Pápai Közlöny – XV. évfolyam – 1905.

1905-10-22 / 43. szám

KÖZÉRDEKŰ FÜGGETLEN HETILAP. - MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP ELŐFIZETÉS! ÁRAK : Egész évre 12 kor., félévre 6 kor,, negyedévre 3 kor. Egyes szám ára 30 fillér. LAPTULAJDONOS es KIADÓ : £0^UkÍSSK FHKxlTES. HIRDETESEK es NYILTTEREK felvétetnek a kiadóhivatalban és K 0 B E L ÁRMIN könyvkereskedésében. Mi van a népkonyhával ? Nem uj téma amiről szólni kívánunk, lehet hogy rekminicáiókba is bocsájtkozunk, de hivatásunk tudatában tesszük ezt, mert határozott meggyőződésünk, hogy ezen kérdés soha sem veszti el aktuálilását, amennyiben szorosan összefügg városunk haladásával. Még élénk emlékezetünkben van városunk hölgyközönségének is azon üdvös mozgalma, mely egy népkonyha felállításának eszméjét társadalmi uton elősegiteni óhajtották. Tudtunkkal ezen jótékonycélra mulatság is rendeztetett és annak jövedelme a „népkonyha alapja" javára illetékes helyre átszolgáltatott. Hogy növekedett-e ezen alap más uton azt nem tudjuk, de azt tudjuk, hogy a népkonyha felállításának üdvös eszméjét a feledés homálya borítja és nehogy ez a nálunk szokásos közöny folytán végkép lekerüljön a napirendről, kötelességünknek tartjuk városunk intéző férfiainak figyelmét ezen humánus intézmény létesítésére felhívni. Mi már évek óta hangoztatjuk, hogy városunkban egy népkonyha felállítása közszükségletet képez. — Egész cikksorozatok jelentek meg ez érdemben, de miudeddíg nem találtak oly módus vivendit, mely csak némileg is orvosolta volna ezen folyton és folyton napirenden levő kérdés megoldását. Volt szó ugyan több izben, hogy varosunkban a népkonyha eszméje testet fog ölteni, sőt már a közgyűlés napirendjére is kitüzetett, elvben el lett fogadva a humánus eszme, de mint minden ilyen elvben elfogadott eszme a feledés homályába burkolódzott és eltűnt a láthatárról. Hogy ezen eszme végleg ne kerüljön le a napirendről, emelünk újra szót ezen kérdésben, mivel egy nagyon közel álló kérdés megvalósítását határozta el a város képviselőtestülete, mely ugyancsak szorosan összefügg a népkonyha eszme megvalós'tásával. Ezen körülmény pedig az, hogy városunk polgármesterének javaslata alapján a képviselőtestület egy határozatot hozott, melynek célja szegényügyünket radikális uton rendezni s ezt egy szegényház létesítésével akarja eléi ni, mely szegényháznak felépítése — reméljük — már a közel jövőben testet fog ölteni. Ma már alig van város az országban ahol nem volna népkonyha. A városok túlnyomó része nem akart, de nem is tudott kitérni a népkonyha létesítésének eszméje elöl, mert a kereset és munkaképfelen emberek száma sajnos nemhogy csökkent, hanem növekett. Ez az állapot pedig ép Pápa városára nagyon is jellemző. Mint minden városnak, ugy nekünk is számolnunk kell városunk ezen részével. Nekünk az év minden szakában akadnak szegényeink, akiknek ellátásáról gondoskodni, törvényeink értelmében kötelességünk is. TÁRCZA. K á n i néni. Olyan kicsi, rövidruhás, lobogóhaju tizeukét éves leány voltam, az első polgáribk jártara. Egy szép juniusi délután történt, hogy Lencsi, a szobaleány nem várakozott rám az iskola tornácán, és én végtelen örömmel szabadon, mint a madár röppentem ki társnőimmel, akiket mindig irigyeltem, mert felügyelet nélkül, játszva, csevegve, tekintgetve mehetnek végig az utcán, táskájukat illetlenül lóbálták, ha tetszeit megálltak, vagy éppen sétát is tehattek az elipszen Budavár oldalán, mig engem Lencsi olyan komolyan és sietve vezetett haza, mintha csak valami angol gouvernant lett volna. Hogy szabadságomat tovább élvezhessem, nem mentem a rendes uton haza, hanem felmentem a várba egy kis oldallépcsőn s lejöttem az alagutnál. Igy elkerültem a Jégverem utcára. ^z már rendes utam volt. Amint a lépcsőhöz! értem, egy öreg anyókát láttam üldögélni, aki ot} sirt. — Istenem ! Istenem ! Miből éljek ? Hun van a puttonyom ? — zokogta az őreg asszony. Megálltam, ugy meghatott az a fájdalmas sirás, a világért sem tudtam volna részvétlenül elmenni az öreg asszony mellett. — Nénike ! —• szóltam hozzá félénken. — Tessék ? — kérdezte hirtelen felemelve kék kockás kendőjéből síró, ráncokkal darázdált arcát és szép barna szemei könnyben úszva tekintettek rám. — Ne sirjon ? Jöjjön el hozzánk, majd az én mamám fogja magát segíteni. Mi gazdagok vagyunk. — Gazdagok maguk lelkecském ? — kérdezte és fényes, jóságos szemei csodálkozva röppentek rajtam végig széles kalapomtól egészen gomsos lakkeipemig. — Hát hol laknak maguk aranyosom ? — Ott, nézze, abban a nagy házban ! — Felkelt és mellém állt. — Látja, az a mi házunk. — Ühüm ! Látam, — integetett hátrakötött lejével. Kendője alól kilátszott hófehér, kétfelé simított haja. Ruhája semm ben sem külömbözött a többi puttonyos asszonyokétól, csak talán hanyagabbul állt kicsi helyes alakján, fekete ráncos kezei idegesen babráltak kék kockás kendőjén, az meg nedves lehetett belesirt könyeitől, de a szeme szeretetei mosolygott rám. szinte simogatott a szemével. — Menjünk, no lelkecském, menjünk ! Elindultunk egymásmellett. — Hallja galambom, kicsi kisasszonykára, én még sem mehetnek ! — Megállt és tétovázva nézett körül. — Hát miért nem nénike ? Előbb meg keresnem a puttonyomat. — Hát hol a puttonya édes néni? — Nem tudom, valahova vizet vittem aztán ottfeledtera. Ugy szoktam, az a szerencsétlenségem. Aztán szegény öreg fejemmel tréfát űznek, kicsúfolnak, nem adják vissza a rossz, gonosz lelkű népek. Tudja mit angyalkám V Gyüjjön, keressük meg előbb a puttonyomat. Csodálkozva néztem rá, hogy ennek a rongyokba burkolt öreg parasztasszonynak nem imponál bársony ruhám, gazdagságom s nekem, akit szobalányok kisérnek ,az iskolába, inasok szolgálnak ki, s aki csak néhány perccel előbb dicsekedve mutattam a nagy három emeletre, egészen természetes mozdulattal fogja meg keztyüs kis ke ! zemet s vezet, vagy talán én vezetem ő Oszi és téli kelme újdonságokban, Férfi gyapja szövetekben, kelengye cikkekben és nöi kabátokban legnagyobb választék, — legnagyobb választók, KRAUSZ JÓZSEF M. FIA ós TÁRSA divatáruházában.