Pápai Közlöny – XIV. évfolyam – 1904.

1904-02-21 / 8. szám

tani. Jelenlegi tervünk, mellyel mint halljuk, már az intézet igazgatósága is foglalkozott, eloszlatná ezen felhangzott panaszokat és mint mondani szokás egy csapással két legyet fognánk. Meg volna oldva a városház kibővítése kérdése és a pápai takarékpénztár által létesítendő monumentális épület felépítése. A megoldás kérdésében lehet, hogy rekriminációkba esünk, de a jó ügy érdekében tesszük ezt mindaddig, mig ezen kérdés megoldást nyer. A pápai takarékpénztár háza — mint szomszédos épülete a városházának, átengedtetnék bizonyos méltányos összegért Pápa városának és a takarékpénztár igazgatósága egy más helyen telket vásárolna — mondjuk, ahol jelenleg a Neubauer vaskereskedése van — és ott egy az intézethez méltó monumentális épülettel gazdagítaná városunkat. Ezen tervvel mint halljuk már fogalkozott az igazgatóság, de hogy miért maradt csak terv, azt valóban nem tudjuk megérteni és ép ezen körülmény teszi kötelességünkké, hogy ezen városház kibővítése kérdését újra napirendre tegyük és a terv megvalósítását forcirozzuk. A pápai takarékpénztár igazgatósága tudtunkkal sohasem zárkozott el a haladás eszméjétől és ha városunk fejlődéséről van szó nem lehet szűkkeblű és reméljük is, hogy foglalkozni pénzt, mondd, hogy Ferencz nem jöhetett, másfelé van elfoglalva, téged küldött az igazgató. Csak kérlek, ne légy gyáva ! — 0, ne féltsen engem bátyám ! Este nyolcz órakor pontosan megjelent a halvány fiatal ember Kádár Ádám lakásán. Az már ott várta az előszobában és izgatottságtól remegve vonszolta felesége öltözőjébe, gondosan bezárta a főajtót, de a szőnyegajtóról megfeledkezett. — Elhoztad ? — El. Itt van. Kádár mohón nyúlt a táska után, kezei annyira reszkettek, hogy a kulcsot képtelen volt zárba illeszteni. — Majd én bátyám, — ajánlkozott a fiatal ember nyugodtan, fölényesen mosolyogva. — Ugy-e, hogy könnyen ment ? — Szó nélkül fizették ki. — No lásd. Ez csak egy hónap múlva fog kiderülni, a mikor az igazi nyugtával jelentkeznek, te akkor már árkon-bokron tul leszel. Itt a pénzed. — Leolvasta az ötvenezer koronát, még egy ezrest fel is váltott neki, Egyik sem vette észre, hogy a hátuk mögött mint egy fehér márványszobor, vértelen arczczal, kimeresztett szemekkel áll a csodaszép asszony. — László, óvatos légy ! Itt ne költekez, ne változtas semmit szerény életmódodon, mert feltűnhetnék és bajba sodornál engem is, magadat is, — figyelmeztette Kádár súgva czinkostársát. — Igyekezzél mielőbb eltűnni! — Legyen nyugodt, Ádám bácsi, holnapután utazom. — Menj, menj, siess, hagy magunkra! fog ezen eszmével újólag és fognak is egy modus vivendit találni arra, hogy a városháza kibővítése kérdését egy újonnan felépítendő épület tervével megvalósítsák. Az általános közérzületnek vélünk kifejezést adni, midőn az igazgatóságnak és mindenkinek, kik ezen üdvös eszme létrehozását elősegítik, már jó eleve a legnagyobb elismeréssel adózunk. Mert tény az, hogy első sorban a pápai takarékpénztár van hivatva, több ily elhangolt kérdést magáévá tenni és a hanyatló vállalkozási szellemet városunkban fejleszteni. Egyelőre nincs mit mondanunk e kérdésben, de reméljük, hogy Pápa város hatósága, tervünket megsziveli és a fennfogó tervet megbeszélés tárgyává fogja tenni a pápai takarékpénztár igazgatóságával. Városunk érdeke határozottan követeli, hogy a városháza kibővítessék és annak érdekében a szükséges lépések a leg-. rövidebb idő alatt megtétessenek. Itt van az alkalom erre, lessék foglalkozni ezzel az üdvös eszmével. Böjti prédikáczió. A vidámság és mulatságok hetei után ne essék zokon, ha a jó kedvű tömegek zsibongásába belevegyül a józanság és meggondolás hangja. — Szükség van erre minden alkalomból, Kádár összeszedte pénzét, — elzárta Wertheimszekrényébe, azután visszasietett ájult feleségéhez, vizzei locsolta, dörzsölte. Végre felnyitotta szemeit. Tétovázva nézett körül, azután keserves zokogásba tört ki. — Ó fiaim, én szegén}', kicsi fiaim ! Meg vannak bélyegezve, örökre