Pápai Közlöny – XIV. évfolyam – 1904.

1904-01-31 / 5. szám

loda kérdésnek, ezen igéretét már éveken keresztül halljuk, anélkül, hogy e tekintetben positiv intézkedések is történtek volna. Már pedig, hogy milyen hátránya van Pápa városának azzal, hogy nin csen egy oly szállodája, mely a hozzánk érkező idegeneknek igényeit teljesen képesek volnánk kielégítői azt szükségtelen bővebben fejtegetnünk. Már azon körülmény, hogy az idegenek a mennyire csak lehet nem látogatják városunkat, mily óriási különbséget tesz városunkra nézve. Városunk érdeke tehát sürgősen követeli, hogy egy a kornak megfelelő szálloda épitése megbeszélés tárgyává tétessék s annak érdekében a szükséges lépések a legrövidebb idő alatt megtétessenek, mert csak ez utón reméljük, hogy városunk ipara és kereskedelme — mely sajnos már a zeró fokon van — némileg is javulhatna. Ne késlekedjenek tovább, tegyenek lépéseket, a szálloda felépítésre. Legyen vége már annak a közönyös indolenciának, a mely haladásunk kerékkötője, lássa be minden józan eszű ember, hogy a szükség, a jövő tettre köteleznek minden polgárt városunk ujjáteremtése céljából. Ez erős hitünk 1 Ne legyen ugy mint eddig volt! Fenyyessy emlékezete. Városunk közönsége a kegyelet adóját rójja le a mai napon néhai Fenyvessy Ferencz főispánunk iránt. Ezen gyászünnepet gondold meg, nem tréfa dolog ám felebarátunkat ok nélkül a törvény előtt bemártani. Rávisz a keresztényi szeretet? A lelkiismereted ? — Rá ! — pattogott az asszony merő makacsságból. — Tudom, amit tudok. E napon nem lehetett Mari asszonynyal okosan beszélni. A pillanatnyi kicsinyes boszuérzett uralta őt, meg az a jóleső tudat, hogy ezentúl a háziasszony mosolyogva fog feléje integetni. Hiába, néha ilyen elvakultak az asszonyok 1 Néhány nap múlva, ha időközben megbánta volna is elhamarkodását, már nem lehetett visszalépnie, — az idéző levelet kézhez kapta. Csakhr.m tr aztáu a napja is elérkezett a tárgyalásnak s ő boszusan kezdett az útra készülődni. Boszusan, mondom, minthogy a remélt háziasszonyi mosolyok idáig nem sugároztak feléje. Ugy látszik, nem is fog azokban részesedni, a szolgálatkészsége hiábavalónak bizonyult. És itt kezdődig a cipő szereplése ebben a történetkében. Mari ugyanis a törvény iránti tiszteletből tehetségéhez mérten kiöltözködött s miután fekete ünneplő ruhájához sehogy sem illett a mindennapi eltaposott cipője, kénytelen volt a fia ajándékát előszedni. Oh, mily szeretettel siklott végig e cipőkön a tekintete. Rögtön felhúzta s egy kis feszességtől eltekintve, ami az uj cipők a Jókai kör rendezi, melynek a megboldogult alapitójc és diszelnöke volt. A törvényhatóságok, küldöttségek és hivatalok kötelességüket teljesitik a mai napon, midőn a még jeltelen sirra lerakják a kegyelet virágait és méltatják a nagy állású Fenyvessy Ferencznek a volt főispánnak és számtalan kultur-egyletnek vezető férfiának hervadhatlan örök érdemeit. Ha poéták jönnek rosszul érzik magukat e napon midőn ünnepélyes kimért szavakban kell diktiozniok ez emberről a kit mint barátot szerettek, a ki nemcsak organismusok a hatóságok vezére, hanem eszméknek és ideáloknak rajongó munkása volt, mestere és művésze a kedélynek és az ötletnek. Hivatalos hangon ő róla beszélni