Pápai Közlöny – XIV. évfolyam – 1904.

1904-02-28 / 9. szám

XIV. évfoSyam. Pápa, 1904. február 28. KÖZÉRDEKŰ FÜGGETLEN HETILAP. - MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. ELŐFIZETÉSI ÁRAK : Egész évre 12 kor., félévre 6 kor., negyedévre 3 kor. Egyes szám ára 30 fillér. HIRDETESEK es NYILTTEREK felvétetnek a kiadóhivatalban és NOBEL ÁRMIN könyvkereskedésében. Merni és fenni! Városunk képviselőtestülete a holnapi napra rendkívüli közgyűlésre van egybehiva. A tapasztalatok, melyek utóbbi időben a képviselőtestületi közgyűléseken észlelhetők voltak, teszik kötelességünkké, hogy minden alkalommal midőn közügyeink jövőjéről tanácskoznak, képviselőinket kötelességteljesitésére figyelmeztessük. Nemcsak mi, de mindazok, kik figyelemmel kisérik Pápa város közügyeit, kénytelenek arra a tapasztalatra jutni, hogy városunk a mult hanyagságain nem akar okulni, a jövőről pedig képes volna ugyan gondoskodni, de a határtalan indolentia kerékkötője marad minden ujabbi alkotásoknak. Egész sora a hasznos és szükséges közérdekű teendőknek vár a megoldásra és mégis nem látunk szorgoskodó elmét, nem látunk munkálkodó kezet, azok megtestesitésére. Hanem igenis látunk könnyelmű feledékenységet, a mult bajok iránt, keleti tétlenséget és lenyhe semmivel törődést a jövőre nézve. Haladjunk a korral! Ez legyen jelszavunk, mert most már Pápa városa sem vonhatja ki magát a haladás eszméje alól. Futnunk kell nekünk is a többi városokkal, hogy el ne tiporjanak, usznunk kell az árral, hogy el ne sodorjon. Sajnos, hogy anyagi erőnk csekélysége megfordított arányban áll megvalósítandó terveinkkel, óhajaink, kai, mindamellett a haladó kor ujabb követelményei megkívánják — s ez elől ki nem térhetünk, — hogy ez iranyban tőlünk telhetőleg a legszükségesebb áldozatokat meghozzuk. Nem szabad habozni. Merni és tenni kell, mert az ide-oda kapkodással és rendszertelen intézkedésekkel már többször megégettük a szánkat s ha mostan is elszalasztjuk az alkalmat, ez csak azt bizonyítaná, hogy nincs meg bennük a fejlődési képesség. Városunkban több tervvel és eszmével foglalkoznak, melyek a közvélemény helyeslésével találkoznak, de sajnos mikor legszebben tündököl, akkor pattan szét, mint a buborék, hátrahagyva a csalódást, a kiábrándulást. Ne várjunk mindent a várostól, hanem vigyünk át ilyen eszméket s terveket a gyakorlati térre. Mutassuk meg, hogy közügyeinket nem csak pótadó felemeléssel, hanem reális sikerekkel is biztosithatjuk. Szükséges tehát, hogy közügyeiuket a végrehajtásra hivatott tenyézők vegyék kezökbe s a nagy művek létesítésében egymást vállvetve támogassák. Mert ha valaha ugy most van szükség az egyetértésre, az erők egyesítésére, hogy városunk jövője biztositassék s mindazon eszmék s tervek a megvalósulás stádiumát érjék el. Pápa város javát egyaránt előzmozditó nagy célok megvalósítása érdekében szűnjön meg köztünk, ba of^ TÁRCZA. Flóra. i. Flóra asszony mosolyogva osztotta szét vendégei között a reggeli teát. Tíztizenkét vadász ült az ebédlő kényelmes s dúsan teritett asztala körül. Mind hatalmas alkatú, bátor villogásu férfiú volt. Csak az asztal végén, szemben a háziasszonnyal egy gyönge vállú, sápadt