Pápai Közlöny – XV. évfolyam – 1905.
1905-10-08 / 41. szám
1905. október 8. PÁPAI KÖZLÖNY azt akarja, hogy a távolabbievőket is az édes hazába vonzuk. Kevés ugy is itt a nép, valamennyi érdemesére szüksége van a hazának, hogy erősödjünk, fejlődhessünk. És ezzel elmondottunk mindent. Sokat lehetne még mondani szépségéről, szinte kinálja magát a retorika sok szines jelzője. Maga a gondolat azonban szebben beszél, hogy sem virágokkal rakjuk meg a lombos fát, a melytől nem látszanék a gondolat, az életerős törzs. Korszakalkotó eszmének nevezzük, mert megvalósulásával látjuk az uj Magyarország népének boldogságát a magyar föld gazdaságosabb kezelését, a melylyel a nép jut vagyonhoz, nem pedig olyan alakok, kik között — tisztelet a kivételnek — oly sok volt a nép verejtékét fitymáló gőggel és kicsiny lenézéssel biró emberek társasága, a kik reászorultak a kis emberek munkájára, de a kik a munkát garasoskodó fizetéssel honorálták és ennek eredményeképpen ezrével tódult a nép — Amerikába. Mi, a kik a Gazdaszövetség ez eszméjét ismertetjük és e gondolat megtesíesitésével -— a földbérlet szövetkezésnek nagy jövőt jósolunk, szinte látjuk a visszaköltözött népet, hogy hazajöttében mint dübörög talpa alatt a föld, melyre a nép leborul, hogy vele érintkezzék, azt soha többé el ne hagyja, mert ez a föld az, mely ápol s eltakar. ———— — •—• —ag #j «ii i»w» ii ,n » iiih» ta el bánatát őreg barátjának, a kutgémnek és hányszor kért tőle tanácsot. Kivált ina, fordulóponton áll élete. Férjhez akarják adni egy szomszéd íalusi legényhez, ki módos legény létére rá vetette a szemét. Ugy mondják, miért várna arra a hirtelenre, akit úgyse engedné az apja, hogy őt vegye feleségül. De nem is hiszi, hiszen félesztendeje, hogy bár egy sornyi levelet sem küldött. Igaz, ugy van, nem lehet tagadni. Elején minden héten jött a cifra, rózsás levél, melyben édes, íájó szavakkal moudta el Laci szive keserveit, de csakhamar megritkult a levél, hidegebb lett a szó és lassankint elmaradt egészen. Most már vége mindennek, az öreg kutgém se tudja, hogy minő tanácsot adjon a bánatos leánynak, csak mereven bámul az ég felé ós nem bólint, mint akinek nincs mondanivalója semmi. Hát mit is mondjon ? Hogy várjon Zsuzsika még egy hónapig, amikor haza jönnek a katonák, hiszen épen ezt nem akarják, hogy megvárja s ő maga is azt hiszi, jobb lesz nem kötni lelkét újra reményekhez. Volt s letört, mint dérforrázta kis Yirág. Minek feltépni a sebeket! Könnyes szemmel, fájó szivveh búcsúzik öreg barátjától s hazamenőben megérlelődik benne az elhatározás, hogy eleget tesz anyja óhajának, jegyet vált a2zal a legénnyel. Hiszen az, vagy más. Ha már nem lehet a Lacié, neki teljesen mindegy, kivel köti össze életét. Pár nap múlva meg is indult a cifra pántlikákkal s virágokkal feldiszitett két vőfély, hogy összehívja a falu népét a siSzinészet Pápán, Régi óhajtásunk ment teljesedésbe, mikor Micsey F. György társulata a mult szombaton megkezdte előadásait. Hosszú időn keresztül csak 3—4 hetes öszi és tavaszi, sőt néha nyári szezonban voll részünk olyan társulatokkal, a melyekben a szerepkörök egy része betöltetlen volt, a másik része pedig olyanok kezébe került, akik csak éppen nálunk kezdték betanulni a szerepeiket. Szóval, a „próbahölgy" szerepére voltunk kárhoztatva. Most azonban ismét téli szezonban van részünk, még pedig egy törekvő, az „ensemblé" nagy jelentőségét kellően méltató, kitűnő zenekarral ellátott társulat téli szezonjában. Az előadások, a melyeket eddig láttunk, mind megütötték a jó előadások nívóját, egy-kettő pedig ezen a nívón még felül is emelkedett. Hogy az operett előadások mind jók lesznek, arról már jó eleve is biztosított bennünket Margó Zelma fényes tehetsége, a melyet már a főváros több színháza is kellő módon elismert és méltányolt. S ha figyelembe vesszük azt a nagy fontosságot, melyet nálunk a színházi műsorban játszik, ugy bátran mondhatjuk, hogy ö a társulatunk egyik oszlopa, a ki Micseyíié\e\ a kedves és tehetséges igazgatónéval karöltve, sok művészi élvezetet fog nekünk szerezni az idei szezonban. Egy hiányossága van csak az operett-előadásoknak, a férfi-szerepkörökben mutatkozó hiányok, de reméljük, hogy ezen az igazgató mihamarább segíteni fog. Feltétlen dicséret illeti meg a drámai előadásokat, a melyekben a társulat minden jó törekvése teljesen érvényre jut. Most már ratóba. Minden jó emberükhez Jbeszólnak a rigmussal, hogy : Nagy Andrisné