Pápai Közlöny – XIV. évfolyam – 1904.

1904-05-29 / 22. szám

KÖZÉRDEKŰ FÜGGETLEN HETILAP. - MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. ELŐFIZETÉSI ÁRAK : Egész évre 12 kor., félévre 6 kor., negyedévre 3 kor. Egyes szára ára 30 fillér. LAPTULAJDONOS és KIADÓ : VSSiK FRIGYES. HIRDETESEK es NYILTTEREK felvétetnek a kiadóhivatalban és NOBEL ÁRMIN könyvkereskedésében. Építsünk bérházakat! Régi nóta uj kiadásban. Nem uj téma, de sajuos még mindig aktuális, sőt már annyira, hogy tűrhetetlen állapotok uralkodnak városunkban a lakások hiánytalansága miatt. Bennünket nem érhet vád, hogy ezen lakáskérdés mizériával nem foglalkoztunk volna. Alig múlik el hét, hogy ezen válságos állapotokat nem illustráltuk volna és hogy most újólag ezzel foglalkozzunk, tesszük ezt azért, mert a legutóbbi közgyűlésen városunk polgármestere is érintette ezen kérdést oly formában, hogy számos egyén csak azért nem nősülhet meg és számos család azért nem telepedik le városunkban, mert nem talál megfelelő lakást. Ez a konstatált mizéria egyértelmű azzal, hogy alig van a középosztály szerény igéuyeinek megfelelő bérház. A modern technika szabályai szerint épült, sőt Ízléses stilszerü magánházak, melynek a helységnek külTÁRCZA. A menyasszony. Már hatodik éve, hogy Bolgár Anna menyasszonya volt Fejes Lászlónak. Bolgárék eleinte ellenezték is ezt a dolgot. Nagyon korán van az még, sok idő eltelik abba, mig Fejes László doktor lesz és haza jöhet. Oktalanság, hogy Anna várjon addig. De Anna azt mondta, vár ő szívesen akármeddig. — Hiába magyarázták neki a szülei, hogy vén leány lesz azalatt belőle. 0 nem bánja. Már ő megígérte Laczinak, várni fog rá. — Jaj, micsoda makacs leány ! — panaszkodott az anyja. Pedig lám azalatt különb szerencséje is akadt volna. — Csányi Pista is elvette volna, akinek hatszáz holdja van Pusztaszentmihályon. Az uj királyi közjegyző is, aki az öregnek a halála után jött a városba, meg akarta volna kéretni. A szülei unszolták is : — Anna, Anna, nem kellene elszalasztani a szerencsédet. Ilyen derék uri ember, aki képviselő is volt, a miniszterekkel is jó barátságban van és olyan a jövedelme, mint valami prépostnak. De Anna csak hű maradt az ő Laczijához. sőleg a városi jelleget megadják, kényelmes urilakásokkal vannak ugyan szép számmal; ezekben hiány nincsen, csak bérház van kevés és ami van az is olyan primitív, hogy az intelligens közép osztálynak permanens gondja, sőt ijesztő réme a lakáskérdés. Pápa városa ez idő szerint olyan, mint a fiatal törekvő sas, melynek szárnyai megizmosodtak. A fejlődés legkedvezőbb stádiumában van. Nagyobb hullámokat vet a népesedési mozgalom: jövevény családok telepednek le, a házasságok statiszkája suttog a jövő reményéről, a terjeszkedés cardinális feltételei mutatkoznak ; — de ezek a szívesen látott jövevények, ezek a sokat gratulált uj családok nem találnak meleg fészekre, nem kapnak lakást egyelőre. Nézetünk szerint, amit már töbf ízben is kifejtettük és érvekkel bizonyítottuk, hogy ezen lakáshiányokat csakis bérházak építésével lehetne orvosolni. — Már minket, édes anyám, csak a halál választhat el. Holott látnivaló volt, hogy Fejes László nem igen siet haza. Hiszen már másíél éve, hog3

r doktor lett, azóta már haza jöhetett volna letelepedni. De Annának arra is megvolt a felelete. A kórházakban kell még gyakorlatot szerezni Laczinak. Ha valaki jó orvos akar lenni, szüksége van arra. Nem kell siettetni Laczit, tudja ő. hogy mikor jöjjön haza. — No már én csak irok neki, — mondta az, öreg Bolgár Ádám. — Ne tegye azt, édes apára, — esdekelt Anna. Az Öreg azonban titkon mégis csak irt Fejes Lászlónak. Nem tudják mire vélni, hogy még most sem jön haza. Ugy hiszi az öreg ur, hogy már itt az ideje. A tisztességes embernek kötelességei is vannak. És most éppen jó alkalom van rá. A mult héten meghalt az öreg Rácz doktor. Addig kellenne jönni, mig valami más fiatal orvos nem telepedik ide. Arra aztán haza jött Budapestről Fejes László. Anna boldog volt. De a fiatal orvosnak ugy rémlett, mintha menyasszonya az utóbbi időben nagyon megfonnyadt volna. Olyan hosszúkás, vénleányos képe lett s az a rózsaszín arczbőre ugy megsárgult. — Betegeskedett szegény a télen — •— mondta az anyja. Igaz, hogy a bérház nem hozza meg azt a magas kamatot, melyet a kereskedelmi ügyletben befektetett tőke meghozna, de biztosabb az alapja és nem jár azzal a kockázattal, mint az üzleti tőke. Kütónben nem annyira magánérdek a bérház építkezés, mint közérdek. Nem csak a házba invesztált tőkének a kamatját kell számba venni, hanem magát a családot is, mely a házban lakik és a fogyasztók számát a városban szaporítja. Egy intelligens család jövödelmez a városnak átlag évi kétezer koronát, mely jövödelemben a helybeli kereskedők és iparosok lészeseduek, az értelmi társadalmi osztályról nem szólva, melynek a megfelelő osztályrész ezen fogyasztók jövödelméböl szintén kijut. Tiszta sor tehát, hogy a bérház építkezés közérdek, mely a város helyi kereskedelmével és iparával, szóval a helyi forgalommal nexusban áll. A közérdeket szolgálni ugyan az egyesek szent kötelessége is, de leg— Bizony öcsém, teutánad busult, — mondta az apja. Fejes László meghatottan csókolta meg a menyasszonya lesoványodott kezét. No, no, hát hiszen az ember nincs kőből. Ámbár bizony nem igen tetszik az, hogy az embernek a jövendőbelije ilyen elvirágzott legyen. Ha most ugy szemtől-szembe jól megnézi, hát nem talál rajta egy csepp szépséget sem. — Valóban nem tudja, hol volt a szeme, mikor belészeretett. Hisz ez a leány nem lehetett valami különös akkor sem. Bezzeg már a huga, a kis Etus. Az csupa tüz, csupa elevenség, szikrázik, pattog, gyönyörűség nézni is, hallgatni is. Hej, ha ilyen volna a nénje ! De már nem tehetni seramit, el kell venni, az alól nincs szabadulás. Hat évvel azelőtt kellett volna jobban meggondolni. Fejes László sokat ad a becsületre. Becsületes ember megtartja a szavát. Májusban meg lesz az esküvőjük. Igaz, hogy az még négy hónap, de a fiatal orvosnak előbb be keli rendezkednie. S ha már hat évet vártak, hát várhatnak még négy hónapot. — Kimulatjuk magunkat legalább az utolsó farsangon. Anna szelíden mosolygott. No, neki nem nagy vágya volt mulatni, inkább az ő csendes kis fészkére vágyott, melyről oly régóta álmodozott, de Etust bálba kellett