Pápai Közlöny – XIV. évfolyam – 1904.

1904-05-08 / 19. szám

KÖZÉRDEKŰ FÜGGETLEN HETILAP. - MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. ELŐFIZETÉSI ÁRAK : Egész évre 12 kor., félévre 6 kor., negyedévre 3 kor. Egyes szám ára 30 fillér. LAPTULAJDONOS és KIADÓ : HIRDETESEK es NYILTTEREK felvétetnek a kiadóhivatalban és NOBEL A R M I H könyvkereskedésében. A pápai kaszinóról. Mikor Széchenyi István a kaszinók felállításán buzgólkodott, midőn eme buzgalma folytán ezelőtt 77 évvel a Nemzeti Kaszinót sikerült megalakítania, vájjon hazafiúi gondoktól terhelt lelke előtt semmi más czél nem lebeget-e, minthogy szórakozási helyet teremtsen a kaszinóban ? De igen. Nemcsak az első kaszinót alapította meg, de sürgette általában azoknak szervezését, mert felismerte azoknak fontosságát, felismerte az erőt, ami az egyesületekben rejlik. S mily eredményeket várt Széchenyi a kaszinók munkásságából ? Remélte, hogy a bizonyos tekintetekben hason lók tömörülve erőiket egyesítve, könyebben oldhatnak meg egy-egy politikai, gazdasági, tarsadalmi kérdést, vagy annak diadalra jutását elősegíthetik ; a gyakori érintkezésből a szellemi életnek bizonyos közössége szár mazik, eszmék cserélődnek ki, érleltetnek stb.; s ezek nyomán az öszszetartozandósag érzete bent megszületik, ami súlyt, tekintélyt ad szavának, tetteinek, ha közérdekben szólal fel, vagy cselekszik, amely körülménynyel a kívüle álló tényezőknek számolniok kell. A pápai kaszinó alapszabályaiban is megtaláljuk a czélt, mint az alapítók nemes ambitióval az egyesület elé kitűztek. Az pedig szól eképen : „Az egyesület célja a társadalom művelt és kifogástalan elemeinek testvéries összehozása által a társaséleti viszonyok megszilárdítása, hírlapok, könyvek, folyóiratok olvasása által az önmivelődés eszközlése és általá nos támogatása minden oly intézménynek és tényezőnek, mely a szellemi haladás emelésére szolgál." Az ember társas lény, mint ilyen, tagja a társadalomnak, seuki magát abból visszahatás nélkül ki nem vonhatja, sőt az abból valót kizáratás egyike a legsúlyosabb büntetéseknek. Mint a társadalomnak tagja, mindenki bizonyos jogokat élvez. De szükséges hogy viszonosság fejében bizonyos kötelességeket is teljesítsen. Ha egyes embernek vannak ily kötelezettségei a társadalomul szemben, hogy ne volna az egyesek bizonyos összeségének az egyesületnek ! Kaszinónak a műveit középosztályt van hivatva magába fogadui. Vájjon a művelt embereknek ez az egyesülete — nem az egyes tagokat értjük — mint ilyen, teljesitett-e valamelyes feladatot, amit joggal elvárhattak volna tőle ? Részt vefct-e a társadalmi mozgalmakban, melyeknek észrevehető nyomai, eredményei vannak ? Vagy a közjó érdekében hallatta-e hangját? Vitt-e vezérszerepet ott, hol tekintélyéből kifolyólag azt tenni kötelessége volna? Nézzünk szét a helybeli egyesületek közt. — Ezek mindegyike fontos, magasabb szempont alá eső feladatot teljesít. Csak a kaszinó nem ismer semmiféle kötelességet, feladatot, mint egyedül és kizárólag azt, hogy tagjainak szórakozási helyül szolgáljon ! A kaszinónak nem lehet egyetlen és kizárólagos feladata az, hogy ott a tagok a napi teendőjük elvégzése után ugy-ahogy idejüket eltöltsék. Ez ellenkezik Széchenyi szellemével, ellenkezik a határozottan kitűzött, körvonalozott czéllal. A fáradtságos napi munka ut;-n kétségkívül szüksége van a léleknek egy kis üdülésre, pihenésre s ezt feltalálhatja az ember bizonyos helyen, bizonyos társaságban. De erre o^T Á RCZA. A postás kisasszony, A falusi kis postahivatal zöldre festett léczei között behatolt a hanyatló nap utolsó sugara s