kinos kötelesség, a ki őt szerette az ha róla emlékezik önkénytelenül is átlépi a méltatatás korlátait és rapsodikus könnyes sirámokkal teli panaszban tör ki, hogy a jó, az édes ember hideg anyagként fekszik a neki mindörökké idegen főváros sírkertjében, a ki pedig hideg szivvel volt iránta, annak nehezére esik az ő méltatása, mert pályájában nincsenek meg azok a conventionalis fejlődés pontok a melyek az úgynevezett nagy emberek biograpihiájának megírásához szükségesek. Subieetivitás hangján szóljunk hát róla, mi a kik szerettük, a kik zugolódtunk, hogy a végzet miért kívánta az ő testét ilyen korán holt anyaggá tenni, mikor az anyag csak quantum és egyformán porrá lesz bármilyen matéria is. A magyar társadalmi életből majdnem teljesen kivesz az a tipus a melyet Fenyvessy képviselt, az úgynevezett nyugati eszméktől áthatott és finomult nemzeti karakter, rövid idő múlva csak az emlékekben él. A szélsőségek korszaka ez a mienk, fajmagyarok vannak frázisos nagy hangú sovének, a kik kuruczkodó harczikiáltások között üvöltenek a villanyfényes és % külföldi fejlődés minden megvásárolható észközeivel berendezett tanácskozási termekben, a kik teljes erőmegfeszitéssel igyekeznek durvák lenni és jellemezni az ősi virtust, vannak cosmopoliták a kik raffmált benyomások parfümjébe burkolózva agyonstilizált eszmeközben és erkölcsök között élve a teljes centralisatió a nemzeti egyéniség elfojtására vállalkoznak és a kik az idegen culturák által átalakulva megtagadták azt az ideált., a mely ezt a földet ez ideig fentartotta: a nemzeti önállóság érzetét. tulajdona, pompás pár lépést tett bennük a szobában. Es elindult hazulról. Az utczára kiérve, sajnálni kezdte, hogy előzőleg nem hintett féderveiszt a cipőkbe, mert bizony jócskán szorították a lábát. Eh, majd csak kitapossa őket, gondolta ós gyorsan szaporázta lépteit. Útközben azon gondolkozott, hogy voltaképen mit is fog vallani ? Hát ez meglehetős fogas kérdés volt neki. Csak igaza volt Ágostyáninak, hogy ő édeskeveset hallott a pörlekedésből. Hm, Hm ! . . de tán majd csak eligazodik valahogy. Az a fő, hogy esküre ne kerüljön a sor, mert akkor szegyenbe marad. Ej! reméli, nem fogják esküjét kívánni. De ha mégis ?! Bizony ennél a gondolatnál elkedvetlenedett. És eszébe jutott, hogy Karádiné sohasem bántott senkit, őt magát se. Akkor egyszer tán azért nem köszönt neki, mert nem vette észre, ami biz sokszor előfordul a gondolatokba elmerült embereknél. Aztán kit akar Karádinéval szemben kisegíteni a törvény előtt ? A háziasszonyt ? Aki minden lakójához gőgös és ő róla is csak ugy beszél, hogy a „dijnokné ?" — Azt se bánná, ha elitélnék ezt a nagyratartó nőt 1 No, Mari, most az egyszer nem jó. Nem birta ki tovább, a fájdalmakat tudniillik, melyeket az uj cipőben szenvedett s amelyek minden lépéssel muyobbudtak. A legelső kapu aljába behúzódott és a sö Kiveszni kezd a typus, melynek kedélyét nem rombolta szét a küzdés, melynek elméjét a hivatásának a ressortjának munkája nem fárasztja ki és gondolkozását nem verik bilincsbe azok a hivatali érdekek a testületi sérelmek és törekvések a melyekben működik és szolgál. Sokoldalú egyéniség ritka ma nagyon. Az emberek egy hivatásnak élnek és egyéb terrénumokra csak