Pápai Közlöny – XVI. évfolyam – 1906.

1906-07-22 / 29. szám

Ezek valóban nagyon viszás állapotok. Az is igaz, hogy nemcsak a mi városunkban, de az egész országban panaszkodnak a cselédek ellen s mégis csodálatos, hogy mégsem találnak ki valami olyan eszközt, a mi ezeket a tűrhetetlen állapotokat megszüntetné. A ki jól ismeri a cselédügyi mizériákat az kétségbevonhatlanul igazságot ad nekünk, midőn azt állítjuk, hogy ma már annyira vagyunk, miszerint a cselédfogadás ma már nem is annyira szerződés gazda és cseléd között, hanem a cseléd feltételeinek megszabása a fogadóval szemben. A cselédügyre felügyelni mindenütt a rendőrkapitányság van hivatva. S mert mai cselédtörvényünk még mindig oly hiányos, mely revízióra vár, a hatóságnak feladata, ezt ellenőrizni, nehogy a cseléd nagyobb ur legyen a gazdánál pedig azok lesznek, ha a cselédügy mai mizériái megmaradnak. Elöször is tehát a cselédfogadásnál szükséges, hogy a feltételek pontosan és határozottan megállapittas sanak. Nem elég erre a cselédkönyvbe való egyszerű bejegyzés, hanem ke

