Pápai Közlöny – XIV. évfolyam – 1904.
1904-10-23 / 43. szám
tartjuk indokolni. A mérnöki állás egy napig sem maradhat betöltetlenül és főleg városunkban, ahol jelenleg a tervek egész halmaza vár megoldásra, melyek lulyomó részben műszaki véleményt igényelnek. Ha nem említenénk fel ezek közül csak a csatornázás tervezetét, mely — mint örömmel értesülünk — már a legközelebbi közgyűlés napirendjére kerül és mely munka már az újonnan megválasztandó városi mérnök munkakörébe vág — eleget emiitettünk arra nézve, hogy ezen áUás betöltése mily fontos tényezőt jelent városunk jövő fejlődésére. Korainak tartjuk még ezen állás betöltését illetőleg álláspontunkat körvonalozni, hanem igenis bevárjuk a pályázat eredményét és akkor lesz még alkalmunk erre visszatérni, jelenleg csak ezen állás betöltésének fontosságára akartuk a képviselők figyelmét jó eleve felhivni. A közgyűlés tárgysorozatában fel van véve a rom. kath. hitközség iskolaszékének kérelme az iránt, hogy az alsó-városi iskola épület — mely a város tulajdona -- iskola célokra díjmentesen engedtessék át. Ugyancsak ezen kérelemben fel van említve, hogy ezen rozzant épületet haj landók a moCorn igényeknek megfelelőleg felépíteni. Az állandó választmányban heves vitára adott okot ezen ház díjmentes Kam^^m mmmm aotmammmmammmmmmmmmummtmm mma m^ammmmmmmmKm „Azon a helyen, hol most az a fénypont pislog, hatalmas, erős vár állt. A vár és az egész vidék itt, uram, egy hatalmas grófnak volt tulajdona. A grőf fennhéjázó, büszke nemes volt, ki minden alattvalójával lenézőleg, megvetőleg bánt. Egyszer, midőn birtokára kikocsizott, egy tizennyolcz éves leánykát pillantott meg hintaja előtt. A parasztleányka csakúgy könnyedén sietett haza a mezőről, picziny lábai szaporán lépkedtek. A gróf, midőn megpillantá, kis ideig nézte, áztán rákiáltott rekedt hangján : —- Takarodj ide azonnal! — és a hintót inegáilitá. A leányka rá sem hallgatott. A gróf még egyszer rákiáltott: — Takarodj ide! Majd hazzátette: Jer ide, feleségemmé teszlek; érted, felesegemmé én, a hatalmas gróf. — Nem megyek! — felelte határozottan a leányka. — Jösz, vagy nem jösz ! V — Nem megyek! felelte bátran a leányka. Nekem már van vőlegényem! — Es elfutott. — Állj meg! — kiáltott utána a gróf. De a leányka még jobban futott. A gróf leugrott hintajárói és űzőbe vette a leánykát, kinek szépségé nemtelen vágyat gerjesztett benne. Már közel volt a leánykához, midőn észrevette, hogy őt is üldözi egy — legény. Hirtelen előrántotta pisztolyát és az «lőtte néhány lepésnyire futó leánykát átengedése, mely bizonyos tekintetben majdnem vallásfelekezeti jelleget öltött magára, jóllehet a felszólalók csupán a város anyagi helyzetére apelláltak amidőn a ház átengedését egy bizonyos összegben kívánták megállapitani. Mi is osztjuk ezen nézetet, de már beleestünk abba a hibába, hogy „a kulturáért mindent" jelszót minden alkalmmal még nagy áldozatok áron is hangoztattuk és vallásfelekezeti különbség nélkül egyhangúlag megadtuk, ez alkalommal sem szabad kivételt tennünk s ha „a"-t mondtunk „b"-t is kell mondanunk és a hitközség kérelmét teljesítenünk kell s reméljük is, hogy a képviselőtestület ily értelemben fog határozni. Ezek azok a fontosabb kérdések, melyek a holnapi közgyűlés napirendjén szerepelnek és amelyekre a képviselőtestület figyelmét kívántuk felhivni. Pollatsek Frigyes. A zsebrákok ellen. Közéletünk háztartásába hiába invitálják a kedves vendégeket: a jóllétet és a boldogulást, helyettük betoppannak a hívatlanok : a szükség és hü kísérője, a drágasag. A drágulás e természetes fejleményei ellen egy szava se lehet annak, a ki az adás-vevés, a kinálatkereslet megingatliatlan elveit öshátulról meglőtte, ki éles sikoltással abban a pillanatban összeesett; ezek után megfordult és a legényre, — ki e szavakkal: „Miért ölted meg öt, menyasszonyomat, te kutya!", a grófra akart rohanni — lőtt. Az is