Pápai Közlöny – XVI. évfolyam – 1906.

1906-07-15 / 28. szám

De hagyjuk a személyeskedést és maradjunk tárgyilagosak. Pápa városa kapva-kaphat az alkalmon, hogy ezen „klumpet" telket 11220 koronáért értékesíteni tudja. Örüljön, hogy tul tud adni rajta, mert ezen telek csak is akkor lehetne a városra értékes, ha a szomszéd telket — ahol most épül egy uj bérház — megvásárolta volna. A mostani vevőnek is csak azért bir ezen telek értékkel, mert a szomszédos épülő bérházzal kapcsolatosan fogja azt felépíteni. A közgyűlésen a Moravek-ház megvétele is napirenden van. Ennek megvéte elodázhatlan, ezt bizonyítani csak azok előtt kellene, akik a helyszínén nem jártak és nem tudják mily akadályok merülnek fel ezen utcarésznek szabályozásánál, ha ezen ház megvételét is elodázzuk. Ezek azok a fontosabb kérdések, melyek a holnapi közgyűlés napirendjén szerepelnek és amelyekre a képviselőtestület figyelmét kívántuk felhívni. Hisszük és reméljük, hogy városunk képviselőtestületének nagy többsége nem a lólábos — hanem az érvek által megvilágított közérdeket fogja szem előtt tartani, amidőn ezen fontos kérdésekben szavazatukat érvényesíteni fogják. Ezt pedig megmondani kötelességünk volt: A tizenkettedik órában! Pollatsek Frigyes. Miként lehetne városunk társadalmi életét emelni? — Öt hozzászólás. — Városunk öt tollforgatója engedett szives felhívásunknak, hogy ezen kérdésről nyilatkozzék. Nyilatkozataikat alább következőkben adjuk : I. Nemcsak szerkesztő ur, de főleg a nyomasztó köztapasztalat hozza a kérdést újra meg újra forgalomba. Nehéz emelni azt, a minek magától kell emelkednie. Nehéz a vidék, városunk társadalmi életét egyeseknek, vállalatoknak emelnie, mert természetes hivatása a társadalomnak önerején emelkedni. Emelkedik is, de türelmünket bántó lassúsággal. És mégis e lassúságban rejlik a természetes fejlődés titka. Emelhető társas életünk, ha közművelődési, de e mellett minden városunkban keletkező társulatot pártfogolunk. A társasösszejövetelek iránt közérdeklődést kell j támasztani, felolvasásokat, szabad felolvasásokat kell rendeznünk. Felkarolandók a művészi cél működésében álló társulatok is. Dalkarok, műkedvelők szinészkedése, jobb színtársulatok pártfogása, országos nevü művészek megnyerése szintén élénkíti a város társadalmi életét. Az emberszeretet gyakorlása is összehozza a nemesen érzőket kórházak, árvaházak, szegények iskoláztatása, szorgalmasok, hivek, beesülej tesek jutalmazása, érdemesek kitüntetése, mind oly tények, melyek megmozdítják a társadalom külőmböző rétegeit. Ne ejtsék el a családi találkozákat. Tegyék azokat szerényekké, melyek nem a fényűzéssel csábítanak, de művelt társalgásuk által vonzók. Bevallom, hogy elbusit azon tény, hogy sok a munka, kevés a munkás. Azonban az ne rettentsen el, külömben a jobbnak szívesen engedek, az igazabb előtt alázattal meghódolok s a velem egyetértőkkel szives lelkesedéssel szövetkezni mindig kész vagyok. II. A vidék társadalmi életét emelni lehetne : 1) ha az együttműködésre hivatottak lerázva magukról a nevetséges kicsinyeskedés kárhozatos önteltség, gőg, egoizmus, kasztszellem bénitólag ható bilincseit, az anyagiság porából eszményi magaslatra emelkedni, vállat vállhoz vetve, egyesült erővel munkálkodni akarnának s tudnának az üdvös cél elérésére. Ha az irók, előadók, zenei tudással rendelkezők lelkük drága kincseit, tudásukat az összetársulás közjavára értékesítenék. Ha a társas összejövetelekben városunk nagyjai, a született és hivatalok arisztokráciái, a hason elemek a nemes egyszerűségnek, hódolva megjelennének minden feszességet, nagyzási hóbortot gondosan kerülnének. Ha az eszmékért való lelkesedés magasztos érzete s minél több kebelben helyet találna. Ezek nélkül a kör meg nem eleA fiatal asszony gúnyosan mosolygott: — Pedig rászolgáltam —• igazán rászolgáltam. — Nem tudom elhinni, nagyasszonyom. — Ha