Pápai Közlöny – XIV. évfolyam – 1904.

1904-10-02 / 40. szám

más erejét a célra nem vezető vitatkozásokban, a végeredmény pedig, hogy a tervek, maradnak tervek. Miért van ez igy és mi az oka annak, hogy nem tudjuk a felvetett terveket létesíteni ? Mondjuk ki őszintén : nem bizunk önmagunkban s nem azért, mert ha vannak is lelkes embereink, de azért szívvel-lélekkel nem működnek a tervek megvalósításán. Igen magában a városi tanácsban számos oly férfiú van, aki magarészéről mindent megtenne s akinek elegendő erélye és akarata lenne ezen reformokat végrehajtani, melyek városunknak vitális érdekeit képeznék. Fel is szólalnak ezek minden egyes alkalommal és felszólalásaik egy kis életet is kölcsönöznek a tanácskozásoknak, de javaslataik ad-akta tétetnek és ha ímmel-ámmal tudomásul is veszik azokat, érdemleges tárgyalás alá nem veszik s a „feledés fátyola" fedi őket. Mert hát az örökös tervezgetések, ha szép álmok maradnak csak, előbb-utóbb nevetségessé lesznek. A szomszédos városok folyton emlegetik, hogy Pápa mi mindent akar s hogy mennyire haladunk, de ha azt tudnák, hogy amit mi akarunk, minden csak tervezgetés, akkor csak nevetve emlegetnék a mi eredménytelen erőlködéseinket. Általánosan elterjedt azon nézet, égiháborut rendezett, ami nyilván közeledési kísérletnek volt szánva, de teljességgel sikertelen maradt. A leányt most már szóra se lehetett birni. Este egy energikus mozdulattal jelentette ki, hogy nem vrcsorázik. Makláry bácsi vörös volt és szomorú, a mama mérges és teli aggodalommal. Elkövette azt a ravaszságot, hogy éjszakára a szobaleánynyal egy kis kosár húst, süteményt csempésztetett be a böjtölő hölgy hálószobájába. Másnap reggel azonban kiderült, hogy durczás Kata — hozzá se nyúlt az elemózsiához. Erre azután őszintén desperátus lett a két öreg. A leány bágyadtan ült a nagy bőrszéken és néma volt, mint a csuka. Délelőtt tizkor megkezdődött — a kapituláczió. Makláry bácsi megjelent a sápadt ellenfél előtt és egész kurtán kijelentette : — Egyél már, te bolond, hiszen rendben van a dolog! — Ki mondja ezt? — Ki mondja ? Hát én mondom ! — Akkor nem eszem. Mondja a mama, akkor igen. Ez a tiszteletlen nyilatkozat két órával hosszabbította meg a küzdelmet. Ez a két óra elegendő volt, arra, hogy a mama megtalálja a formát, amelyben a maga méltósága teljes megőrzésével adja be a kulcsot. A forma pedig a következő kijelentés volt: Egyél, te haszontalan, hiszen szívesen odaadlak én az ördögnek is, csak vigyen ! II. A hathetes nászút bőségesen elegendő Volt, hogy Olasz Sándor, ha nem is tudta hogy a sajtpnak első kötelessége a közvélemény előtt folytonosan ébren tartani az alkotandó alkotásokat és sarkalni, biztatni, ösztökélni az újításoknak megtestesitésére hivatottakat. — Küzdünk is fáradhatatlanul, de elvégre is nem lehet és nem szabad a közönséget bolonddá tennünk avval, hogy légvárak mellett kardoskodunk és avval telebeszéljük a publikum fejét. Pedig az örökös tervek, örökös regisztrálásával egy önmagunkat, mint a város közönségét csak áltatjuk, mert dacára annak, hogy elvben és érvekben a haladás országútján száguldozunk, tulajdonképpen pedig a stagnatió fojtogató karjai között tespedünk. Pedig nincs időnk a gondolkozásra. Tettre hív a helyzet. Ha nem hagyunk fel a Pató Pál politikával, ugy az örökös tervek és jámbor óhajtások keretébe kerülünk, mely nem a haladást, hanem a. lassú pusztulást vonja maga után. Igenis tisztelt városatyák, ne csak örökösen tervezgessünk, hanem alkossunk ! PoIIatsek Frigyes. Tanfelügyelői jelentés. — Veszprémvármegye népoktatási állapota. — Pap Sándor kir. tanfelügyelő a közigazgatási bizottság legutóbb tartott ülésén a következő jelentést terjesztette be : Julius havában folyt Pápán az állam

