Pápai Közlöny – XVI. évfolyam – 1906.

1906-10-28 / 43. szám

Szorgalmazza a képviselőtestü­letnél egy a mellék utcák jókarban tartását, mely valóban nálunk életbe­vágó kérdés, a hepe-hupás helyeket tegye egyenletesekké, a piszkos pos­ványos gödröket temetesse be s gon doskodjék praktikus intézkedésekről, a helyi csínosodás és közegészségügyi érdekek védelmére. A fokozott mérvben növekedő igények mellett ehhez természetesen nagy tevékenységre van szükség, de mi hisszük, hogy a közegészségügy hivatott harcosai, városunk haladásá­nak barátai, szóval a nagyközönség minden rétege a város s saját köz­vetett érdekéből szivesen fogják őket anyagi erejükhöz mérten hasznos mű­ködésűkben támogatni. Mi nem a papíron működő szé­pítő bizottság tagjaitól várunk orvos­lást, hanem azon intéző férfiaktól, kik hivatásul tűzték ki maguknak Pápa város közérdekét szolgálni. Nézetünk szerint ez leghelyesebben volna meg­oldható, ha egy szépítő egyesület ala­kulna. Volt szó ugyan erről, de mint minden ilyen kérdés — elaludt mint a szalmaláng. Városunkban pedig tudtunkkal többen vanak, kik ezt maguknak ar­rogálják és ezen szép és nemes iránt fogékony vezérlő egyéniséghez for­dulunk, hogy ezen eszméknek testet adjanak s • ha az eiedmény nem is fog oly gyorsan bekövetkezni mint tán ők és mi szeretnők, de a vége­redmény biztos. Bontsák ki a zászlót melyen e szavak legyenek olvashatók: Mindent Pápa város ér­dekében! Az iparfejlesztés. Képünk általában silány gazda­sági helyzete végre is kényszeritette vezető férfiainkat, hogy azokat a jö­vedelmi forrásokat, melyek kibővit­hetők, megfelelő eszközökkel növel­jék. A legutóbbi évtizedek tapaszta latai sajnálatosan bebizonyították, hogy a lakosság saját erejéből képtelen a gazdasági helyzeten javítani. Ellenke zőleg, nemhogy helyreállíthatta volna az egyensúlyt, a megélhetési viszo­nyok egyre rosszabbodtak. Az élet mindennapi szükségletének fedezésére szolgáló cikkek hatványozott arány­ban megdrágultak, ellenben a nem­zetgazdaság főfoglalkozásai: a föld­mivelés, az ipar és kereskedelem jö­vedelmezősége mindinkább csökkent. Amikor a jólét emelésének kérdése oly sürgőssé vált. hogy megoldása elől többé kitérni nem lehetett, a há­rom nemzetgazdasági ág közül csak az iparra lehetett mint kisegítőre gon­dolni. A földmiveléstől ugyanis nem várható, hogy a gazdasági helyzetet megkívántató mértékben javitsa, ami­vel természetesen nem azt akarjuk mondani, hogy a földmivelés e kivá­lóan fontos ügy keresztülvitelénél szá­mításon kivül esnék. A kereskedelem meg csak hű kísérője a termelésnek, produkálásnak. Helyes, szakavatott kezekbe letéve, automatice megnő az, ha jelentékenyebb lesz a földmi­velés és az ipar. Maradt tehát az ipar arra hivatottnak, hogy lendítsen gazdasági helyzetén. Még pedig leg­kivált a gyári ipar. Ezen akar nagy arányokban segíteni a kormány, mely erre vonatkozó törvényjavaslattal lép az országgyűlés elé. A törvényjavaslat gondoskodik a háziipar fejlesztéséről is, ellenben a kézi ipart egészen elbocsájtja védő szárnyai közül. Ez ugyan nem jelenti még azt, hogy a kézi ipar végórái ütöttek, azonban minden kétségen fe­lül áll, hogy az uj törvényjavaslat ha­talmas csapást mér a kézi iparra. Eg^es kézi ipari foglalkozások telje­sen meg fognak szűnni ós bele fog­nak olvadni a gyári iparba, minek következtében sok kismester meg lesz fosztva önállóságától, mert kénytelen lesz beállani gyári munkásnak. Lehet e mozzanat erkölcsi tekin­— De fenség, én egy szavában sem kételkedtem soha. — Majd fog mostan s azt fogja gon­dolui, •— meséket mondtam, hogy megmel­leszthessem. Alexia herczegnő hirtelen fölzokogott. — Látja fenség, — mondtam szemre­hányóan, — ez az eredménye az önbecs­mérelésnek. Azegény herezegnő igazán nem érdemelte ezt meg öntől, de én sem a bi­zalmatlanságot. Kérem, tiszteljen meg azzal, hogy nyíltan s minden kertelgetés, mente­getőzés nélkül beszéljen velem. Végre is én Vagyok az egyetlen ismerősük. — Péntek van, — mondta