Pápai Közlöny – XV. évfolyam – 1905.

1905-07-16 / 29. szám

KÖZÉRDEKŰ FÜGGETLEN HETILAP. MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. ELŐFIZETÉSI ÁRAK : Egész évre 12 kor., félévre 6 kor., negyedévre 8 kor. Egyes szára ára 30 fillér. LAPTULAJDONOS és KIADÓ : HIRDETESEK es NYILTTEREK felvétetnek a kiadí hivatalban és NOBEL k fi tű \ N könyvkereskedésében. Hol késik?? Nagyon is aktuális és fontos kérdésben emelünk szót. Városunk képviselőtestülete elhatározta egy sertésvágóhíd felépítését és utasította a városi tanácsot a tervek és költségvetés elkészítésére. Hónapokkal ezelőtt hozatott ezen határozat, de mai napig teljesen homály fedi ezen városunk érdekét nagyon is érintő fontos ügyét és ezen körülmény teszi kötelességünkké, hogy ezen ügyet napirenden tartsuk. Hogy mily fontos ezen sertésvá góhid felállítása, azt hisszük felesleges újból bizonyítanunk. S mégis azt látjuk és tapasztaljuk, hogy ezen kiváló, nagyfontosságú és jövedelmező ügyben semmi sem történik. Hozzá kellene már végre valahára komolyan és érdemlegesen fogni ezen égetően szükséges ügy létesítéséhez. Reá kellene a képviselőtestületnek a megbízottakat most már szorítani, hogy tegyenek valamit a sertésvágóhíd léMeg kellene sürgetni tesitése iránt, ezt már csak azért is, mert ezen közintézmény létesítésével jövedelmi forrás vau kilátásba helyezve. Ismét felvetjük ezen kérdést, mert már nem nézhetjük, hogy ekkora nembánomsággal viseltetnek ezen fontos dolog iránt. Ismét és ismét fel fogunk szólani és nem engedjük, hogy a feledés homályába menjen, vagy agyonhallgassák épen ezen — jövedelmezőségénél fogva — városunkra nézve üdvös közegészségi intézményt. Mi nem akarunk szemrehányást tenni a városi tanácsnak azért, hogy huzza halassza ezen fontos intézmény létesítését, de igenis sürgetni akarjuk annak napirendre tűzését. Megérett a dolog s nincs értelme a halogatásnak, annyival is inkább, mivel a város a sertésvágóhíd felállításával hasznot remél. A halogatással tehát egy jövödelmi forrásnak minél előbbi megnyitását mulasztjuk el, ami pedig nem állhat érdekében senkinek, legkevésbbé a városi tanácsnak, ki tudja, látja városunk nehéz anyagi viszonyait. Kötelesség mulasztás vádja érhetett volna bennünket, ha a sertésvágóhíd kérdését nem szellőztettük volna. A helyi sajtónak első kötelessége a közvélemény előtt folytonosan ébren tartani a tervbe vett és esetleg feledésbe menő alkotásokat és intézményeket. Sarkalni, biztatni, ösztökélni az ujitásoknak megtestesitésére hivatottakat. Egy ily feledés homályába ment intézmény a sertésvágóhíd létesítése, melyet sürgettünk. Sürgettünk pedig azért, mert képtelenségnek tartjuk, hogy egy városban mint Pápa városa lehetnek még oly emberek, kik egy ily közegészségügyi intézmény felállítását esetleg kicsinyes okokból hátráltatják, minő a sertésvágóhíd létesítése. Jó mindnyájuuk érdeke kivánja ezt, de szerfelett kivánatos azért is, mert a sertésvágóhiddal Kapcsolatos hűtőkamrák, tekintette] a TARCZA. -oi© Csalódás. Délután három órakor patkódobogás verte fel a szőlőhegy csöndjét. Galambos Mihály, a vén vínczellér fülelve ütötte íel ősz fejét. Javában szundikált az imént gyöpre teritett subáján. Még rövidszárú pipája is kicsúszott a szájából. — Ugyan ki lehet ? — tűnődött az öreg, lassan czihelődvén fel a földről. — Hisz ugy beszélték a kastélybelíek, hogy a méltóságos ur ma reggel Pestre utazik. Ezalatt a patkodobogás mind közelebbről hangzott s a szilvás sötétjéből előbukkant egy daczos, büszke fejhordásu fekete mén. — Biz ez Lord és a mi urunk rajta, — dünnyögte a vén Mihály s elébe ballagott az érkezőnek. A lovas délceg tartású, magas, sugár alakú férfiú volt, ugy a harmincas évek derekán. Érdekes, napbarnított arcán kissé öntelt, hetyke és mindenekfelett elégedett mosoly játszadozott, a mint lassú ügetésben haladt a borház elé. Katonásan, barátságosan fogadta a régi hű szolga köszöntését és jókedvűen szólt: — Na öreg, mi újság ? — Semmi, alásan jelentem; szüret óta egy lélek sem járt erre. — Azért jöttem most én, magam nézem át a pincét. — Csak vigyázva alásan kérem, mert erős forrásban vagyon a bor. — És kár volna még értem, ugy-e öreg? Könnyedén ugrott le a lóról, megsimogatta annak nemes hajlású nyakát, azután leverte elegáns szürke öltözékéről az ut porát. Minden mozdulata acélosan rugonyos volt, mint mikor a férfi jól kipihenve kellemes előérzetek közt várja a biztos diadalt. Mandulametszetű, sötét szemeiben is felcsillant egy fényes sugár, a mint körülnézett. Rondóy István, a könnyelmű világfi ugy képzelte, hogy őt is hozzá nem illő érzelgős hangulat kezdi hatalmába venni. Pár pillanatig némán, elmerülve nézte a szép hegyi tájat. Galambos Mihály ezalatt ellátta a lovat. Rondóy hirtelen előrántotta értékes arany óráját és türelmetlenkedve kiáltott az öreg szolgára : — Gyorsan Mihály, hagyd a lovat, nyisd fel a borházat, tárd ki az ebédlő ablakait és rakj tüzet a kandallóba. Az öreg Mihály nagyott nézett. Befűteni most, mikor kint melegen süt a nap ? Igaz azonban, hogy bent hűvös, nyirkos levegő vagyon és ment, mint engedelmes, jól nevelt szolgához illő, a parancsot teljesíteni. A fiatal méltóságos ur pedig rágyújtott egy vastag Upmann flórra, ugy sétálgatott nagy kedélyesen fel s alá az ojtott nemes gyümölcsfák alatt. Egy szép asszonyra gondolt. Egy szép fekete asszonyra, a ki az egész világ előtt az erény hófehér piedesztalján állt, megközelíthetetlen magasságban. Rondóy István türelmetlenül kezdi nézegetni aranyóráját. Ám az óramutatóknak meg van az a rossz szokásuk, hogy igen lassan haladnak, ha figyelemmel kisérik útját. Egy örökkévalóság, mig megteszi az utat a hármastól a négyig. Galambos Mihály is rég előkerült a présházból. — Rendén van minden, a mint parancsolni méltóztatott, — jelenti. — Helyes, igen helyes. Most fel fogsz hozni öregem, a pincéből két üveg ürmöst — mondta Rondóy, végignézve hamisítatlan Angol férfi és nöi kelmékben, deiain, battiszt és zefír újdonságokban legnagyobb választ KRAUSZ JÓZSEF M. FIA és TÁRSA divatáruházában.