Pápai Közlöny – XIV. évfolyam – 1904.

1904-05-08 / 19. szám

nem szükséges alapszabályokkal biró kaszinó, ezt feltalálhatja az ember alapszabály nélkül. Milyen a helyzet most ? Bár nehezünkre esik, de be kell vallanuk őszintén, — mert hiszen a baj okát kérésük — a kaszinó mai állapotában nem életképes, nincs társadalmi jelentősége, a kaszinó élet tartalmatlan, üres. A baj okát sokan nem is kutat ják, mások pedig személyi és tárgyi tekintetben véliK azt feltalálni. Azonban ez téves felfogás. Lehet egy hajó a legjobb anyagból fölépítve, el lehet látva a legjobb hajósnéppel, de ha hiányzik a haladáshoz megkívántató erő, vagy ha ez is megvan, de hiányoznak a tájékoztató készülékek: a hajó egy ideig czéltalanul fog hányódni a habokon s a legénység vagy neki vág merészen egy iránynak, vagy megadja magát sorsának és tét lenül várja, mit hoz a sors ? Kaszinónkat is ez a sors érte. Elveszítette az iránytűt, melyet az alapszabályokban kitűzött czél szolgátatott; belemerült a tétlenség hullámaiba s a hiven kitartó megmaradt hajósnépe elszántan várja, mit hoz a jövő? Azonban csodák még mindig történnek — folytassuk a hasonlatot — a kapitánynak eszébe jut, hogy a hajófenekén van egy régen elfeledett irány-mutató, felhozzák s meglepetve látják, hogy ez még jobban megfelel czéljainak, mint az előbbi és felvidulva kezdik meg az utat, biztos czélt látva maguk előtt. Sőt útközben találkoznak egy hasonló sorsra jutott veszteglő hajóval, melynek utasai — egy lévén czéljok, régi Betette a megrendelő-levelet a zsákba, hogy a 7 órai kariollal továbbítsa. E pillanatban zörgettek az ajtón. A sánta jegyző jött a hivatalos levelekkel. Róza víg kedély ly el nyitotta föl az ajtót s átvette a leveleket. — Jó kedvű ma Róza kisasszony ! — jegyezte meg a jegyző, látváu a mosolygó, bájos arczot, — talán valami örvendetes levelet kapott ? — Nem kaptam jegyző ur, hanem én mindig jó kedvű vagyok ! —• Tartsa meg a majálisra is a jó kedvét. — Nem tudom még, megyek-e vagy sem . . . — Már hogyne jönne ! Én is átmegyek az Írnokommal! • - Megválik, mehetek-e ? — Már pedig Róza kisasszony nélkül nem fog érni semmit az a mulatság! / Négy-öt nap alatt itt lesz a ruha s ha éppen valami igazitni való lenne rajta, elvegzi ő maga is. Igaz ugyan, hogy sokba fog kerülni, az ő számítása szerint körülbelül 50—60 koronába, egy egész havi fizetésébe. — Istenem ! — szólt Önmagában megdöbbenve, — miből fogom kifizetni V Hiszen nincs megtakarított pénzem egy-két koronán felül! Mit cselekedtem ? Édes Istenem! Remegve állott a levélzsák mellett, s azon gondolkodott, hogy a megrendelő-levelet ismét kivegye abból és megáeinmisitse. Már kezdte is bontogatni a zsákot, mikor az ajtó előtt megszólalt a postalegény kürtje. Szivdobogva tartotta kezében a zsákot szemét lehunyta s pár pillanatig álmodozva bajtársak is — örömmel szállnak át, hogy egyesült erővel haladjanak a part felé. Röviden szólva, abban látjuk a baj kutforrását, hogy a kaszinó nem munkálkodik a már talán sokszor is emlegetett czél elérésén, nem telje sit fontosabb feladatokat. Ha felismerjük a bajt, már egy lépést tettünk a haladás utjáu. De itt ne álljunk meg, igyekezzünk a bajon segíteni is. Az első teendő az volna, hogy •— legalább a tagok egy részét — sikerüljön megnyerni az eszmének, hogy a kaszinó ezután részt akar venni a társadalmi mozgalmakban ; a szórakozás mellett munkálkodni is akar s ezt a munkát és annak eredményét nem zárja a maga négy fala közé, erejét érvényesiti azon tul is a közjó, pl. e város szellemi és anyagi jólétének érdekében. Eleintén csak egy-két dologra kell kiterjeszkedni. A módozatok, a teendők megbeszélése alkalmat nyújt az eszmék kicserélésére ; ez lassankint meghozza a szellemi életnek bizonyos közösségét, az összetartozandóság érzete mindinkább erősödik, a célért való munkálkodás életet önt az elernyedt tagokba, az elért siker fokozza az erőt stb ; a ininek természetes következménye az volna, hogy a tagok akként térnének vissza, részt kívánván a közös munkából, mint a hogy elszállinkóztak előbb. Vetkőzzük le a rideg közönyt, mely lekötve tartja erőnket. Akarjunk jobbak lenni, mint eddig voltunk. Most csak egyéni vágyaink, egyéni törekvéseink vaunak. Akarjunk ezután a közjó érdekében is munkáiállott egy helyben mozdulatlanul. Az élesen fölhangzó kürtszó magához téritette a szegény