megbecstelenitve. •— Magda ! az Istenre kérlek, hallgas ! Légy eszeden ! Hát börtönbe akarsz juttatni'? Tönkre akarsz tenni? — suttogva az aszszony fülébe. Magda a börtön szóra egész testében összerázkódott, két kezébe temette arczát, hevesen, tagadólag rázta fejét, — Nem, nem, de elmegyek tőled fiaimmal! Még ma elmegyek, haza anyámhoz . . . — Azt nem fogod tenni Magda ! Feleségem vagy mellettem a helyed ! — Csak voltara, — zokogta az aszszony csendesen. •— Vagy is ! Nem érdemlem tőled ezt a megvetést^ hisz miattatok tettem. Te nem tudod, nem ismered rettenetes helyzetünket, nyakig úszom a váltóadósságban, szégyen, szegénység, nyomor állott a küszöbön s most mindez el van hárítva. Kit károsítottam meg ? Az államot, az meg sem érzi. Es ugy, hogy soha senki rám nem bizonyítja. Légy okos Magda, ne légy árulóm, hisz azzal gyalázatot hoznál fiaidra is ! — könyörgött Kádár feleségének, mint egy tőrbe esett ördög. Az asszony felemelkedett, kiegyenesítette összeroskadt, megtört alakját, remegő kezével megsimította lázas homlokát, mintha agyában zajló gondolatait akarta volna lecsendesíteni. — Jól van, okos leszek, ha tudok. — melyet az ember élete nyújt, különösen mostanában, a mikor nagyon is ráillik a mi uri társadalmunkra a mondás, hogy „fenn az ernyő, nincsen kas." Szomorú látvány, nézi a hivatalnok-családapát, mint zsugorgat, töpreng, hogy a bálozáshoz szükséges pénzt összeteremtse. Mert hova lenne a család tekintélye, renoméja, ha a felesége meg az egy-két-három leány legalább három farsangi mulatságon nem venne részt. Az természetes, hogy minden mulatsághoz más báli toilett kell, mert mit szólnának az irigy ismerősök ha egymásután két mulatságon ugyanabban az öltözékben látnák a hölgyeket. Van egy másik, egy praktikusabb érv is a farsangi bálozás mellett. A bálterem, mint mondják, a modern leányvásár, itt ismerkedhetnek meg a fiatalok s a házasulandó férfiú szive a sima parketten a cigány muzsikája mellett mámoroiodik meg. Ez olyan érv, a mely előtt meg kell hajolni a családapának, a kinek természetesen egyik leghőbb vágya, hogy eladó leányain minél hamarább és minél előnyösebben esetleg csekélyebb vagy semmi hozománynyal tul adjon. Pedig ez hamis érvelés. Nem a csillogó bálterem, nem a cigánymuzsika hangja, a pezsgő s a tánctól kipirult üde arcok segítik elő a házasságot. A nőt, a kit élete párjául választ a férfi, csendes otthonában kell megismernie és tanulmányoznia s a ki nem Hübele Balázs módjara követi el életének legelhatározóbb lépését, az igy cselekszik. A komoly férfi nem is azért megy Megtanítom fiaimat megvetni a fényt, a pompát, az aljas pénzt! Mindkettőt papnak nevelem, hogy imádkozzák le a te szörnyű bűnödet. Kádár Ádám szívből megörült ennek a látszólagos megnyugvásnak, alázatos hálával akarta megcsókolni felesége kezét, de az irtózva rántotta vissza. — Ne érts! Soha többé ne érj hozzám ! Elvesztettem mindent, mindent! Becsületet, szerelmemet, boldogságomat, nyugalmamat ! 0, mennyivel szivesebben osztottam volna meg veled a szegénységet, a nyomort! — suttogta zokogva és a pamlag sarkába húzódott fázósan, sírva. Megkezdődött az asszony kálváriája. Külső életükben nem változott semmi. Társaságokba jártak, zsurokat adtak. — Magda mosolygott, csevegett, mint máskor. Ugyan ki kereste volna arczán a régi rózsákat, szemeiben az élet örömének tüzét? Hiszen igy is bájos volt, ízléses, drága ruháiban. Csak akkor fagyott meg ajkán a mosoly, szó, mikor egyedül voltak. Kerekre nyitott barna szemei mintha megnőttek volna, mintha vártak volna valami rettenetes nagy dolgot a folyton zavarral küzdő embertől, mintha folyton azt kérdezték volna ezek a szemek: — Még se ? Még se ? Kádár Adám, ha a világ előtt büszkén, egyenesen tudta is hordani fejét, ez előtt a néma kérdés, beszédes tekintet előtt gyáván meghunyászkodott és ugy költötte el ebédjét, hogy alig mert feltekinteni tányérjáról. Kerülte is otthonát, a mennyire csak tehette, szerette szép feleségét s fájt neki látni azt a megváltozott, sápadt asz-