megaranyozta a postás-kisasszony szőke fürtjeit. Ott ült Geszti Róza az asztal mellett, merengve nézett maga elé s gondolatai valahol a távolban kalandoztak. Szabályos, finom arcza volt, nagy kék szemekkel, vékony, kissé hajlott orral, keskeny, üde, piros ajkakkal, arczbőre oly finom, átlátszó volt, hogy halántékán az ereket meg lehetett volna számlálni. Az egész arczon a husz év harmatos üdesége látszott. A mint ott ült a rozoga kis asztal mellett, ki lehetett venni a sugár termetet, a hajlékony, karcsú derekat, a szelíden domborodó formás kebelt. Vékony, hosszúkás ujjai idegesen babráltak az előtte heverő papírok közt, de szeme merengve kalandozott a távolban. Néha-néha lehunyta sötétes szempilláit s ilyenkor ugy nézett ki, mintha csöndes álomba merült volna, csak hullámosan emelkedő keble mutatta, hogy él. — Időként bánatosan fölsóhajtott, mintha valami mély fájdalom gyötörte volna ifjú szivét. Hiszen igaz, hogy élete nem volt valami rózsás. — De hát én Istenem, hányan vannak a kerek világon, kiknek még annyi jólét sem adatott, mint Geszti Rózának. Árva leány volt, szülei egyedül hagyták a nagyvilágban. Az az egy szerencséje volt, hogy kitanulta a postás mesterséget, mit is csinált volna ez a szegény leány, ha kenyerét meg nem keresheti ? Elhalt apjának egyik jó barátja addig járt a nagy urak nyakára, mig a vadvölgyi kis postahivatalt odaadták Geszti Rózának. Vámosy Aladár postaigazgatósági titkár ur annak rendje és módja szerint átadta neki a hivatalt. Nagy kincs volt az a szegény leánynak. Ötven korona havi fizetés eleinte egészen boldoggá tette. Nem kellett tehát senki könyörületére szorulnia ! Megvolt a mindennapi kenyere, sőt még egy-két korona leleslege is maradt havi fizetéséből. De ez a felesleg arra mégsem volt elég, hogy magát ruházattal ellása. Régi, divatból kiment ruháit ő maga szorgalmasan átalakította s viselte békés megnyugvással. Mi is kellett ott Vad völgyön ? Ott ugyan nem lett volna érdemes valakiért díszesebben felöltözködnie. Hanem éppen most mégis de jó lenne egy szép fehér nyári ruha, egy fehér orgo navirágos szalmakalap, egy par csinos cipő s habfehér keztyű ! Odaát, a szomszéd Váralján jövő héten majálist rendez egy pár jókedvű fiatal ember, őtet is meghívták. Jaj de szeretne résztvenné abban a mulatságban ! Hiszen ő is fiatal még. Ez lenne szomorú, egyhangú életében az egyetlen fénysugár. Jaj, de kimulatná magát egy hosszú időre, talán egész életére azon a majálison. Ez az édes, csábos gondolat lelkéhez verődött, ugy érezte, hogy valami erősen csiklandozza a szive táját. •— De aztán megint csak bánatba merült, ez a fényes gondolat félig-meddig eltemetve maradt lelkében. Két forró könycsep pergett alá rózsás arczán. Mit tegyen ? Régi ruhái oly kopottak, divatból kiment ócskaságok voltak, hogy azokkal ugyan hiába állítana be a váraljai majálisra, senki el nem vinné még egy fordulóra sem. Még azt gondolnák, valami cselédféle s talán ki is tessékelnek a mulatságból. Sivár valóság! Ruhái közt egy sem volt olyan, mely csak megközelítőleg is alkalmas lett volna, kalapja meg éppen nevetséges formájú. —- Ej ! — kiáltott föl lázas fölhevüléssel, — nem hagyom el magamat! Meghozatom a ruhákat bármily áron, hadd legyek egyszer boldog életemben ! Leült a kis fakó asztal mellé, tollat vett kezébe s levelet irt: „Tekintetes Komlósi és Társa uraknak Budapesten." Gyorsan futott a toll a papíron, egy fehér illúzióból készült ruha, fehér orgonavirágokkal díszített kalap, fehér atlasz czipőcske, meg keztyű egy szempillantás alatt meg volt rendelve, utánvéttel Vadvölgyre, Geszti Róza kisasszonynak.