leányt. Határozott léptekkel ment ki, s átadta a zsákot a postalegénynek. A kocsis vigan fújta a kürtöt s Váralja irányában elvágtatott. Mintha az a kürt is a fehér illuzióruháról beszélt volna. Már régen elhangzott a kürt szava s Geszti Róza még mindig ott állott a vadgesztenyefák alatt, s meredten belenézett a csöndesen leszálló alkonyatba. — Valami szorongó érzés töltötte be lelket. Egyszerre fölsóhajtott: — Istenem, milyen szép lesz, ha majd abban a fehér ruhában tesznek engem a ravatalra ! Mintha belelátott volna hirtelen a jövendőbe . . . * Zengett a dal, pengett a czimbalom a váraljai kis népkertben. Kora délután kezdték a mulatságot. Az árnyas fák alatt hullámzott a meghívott közönség. Geszti Róza jókor megérkezett. A vadvölgyi plébános ur édes anyja szíves-örömest ment vele, mert hát fiatal leány egyedül nem mehet, a rossz nyelvek mindjárt megszólnák érette. Habfehér ruhába volt öltözve tetőtől-talpig. — Olyan bájos volt, hogy váraljai leányok irigykedvek néztek reá. Volt is tánczosa tulon-tul ! Egyik kézből a másikba adták, nem panaszkodhatott, mert nem ült egy pillanatig sem. Pihenő alatt is egész tábor fiatal ember vette körül s még a házas emberek is lassanként odahúzódtak, hogy legalább egy-két szót váltsanak a vad völgyi szép postás-kisasszonnyal. Délután négy óra lehetett már, a tánez kodni. Ne hagyjuk az ideálismust teljesen kihalni lelkeinkből. becses adománya az a Gondviselésnek s főkép ne hagyjuk azt parlagon heverni azoknál, kikben az még nagyobb mértékben megvan. Ha ezt az állapotot sikerül megteremteni, ha a kaszinó a szórakozás mellett feladatának fogja tekinteni azt is, hogy magasabb, általánosabb czélok valósítására törekedjék, ugy igazi kaszinói élet költözik falai közé, mely maga után vonja annak látogatottságát. A szövőgyár strájkja. (Levél a szerkesztőhöz.) Végre haladtunk a korral, ennek a városnak, melynek munkás népe eddig kizárólag szellemi élvezetnek tartotta, a meglehetősen gyülevész rétegből kikerült agitátorok vasárnapi előadásait felállította a maga strájk tanyáját egy szomorú éjjeli kávéházban és cserben hagyva a szövőszékeket, energikusan követelte a munka idő leszállítását, a béremelést, a nyugdijpénztá-. rat, a séta szünetet, az étkezőhelységet, a népkonyhát és mivel a tőke ezeknek a kollektív kívánalmaknak egyszerre való teljesítését megtagadta, igen szép szónoklatok meghallgatása és nagymennyiségű alkohol elfogyasztása után a kellemetlenül idegen, de nagy népszerüségü jelszót hangoztatta, hogy strájkolunk. Ezekben a levelekben már kifejtettem, hogy apostola tudnék lenni a munkás nép jogainak, hogy lelkem minden erejével, tudásom és szivem minden a jóért égő buzgalmával dolgoznék egy programmon, a mely a gyárak közkatonáinak életét szebbé, javadalmazását dúsabbá tenné, egészségének védelmét hathatósabb apparátussal eszközölném, de hangoztattam azt is, hogy gyűlölöm a strájkot mert az nem a tömegakarat, az Összeség érzésének megnyilatko- javában folyt, Róza kigyúlt arczczal táncolt egy csinos kereskedősegéd karján, midőn egy kis falusi ficzkó közeledett a táncztérhez, s erősen kezdett integetni a leánynak, kezében egy levelet tartott. Róza azonnal észrevette a kis vadvölgyi gyereket, félre állt a tánczolók sorából s boldog mosolylyal vette át a leveJet s hirtelen átolvasta. E pillanatban a kigyúlt arczon halálsápadtság futott keresztül, gyorsan zsebébe rejté s engedelmet kért tánczosától, hogy rövid időre eltávozhasson, befogatott a plébános ur hintójába s gyorsan hazafelé hajtatott. A ki e perczben látja a postás-kisaszszonyt, azt hitte volna, hogy egy halott ül a kocsiban. Szemét lehunyta, szép kis kezeit imára kulcsolta egybe s rászorította dobogó szivére. A postaigazgatósági titkár ur, Vámossy Aladár boszusan sétált a becsukott postahivatal előtt s várta a hazarendelt kisaszszonyt. No de érkezett már a kocsi. Róza messziről megismerte a szigorúságáról hires titkár urat, a kezeit még akkor is összekulcsolva tartotta, mikor a kocsi a ház előtt megállott, mintha kegyelemért esdekelt volna. — Rovancsolni jöttem, kisasszony ! — mondta ridegen, s a fölnyitott postahivatalba belépett az elsápadt leány nyal. — Mindenekelőtt kérem a pénztár kulcsát! —- Azonnal, titkár ur I — felelt reszketve a leány, — addig is kerem, foglaljon helyet. Gyorsan belépett kis szobácskájába,