Pápai Közlöny – XV. évfolyam – 1905.

1905-03-12 / 11. szám

A világtörténet nagy könyvében lapozva azt találjuk, hogy csak azok a nemzetek, csak azok a népek gyarapodtak testben és lélekben, erőben, tudásban és hatalomban, amelyek a szabadság, egyenlőség és testvériség magasztos dogmáját megértették és élet viszonyaikat annak szellemében rendezték, csak azok a nemzetek és népek voltak képesek bármely irányból jövő invasiónak eUentállni kellő erélylyel, melyeknek szervezete a szabadság, egyenlőség és testvériség elvén alapult, csak azok a nemzetek, azok a népek tudtak esetleges belvillongások és sorvasztó belviszályok ellen leghathatósabban védekezni a melyeknek gerincében a [szabadság, egyenlőség és testvériség képezte a velőt. De jaj azoknak a nemzeteknek, azoknak a népeknek, amelyek a szabadság, egyenlőség és testvériség mennyei tanának földi értékét megbecsülni nem képesek avagy nem akarják ; azoknak bármily nagyok és bármily hatalmasak legyenek is, nagysága és hatalma csak látszat, melyet elébb vagy utóbb de feltétlenül el kell hogy seperje a földszínéről a kor szellem intő szavára fel-felkerekedő vihar tisztító szele. Mindent a világon fel lehet tartóztatni, csupán és egyedül a korszelleme az, mely feltartóztathatatlan. Egyedül a korszelleme az, mely halad a maga megkezdett utján, lerombolva minden gátló akadályt mely előre nyomulásának és egyátalán a haladásnak útjában áll. Egyedül a korszellem az, mely ekként rombolván, alkot és temetvén teremt, Ekként ébredt tudatára és értette meg intő szavát a kor szellemének 1848 március 15-én a magyar. És az első szóra, mely az isten szabad ege alatt ihletett ajakról azon kérdés alakjában hangzott fel: Babok legyünk, vagy szabadok ? Készen volt a felelettel és egy szívvel egy lélekkel tört ki a magyar keblekből a lelkesült felelet: A magyarok istenéi e esküszünk, esküszünk rabok tovább nem leszünk. ilzért megkülönböztetett napja a magyarnak és ezért légy te nekünk üdvös és áldott, március 15. fényes dicsőséggel teljes napja. Városi közgyűlés. Városunk képviselőtestülete körében élénk érdeklődéssel néztek a hétfőre egybehívott közgyűlés elé. Ezen érdeklődés teljesen jogosult volt, mert a közgyűlés napirendjére városunk haladását és fejlődését célzó nagyon is fontos kérdés, a Kossuth Lajos-utca déli végének megnyitása kérdése volt kitűzve. A közgyűlést megelőzőleg hetek óta ugy a képviselők, valamint lakosságunk körében nem volt másról szó, mint erről a fontos kérdésről. A képviselők két táborra oszoltak, amennyiben ennek ellenzői részint nem tartották ezt közszükségletnek, részint pedig a város nagy anyagi megterheltetésére appelláltak, mig a többség nemcsak közszükségletnek tartotta, hanem városunk külső diszét emelve számos terv megvalósítását vélik ezzel eredményezni. Ezen különböző hangulatok befolyása : alatt jöttek egybe a képviselők a közgyü: lésre. Oly nagy számban jelentek meg, hogy a közgyűlési tanácsterem szűknek bizonyult és számos képviselő a szomszédos s polgármesteri szobában volt kénytelen elhe; lyezkedni. A Kossuth Lajos-utca megnyitási terI vezetét városunk polgármestere adta elő. Két évi előmunkálatok eredményét összeI gezte és a fáradtságos nagy munka eredményét mutatta ki a képviselőtestületnek. Egyben jelezte, hogy ezen utca megnyitása nem nagy terheket ró a városra és ezen terhek busásan megtérülnek, részint pótadóban, részint más tervezett előnyökben. A polgármester tetszetős tervezetét nagy lelkesedéssel fogadták és jóllehet maga a kérdés hosszú vitát provokált, végeredményében a képviselők többsége a Kossuth Lajos-utca déli végének megnyitása mellett döntött. i