tisztöltette, És általunk üzöntötte. Szombat este siratóba, S leányától búcsúzóba, Elvárja majd kigyelmetek, Okvetlen elgyüjjenek. El is jön az egész falu s egy sem jön üres kézzel. Cifra tulipántos tányéron a ropogós kiirtösfánk vagy turósrétes, mely mellé rendesen egy pár kés, pohár és piros szervéta van téve, amit napon fehérített takaróruhával terítenek le. Ez az ajándék, mely nélkül Székelyföldön szégyen volna megjelenni a siratóban. Az atyafiság még egy pár törülközőt vagy abroszt is mellékel hozzá. Ugy, hogy meg késő vénségében is van elég a mennyasszonyi ajándékból. Itt is megvolt minden, csak a menyasszony nem jött mégköszöni. Hol van? Senki sem tudja, csak suttogva beszélnek furcsa dolgokat, bogy máshol az esze, szive s nem igen esekedik a nagy boldogságért, mely reá vár. A dolog különben ugy áll, hogy a szegény leány jajongó, fájó szivével kiment az öreg barátjához bucsut venni, panaszt tenni. Ugy elsiratta, ugy elzokogta, ami lelkére szállt, hogy észre se vette a leszálló esthomályt. Lelkében is köd borított mindent, hogy látná meg maga körül ? — Sirva ölelte át a kutgémet és beszólt neki olyan dolgokat, hogyha szive van, okvetlen megdobbant volna. Szomorú álmából hirtelen heves arculcsapás ébresztette fel. csak a közönségen a sor, hogy az áldozatkész igazgató és társulat fáradozását kellő módon honorálja, aminek megtörténtét annál is inkább reméljük, mert művészi élvezetekben egyébbkor úgyis alig van részünk. Az egyes előadásokról a következőkben referálunk : Szombaton bemutató előadásul „Bolond" operette került ilőadásra. Dacára az izraelita ünnepeknek igen szép számú közönség nézte végig a szép dallamu operettet és zajos tapsokkal honorálta a szereplőket. A tapsok nagyrészéből kijutott Hajós Elzának, ki Bimbilla szerepében kellemesen csengő hangjával és temperamentumos játékával nagy sikert aratott, jóllehet ezen koloratur szerep jóval felülmúlja az ő hangterjedelmét. A címszerepet Bátossy nagy hatással játszta, főleg annak drámai részében nagy érzést árul el. A lovag szerepében Halász a társulat baritonistája mutatkozott be, ki hatalmas és iskolázott kanggal rendelkezik, de rekedtsége nagyon is észrevehető volt. A három kis leány szerepében Révész Helén, Kövi Juliska és Vidor Gitta igen hercigek nemkülönben Németh, Káldor és Margittai igen ügyes partnereknek bizonyultak. Két kisebb epizód szerepekben Timár mint sekrestyés és Somogyi mint csapláros több izben derültséget keltettek. A kar és zenekar precízen működött Bihari karmester vezetése elatt.J Vasárnap délután Offenbach hallhatatlan zenéjü operetteje „Orpheus az alvilágban" került fél helyárak mellett szinre. A darab maga szép számú közönséget vonzott a színházba. Timár Béla, Jupiter személyesitője már az előadás elejétől fogva teljesen elejtette a szerepet, olyannyira, hogy a humor, mely a darab szövegén keresztülcsillog — fanyarrá vált a hallgató előtt. Aristens és Pluto személyesitője Halász Ede pedig rekedt baritonjával épenséggel nem tudta a gyönyörű énekrészleteket kidomboritani. Reméljük Halásznak fülsértő rekedtsége csak muló baj lesz és bennünket mihamarább kárpótolni fog. Föltétlen dicséret illeti első helyen Révész Helént, ki ez A leány remegve hátrált s könyörögvö szólt; — Ne bánts, Laci, nem érdemlem. — Nem-é ? Hát nem ölted meg a lelkemet ? Csak azt adtam vissza, amit egykor tőled kaptam. En csak a virágodat loptam el, de te a lelkemet, te hűtlen, te céda ! Másé lettél, megcsaltál! A leány térdre roskadt és ég felé emelt kezekkel felkiáltott: — Ugy legyen hozzám irgalmas a Mindenható, ugy fogadja be testemet a föld, amilyen ártatlan vagyok. Vártam reád hűséggel s azt mondták: rám se gondolsz, minoenkivel megosztod szivedet, vártam, nem irtál, hívtalak, nem jöttél s most vége mindennek, beborult az ég felettünk. S az öreg kutgém bolingatta ősz fejét, hogy nem ugy van és ők megértették. A sok mendemondából kihámozták a valót és mikor egy félóra múlva kéz kezetfogva elindultak a falu felé, teljesen tisztában voltak azzal, hogy őket semmi hatalom el nem választja többé egymástól. Hogy a siratóból igazán sirató lett, melyet egy kis parázs verekedés tett emlékezetessé, annyi áll, de mert a kiszolgált katonaság maradt mint győztes a küzdtéren és Cserépfalváé lett a dicsőség, nem lett belőle egyéb baj, mint egy kis gyűlölség a két falu között melyet itt-ott egy kis ökölharc fog elintézni. No, de a boldogság megvan s ezzel nem ér fel semmi a világon.