arczu férfi ült. Szórakozottan mártogatta teájába a kétszersülted s lopva a ház úrnőjére nézett, ki kerülni látszott tekintetét s minden vendégéhez volt egy nyájas szava, egy tréfás megjegyzése, csak Lóránt mérnököt nem méltatta egy jó szóra sem. Bálinth György, a háziúr, Flórához közeledett s mig szórakozottan végignézett az asztalon, halkan súgta : — Remélem, fölhagy makacsságával és lemond arról a tervéről, hogy részt vegyen a körvadászatban? A hang lassú, nyugodt, de kemény és parancsoló volt. Az asszony erre a kemény parancsra kissé hátraszegte fejét, daezos tüz lobbant meg szemében s röviden felelte. — Ne legyen kicsinyes ! Ott leszek a vadászaton, mert azt már megígértem az uraknak ! Nyílt, szép tekintete átröpült az asztal végére. Ott ült ellenfele, a beteges kinézésű, az érdekes arczu Lóránt mérnök. Kicsinylő nézéssel végigmérte az ifjút, majd nejére nézett s fogai között mormogta: — Ezért a semmiért bánt meg ez az asszony? Hiszen egy ökölcsapással összezúzhatnám azt a fiút, ha nem röstelném bántani a gyöngét! — Uraim ! — fordult vidáman csevegő vendégeihez, — a kocsik előállottak. Ha ugy tetszik, indulhatunk, itt az ideje. Délig legalább három kört csinálhatnánk. A feleségem is velünk tart s mig ő toilettet csinál, addig kimehetünk. Lóránt ur, mint dilettáns vadász, szívesen marad kissé vissza, hogy feleségemet kocsiján kikísérhesse hozzánk, ugyebár? Flóra asszony szempillája egy pillanatra összezárult és aztán büszkén átnézett Lórántra. Az iíju elpirult, s a házigazdához udvariasan igy szólt: — Örömmel leszek ő nagysága kísérője ! Bálinth kissé visszamaradt s mintha hucsut venne nejétől, föléje hajolt s halkan súgta: — Tehát a viszontlátásig, asszonyom! Addig is fesztelen, jókedvet kívánok. Ne mondja, hogy önző férj vagyok, ime bebizonyítom, hogy nem félek attól, hogy a hitvesem könnyelműen fog a nevemmel, a becsületemmel játszani. A kocsizörej elmúlt s a két ember ott az ebédlő asztala mellett, még mindig szótlanul, zavartan nézett maga elé. — De midőn egy szolga belépett, hogy a reggelizőasztalt rendbeszedje, Flóra társára nézett s barátságosan kérte : — Jöjjön szobámba uram. Egy félórát még cseveghetünk, addig vadászaink elrendezhetik a kört! Beléptek a gyöngyszinii bútorral Ízlésesen berendezett szalonba. Midőn a férfi maga után összehúzta a portiéreket, ideges mozdulattal a nő keze után nyúlt s elfojtott hangon suttogta : — Flóra, nem érzi, hogy ez a komédia megalázó? Hogy György mindent sejt? Az asszony leült egy alacsony székbe. Fáradt, lassú, szomorú volt a hangja. — Mit sejthet a férjem ? Azt, hogy szeretjük egymást ? Hiszen az a legfőbb vágyam, hogy ő mindent megtudjon. Ez az élet fárasztó és én halálosan meguntam a titkolózást, a színlelést! — Szegény, kis Flórám ! Hát mit tegyek, hogy szenvedő lelkébe a nyugalmat varázsoljam ? Nézze azt a szegényt embert! Nem szánja őt, nem gondolja, hogy az a talpig karakter nem érdemli meg ezt a méltatlan bánásmódot ? Térjen hozzá vissza, Flóra. Feledje édes, szerelmes álmainkat! Az asszony csendesen felelte : — Azt kívánja hát tőlem, hogy a megbánás könnyen áztatott útjára térjek, hogy igyekezzem elfeledni azokat a lázas csó-