Összeesett, végvonaglásában ennyit mondott: — „Te nyomorult féreg! Mikor leányod esküvőjét tartja, sülyedjen el várad, magával húzván mindent a mélybe, csupán te maradj itt e földön, hogy szenvedj sokat, nagyon sokat! ..." Még többet is mondott volna, de nem tudott több szót kiejteni s pár perez múlva két igazán szerető sziv nem dobogott többé s két ártatlan lélekkel lett több a menyekben." Itt az öreg elhallgatott, majd ismét folytatá : „Midőn a grófné megtudta a történteket, meghalt bánatában és szégyenében. A gróf leánykáját, ki már tizenöt éves volt, itthagyta és eltűnt a vidékről. Aranka — igy hivták a grófkisasszonyt — ragyogó szép volt. Aranyszőke haja dus fürtökben omlott alá, szép égszin szemei, melyekből az ártatlanság sugárzott ki, ártatlan mosolya, kedves, megnyerő külseje mind-mind növelte a leányka szépségét, ki nemcsak testben, de lélekben is a legszebb, legragyogóbb volt. Édesanyjáról szívesen beszélgetett; ilyenkor szép szemei könyekkel teltek meg, de atyjának nevét soha ajkára nem vette. Nemsokára csinos, barna úriember jött a vidékre. Nem lehetett több huszonöt évesnél; a falubeliek azt beszélték, hogy Arankával már több év óta szeretik egymeri. Itt csak a viszonyokba való beletörődésnek, a kiadások csökkentésének van helye, vagyis egyedül helyes az az utmutatás, melyet a közmondás ad: „Addig nyújtózkodjál, a meddig a takaród ér!" Csakhogy ezt az amúgy is rövid takarót lelketlen uzsorások még inkább megkurtítják. S már nem a viszonyok természetes fejlődésének következméaye, hogy a kínálat oly magasan hordja fejét, míkép a kereslet e szédítő magasságba alig tud feltekinteni, Azok a kufárok, kiknek minden baj jó arra, hogy belőle tőkét kovácsoljanak, felhasználják a silány viszonyok közé jutott nép nyomorát, hogy hízzanak rajta. Vizsgáljuk meg csak, mennyiben indokolt a drágaság. Mert hogy bizonyos mértékig indokolt, az kétségtelen. Ha tán még ma nem is, majd lesz később, a mikor beáll a tél, s hol lassabban, hol rohamosabban fogynak a készletek. Első sorban meg kell állapi tanunk, hogy az élelmicikkek ez időszerinti megdrágulása csak abban az előrelátásban lelhet magyarázatot, hogy a meglevő készletek nem lesznek elegendők az egész évi szükséglet kielégítésére. Nagyon helyes, hogy már tnost lesznek drágábbak az élelmi cikkek, mert ez által a nép már most lesz szoktatva a takarékossághoz, kevesebbet vesz drága cikkeket, a készletek lasabban fogynak s igy jelentékeny részök megmarad későbbre. Hogyha az élelmi cikkekkel kereskedőket ez az előrelátási elv vezérelné, még dicséretet is érdemelnének. Ily módon azonban a famózus mást. És a falubelieknek igazuk volt, mert pár hónap múlva megtartották az eljegyzést, a lakodalmat pedig rá egy hónapra tűzték ki. A nap elérkezett, de midőn az óramutató azt az órát mutatta, melyben egy esztendővel ezelőtt a gróf a parasztleánykát és vőlegényét megölte, — a vár a benne lévőkkel rémséges zúgással sülyedt a mélységbe. — Mese ez az egész, — mondám az öregnek. — Nem mese az, uram, mert valóság. Nézze meg majd nappal, ha azon a helyen jár, még most is lehet látni a mélyedést, melyet a vár elsülyedése maga után hagyott. — De nézze, uram, látja-e még azt a fénypontot ? — Igen, még mindig látom. — Az a gróf szelleme. Ugyanis a gróf, miután, elhagyta e vidéket, valami nagy városba ment lakni, ott valami szép, igen szép színésznőbe vagy mibe bolondulr, aki viszontszerette, de nemsokára megcsalta. A gróf bánatában megmérgezte magát, de nem bocsátják be lelkét Isten Ítélőszéke elé, mert el volt átkozva. Azóta itt bolyong e vidéken, keresi elveszett boldogságát, keresi elveszett leányát. — Kitől hallotta ezt, jő öreg ? — kérdém tőle. — Ezt tudja és hiszi az egész falu, — felelte az öreg. — Hát a falu honnan tudja ezt? — kérdém ismét tőle. — Nem emlékszem rá . . . de mégis, mintha valami vándor mondta volna ezt. Hirtelen valami villant át agyamon