Pápai Közlöny – XIV. évfolyam – 1904.

1904-10-23 / 43. szám

üzlet csak a vásár szinterén játszódik )e. Ha azonban a színfalak mögé nézünk, látjuk, hogy a termelők, kiktől a kereskedők a cikkeket veszik, alig kapnak egy csekélységgel többet, mint máskor, sokszor még annyit sem. Mégis kénytelenek olcsón eladni termésüket, mert a pénzre szükségük van. Ez a körülmény bizonyára sajnálatraméltó. más fejezet alá tartozván azonban, ezúttal nem foglalkozunk vele. Csak azt a megdönthetetlen következtetést vonjuk le belőle, hogy a fogyasztó megkövetelheti, mikép az eredetileg, legrosszabb esetben csak jelentéktelen áremeléssel áruba bocsájtott cikkekhez oly árakon juthasson, minők a tényleges viszonyoknak, nem pedig a közvetítő kereskedők mesterségesen szinrehozott árfelszöktetésének felelnek meg. j ikor elhangzott az ország min den táján a jajkiáltás, hogy reánk ront az inség, visszhangzott az az ország összes kufárjainak szivében és szokatlan egyértelműséggel, hallgatag megegyezéssel kiadták a jelszót: „Drágán kell eladni:" A szin mögött persze lemossák a festéket, kendőzetlen keményszivüséggel kihasználják azt a másik kénytelenséget, mely a termelőt eladásra bírja. A nép meg, amelynek mégis csak élni kell, megfizetni kénytelen azokat árakat, miket csak akkor volna szabad követelni, amikor az inség már tényleg beállott s diktátori szavának nem lehet ellenszegülni. Ennek a kárhozatos gazdálkodásnak, aminek a helyes neve: garázdálkodás, véget kell vetni, még miEszembe jutott, hogy ezen a vidéken pár hónap óta sürün raboltak és még mindig rabolnak. — Nem volt még ott senki, ahol azok a fénypontok látszanak ? — kérdem az öregtől. — De igen, de csak nappal, mert este és éjszaka léinek a kísértettől. — Nem jönne velem oda? — kérdém ismét. — Én nem, felelte remegve az öreg, — de van nekem két legény fiam, azok nem félnek még az ördögtől se. — Annál jobb, — feleltem. — Gyerünk be öreg a faluba. Kilencz óra lehetett, midőn az Öreg szállására értünk. Két fiát -— erős, izmos legények voltak — magam mellé vettem, aztán neki a sötét éjszakának. — Hej, fiuk, most szerencse vár rátok, csak ügyesen csináljatok mindent, — szóltam hozzájuk. Vigan haladtunk tova. A telt hold megvilágitá utunkat. Még a szellő sem susogott, minden néma, csendes volt. Figyeltük a két fénypontot, mely lassan ereszkedett alá, aztán mintha varázsütésre történt volna — eltűnt. — No fiuk, most gyorsan siessünk előre, mig a kisertetek (?) haza nem érnek, — szóltam hozzájuk. — Igen-igen, addig siessünk, míg haza nem érkeznek, — mondá Pista, az 'dősebb. — Nálad vannak a kötelek, — szóltam a kisebb legényhez, ki egy évvel volt fiatalabb bátyjánál. Mikor beértünk a bünbarlangba (talán fölösleges mondanom, — a t. olvasó úgyis előtt keső. Erélyesen követeljük, sürgetjük, hogy a hatóságok — fölösleges tanácskozások és aktagyártások mellőzésével — azonnal vegyék oltalmukba a nép érdekét. Követeljük most, még mielőtt a baj elharapódzott, hogy mindenütt, ahol indokolatlan drágaság mutatkozik, hatósági versenyt kell életbe léptetni a tulkapásokra hajló üzletemberekkel szemben. Nem kell azért, s nem is szabad ezeket az üzletembereket tönkre tenni azzal, hogy épp azok részéről tapasztaljanak le nem győzhető konkurrenciát, akiknek támogatására ők épp ugy vannak utalva, mint minden más polgár — a fogyasztók. De a javasolt eszközzel oda kell hatni, hogy a kétszinüség jól védett bástyája mögül ne lőhessenek a fegyvertelenekre, s ne legyen a nép legsoványabb éve az ő legkövérebb esztendejük. Azonkívül van egy-két szavunk a lakossághoz is, melyet kérve-kérünk, hogy — bármiként is intéztetik el ez a fontos kérdés — ne téveszsze szem elől a saját érdekét, mely parancsolólag követeli, hogy takarékoskodjék. A kendergyár létesítése. — 1904. október 21. — Nagy ölömmel és lelkesedéssel fogadjuk a len- és kendergyár létesítése ügyében egybehívott nagygyűlésnek azon határozatát, melyben kimondották, hogy egy ilyen gyár felállítását részvénytársaság alapján létesít. Az első lépés tehát megtörtént és reméljük, hogy az ehhez szükséges földjegyzések és telekkijelölés is rövid időn belül eszközölve lesznek és nincs is okunk sejti, hogy én a szellemet, kiről az öreg csordás beszélt, nem tartottam egyébnek, mint rablónak, ki e vidéken annyi rablást követett el, a fénypontot pedig nem másnak, mint a rabló vagy rablók lámpáinak), megvizsgáltunk mindent. A barlang sziklába vágott üreg volt, a közepén valami asztalféle állott, mellette két pad, körül szerteszéjjel hevertek az ellopott tárgyak. A legényeim eloltották lámpájukat és az asztal alá bujtak