4 képviselőtestület ezenkívül a képviselők létszámának szaporítását törvény értelmében határozta el, nemkmuiiben az alsóvárosi iskola épületet „ajándék* címén a romai katholikus hitközség tulajdonába engedte át. A közgyűlés lefolyását adjuk a következőkben : Mészáros Károly elnöklő polgármester a megjelent képviselőket üdvözölve, az ülést megnyitja és a jkv. hitelesítésére dr. Hoffner Sándor, Kalmár Károly, dr. Orosz LaI jos, Waller Sándor és Néhmann Gábor képviselőket kéri fel. A mult ülés jkv felolvastatván, az észrevétel nélkül tudomásul vétetett. Napirend előtt elnöklő polgármester kegyelettel emlékezik meg két városi képviselő Blau Adolf és Neubauer József elhunytáról, indítványozza, hogy emlékük jkvileg örökítessék meg és a gyászoló családokhoz részvétirat intéztessék. Az indítványt a közgyűlés egyhangúlag elfogadta. A Tellemond papa jóvoltából pompásan szép kis fészekbe költözött a hercegi pár. Bolevszky otthagyta az ezredét, Máinem volt szüksége az arany vállrojtokra, de a vértje ott. ragyogptt a dohányzószoba falára akasztott fegyvergyűjtemény közepén. A mézeshetek még el se multak Renée már sietett megnyitni szalonjait. Jacques sokkal jobb nevelésű ember volt, semhogy visszautasította volna a meghívást s már az első reception megjelent, de fájt a szive és a legelső kedvező pillanatban kiszökött a nagyteremből s egy kicsi kék peluchel bútorozott boudoirban vonta meg magát. Csak egy sajgó szivü, szivén ütött szerelmes ember tudja elgondolni, mit érzett Jacques, amig a puha, gömbölyű karosszékből merően nézve a villamos lámpa fényébe, idegesen csavargatta kezében szivarját. Gondolataiba annyira elmerült, hogy egész elámult, mikor egyszerre maga előtt látta ülni Renéet. A szép asszony mosolyogva kérdezte: •— Kire gondol Amadis főhadnagy, hogy észre sem vesz ? Kire ? Magára! Hát lehet nekem más gondolatom, mint maga ? — Hát jó barátom még mindig, ugy-e ? A tiszt ajakán csaknem zokogva fakadtak ki a szavak: — Miért csalt meg? Miért csalt meg? A szép asszony meleg, bársonyos, a kis cica hizelgő tekinti tével nézett a férfira és kicsi kezeit, azokat a parányi izzó kacsókat rátette a Jacques karjára. — De azért barátom vagy ugy-e ? — E pár szóban izzó parázs volt és mert Amadis férfi volt, barátságról többé nem beszéltek, csak a szerelemről . . . * Az is a Bolevszky hercegnő egyik estélyén történt, hogy Ara idis találkozott a kis Gabrielle d'Eserayevel s mikor belenézett annak kék, tengerszem mélységű szemeibe, amikből egy angyal ártatlansága beszélt, rettenetes erkölcsi undor fogta el eddigi élete miatt. Megborzadt önmagától, hogy jó barátja feleségét szereti, hogy nem tartotta meg szive minden üdeséget egy olyan tiszta, ártatlan kis leánynak, mint Gabrielle. Keseiü önvád fogta el, de ez nem akadályozta meg hogy az a két leányszem el ne vegye szivet, fejét és mig a kis leány mellett ült, mig vele beszélt, vagy táncolt, ugy érezte, hogy az ő lélekzete közelében megtisztul és lemúlik róla még az eredendő bűn is. A cotillon alatt már nem látott mást, csak azt a két szép szemet és nem vette észre a hercegné hivó, vágyó, epedő tekintetét. Gabrielle leányösztöne megsúgta, mi forrong a Jacques szivében, hogy mit jelent perzselő, forró nézése és megértette a néma ajkakra feltoluló, ki nem moudott vallomást. Nem volt abban semmi kacérság, csak compassio, hogy tánc közben egész hévvel szorította a főhadnagy kezét. Nagyon, nagyon szerette volna hallani azt, amit — sejtése súgta, hogy Jacques mondani akit — s amit nem mer kimondani. A füzértáncban sok minden szabad. A hercegné hiába várva szerelmesére, maga lépett hozzá, hogy táncra hivja. Jacquesnak menni kellett s a Lingi-Iangi kedves áriáján kezdték a keringőt. Renée odaült táncosához, mint a kigyó. Nagyon szerette s szerelme napról-napra nőtt. Tánc közben forró homlokával, illatos, szép hajával meg-megérintette táncosa arcát, aki uj, tiszta szerelme első, poétikus lángja között vágyott menekülni megunt szeretője karjai közül. — Ugye eljön délután? — suttogta a szép asszony. — Igen, mint rendesen — volt a hideg válasz. — Oh én szerelmem, ha most innen eltűnne ez a gyűlölt tömeg, s mi ketten maradnánk. Jacques ellenben nagyon örült, hogy a tömeg nem tűnik el, főként, hogy a között, egy kékszemű kis leány nem tűnik el * Az estélyt követő napon Jacques délután öt órakor belépett a kék peluchesel bútorozott boudoirba. A hercegnő heves örömmel sietett elébe, de Amadis lefejtette nyakáról az ölelő karokat. E ridegségre az asszony könybelábadt ijedt szemekkel nézett kedvesére : — Jacques, mi ez ? — Hát már nem szeretsz ? — Nem. S ma azért jöttem, hogy ezt megmondjam. — Oh Jacques, igaz volna ez ? — Kedves Renée, én nem tudok hazudni, sem komédiát játszani. Engem már régóta kínoz ez a hamis szituáció, amibe magunkat kevertük, nem birom viselni, ÍQ-