Pápai Közlöny – XVI. évfolyam – 1906.
1906-10-28 / 43. szám
ONY KÖZERDEKÜ FÜGGETLEN HETILAP. ~ MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP ELÖFiZETÉSl ÁRAK : Egész évre 12 kor., félévre 6 kor., negyedévre 3 kor. Egyes szám ára 30 fillér. LAPTULAJDONOS és KIADÓ : #9ftK>&¥8£M W&l-GtTSS, HIRDETESEK es NYILTTEREK felvétetnek a kiadóhivatalban és N 0 B E L ÁRMIN könyvkereskedésében. Azoknak, akiket illet. Kevés oly város van hazánkban, amely földrajzi fekvésében oly bőven birná a fokozatos fejlődésnek, haladásnak kedvező alkalmait, mint Pápa. Az idegenek nem győznek eléggé ámulni Pápa közönyén, hogy mit sem törődik azon előnyökkel miket más városok annyira megbecsülnének. Pápa város lakosságának, kiirthattam rossz szokása, hogy folyton panaszkodik, lamentál, de nem igyekszik a dolog érdemében a leg csekélyebbet is tenni. Abban az időben, midőn szükségét éreztük, felszólaltunk, hogy más városok példájára Pápán is s z é p itőegyesület alakuljon. Egyesület azonban nem lett, hanem igenis maradt a képviselőtestület kebelében alakult szükebbkörii bizottság, melynek működéséről azonban mélyen hallgat a helyi krónika s hangosan beszél városunk rendezetlen volta. Városunkban időként, midőn valamely eszme nem valósitható meg, megujul az a jelenség hogy a közügyek terén mutatkozó hibákért és mulasztásokért a hatóság és a társadalom egymást vádolja. Ez a lelkiismeret pillanatnyi fel jajdulása, majd aztán csend lesz és jó időre egyik se tesz semmit. A kölcsönös szemrehányások tanulsága pedig az, hogy : mindkét fél egyaránt hibás. Hány szép eszme nem valósitható meg városunkban és hány közhasznú intézmény nem létesíthető, mert nem fejtünk ki elég erélyt azok megvalósítására, vagy éppen a társadalom nehézkedéseivel azokat elöljük. Mi megvagyunk győződve, hogy egyesek kész örömest áldoznának a közügyért, de ennek aztán más akadályok állanak útjában s legtöbbször az intéző körök tapintatlansága, vagy passivitása okozza a tapasztalt szükkeblüséget. Nincs szándékunk jelen alkalommal mindazon hasznos és üdvös intézményeket felsorolni, melyek városunkban megvalósíthatók, s melyek csakis a közszellem hanyatlásán ütköznek akadályokba : most csak azon körök figyelmét kívánjuk felhívni, kik hivatvák városunk haladására befolyást gyakorolni s kiknek erkölcsi kötelességük ezen anomáliákat a legszűkebb korlátok közé szorítani. Komoly megszivlelésül irjuk e sorokat s egyesen a képviselőtestület néhai való szépítő bizottságának feltámasztását célozzuk általuk. Bontakozzék ki már egyszer a nemtörődömség sürü ködéből. Nem vád akar ez lenni senkire, nem is azért emeljük fel szavunkat mostan, hanem elérkezettnek látjuk az időt immár, hogy többet tegyünk, mert mától kezdve többet követel a közjó és városunk szabályos fejlődése. Elismerjük, hogy e bizottság magától nem tehet mindent, legkevésbé pedig rohamosan de lassan és sokat igen — vállvetve a lakossággal. Ne várja a tanács buzdítását, hanem önerejéből tegyen. TÁKCZA^O György fejedelem, A schneethali kis hotelre leborult az éj. Az óriási, hegyektől bekerített völgy éppen ugy festett, mint valamely szeszélyes óriás játékszere. Nagy, áttetsző kékesfekete üvegbura volt a csillagos égbolt, amely lezárt mindent. A vad hegyipatak ilyenkor éjszaka valósággal bömbölt s harsogta a maga félelmetes voltát s a kis turistaszálló mintha félve zsugorodott volna össze. A szobám nyitott ablakából bámultam a csillagos égboltot s különféle kérdésekre vártam igenlő választ a le-lefutó csillagoktól. Először alig vettem figyelembe azt a halk kopogást, amely ott síerénykedett ajtómon, de amikor megismétlődött, hirtelen az ajtóhoz futottam s kinyitottam. György fejedelem leánya. Alexia lierczegnő — vagy amint a szállóban ismerték : Staub Margit bárókisasszony — állott halálsápadtan az ajtóm küszöbéu. Egy pillanatig küzdött magával, azután belépett a szobámba s aggódó gonddal tette be maga után az ajtót s ssemeit a nyitott ablakra függesztette. — Betegyem as ablakot ? Csak a szemeivel intett igent s ugyancsak azzal köszönte meg a fáradozásomat, amikor betettem az ablakokat. — Papa nagyon rosszul van, — suttogta a leány — önt kéreti, de kérem, ugy jöjjön át, hogy ne vegye észre senki. — Ugy fogok jönni. A leány már a következő pillanatban kikémlelt a folyosóra s miután — természetesen — az öt vendég közül egy sem tartózkodott a keskeny kis helyiségben, kisurrant az ajtómon s eltűnt a saját ajtajuk mögött. Engem nagyon bántott a dolog. Sajnáltam a szerencsétlen embert is, a leányt is s nem vagyok szívesen beteggel egy szobában. De azért pár pillanattal azután, hogy Alexia herczegnő eltűnt, én is kiléptem a folyosóra s átmentem György fejedelemhez. Szép nagy szobában laktak, amelynek két ablaka a patakra nyílott. A szobában nem volt semmi, ami a lakó fejedelmi voltára engedett volna következtetni. Inkább hasonlított makulatura-raktárra az a szoba, mint egy elűzött fejedelem lakóhelyiségére, mert mindenhol nagy csomagokba kötött lappéldányokon akadt meg az ember szeme. Györoy fejedelem — azaz hogy Staub György báró — krétafehéren feküdt a rozoga divánon, de láttam, hogy nem a szivgörcs gyötri, inkább valamely lelki szorongás sáppasztotta meg arczát. Amikor beléptem, kissé bizonytalanul kelt föl s elém akart sietni. — Ne fáradjon fenség, — mondtam halkan — kérem, dőljön végig a heverőn s egy általán ne zavartassa magát a jelenlétem által. — Nem vagyok beteg, — tördelte — csak nagyon kimerítettek a lelki küzdelmek. Borzasztó az én helyzetem. Ugy érezem, most fogok összetörni, közvetlenül a czél előtt. Mert — ne vegye kérem sem nagyképüsködésnek, sem biztatásnak — ugy hiszem, végre megértek Szadócziában a viszonyok arra, hogy megbuktassuk a köztársaságot. Olvasta bizonyára mi történ otthon ? — Nem, fenség, egyáltalán nem olvasok újságot. — Baj. baj, Nagyon izgatóak mar napok óta. Az államtanácsban, a parlamentben egyaránt óriási a forrongás. A köztársasági elnökre hütelen sáfarkodás bizonyult s az egész állami adminisztráezió nem egyéb mint egyesek lázas vagyonszerzési művelete. A nép forrong s most már visszakívánják a dinasztiát s éppen most hagy cserben minden segítő eszközöm. Egy perezre elhallgatott György fejedelem s azután csaknem halálra váltan folytatta : — Mindez ugy hangzik, — tudom, — mintha csak azért mondtam volna el, hogy a következőket elmondhassam, pedig szent igaz, elolvashatja minden újságban.