1!, hogy mind a munkakör, melyet a cselédnek ellátni kell, mind a fizetési kötelezettség, mely a cselédfogadót terheli, határozottan megállapitassék. Szükséges továbbá, hogy a rendőrkapitány nagyobb ellenőrzést gyakoroljon a cselédszerzőkkel szemben. Itt van legtöbbször a kardinális hiba. Darázsfészket bolygatnánk meg, ha a hozzánk beérkezett panaszokról kelleue említést tennénk. Egyelőre nem foglalkozunk velük, mert reméljük, hogy ebbeli felszólamlásunkat a rendőrkapitány megszívleli s intézkedni fog, hogy a cseléd mizériák, mely városunk lakosságára egész molochként nehezedik — hatásköréhez képest — annak megszüntetését szorgalmazni s gyökeres orvoslására a szükséges intézkedéseket megteendi. A városi hatóságot pedig kérjük, hogy a cselédügy rendezését végre valahára szabályrendeletileg foganatosítsa, hogy azon csapás melynek súlya alatt kevés kivétellel minden háztartás csaknem állandóan küzd, ezen szabályrendelet megalkotásával gyökeres orvoslást nyerhessen. Városi közgyűlés. — 1906. julius 16. — Pápa város képviselőtestületének hétfőn megtartott közgyűlése nagy érdeklődés közepette folyt le. Ezen érdeklődés főleg a Kossuth Lajos-utca déli végének megnyitására vonatkozott. A képviselőtestület tagjainak túlnyomó része hivatásának tudatában volt, amidőn ezen utca megnyitását közérdeknek tudta be és ily értelemben is hozatott meg a határozat. Nagy vívmány ez városunkra nézve, mert meg vagyunk győződve, hogy ezen utca megnyitásával számos oly tervek létesíthetők lesznek, melyek városunk haladását és fejlődését lesznek hivatva előmozdítani. A cédulaház eladása és a Moravek-féle ház megvétele szinte elhatároztatott, nemkülönben a gazdaközönség érdekeinek megfelelőleg a barakk-kaszárnya kérdése is biztosítva lett. A közgyűlés higgadt és tárgyilagos lefolyású volt és hogy mégis délután 3 órától esti 8 óráig tartott, az annak tudandó be, hogy 11 izben névszerinti szavazást kellett elrendelni. A közgyűlés lefolyását adjuk a következőkben : Mészáros Károly elnöklő polgármester üdvözölve a megjelenteket az ülést megnyitja s a jkv. hitelesítésére Faragó János, dr. Körös Endre, Bottka Jenő, Mattus György és Billitz Ferenc képviselőket kéri fel. A mult ülés jkve felolvastatván, az észrevétel nélkül tudomásul vétetett. Napirendre térés előtt elnöklő polgármester Csajthay Dániel városi képviselő elhunytát jelenti be, indítványára a közgyűlés emlékét jkvileg örökíti meg és családjához részvétiratot intéz. Marton Antal interpellálja a polgármestert aziránt, hogy a mostani adókivetési tárgyaláson hajlandó e az iparosok különösen a csizmadiák érdekeit megvédeni, tekintve a mostani rossz bérviszonyokra. Polgármester válaszában kijelenti, miszerint ő ezen tárgyalásokba nem avatkozhatik erre a bizottság tagjai vannak hivatva és pedig az iparosok részéről Néhmann Gábor, a kereskedők érdekeinek megvédésére pedig Krausz József N. képviselő lett a város részéről kiküldve. A választ ugy interpelláló valamint a képviselőtestület tudomásul vette. Dr. Hirsch Vilmos azon interpellátiót intézi a polgármesterhez, hogy az építkezési ügyeket a szabályrendeletben előirt hatóság intézi-e v?gy pedig csupán a városi minden másról s egész lélekkel élvezte a saját zenéje szépségét. A zeneszerzők tudniillik azok a boldog lények, akik mindig el vannak ragadtatva a maguk melódiájától, leginkább olyankor, amikor egyáltalán nincsen melódia a zenéjükben. Az opera sikerült s Ozoray Tamás boldog mámorában csak harmadnap gondolt vissza Adrienne grófnőre, akkor is azért, mert egy szakasztott lencsét látott meg egy fiatal hölgy arcán, mint amilyen lencséje Adrienne grófnőnek volt. És ebben a percben nem a saját boldogtalansága fájt neki, de égette az a tudat, hogy a gróf boldog s valamely tehetetlen irigy düh szállotta meg s talán abban a pillanatban, ha megszólítják, fölesküszik anarchistának s megy fölbombázni a mágnások palotáit. Erre azonban nem kerülhetett a sor, mert a következő pillanatban csaknem beleütközött a hugocskájába, Blankába, aki egy kicsit elhencegett a barátnőjének, akivel együtt ment az ő híres bátyjával. A családi találkozást nem lehetett kikerülni s végre is egy szegény, fiatal kis bogárra nem vicsoríthat az ember holmi anarchista ábrázatot. Tamás is elővette tehát a legkedvesebb mosolyát s a nagy zeneszerzők szives ieereszkedésével fogadta az idegen kis leány bókjait. Otthon aztán újra megkérdezte húgát : — Te, ki is volt az a kislány, akit bemutattál az utcán ? — Tenkey Bella, Tenkey miniszteri t; nácsos leánya. —• Roppant vidám leány s nagyon el van ragadtatva a muzsikádtól. — Művelt kis lánynak látszik. Blanka felkaczagott. — Kis leány ? Igazán nem tudom, hova néztél. Hisz Bella már elmúlt tizenkilenc esztendős! — s Blanka meg nem tagadhatott magától egy diadalmas mosolyt. Tehette, még nem volt tizenhétéves. Tamás is mosolygott s megnyugtatta a hugocskáját. — Tudod, aránylag jól konzerválta magát a barátnőd, igazán nem látszik olyan „vén"-nek. — Roppantul szeretne téged zongorázni hallani. Szőttem is egy kis összeesküvést ellened. — Derék kislány vagy! — kacagott Tamás. — Hisz nincsen benne semmi rossz. Megmondtam, jöjjön el holnap délután ügyöt óra tájban, amikor te gyakorolni szoktad magadat s akkor innen az én szobámból meghallhat. — Már pedig én nem játszom, ha valaki hallgatja. Pláne ingyen, minden megkérés nélkül, suttyomban. — Hiszen ha csak az kell 1 Mi majd ugy körülkunyorálunk, mint a cigányrajkók. És másnap csakugyan körülkunyorálták. Tamásnak nagyon jól esett a lányok tréfás, játékos cigánykodása s maga sem tudta miért, olyan ambícióval játszott, mint talán még soha. Egyszerűen leakarta igázni azt a kis lányt. Magamagának akarta bebizonyítani, hogy éppen nem boldogság Hollaky grófot szeretni, amikor az ember, azaz hogy az asszony szerethetné Ozoray Tamást is. Egy pillanatig ugyan ugy érezte, komiszság kísérleti nyulacskává degradálni egy derék, naiv fiatal lányt, de azután nagybüszkén hozzátette : — No bizony, neki is tul kell esnie a bárányhimlőn. Ezzel a pöttöm „is"-sel egy kissé lebecsülte ugyan a saját nagy tragédiáját, de ezt szerencsére soha senki nem veszi észre s ő sem volt kivétel a szabály alól. A kísérleti nyulacska pedig pompásan bevált. Még Bella maga is észrevette, hogy halálosan szerelmes a zeneszerzőbe, sőt titokban Blanka is megállapította az esetet, de ő azzal súlyosbította, hogy Tamást is a szerelmességgel vádolta meg. Blanka még nem volt tizenhétéves a igy jussa volt hozzá, hogy csacsi legyen, mert Tamás egész határozottan tudta, hogy szó sem lehet róla, hogy ő szerelmes. 0 egyszerűen csak meg akarta mutatni annak az asszonynak, hogy ő érette rajonganak a nők. Annyiak és azok, ahányak és akik ő neki tetszenek. Ezt a célját elérte s most már becsületbeli kötelességének tartotta, hogy visszavezérelje Bellát a polgári józanság berkeibe. Kissé undorodott ugyan ettől az operációtól, de végre is a becsületes cselekedetektől rendesen borsózik egy csöppet az ember háta. Csak azzal nem volt teljesen tisztában, akkor józaniUa ki a lányt, amikor a húgánál van látogatóban, vagy akkor, amikor ő van Tenkeyéknél. Végre is ugy határozott, hogy ez a vendégjog körébe vág, mert a házigazda nem okozhat kellemetlenséget vendégeinek, mig a vendégeknek ez csaknem szent kötelességük. Föl is ment éppen ezért Tenkeyékhez s az alkalom is mesésen kedvezett, mert Bella csaknem ridegen fogadta. — De hisz ez pompás, — ujongott magában Tamás — ugy fog menni minden,