Pápai Közlöny – XV. évfolyam – 1905.

1905-07-16 / 29. szám

nagy számú hentes és mészáros ipa­rosokra, korcsmárosokra nemkülön­ben a magánfogyasztókra közegész­ségügyi szempontból is nagy fontos­ságú, sőt mondhatni életkérdés. Városunk fáradhatlan és buzgó polgármesteréhez intézzük ezen fel­szólalásunkat és reméljük, hogy min dent el fog követni arra nézve, hogy a sertésvágóhíd ügye, mely nem tud­juk hol akadt meg, napirendre ke­rüljön, mert a városnak és a közön­ségnek érdeke is ezt kívánja, ezt követeli. Igenis városunk polgármesteré­hez fordulunk és nincs okunk kétel­kedni, hogy minden lehetőt el fog követni arra nézve, hogy a sertés­vágóhíd ügye újra napirendre kerül­jön, jobban mondva az erre vonat­kozó tervek és költségvetést a kép­viselőtestület elé terjessze. Ez városunk közegészségügyi érdeke ! A sötétség hatalma. — A fogyasztási szövetkezet ellen. — Nem tartozunk az ünneprontók közé, azt a pillanatot midőn valami szervezet felépül, illetve megalakul a mely szervezetbe lelkesedést vagy anyagi áldozatot felkelt egy csoport, az alapkő lerakásünnepélyes pillana­tát nem szívesen zavarjuk meg a bí­rálat kemény szavával. A szövetkezet azonban, a mely Pápán most létesülni készül, alaptő­kéjét és erkölcsi erőforrását nem az érdektársak proudktiv képessége és eszméiből, hanem azok igaztalan, gonosz gyűlöletéből meríti. Fekete érzések és fekete törek­vések gazdasági trösztje készül, a melynek simbólikus őrangyalául, azt a mélységesen költői, nagyságosan nemes keresztet vonszolták ismét elő. A kereszt a mindent általfogó nagy szeretet jelképe, bizonyára meg­reszket, az a nagy lélek a kihez annyi fohász járul bizonyára elfordul attól a rosszhiszeműségtől a mivel az el­vakult emberiség a földi pálya pro­fán küzdelmeiben eszméit és alakját kortes céljaira agitatorius jelvényként használja fel. A nagy érzés eszköze lessz a bosszúnak, a nagyszerű „jóság" a gonoszságnak, a puritán lemondás „a kapzsi erőszaknak". Hogy elég biztos fundamentum-e a gyűlölet egy gazdasági szervezethez, hogy ez a negatív kijelentés „misze­rint a zsidókat a szükségletek be­szerzésénél mellőzni fogják" alkal­mas-e arra, hogy annak gazdasági életrevalósága iránt bizalmat ébresz­szen és a szövetkezők hitelét, kere­! setképességét és anyagi helyzetét előbbre vigye, hogy ez a negatív j fogadkozás alkalmas szövetkezeti jel­szó-e, arra a kérdésre igen malició­zus választ adhatna egy vergődő, ínséggel sőt talán kriminális üldözé­sekkel is küzködő rom, a mely ezt a jelszót ugyan nem irta veres pla­kátra, de rövid fennállása alatt bei­szervezetében és igazgatásában egész tevékenységében annak a gyűlölet­nek ideális (?) magaslatára töreke­dett, a melyre nyiltan törekszik a „sötétség készülő uj vára." A magyar közgazdaság nagy válságát éljük mostan, az egész köz­élet a „Váljunk el" nagy problémá­jába bonyolódott bele. A magyar gazdasági élet minden alkotó atomja össze ölelkezve mutatja izmait, hogy elég erős arra miszerint az önálló vámterület válságát nagyobb megrázkódtatás nélkül el tudja vi­selni. A kereskedelmi és iparkamarák közgyűlésein olyan emelkedett hangú lelkes tirádák hangzanak el mit a nagy melodikus népgyűléseken a nem­zeti érzések ölelkező forró hangja mellett alakul szövetkezetté a ma­gyarság gazdasági uuiversuma és a dunántuli kis városban egy pár agi­tátor, a gyűlölet mérges frázisait dobja világgá ép akkor mikor a sze­retet alkotásai és szövetségeivel lép­nek sorompóba a közélet csak némi összes faktorai. Láttuk a közel múltban mint ve­zették csődbe a gyűlölet jelszavai az erös gazdasági alapon álló szerveze teket is. Emlékeznek a soproni bank­londoni származásra valló öltözékén, még pedig oly tekintettel, mely nyiltan elárulta, hogy a konzekvencia kedveért sem kockáz­tathatja most a