Pápai Közlöny – XVI. évfolyam – 1906.

1906-11-25 / 47. szám

lasztást nem tűrő követelményi is napról napra olyan feladatok elé állítják a városokat, amelyekkel megküzdeni nem képesek. Ehhez járul a rendezett tanácsú városoknál főleg az is, hogy önállóságuk jóformán semmi, mert a vármegyék gyámsága saját egyéniségük kialakulását majdnem teljesen lehetetlenné teszi. De nemcsak a hatalmi befolyások bénító hatása alatt vergődnek, hanem még adóznak is a vármegyéknek, egyes városok olyan mértékben, hogy egyedül az erre fordított összegek is fölérnének az önálló törvényhatósági szervezet eset leges többköltségeivel. Eddig tehát az összes városok érdeke lényegében teljesen azonos, mert valamennyinek jövő fejlődése attól függ, hogy : 1. az állami igazgatás terheitől szabaduljanak; 2. mint közjogi szervezetek teljes önállóságukat és szabadságukat megszerezzék ; 3. politikai és kulturális hivatá suk anyagi eszközeit maguknak biztosítsák. Jól tette az országos gyűlés, ha a maga részéről is hangoztatja azt a régi követelést, hogy a városok számára külön törvény alkottassék és nekevertessenek állandóan össze egyrészt a vármegyékkel, másrészt a kis- és nagyközségekkel, mert sem az egyik, sem a másik kategória nem vonható egy kalap alá a külön czélokkal, külön feladatokkal és ezeknek megfelelő külen igényekkel biró városokkal. Hisszük is, — hogy vármegyénk ben mindenki őszinte örömmel fogadta Andrássy Gyula gróf belügy miniszternek azt a határozott igéretét, hogy a rendezett tanácsú váró sok helyzetét külön törvényjavaslat utján fogja rendezni. Nagy lendületet igér ez a várható reform nemcsak azért, mert a rendezett tanácsú városok önrendelkezési jogát szabadítja föl a czélnak megfelelő mértékben, hanem egyúttal a tisztikar helyzetének rendezésével a közigazgatás magasabb érdekein is lényegesen lendit. A belügyminiszter tervezett törvényjavaslatával szemben bizonyára egy től-egyigeleny észnek teljesen azok a bizonyos kicsinyeskedő szempontok, a melyek az érthetetlen féltékenykedés egy nemével állták eddig útját annak, — hogy a rendezett tanácsú városok a maguk nagy és költséges közigazgatási apparátusával a vármegyei közigazgatási kormányzat keretéből kiemelve, az önálló törvényhatósági! városok jogi helyzetének színvonalára jussanak. Mi őszinte örömmel és sok várakozással nézünk a belügyminiszter ily irányú törvényjavaslata elé. Mozog a tanítóság. Mozog a tanítóság. n. nemzet napszámosai évtizedek óta hordja az igát. Tanita! nak és koplalnak. Vagy koplalnak és tanítanak. Nevelik az államfentartó uj nemzedéket. szent áhítattal a hazaszeretet iránt, rajonganak a nemzetért és lelküket beleöntik az uj nemzedékbe akkor, mikor annak a lelke a legfogékonyabb. Harminc esztendő óta hiszik, hogy a kezük alól kikerülő fiatalság nagygyá, hatalmassá és gazdaggá teszi az országot és akkor az ő odaadásuk erkölcsi, nélkülözéseiknek anyagi eredménye elkövetkezik. De eddig hiába várták. A kibocsájtott uj és uj rajoknak de hogy is jutott eszükbe a tanítóság, a mely nélkülözésekkel küzd a nemzet legfontosabb őrállomásain. A magyar tanítóság szervezkedésre készül. Igy határozták Abauj-Tornamegyében, Szegeden és még több helyen, a miből azután országos vészkiáltást hallatott a Központi Bizottság. A szervezkedni kívánó tanítók semmiféle politikai heccelődésbe bele nem mentek, semmiféle szociális vonatkozásban nem utaztak, csupán kimondták, szükséges anyagi érdekeik képviseletét egy modern szervezetre bizni s hogy nem túlságosan rajonganak azért a központi bizottságért, a mely jó egynéhányszor éhes gyomort pedagógiai értekezésekkel akar jóllakatni s a melynek vannak ugyan lelkiismeretes erős képességű vidéki tagjai, akik azonban nem érvényesülhetnek eléggé, mert a központ, vagyis a fővárosi tagok előkészítő katlanából kerülnek ki az összes határozatok és ugyanoda jutnak megolvasztásra a legokosabb indítványok. Innen erednek a panaszok az illető központi bizottság ellenében, hogy nem képviseli a tanítók érdekeit, az érdekükben mit sem tesz, pozitívumok helyett elméleti kérdésekkel bíbelődik s az adott helyi viszonyok ismerete nélkül hozzájárul a kaptafatanüg} minél sikeresebb kidomboritásához. S nagy vívmány gyanánt