Pápai Közlöny – XIV. évfolyam – 1904.

1904-12-18 / 51. szám

PAPAI KÖZLÖNY 1904. december 18. szabályozas. Mert a tapasztalat szerint a mészárosok számának szaporodása nem az, hogy lejebb szállítaná a hus árakat, de inkább emeli. A mészárosok mindenütt kartellben vannak, s Budapest példája, a hol ugyancsak sokan vannak, arra nuitat, hogy mentől kevesebb fogyasztás esik egyre, annál magasabban szabják meg a húsárakat, mert mindeniküknek elni kell. A ki nem alkalmazkodik az árszabáshoz, azt agyonversenyzik a marha vásárlásról és husmérésnél. Csak az állandó hatósági ellenőrzés által lehetne a sulymértéknél és áru minőségnél mutatkozó visszaéléseket megszüntetni. Az áiak szabályozása pedig most u,ev

<»*"»«ak erősen jelentkező életszü'-ség. Aktuálisánál fogva ezzel kel' foglalkoznunk. A ^u^i'ak, c^abályozása gyakorlatilag nem ép^on egyszerűen megadható "r'Alíma. Az ipartörvény v-gr^uajtási rendelete az eljárást rész "tescn nem szabályozza. Van ázom ^n a volt földmivelés , ipar- és kereskedelmi ministeriumnak egy renu^aole, az 1888. évi 02,359. számú, mely e tekintetben némi direktívákat ad. E szerint a hatósági árszabásnál érvényesítendő árakat próbavágás utján kell megállapítani. A próbavágást az I. fokú hatóság ''elnöklete alatt egy állattenyésztő gazdákból és mészárosokból alakult bizottság azután számítsa ki az átlagos marhaárakat és levonva ebből a bőr és más húsként e\ nem adható részek árát, állapifea meg, vájjon a hus kilogrmmja milyen értékarányban áll a levágott marha súlyához. Ehhez az árhoz hozzászámítandó a mészáros fogyasztási adóbeli s más üzleti költségei (üzlethelyiség, segéd-személyzet, eszközök kopása stb.), továbbá 8 —12«/° üzleti haszon s igy áll elő a hatósági huslimitáció ára. Az 1887. évi 14,047. sz. volt földmives., ipar- és kereskedelmi mi nisteri rendelet szerint a marhahusmérés rendes kezelésének ellenőrzésére a községi elöljáróság is illetékes, annyival inkább, uiert ugy közmint állategészségügyi tekintetben is az ellenőrzést a községi elöljáróság mint helyi hatóság vau hivatva első sorban gyakorolni. Az itiiciativa mindenesetre városunk elöljáróságát illeti; annak 'icell a közönség részéről fölhangzó passzokat organikus rendbe szedni és az árszabályozás iránt a vármegye alispánjához előterjesztést tenni. Ez természetes kötelessége annak az organumnak, a melynek a nép sociális békéje, anyagi boldogulása és egészsége a legközvetlenebb érdeke, s a mely a legközelebbről látja az élet visszásságait. Az igazi orvosságot tehát a húsmérési mizériák ellen csak az ipartörvény szigorú és erélyes végrehajtásában kell keresnünk, Föltártuk a tehető intézkedések tartalmát és módját. Nagyközönségünk és hatósá gaink dolga, hogy ez intézkedéseket megfelelőleg ki is használják. Mint értesülünk városunk tanácsa ezen kérdéssel legutóbbi ülésén foglalkozott és a szükséges intézkedések megtételét kilátásba helyezte. Állami megtérítés a vidéki városoknak, A vidéki városok köztudomás szerint az állami funkciók telj esi téseért régtől fogva állami megtérítést óhajtanak. Györváros egy lépéssel tovább ment e téren és konkrét felterjesztést intézett a kormányhoz. A felterjesztést Zechnieiszter Károly kir. tan. Győr város polgármestere Pápa városának is megküldőtte, mely igy hangzik : , Sokszor felhangzott és sokszor felújult a legutóbbi időben a városoknak az a jogos panasza, hogy az állami igazgatás közvetítését, dacára a vele járó aránytalan nagy költségeknek — kizárólag saját erejükből kénytelenek ellátni. A megtérítés iránti felterjesztések mindezideig súlyosan reájuk nehezedő teher alól fel nem szabadulnak. A miudinkább fokozódó szükségletek, melyek egv modern színvonalra törekvő városban kielégítés nélkül nem maradhatnak, a közjövedelmek szaporítását s ezzel a városi polgárság anyagi erejének mind nagyobb mérvben való igénybevételét követelik. É polgárság már az által, hogy a városok létesített intézményeik legtöbbjével nem egyedül saját maguk érdekeit, hanem azt meghaladva egy nagy környék érdekeit szolgálják, bőven ki veszi részét abból a kötelességből, amelylyel ugy a városnak, mint hazájának is tartozik. A városoknak — jó részt polgáraik filléreiből alakuló közjövedelme, még ámenynyiben nem is az állami közigazgatás közvetítésére, hanem saját fejlődésükre és erősítésükre fordíttatnak is, — máris kiválóan fontos állami érdekeket támogatnak s igy a városok polgárai az állami adózásban nyilvánuló s az állami jövedelmeknél kétségkívül nagy számmal szereplő