Pápai Közlöny – XIV. évfolyam – 1904.
1904-08-07 / 32. szám
évi előirányzat azonban ezen állandó pénztári készlet összegét már nem foglalhatja magában, amennyiben ez az 1904. évi költségvetés szükséges részének 68 rov. szerint kiadatott, illetve mint letét külön kezeltetik. Ezen körülmény figyelembe vétele mellett a tényleges csökkenés 2188 k. 61 fillért tesz ki. III. A változó jövedelemnél a rovatok nagyobb része csökkenést mutat, igy a helypénzjövedelem előirányzata szállítandó volt 1500 koronával, a marhalevelek utáni jövede lem 400 koronával, s a volt urad. vám jövedelme 200 koronával. Ezen cimnél végeredményben 2055 kor. 39 fillér csökkenés állott elő. IV. A rendkívüli jövedelem 1200 kor. emelkedést mutat, a fogyaszt, pótadó és a különféle rendkívüli bevételek emelkedése folytán. A f. é. közraunkaerő-összeirás alapul vétele mellett a közutak fentartási költségeire fedezetül előirányoztatott 3453 kor. 60 fillér, a mely összeget a szükséglet teljesen felemészti. > ségleti résznél a vaszari és böröllői utakra az uti bizottság 'tal £ T Trői-évre előirt munkálatok lendítéséhez kívánt összeg vétetett szám asba, a többi utak fentartására pedig a fedezetből még fenmaradt összeg vettetett, mely a szükséges munkálatokra elegendőnek mutatkozik. a támlájára és hamiskás, nevető arczczal, mint a ki valami hunczutságra készül, suttogta : — Te, Éva, ha nekem egy millióm volna ! Erre már igazán kacagni kellett. — Es ilyen vágyakkal készülsz férjhez menni a szegény kis Mundorlakyhoz ? Vilma elkomolyodott. — Ó, ne hidd, hogy boldogtalan leszek. Könnyedén, játszva viseljük a szegénységet, együtt, kettecskén. Vesződségünk csupa mulatság lesz. Dalolva számolgatunk jó kedvvel sziikösködünk, de magunkban mindig a millióra gondolunk ! Megint visszaesett az álmodozásba. — Tudod, Éva, én ugy képzelem, hogy a pénzt csak addig érezzük, a meddig kevés. A szegénység szorít, mint valami láthatatlan pánczél. özük és keményes hideg. A millió — szabadság! Az ember fölemeli fejét, tágra nyitja a szemét és elveti magát szélesen, kényelmesen, a hogy csak bírja . . És mindent merhet, a mi eszébe jut és mindent megkap, a mit csak akar. Mindent, mindent! Csak éppen hogy a kezét kell kinyújtania utána . . . Ezekre a szavakra Éva hirtelen megállt. Alakja kifeszült, arcza fakóra vált, szeme kitágult s ijedt nézéssel szegződött a padlóra, mintha abban a pillanatban tátongó szakadék nyílt volna meg előtte, — vagy mintha Kábító villanással gyúlt volna ki egy igazság, a melyet gyötrő izgalmak között, hetek óta keresett s most egyszerre Eddig a főszámvevő bejelentése, melyet mint már említettünk a pénzügyi bizottság érdemleges tárgyalás után elfogadatott és javaslatát ily értelemben fogja a közgyűlés elé terjeszteni. Yásár-forgalmunk hanyatlása, Szomorú panasz az, hogy városunknak a forgalma szinte szemmelláthatólag apad és a régi híres, nevezetes pápai vásárok egyre összébb zsugorodnak. Tény, hogy az országos vásárok jelentősége az egész vonalon csökkent és ezt bizonyos fokig éppen a forgalmi viszonyok javulása idézte elő. Majd minden kis községnek megvan a maga országos vásárja mellett még a maga hetivásárja is. A nép nincsen reá szorulva, hogy nagy vá sárokra járjon azért, hogy szükségleteit beszerezhesse; és általán kezd mindig szűkebb körűvé válni az a szokás, hogy éppen csak az országos vásáron vásároljanak. Az emberek rájönnek arra aprónkint, hogy az országos vásáron sem olcsóbb az áru, mint máskor, és igy mit sem veszítenek azzal, ha szükségleteiket a hetivásáron szerzik be. Aminthogy van akárhányszor olyan országos vásárunk, amelynek a forgalma nem ér fel egy jó hetivásáréval. De az állatvásáraink is hanyat lanak. E tekintetben meglepően nagy a forgalomcsökkenés, és ez súlyosan hat az egész kereskedő- és iparosvilágra. Az emberek nem jönnek ide eladni, nem jönnek ide venni. Mintha az eladó ugy gondolkozna, hogy itt a ott égett az