; én pedig kint bújtam el egy bozótban. Tizengy óra elmúlt. Hirtelen észrevettem, amint a hegyoldalon két rabló valami sötét tömeget hozott magával. — Fiuk, csak csendesen és mindent higgadtan, — szóltam a legényekhez, — már közelednek. Figyelmesen néztem őket a bokorból, többet nem szóltam, mert már oly közel voltak, hogy meghallhatták volna a beszédemet. Bementek a barlangba, letették a magukkal hozott tárgyakat. - No most jó fogást tettem, — mondá az egyik. — Igazán fenséges szép és kedves, meg gazdag — mondá a másik. — Szóval nagy hal a kis horgon, — felelte a másik. —• Kn nem is tudom, miért olyan buta ez a nép. — Buta! ? — szólt egyszerre Pista és öcscse, aztán hirtelen egyet, de erőset rántottak a kötélen. — Jaj, lábam! — ordított fel egyszerre a két zsivány és felugrott, de hirkétkedni, hogy agilis polgármesterünk, kinek kezeibe van letéve ezen jövedelmező iparvállalat sorsa, minden lehetőt el fog követni, hogy még ez év folyamán a részvénytársaság megalakuljon és jövő év tavaszán a gyár megépítését megkezdjék. Ezeket előrebocsájtva adjuk a gyűlés lefolyását: A gyűlés pénteken délelőtt 10 órakor a városháza nagytermében Mészáros Károly polgármester elnöklete alatt lett megtartva. Jelen voltak : a földmivelésügyi minisztérium képviseletében Füredi Lajos szaktanár, az 0, M. G. E. nevében Zórád István titkár, Wimmer Fülöp igazgató a szegedi kendergyár és Wottitz Gusztáv igazgató az 0. M. Gy. Sz. képviseletében, továbbá : Fittler Sándor, Walla Géza, Wittmann Ignác, Langráf Zsigmond, Walla Gyula, Mihályi Géza, Klein József, Szenger Dezső, Blau Samu, Békeffy Elek, Rosenfeld Sámuel, dr. Kluge Endre, Blau Jakab, Szalóky Géza, Gerstner Ignác és Steinberger Lipót. Elnöklő polgármester üdvözli a megjelenteket és a jkv. vezetésére Steinberger Lipótot kéri fel. Előadja a len- és kender készítési telep létesítése tárgyában tett eddigi intézkedéseket és felkéri Füredi Lajos szaktanárt a len- és kendertermelés jövedelmezőségét ismertetni. Füredi Lajos a legnagyobb részletességgel ismertette ennek jövedelmezőségét, megmagyarázta minő talaj szükséges, hogyan kell és mely időben a munkálatokat végezni. Kimutatta, hogy a gazdának kat. holdanként a termelés legalább 100 koronát jövedelmez tisztán sőt helyes kezelés mellett többet. Ajánlja a gazdaközönségnek a gyár létesítését. Elnöklő polgármester ezután felkéri Zórád István titkárt, hogy ismertesse a 0. M. G. E. által tervezett szövetkezetet és ennek előnyeit. Az 0. M. G. E. titkára előadja hogyan tervezi a vidéki szövetkezeteket és ajánlja a gazdáknak szövetkezet alakjában leendő létesítését, amennyiben ezáltal a gazdák nagyobb jövedelemre számithatnak. Elnöklő polgármester végül felkéri Wimmer Fülöp a szegedi kendergyár igazfelen hátratántorgott, mert lábuk az asztallábhoz, mely erősen a földbe volt erősítve, — volt kötözve. — Luczifer, segits! — orditák és rémülten kaptak fegyverükhöz, de ugyanabban a pillanatban izmos markok ragadták meg azt és pár perez múlva megkötözve hevertek a földön. — Jól van! — mondám a legényeknek, -- meglészen jutalmatok. Halk, női zokogás tölté be a barlangot, melyet a rablók vad káromlásai közt alig lehetett hallani. Mi ez ? kérdém önmagamtól megdöbbenve, mily ismerős hangok ezek ? ! Csak nem! — szóltam és odaléptem a rablók hozta tömeghez. Bizony igaz volt. Tehát még ily aljasságra is vetemedtek ezek az ördögi fajzatok, hogy nőt is raboljanak s még ah, midőn lámpát gyújtottam, felismertem a leányban K. Annuskát, kit — már csak kimondom, ha igy áll a dolog — lángolóan szerettem titokban . . . * Mikor az öreg csordás megtudta éji dolgunkat és meglátta a tolvajok személyében a gróf szellemét, a vállamat megveregette : „Ember az ur, biz Isten, derék ember." Pár hónap múlva én voltam a legboldogabb ember a világon: ugyanis akkor tartottam esküvőmet Annuskával . . . A két haramia pedig hűvösre került, s azóta megszűnt minden rablás a környéken.