hozzájárulásukat azzal, hogy intézményeik jótékony hatása nem szorítkozik városuk határai közé, már eleve fokozzák, Természetes, hogy államot és várost egymástól annyira szétválasztani, sőt egymással ugy szembe állítani, hogy egyik a saját ténykedéséből a másikra elkerülhetetlenül háramló előnyökert pénzbeli ellenértéket lehetőleg idegen szavakat kevertek a társalgásukba, mint a kis komtesz, az uraság leánya, aki nagy ünnepélyeken még szóba is ereszkedett velük és megengedte, hogy a kezét megcsókolják. Nemsokára lakodalmat ültek a Fazekas-házban. Valami vézna, vöröshaju doktor kérte meg Vilma kezét. Sok éhezés közben keservesen szerezte meg az oklevelét, már fáradt volt és nehéz életét ki akarta pihenni. A viruló, egészséges leány mellett még törpébbnek, még szánnalmasabbnak látszott, s a falusi népek kárörömmel sugdosták: Fazekasék csontvázat vásároltak, mert emberre nem telt a módjákból. Hanem Vilma boldog volt. A szerelmet igen parasztos érzésnek tartotta, szerinte sokkal úribb passzió volt, ha az ember teljes joggal nagyságos asszonynak címeztetheti magát. Később Sári is férjhezment. Őt a tanító ur ügyvéd fia vette feleségül. Erről a házassagról azt rebesgették, hogy a fiu Fazekas András költségén tanult. Eszes gyerek volt, kár lett volna tanítónak, mondta az apja, s az öregek előre kicsinálták egymás közt, nogy egy pár legyen a gyerekekből. Mokri Dénes tehát csak a kötelességét teljesítette, mikor igy rótta le tartozásait. — No, most a harmadikra jön a sor. Annak már princet kell vásárolni, — gúnyolódott. ÍVlózsi, az urasági tejkezelés árendása. De a harmadikat csak nem vitte senki. Holott már Kondás Jancsi is elment Szép Máriával a pap elé, sőt gyermekeik is születtek azóta. Esztike pedig most már kevésbé hasonlított az angyalokhoz, mint tiz esztendővel ezelőtt. Az arca kicsit éles lett. hajának a fénye megfakult. Ha végigment az utcán talán meg se látta az embereket. Azt beszélték, rettentő gőgös, csupa előkelőség, még éjszakára se húzza le a keztyüt a kezéről. Valami igazság lehetett is a dologban. Hiszen még az uri sógorait se sokba vette. Csak amúgy félvállról beszélt velük. Mintha azt mondaná: különb embert is kaphattam volna, mint ti vagytok. Nem olyat, aki csupa nyomorúságból veszi el a gazdag paraszt leányát. Az ügyvéd meg is mondta többször a feleségének : — A húgodnak türhetlen természete van. Sohase laknám vele egy fedél alatt. Az orvos pedig vállat vont. — Hisztérikus teremtés. Xeki minden öregedő leány hiszierika volt. Ez volt oka, hogy amikor Fazekas András meghalt, s a tiszteletes ur másfél óra hosszú beszédben elparentálta és Eszti szintén Budapestre költözött, a nővérei után, — külön lakást fogadott magánk. Vilma ás Sári nagy megütközésére kiakasztotta a falra apjuk legénykori arcképét, ami határozottan Ízléstelenség volt, tekintettel arra, hogy Fazekas András akkor még cifra szűrben állt a fényképező masina elé. Nem tudni, miéit, Esztinek ez a kép különösen kedv es volt. Órákig elnézte, s ugy tetszett, mintha végnélküli vitákat folytatnának egymással: — Ilyen szűre, Kondás Jancsinak is volt, — kezdte a leány. — Hát eridj hozzá! Hiszen már meghaltam, — feleselt a kép. — Miért nem tudott várni. Ugy-e, más asszony dajkálja a gyerekeit? Vagy énnekem kellett volna jobban sietni ? A lány pedig sirni kezdett és megesett, hogy ugy találta az alkonyat, zokogva, könyázott arcával az asztalra borulva. De ez csak'néha történt. Esztinek sok más dolga is volt. A finom, préselt bársony bútorokat maga kefélgette, törülgette, s a cselédnek nem volt szabad majolika, meg porcellán és üvegcsecsebecséihez hozzányúlni . . . Odalent a íaluban, viszont nagy változások estek, az alatt. Kondás Jancsi felesége ágynak esett, jóidéig beteg volt, aztán elszólította az Ur a másvilágra. Nem volt* aki mosson, foltozzon a gyerekekre, i ki a legkisebbet elaltassa és vasárnap reggelre kikészítse az embernek az ünneplőjet. Korán sötétedő, téli napok jártak, sok idő volt a gondolkozásra. S abban a gerendás, meszelt parasztházban lassankint romantikus álmok kezdtek kisérteni régi szerelemről és megzavarták a józan gazdaember lelkét. Előbb még lehetetlennek találta. De aztán, hogy mindinkább hozzászokott a gondolataihoz, okoskodni kezdett. — Eszti azt mondta, csak az apja halála után jöhetne hozzám. Az öreg Fazekes meghalt. Magam is özvegy vagyok. Eszti se fiatal már, hogy oly sokat válogasson. Hátha csak azért lett olyan finyás, mert az apja eltiltotta tőlem ? Szőtte, szövögette az álmait.