tudod, ha nem tudod, egyre megy. Vigyél a pellengérhez. Szamos mester egy pillanatig tétovázott, azután mormolta : Az a parancs, előbb nyírjam le tőből azt a hires aranyhajadat. ^— Csakugyan, ez a regula. Csak kezdj hozzá. Lebontsam előbb a hajamat ? — Ha ugy kívánod nagyasszonyom. — Jó, de küld ki a porkolábot. Szamos mester intett a porkolábnak s elvéve tőle a mécsest, odatette a börtön ablakába, azután elővette a vörös kámzsája belső zsebéből az ollóját. — Nem sajnálod a szép hajamat ? — kérdezte az asszony. — Ha sajnálom is, csak le kell nyírnom. — Sirni fog belé még az ollód is. — Alighanem. — Aztán, tudod-e, miért vesszőzöl meg holnap, miért gyújtod rám a máglyát ? — Ahhoz nekem semmi közöm. — Kíváncsi sem vagy reá? — Nekem semmi jussom a kiváncsiskodáshoz. — Hát arra kíváncsi vagy-e, hol van a fiad, Szamos János ? A hóhér összerezzent, elsápadt, de már a következő pillanatban összeszedte magát. — Tévedsz, nagyasszonyom, énnekem nincsen fiam. — Te mondád — mondta kegyetlenül metszően az asszony — teneked igazán nincsen már fiad. Most már megremegett egész testében Szamos mester s egyszerre megcsuklott a hangja : — Te torturázol-e engem, nagyasszonyom, avagy én téged ? — Ha soha nem volt fiad, bizony te engemet, de ha János a te fiad volt, akit eltagadtál, akit kiloptál a magad közelségéből, hogy a mesterséged szégyene ne fertőzze, akkor csakugyan én kínozlak. — Bizony mondom, te torturázol engem nagyasszonyom. — Akkor csak hasits bele a hajamba, Szamos mester, ugy talán enyhül a fájdalmad, mert amit én mondok, — igaz. A te János fiad ott fekszik mereven, az én ágyasházam padlóján. Kihullott drága vérét fekete kutyák habzsolják. Szamos mester kezéből kiesett az olló. — Akarod-e már tudni, miért vágod le tőből a hajamat, miért vesszőzöd meg holnap liliom testemet, miért gyújtod fel alattam a máglyát, hogy hamvaimat szétszórd majd a világ négy tája felé. — Akarom, akarom ! — hörögte kétségbeesetten a mester. Az asszony megint elgondolkozott egy csöppet, s most már valamely kegyetlen ingerkedés csengett a hangjából. — Nem volna okosabb, ha előbb megnyírnál ? Neked kötelességed. Hátha később megbénul a karod ? — Mondom, hogy előbb akarok tudni mindent. — Hallgasd hát! Tudod, ki voltam. A szegény varga Borbála. A foltozó varga, a fölnem szabadult kontár lepcses varga, az István lánya. Tudod jól. Egész Rozsnyó városában, egész nagy Gömör vármegyében [ hire volt a szépségemnek. Ugy mondták : a bübájas Borbála, ugy mondták: a tündérszép Borbála, ugy mondták : az aranyhajú Borbála. — Az aranyhajú Borbála — suttogta Szamos mester. — A rozsnyói birót, Claudis Mihályt pedig ugy nevezik : a jégszemü. Tudod-e, miért ? Mert akire ránéz azzal a kegyetlen, hideg jégszemével, annak megfagy a vére. De ha a szeme jég, a lelke a láoggal égő pokol. Azt mondják, a varga Borbála változtatta pokollá a lelkét, tette Gyehennává a szivét. — Már mint te. / — Már mint én. Rám éhezett a fekete vére, megkívánta a szépségemet az a pokolbeli lelke, én meg szerettem a fiát s a fia sorvadozott miattam. Az asszony egy pillanatra mintha meghökkentem hallgatott volna el, azután szilajon folytatta: — Nem mondok igazat. Nem sorvadozott Mihály, nem volt holmi gyönge virágszál, aki megfonnyadt a nap tüzétől. Fenyőszál volt, hatalmas, aki belenyúlik a tüzelő napba. Vele még az apja, a jégazemil biró sem mert ellenkezni, vagy talán már akkor, amikor nagykeservesen megengedte a fiának, hogy feleségül vegyen, már akkor kigondolta pokoli tervét. Az asszony megint elhallgatott, azután megrázta kibontott haját s folytatta: — Ej, mit czifrázgassara. Tudod jól, Mihály alig lépte át a nászszobám küszöbét, alig ért az ajka az enyémhez, holtan zuhant végig a mi nászágyunk előtt. Az apja itatta, az apja töltögette neki a bort a poharába, az apja mérgezte el, verje meg az Isten. — Tudod azt is, mint kelt hire néhány