kifogástalan külsőt. Aztán a pince íelé ballagott paraszt után kiáltott: — Abból az 1850-diki ürmösből, a mit még a nagyapám főzetett, a miből már csak öt üveggel van. Nagyon számon tartotta ezt az öt üve­get Rondóy István. Nem csoda. Olyan volt már, mint a szirup, sürü, mézédes és tüzes. Egy-két korty is ugyancsak felpezsdítette az ember vérét. Ebből fognak kocintani a szép fekete asszonnyal. Ha hoz magával még valami kis hidegséget a magas, fagyos szférákból, ettől ugyan átmelegszik ; mint a márciusi szliz hó a napsugártól. Az öreg vincellér azonban neheztelve kereste ki a sok pókháló közül az üvegeket. Mire való felemlegetni a butellák számát előtte, ö előtte, a ki már 1850-ben segített kavargatni azt a bizonyos ürmöst az Isten­ben boldogult öreg méltóságának. Galambos Mihály kissé gyanakodó gondolatok között sompolygott ki a szobá­ból. Pedig a főfő korpusz delikti csak ak­kor került napfényre Rondóy zsebéből, mi­dőn már teljes biztonságban érezte magát, hogy ide e napon többé avatlan halandó be nem dugja az orrát. Egy finom kis dacon volt ez a kor­pusz delikti. Tele valódi párisi parfümmel. A mint ideges kezével megnyomta a dugó­ján levő lapdát., pillanat alatt kábító édes illat töltötte be az ódon terem kissé dohos levegőjét. * Túl a szőlőhegyen apró szalmafedeles házikók közül sudártornyu templom emel­kedett ki. Mellette futott el az ország utja, merész kanyarodással kerítve körül egy százados parkot. A sárgult lombok között villaszerű, szép uj kastély emelkedett. Az üvegezett terrasz előtt telivér világosszürke paripát sétáltatott egy fiatal lovász. A ló hátára elegáns kékbársony női nyereg volt csatolva. Alkonyodott. Mindenfelé csend volt. A kastély ablakai bezárva, a csipkefüggönyök lebocsátva. Dánay báró a reggeli gyorsvonattal elutazott s a báróné még délig kiadta a rendeletet, hogy Fiffin délután három órára fel legyen nyergelve. Lovász kísérete nem kell. Es íme a nagy toronyóra elverte már a négyet, mikor végre nyílt az üvegajtó. A komorna dugta ki fejét. — Jóska, vezesse vissza Fiffint, a mél­tóságos asszony itt marad. Egy feketekeztyüs kis kéz idegesen lebbentette meg az ablak fehér csipkefüg­gönyét. A fényes kis lakkcsizmába bujtatott lábak határozottan dobbantottak : — Itthon maradok ! Punktum ! Ám a határozott fellépést nyomban követte egy kis asszonyi pityergés. Ezek a szaporán potyogó könnyek azonban csöppet sem illették a büszke amazon-ruhához. Meg is érezte ezt a báróné, mert idegesen tépte le magáról az ünnepélyes, feszes toalettet. Egy puha, csipkés fehér pongyolába bujt, olyanba éppen, a minőben a regényhősnők szoktak végigomlani a pamlagon hasonló válságos pillanatakban. Mert hiszen, ah, ő most a legválságosabb pillanatot élte át: a tüzpróbát. Hetek óta leste szívszorongva ezt az alkalmat. Az alkalom váratott magára. Mert nem ugy van falun, mint városban. Nincse­nek diskrét fiakkeresek, nincsenek chambre garniek. Nem áll ezerféle megvesztegethető rabszolga a bün szolgálatában. Az uraságok hintón járnak. A gavallé­rok lóháton. A hintó robog, a paripa nyerít. Egynek sem vész nyoma a sokaságban. Egy-egy sürüfátyolos szép asszony nem su­hanhat el észrevétlenül a sokaságon. A szép fekete asszony a hófehér ma­gas piedesztálon megtántorodott ugyan, de mikor piskóta-lábacskáját rátette a varázs­létra első hágcsójára, ugy vette észre, hogy az veszedelmesen inog. Hiába tartja erősen két ölelésre vágyó, erős férfikar, hiába van megtámasztva az elővigyázat finoman raffl­nált kövével. A lejtő szélén megszeppent: — Jaj, hátha baj lesz belőle ? Mint mindenki, a ki veszélyes magas­ságban áll, megijedt az eséstől. Es épp eb­i se! tótól) Kiráiy-Forrás-Savanyiiviz legtisztább, szénsavdus, lythion tartalmú asztali és gyógyviz.

Next

/
Oldalképek
Tartalom