Pápai Közlöny – XIV. évfolyam – 1904.

1904-10-30 / 44. szám

és leghangosabban kiáltotta azt, hogy éljen, annak amikor a mindenható és -egyedül üdvöz, ^ gyülekezetből haza megy sem, mag iak sem családjának nincsen amiből étjhi. Es a midőn az istenitett eszme nem adja meg a mindennapi kenyerünket sem ma sem holnap, a megszakadásig éljenzett szónokok és vezetők még csak a tandijat, az iskolapénzt sem fizetik ki a tömjénezés közepette általunk elhanyagolt gyermekeinkért, igy hát nincs más mód mint a várostól szegénységi bizonyítványt kérni és gyermekeinket saját hitfelekezetünk által való dijmentes iskoláztatás alamizsnájára juttatni. I)e nézzük most már a másik mozzanatot. Ez sem esik messze az előbbitől és az élet husángjának a könnyebb végén való fogásából áll és abban nyilvánul, hogy azt az időt, amit az elől vázolt mozzanat még meghagy, jórészt könnyelmű kedvtelésekkel töltjük el. Nem mindenütt lehet és nem mindenkinek áll módjában Baccarat-1 avagy Rouge-et noir t játszani. Mint hogy azonban a játék szórakoztat, a szórakozás élvezet, az élvezet pedig az élet fűszere, tehát játszani muszáj. Hiszen ez nem lenne baj, ha az emberiség mind Szemerék és Potockykból, a világ pedig országos és nemzeti kaszinók vagy jockey klubbokból állana. Sajna azonban rosszul van ez a földön elrendelve, hogy a sors és alapszabály teremtette kiváltságos emberek és helyiségek csak kis számban vannak, mig jelentékeny nagy számúak i sors által kiváltságos helyzetbe .otn juttatott emberek és — Látod ezt? — mutatta a nagy nyhakést. — Evvel vágom el a nyakatok. t, neked is, a gyermekeknek is, aztán utolja a magamnak. i.'á az ismerős ügyvéd, akinek elpanaszolta az asszony a dolgát s aki távolról rokona volt, azt tanácsolta neki, váljék el az urától. De az ilyen válópör 'pénzbe kerül s nem szegényeknek való. Meg aztán nem is merte volna soha megcselekedni, mert félt, hogy akkor az ura igazán megöli őt is, a gyerekeket is. — Istenem, ki fog minket megszabadítani ? — tördelte kezeit a szerencsétlen asszony. Már most látta, hogy az ura sohasem fog jobb útra térni. Minden esdeklés hiábavaló volt. Hiába kérte sirva, összetett kezekkel azt az embert, hogy könyörüljön rajtuk. — Ne óbégass, — telelt az durván. — Ide avval a pénzzel. S öklét mutogatta. Már egyszer megverte az asszonyt. Igaz. hogy megbánta s nagy sopánkodás közt csókolgatta azután kezét • de uz asszony tudhatta, hogy meg fogja cselekedni másszor is, többször is. Előbb a gyerekeken kezdte. Azok reszketve bújtak össze szegénykék, mikor látták, hogy az apjuk hazajön. Mukkanni sem mertek, csak néma remegéssel nézték az ittiis, dühös embert. A nagyobbik fiúcska már akkor nyolcz éves volt, a leányka hat. Már azoknak elég eszük volt, hogy lássák atyjuk rettenetes példáját. Milyen érzések, milyen gondolatok közt nőhetnek föl ! ezek szórakozó helyei, a korcsmák és az égetett szeszes italoknak kormányliatóságilag engedélyezett korlátlan kimérései. Ami a Szemeréknek, Potockyknak a baccarat vagy rouge et noir, az a kis embereknek, hogy egyebet .ie említsünk az u n. schnapszli partié. De csak a szórakozás és a szórakozás nyújtotta élvezet tekintetében, nem pedig gazdasági szempontból. Mert Szemere és Potocky urak klubpártijában az egyik fél veszthet csupán, de a kis emberek pártijában mindkét játszó fél vészit, elveszíti a játékra elkótyavetélt drága időt, melyet a játék tartama alatt külörab és hasznos munkára fordíthatna. Tekintsünk be reggel, nézzünk be a délelőtti, a délutáni, az estéli sőt éjjeli órákban egyes helyiségekbe sajnos, mindig találunk ott olyanokat, akik az alkalomszülte napi „itóka" mellett ütik a „blattot" nomeg az időt ; sajnos mindig találunk ott a játszó feleket körül ődöngő alakokat ugy nevezett kibiczeket is akik egy egy játszma végeredményének hulladékaiból táplálkoznak, egy-egy szivart egy-egy pohárka italt nyervén a druk jutalmául. Be vau zárva — kiált az egyik játszó fél a pártié nyelvén és megtörténik, hogy mikor ezt kimondja, ő már mindenéből ki van zárva, a hitelezők ráíevén kezüket otthon mindenére. Nyertem — kiált a másik játszmában a másik, és Wirtshaus annyi szivart annyi kávét, teát, konyakot vagy sört ahányan vagyunk, kiált föl, a kompánia ujong örömében, de otthon •MW