agyában, perzselően, mint a nap és rémségesen, mint a pokol. — Mindent merhet és mindent megkap, azt mondod? — nyögte rekedten. Vilma megrémülve ugrott hozzá. — Az Istenért, Eva, mi bajod '? Mielőtt választ kaphatott volna, belépett a szobaleány egy névjegygyei. Vilma rápillantott. — Jaj, az elnök! -- Nagy sebbellobbal összekapta a kézimunkáját és kifutott a szomszéd szobába. Ugyanakkor megjelent a másik ajtóban a bank elnökének elegáns alakja. Széles mellén gyengén megfeszült a redingot, bal szemén aranykeretü monokli csillogott. Némán odalépett Évához, megcsókolta a kezét, aztán átnyújtott neki két összehajtott irást. — íme. Azt akarom, hogy az ön kezéből kapják meg azok, a kiket illet. Éva gépiesen felnyitotta egyenkint a ropogó kartonlapokat. Az egyik a férjének szólt. Nagy, szokatlanul kitüntető előléptetés. A másik a kis Mundorlaky kinevezése. Amint futólag megtekintette, leejtette mind a kettőt az asztalra s azzal ledőlt a pamlagra s görcsös, fuldokló nevetésben tört ki. Olyan furcsán nevetett, hogy zokogásnak is hihette volna az ember. Az elnöknek meglepetésében leesett a monoklija. — Rajtam kacag, Éva asszony? Igazán nem értem . . . A szép asszony fölemelkedett. Arcán vásárban nem talál elég anyagot a válogatásra. Ez elég baj. Baj annál inkább, mert az állatvásárokat nem lehet a belső vásárok kaptafájára húzni és az ál lat vásároknak ma is meg vau még a régi jelentőségük és egy egész sor olyan város van a környéken, amelyek kisebbek, mint mi és az állatvásáraiknak a forgalma mégis nagyobb. Általában az az egyik bajunk, hogy a város nem csinál elég reklámot a vásárnak. Pedig azzal is kell dolgozni. Hirdelui kell és tudtul adni a dolgokat manapság, amikor, mint egy franczia mondás tartja, még az Úristennek is harangokra van szüksége, ha azt akarja, hogy az embereknek az eszébe jusson. Egy másik bajunk a vám kérdése, és ezen manapság, a város pénzügyi helyzetét tekintve, nem igen lehet segíteni. Az országos vásárok hanyatlása több okra vezethető vissza. Ezek egyike az, hogy ma az illető fogyasztók szükségleteiket legnagyobbrészt lakóhelyeiken fedezhetik, a mennyiben mindenütt léteznek kereskedők, akik az igényelt cikkek árusítására vállalkoznak. Másrészt a közlekedés fejlesztéséből, amennyiben az lehetővé teszi, kényelme és olcsóságából kifolyólag, hogy a fogyasztó közönség szükségletét minden egyes alkalomkor a vasutak igénybe vétele mellett azonnal fedezhesse. Előbb éppen a közlekedés nehézkessége folytán a fogyasztók időszakonként leginkább tavaszszal a nyárit és őszszel a téli szükségletet szerezték be és ezek beszerzése iránt a nagyobb központokra voltak utalva, mert akkor oly kereskedők vidéken nem léteztek. nyoma sem volt már a rémületnek. Tekintete nyugodt volt és hangja tisztán esengett. —' Elnök ur, ön nem őszinte. — Pardon, nem tudnám, mivel adtam volna okot erre a föltevésre. — Ugy vezeti be a dolgot, mintha csak azért jött volna, hogy nekem ezekkel a kinevezésekkel örömet szerezzen. — Azaz, bocsánat, csak azt' akartam megmutatni, milyen szolgálatkész szövetségese akarok lenni. . — Tegnap másról beszélt. Arra kért, hogy ma négyszem között beszélhessen velem. — No igen. Amint látja, élek is a kegyes engedelemmel, de ez nem zárja ki azt, hogy ... — Ne fáradjon. En megmondom önnek, hogy: miféle gondolat vezette ma ide. Ön ettől a találkozástól azt várta, hogy a szeretője legyek. Az elegáns alak hátrahőkölt, mint a kit megütöttek. - Na, na . . . ez izé . . . pardon, egy szóval sem mondtam . . . — No igen, ön eddig diszkréten baráti szövetségnek nevezte. De ha nem lettem volna céljavai tisztában már a belépésekor, maga ez a két irás itt az asztalon elég világosan értésemre adná, milyen aljasnak, vagy milyen gyöngének hitt ön engem . . . Kérem, ne szakítson félre . . . Ön egyike azoknak a kivételes lényeknek, a kik megszokták, hogy minden vágyuk teljesüljön és szeszélyük előtt összeomoljon minden gát,