csaknem megtörten a herczeg, — s nekem egy fi­tyingem sincsen. Nem érkezett meg a pén­zem s holnap meg kell alázkodnom esetleg a vendéglős előtt. Ezt szerettem volna ki­kerülni. Ezek itt jó emberek, de ha pénz­ről van szó, nem ismernek sem Istent, sem embert. Huszonhat forint a számlánk. Öt forintot kifizettek érettünk, a hét folyamán. — És ezért aggóskodik fenség ? Ez beteggé ? Igazán nem tudnám soha megbo­csájtani ezt a kicsinyhitüségét velem szem­ben, ha nem egyensúlyozná az. hogy mégis csak hozzám fordult. Nem vagyok gazdag ember, de a kivánt összeg négyszereset minden megerőltetés nélkül azonnal rendel­kezésére bocsáthatom s ha esetleg a jövő­ben is megtisztel a bizalmával s előre ér­tesít, tudok intézkedni is, hogy nagyobb összeg lölött rendelkezzem. — Azt hiszem, nem lesz reá szüksé­gem. A stahrenbergi uralkodó herczeg most már — meg vagyok róla győződve — tel­jesen magáévá teszi az ügyemet. Ugy egyez­tünk meg, hogy ha ismét a trónra jutok — pedig most már magam is hiszem, hogy trónra jutok — tudtam már akkor is, ami­kor mintegy isteni előjelet, egy fatörzsön fölkelő napot pillantottam meg, amelyet va­laki frissen vésett a fába, mondom, tudtam már akkor is, hogy trónra jutok s akkor a leányomat Frigyes herczeg, az uralkodó fia veszi feleségül. Igaz, hogy Frigyes ber­ezeg harmadszülött fiu, de én Istenem, ne­künk földönfutó fejedelmeknek nagyon alá­zatosaknak kell lennünk. Igyekeztem véget vetni a kínos hely­zetnek és sürgősen visszatértem szobámba. Emheri gyöngeség, de másnap sürgő­sen kerítettem lapot s kutattam a szadó­cziai események után. Csakugyan, Szacló­czia lázongott. Rettentő viharok dúltak a parlamentben s minden lap jósolgatta, hogy György fejedelem visszatér s elfoglalja újra trónját. A schneethali szállóban pedig a leg­szokatlanabb alakok fordnltak meg. Elegáns turisták, akikről szinte leritt a polgári öl­töny, lehetetlen nyelven beszélő emberek, akiknek éppen nem imponált a csodaszép tenger sem, nem érdekelték a havasok s nem andalította őket a vad hegyi patak zúgása. György fejedelem alig jött ki a szo­bájából, Alexia herczegnő ellenben egész nap egymaga sétált a patak partján. Néha­néha hozzá csatlakoztam, de nem szivesen, mert a kis herczegkisasszony ez alatt a pár nap alatt csodás változáson ment át. Az előbbi csaknem feltűnően közöm­bös leányból egyszerre szkeptikus, a cziniz­musra hajló úrhölgy lett. Most már jó né­ven vette, ha a szokott Margit kisasszony helyett herczegnőnek szólítottam s nem telt bele egy hét sem sem s a kis szállóven­dégeket s az összes szobákat az exfejede­lem foglalta el. Most már Praxel ur és Praxelné asz­szonyság, a szálló derék tulajdonosai azt sem tudták, mint tiszteljék hatalmas ven­dégüket. Végre megérkezett a várva-várt nap. A szállót mesésen feldíszítették s a legkülönösebb czimerek s viola sárgazöld szinü trikolórok elborították minden falát. Az országúton egymást érték a diadalkapuk s a tölgyeserdő kopaszan merengett a fe­jedelmek dicsőségéről. Megjött a szadocziai nagy deputáczió fényes exotikus egyenruhák tükröződtek a tó vizében. György fejedelem — a földönfutó — egyszerre megegészségesedett s megtört alakja kiegyenesedett. Hangja ugy csengett, mintha hadosztályokat vezényelt volna s engem már csak minden másodnap vett észre. A nevem is megváltozott. Az édes jó szomszédból — amint i ddig nevezett — kedves Fehér lett s ha sz )ba kellett kerül­nöm. ugy neveztek : a meiter. Alexia herczegnő azonban ismét vál­tozott. A czinikus hangulatot fölvátotta va­lamely mondhatatlan bánatosság. Most már ha akartam volna, akkor sem kerülhettem el. Hozzám csatlakozott, amikor meglátott s a nagy nap reggelén — amikor válnunk kellett — legőszintébb rémületemre, belé­pett a szobámba. — Herczegnő, az Istenért, — kiálto­ttam reá — mi jut eszébe? Menjen ki ké­rem a szobámból. Tele van a szálló. Ide­genek, újságírók, udvari szószátyok lesik minden lépését. — Lehet, — mondta — nem törődöm

Next

/
Oldalképek
Tartalom