honorál, tömjénez és diadallal üdvözöl például olyan közintézkedést, mely a tanítói fizetéseket kétszáznyolcvanezer koronával emeli. Ez igy egy összegben kimondva, igen csinos summa, ha azonban elosztódik a fizetésrendezésre váró tanítók s az év napjának a számával, akkor kiderül, hogy a nagy javításból fejenkint és naponkint egy-egy tanítóra kilenc fillér esik. Ebből pedig aligha lesznek Vanderbiltek s egyébb milliomosok. Az egész országból hallatszik a taniazokba a bus, édes magyar nótákba. Csurgott a könyem, hasadozott a szivem, de azért mondhatatlanul jólesett ez a búcsúzás. Utolsónak hagytam azt a nótát: Ha elmegyek nemsokára messzire. Azt azonban már nem tudtam végigfújni. A második sornál elfogott a zokogás s abbahagytam a furulyázást s lehajtottam huszonegy esztendős, búbánatos fejemet s ugy zokogtam. Hallottam, hogy künn viharosan tapsoltak. Tudtam azt is. kik tapsolnak. A két kicsi angol leány az első emeleten, akik a finomabbik pensióban laknak. — Tőlem ugyan tapsolhattok, — gondoltam — én úgysem tánom, engem úgysem örvendeztettek meg, nekem meg kell halnom. Egészen bizonyos persze nem lehettem benne, megtörültem hát a szememet s közelebb léptem a nyitott ablakomhoz. Nem csalódtam. Csakugyan a két kicsi angol leány volt. Ott állottak az első emeleti pensió kis balkonján s miközben cseresznyét ettek, lelkesen tapsoltak. Vissza akartam vonulni, de észrevettek s a következő pillanatban két cseresznye repült be a nyitott ablakomon. Ügyet sem vetettem reá. Bántam is én a cseresznyét. A kicsi angolok észrevették ezt a gorombaságomat s olyan szomorúan néztek reám, hogy szégyenkeznem kellett. Lehajoltam a cseresznyék után s tüntetően megettem az egyik szemet. Végre is, semmi értelme sincsen annak, hogy az ember pár perczczel halála előtt neveletlenkedjék. Nem is bántam meg mert a kicsi leányok végtelenül hálásan néztek reám s hogy hálájuknak kifejezést adjanak, ismét feldobtak nekem egy egy szem cseresznyét. Ők ettek egy szemet, nekem dobtak egy szemet. Ez a játék amilyen egyszerű, olyan kedves s nekem akkor igazán szükségem volt valami kellemes dologra, mert nagyon, de nagyon el voltam keseredve. Csak — sajnos — az angol leányoknak nem volt sok cseresznyéjük s igy a játéknak n gyon hamar vége lett. Azt éreztem, valamivel tartozom e leányoknak a cseresznyéért s mert másom nem volt, elővettem a tilinkómat, kiültem az ablakomba s elfújtam nekik az angol himnuszt. Roppantul meg voltam hatva s az egyik — a gesztenyebarna — beszaladt a szobába, mig a másik intett, hogy várjak. Egy csöppet furdalt a lelkiismeret. Végre is nem tisztességes dolog — gondoltam magamban — ilyenféle ismerkedés, pár perczczel a halálom előtt, de — gondoltam — végre is elég lesz akkor végrehajtani sötét tervemet, ha megkapom a parancsot a kivonulásra. Elhatároztam, elhalasztom ; bátran el halaszthattam a főbelövést, mert úgysem volt pisztolyom. (Ez igazán nem jutott ed} dig az eszembe.) A barna kicsi leány pár pillanat múlva visszatért. A kezében egy darab papirosra s egy szál czeruz. s egy sima kötött könyv. Hirtelen irt valamit a papirosra s mind a ketten integetni kezdtek. Motolláltak a kezecskeikkel s emelgették fölfelé a papiros l lapot. Egy íél pillanat alatt megértettem, mit jeleznek. Beugíottam a szobámba s 1 kétségbeesetten tértem vissza az ablakhoz. — Nincsen czérnám ! — mondtam magyarul s mindenféleképpen jeleztem, hogy mit tesz, amit mondok. A barna megértett s újra eltűnt. Egypár pillanat múlva egy gombolyag pamut repült fel hozzám. Gondosan leeresztettem egy hosszú szál pamutot s a kicsi lányok rákötötték a levelet, amelyet végtelen műgonddal húztam fel. Gyönyörű, szálkás, elegáns női irás volt. Szinte fölkiáltottam örömömben, amikor megláttam, de csakhamar szerettem volna sirva fakadni, mert a levél angolul volt irva s én egy szót sem tudtam angolul. Mit volt mit tennem 1 Vettem egy darab papirost, rápingáltam egy óriási nagy kérdőjelet s alája irtam magyarul: — A lelkemet adnám érette, ha tudnám, mit irtak. Azután németül alája irtam : i Nem tudok angolul — sajnos. A kis levélkét azután leszállítottam ismét a pamutszálon. A hatás meglehetősen kinos volt. Az | angol lányok nem tudtak németül. A szőkq