ? — S a progresszív adó. Lássa, Licht bácsi, ez az éppen, amiért fel kellene akasztani minden kis embert aki a tőkével tart. Elősegíti azt az aljas polgári rendszert, hogy egy arányban viseljük a terheket, holott a külömbség szédületes a bevételek meg az adózás között. A nagy tőke fölöslegéből adózik, a szegény ember pedig a szájából veszi ki a íalatot, hogy a polgári társadalmat hizlalja vele. Az öreg szórakozottan figyelt s bólintott egyet-egyet. Arra fölnézett, hogy: polgári társadalom. Egy kicsit, de fanyarul elmosolyodott. - Amennyiben engem is odaszámít öcsém, azokhoz, akiket hizlalnak, hát nem igen van igaza. — Hirtelen fölállott azonban, mert bejött a hordár. Pár pillanatig beszélt vele, suttogott, s azután azt mondta: —• Hát próbáljon a másikkal. — Azzal viszszaült az asztal mellé s mig fülébe zsongott a kis fiatal ember lassú duruzsolása, lassan lassan dühbe jött. Egyszerre az asztalra csapott s áthajolt a fiatal emberhez. — Az ellen tegyenek valamit, öcsém, hogy ne fosszák ki a szegény embert az uri nepek. Elviszik a sok portékát hitelbe. Ez ellen kell csinálni valamit. Én hajlok a szocializmus felé, nagyon hajlok, már amenynyire egy magam korabeli ember meg tudja érteni az efélét, hanem nem mindenféle bolondsággal kell törődni, hanem hogy fizessen, aki tartozik.