. • « ^ w

—i

nw Mindegyre nagyobb lett a nyomorúság, melyben éltek. Már tisztességes ruhája is alig volt a szegény asszonynak, olyan kopottan járt, hogy attól kellett félnie, elveszti a leczkeóráit is és nem kap helyette ujakat. Az emberek nem szeretik házukba fogadni az olyan elzüllött- külsejű teremtéseket. Milyen szerencse volna mindnyájukra nézve, ha az Isten megszabadítaná őket ettől az embertől ! — gondolta a szegény asszony. Bűnös gondolat volt bizonyára. Hát nem esküdött neki Isten szine előtt a templomban hűséget, holtig tartó szerelmet ? És most a halálát kívánta volna. Eleinte csak ugy, hogyha az Isten elvenné tőlük. Ha valami halálos betegség érné. Például valami gutaütés. Az könnyen megesik ilyen iszákos, dorbézoló, éjszakázó embereken. Milyen megváltás volna az nekik, az asszonynak s a szegény gyerekeknek. Nem volt rossz asszony, legalább idáig nem volt benne semmi gonoszság, nem kívánta senkinek kárát, baját, még egy legyet is sajnált megölni; de azt az embert holtan szerette volna látni. Csak akkor lesz nyugta. Akkor lesznek megmentve ezek a szegény gyerekek. A hónap elseje különösen kinos nap volt mindig. Olyankor kapta fizetését az asszony a leczkeórákért különböző házakban. Remegve hozta azt haza, mert olyankor a férje még erőszakosabb volt s addig dühöngött, mig csak a pénzt vagy annak legnagyobb részét ki nem csikarta. De egyszer végre elszánta magát az a munka szünetel

} a segédek czigarettát csavarnak és vig nótában fürösztik jókedvüket, az inasok a segédek kedvé ben járnak, a gyerekeket ringatják, a kundschaftok káromkodnak, türelmetlenkednek, az asszony toporzékulva erőltetett nyugodtsággal menti és védelmezi a férjét azzal, hogy megrendelőknél jár, a gyerekek sivalkodnak és kenyeret kérnek — ámde sokszor hiába. Nos hát te szomorú iratcsomó ott a városháza irattárában, bezzeg nem csoda, ha ugy esztendővégre annyira elhízol. Tessék elhinni, ismerve az embereket és viszonyokat, nagy erőmegfeszitésbe kerülhet annak a tisztviselőnek, akinek épen hatáskörébe tartozik a szegénységi bizonyítványok kiadása, hogy kísértetbe ne jöjjön amidőn az ilyen ember kér szegénységi bizonyítványt, hogy Rothschild példáját ne kövesse, aki amidőn valaki megpumpolni akarta, szolgáját hivatta be és igy szólt szánakozó hangon : Zsán, dobja ki kérem ezt az urat, mert a sajnálatán meghasad a szivem. A tömegelszegényedésnek még egyéb okaira is rá lehetne mutatni de legyen ezúttal elég ebből ennyi. Szeretem hinni, hogy lesz idő amidőn kiábrándulunk, kijózanodunk és munkába áll a jobbik eszünk és belátjuk, hogy a jólét lényege, magva a munka egyedül az, mely nemesit és minden egyéb csak üres handabanda, mely csupán izgat, szórakoztat, mulattat, de nem idvezit, majd ha ez az idő bekövetkezik, kétségtelen, hogy akkor több lesz a jólét és kevesebb a szegéuységi bizonyítvány. I. _ JLL

L'

ULLJ ^^.

^MMMMSSMMSMAMMM asszony, hogy nem adja oda. Tél idején volt, nagyon kemény, hideg idő járt s már három nap óta csak •gy-egy kicsikét füthettek, mert a szén fogyatékán volt s a kereskedő nem akart már tovább hitelbe adni: — Még a mult hónapit se tetszett kifizetni. Most hát, amint a pénzt megkapta odament az asszony legelőször. Az ura, aki kint várta a kapuban, integetett neki, hogy ne menjen, jöjjön előbb haza ; de most az egyszer nem engedelmeskedett az asszony. — Hol a pénz ? — mordult rá az ura, mikor a kereskedőtől kijött. — Nincs, — felelt az asszony elszántan. — Kifizettem az adósságunkat s bevásároltam szenet, lisztet, zsirt meg egyebet erre a hónapra. — Megbolondultál ? — csikorgatta fogait a férj. Az asszony azonban megmaradt a mellett, hogy nincs pénz, mindent kifizetett, ámbár remegett a félelemtől, hogy mit tesz most vele az ura. De azt annyira meglepte feleségének szokatlan bátorsága, hogy csak annyit mondott: — Várj, ha hazajövök estére, agyonverlek mindnyájatokat. Azzal kikapta felesége kezéből az uj pár czipőcskét, amit az a fiúnak hozott s dühösen elrohant. Este, mikor bezárta az asszony a kis lakás rozzant ajtaját, még egy nehéz szekrényt is elejébe tolt. Elhatározta, hogy nem ereszti be az urát. Nem engedi, , hogy kinozza, üsse-verje a gyerekeket. És őt