kényszerűségből, stréberségből, hi úságból vagy élvha jhászásból lépnek, de fanatikus harczosává válni több eszmének és hivatásnak a mai száraz, hideg ember nem igen képes. A Fenyvessy Ferencz azt a kenyeret, azt a jutalmat a mit becsületes munkájáért kapott egy másik kenyeret nem adó, de lelket, ambitiót és anyagi áldozatot követelő eszmének oltárára rakta a művészetét. A nagy szivü amatőrök fajtájából való volt, a kinek kutató szeme és csodálatos éleslátása folyton kereste a géniuszt és ha végig tekintünk az ő creáturáin mondhatjuk, hogy kutató utján hatalmas erőket és tehetségeket hozott felszínre. És nem volt még sem az úgynevezett felfedező, a Rákosi Jenő fajtájából a ki óriási eloquentiájával saját egyéniségének és tekintélyének súlyával rákényszeríti a culturára az ő pártfogoltjait. Ö másként protegált, intim környezetben emlegette azt az eddig ismeretlen nevet, a szellemi arisztokratiában igyekezett jóhangzást szerezni neki, a legodaadóbb, buzgalommal egyengette a személyi és születési akadályokat és mikor az a név ismertté lett, híressé lett, akkor ő Fenyvessy félre vonult, nem akarta learatni a hálát, az elismerést, mert hisz ő nem tett mást mint az ideálnak szerzett egy buzgó munkás kezet. Mondották róla a carrierjének irigyei, az úgynevezett kritizáló elmék, hogy az aszszonyok lovagja volt, hogy a budoirok ereálták nagygyá. Ha ez igaz, egy cseppet sem válik törpébbé a Fenyvessy alakja, mert a férfi értékének nincsen szigorúbb, logikusabb és kegyetlenebb bírálója mint az idegen aszszony. Egy férfinek a másik férfiről való véleményét a legkülönbözőbb motívumok befolyásolják, a küzdelem, a konkurrentia ezer erőszakossága, másrészről a jótétemény az egymásnak adott concessiok hálája, ellenben az asszonyi Ítéletet megvesztegetni nem lehet. A nőre csak a házasság vagy a családi élet róhat olyan kötelességeket, hogy kritikáját mérsékelni vagy elfojtani köteles arról tét sarokban sziszegve húzta le először m.z egyik lábáról, majd meg a másikról a kinzóeszközöket, azután ismét váltogatva fölhúzta azokat. Oh, mily jólesett az a rövidke, de nyugodt pillanat, mig nem érzett fájdalmat. De mennie kellett máris a késés veszedelme fenyegette. Hm 1 Könnyű azt mondani, hogy menni kell, de a mikor nem lehet 1 Alig öt percznyi ut után megismétlődött egy ujabb kapualjban az enyhítő művelet és ismét nemsokára megint csak így segített pillanatilag a baján. Végre már nem birta tovább elviselni a szenvedéseket. Kicsi híja, hogy Árdádot szitokkal nem illette. — Nem maradt egyéb hátra, mint .., Nos, volt vagy tiz krajczár a zsebében, ezzel a pénzzel a legelőbb utbaeső tejcsarnokba bevánszorgott ós leroskadt egy asztalka mellé. Mig a megrendelt pohár tejet elébe hozták, azalatt észrevétlenül lehúzta lábairól a gyilkos cipőket és aztán harisnyás lábait mnga alá rejtve, — a megkönnyebbülés sóhajával látott hozzá a kénytelen reggelihez. Előbbi elkényszeredett arcza egy szempillantás alatt kiderült. Oly könnyen érezte magát, hogy no! — A világért se mozdult volna helyéről, egyrészt, másrészt, hogy kipihenje a kínokat. •— így ült egy darabig a kis tejcsarnok homályos zugában, amikor egyszerre az órára esett tekintete. Elkésett 1 Most már, ha mezítláb is eredne ut-