1 volna, megtudja, hogy nincsen rózsa tövis nélkül. Az ő rózsáját meg kiveteles pazarsággal látta el a gondviselés. A menyecske a beszédnek csak egy fajtáját ismerte : a kijelentést. Ő mindig kijelentett és e kijelentés ellen nem volt se kifogás, se argumentum, se apelláta. Amig odajártak, a fiatal férj a tömérdek mézben alig érezte meg a keserűséget, de a mikor hazatértek, egyre borúsabb lett a helyzet. Olasz körül sokat emlegették a papucsot és a pajkos Rulingerné kifogyhatatlan volt az ingerkedő megjegyzésekben. A fiskális érezte, hogy — tenni kell valamit. Hogy egyszer már neki is szüksége van egy kijelentésre, ha mindjárt fergeteg kél is a nyomában. Sebaj: az tisztítja a levegőt. Szeptemberben — akkor voltak öt hónapos házasok, — egy hires tenorista tisztelte meg a várost. Szörnyű drágán mérték a jegyet: tehát még a vidékről is bejöttek az urak és asszonyságok. Olasz ismeretes volt arról, hogy még a Kossuthnótát se tudta szörnyű hamisság nélkül eldalolni. Rulingerné, aki fösvény volt, mint egy görög, kijelentette, hogy ő öt pengőt nem ád egy jegyért, ha mindjárt a muszka czár énekelne is, természetesen most se mulasztotta el, hogy egyet ne csípjen a fiskálison, mikor a fő-utczán véletlenül találkozott vele : — Szegény Olasz, persze magát elviszi Terka a koncertbe. Pedig otthon bizonyosan jobban érezné magát. De hát, ami muszáj, az muszáj. A fiskális az ajkába harapott, de nagy határozottsággal válaszolt: tanitó-képzőben a tanítók szünidei tovább képző tanfolyama, melyben az ország különböző részeiből 40 tanitó vett részt; e tanfolyam kiterjeszkedett az elméleti és gyakorlati paedagógiára, földrajzra, történelemre, alkotmánytanra, physikára, kézügyességre és gazdaságtanra, kezdődöttjulius 10-én és tartott egyfolytában naponta 8 óra hosszat egészen julius 31-ig, vagyis 3 hétig; kötelességem volt hetenként meglátogatni e tanfolyamot és jelentést felterjeszteni a közoktatásügyi m. kir. kormányhoz, e célból megjelentem Pápán julius 16-án, 22-én és 30-án. A hallgatók magatartása, szorgalma, egészségi állapota és ellátása kifogástalan volt, sőt dicsérettel kell kiemelnem a résztvevők önképző hajlamát és azt a jó közszellemet, melyet tanúsítottak. Dicsérőleg kell kiemelnem az előadó tanárok nagy és pontos készültségét s odaadó buzgóságát az elméleti és gyakorlati előadások körül. A tanfolyam összes költsége meghaladja az 5000 koronát. A tanfolyamot megelőzőleg is voltam Pápán és pedig julius 6-án, midőn a pápai állami tanitóképző-intézet igazgató-tanács záró ülését tartottam és a növendékek jövő tanévi felvételét intéztük el. Julius havában kezdtem el a jövő tanévi szorgalom időre vonatkozó előkészületeket ; kiváltképen az iskolamulasztási eljárás szigorítása, az iskolai költségvetések és tantervek összeállítása, az iparos és kereskedői tanoncok összeírása tárgyában. A tankötelesek összeírása rendben folyt, csak 3 esetben tétetett panasz oly tanítók ellen, kik dij nélkül nem voltak hajlandók az összeirási munkák teljesítésére, de sikerült mind a három esetet a barátságos uton kiegyenlítenem. A vallás és közoktatásügyi m. kir. minisztérium Almádiban állami ellemi iskolát szervezett és tanítónak kinevezte Rónai Károly volt ajkai rkath. tanítót, az iskola f. évi szeptember 1-ével kezdődik, megelőzőleg augusztus 14-én volt az ünnepélyes felavatása. Az országos nyugdijalapból nyert ellátással mentek nyugdíjba: Bujtor Imre bakonytamási rkath. tanitó 520 koronával, — Semmi sem muszáj. Nem megyünk abba a konczertbe. Meg vagyok hűlve egy kicsit, hát otthon maradunk. — És Terka? •— O teát fog csinálni nekem. A szép asszony hitetlenül nézett rá. — No, ezért már nem sajnálom a jegy árát. Elmegyünk a hangversenyre, csak azért, hogy meglássam: ki nincsen ott? Ebéd után Olasz korán elment hazulról azzal a szöszszel, hogy valami végrehajtása van. Terka asszony utána szólt: — Félnyolczkor kezdődik. — Mi? — A hangverseny. — Tudom. Pont nyolcz órakor ért haza. A menyecske már ki volt öltözködve. Olyan szép volt, mint egy angyal. De mint egy dühös angyal, villámlott a szeme, mikor az ura belépett és ugy támadt rá, mint a fergeteg: — Hát ilyenkor jön! ? Hat órával a konczert kezdete után ! Hát nem ezerszer megmondtam, hogy félnyolczkor kezdődik!? Hát most hogy megyünk? Olasznak az járt a fejében, hogy nagy az Isten, aki ilyen gyönyörűt tud teremteni, mint az ő kis felesége: de nyugodtan állta a vihart és csak ennyit mondott: — Sehogy. A menyecskének karikára nyílt a szeme. — Se . . . — többet nem tudott mondani. f — En egy szóval se mondtam, hogy megyünk, — folytatta nyugodtan a férfi, A