Pápai Közlöny – XIV. évfolyam – 1904.
1904-05-01 / 18. szám
mást, elvonult városunkból eostümjei Váradi Margit fa és üde naivája Peterdi Etuskával. Azt hiszem könnyen felejthetjük el, bár nem szolgáltatott okot különös ellenszenvre és arra a tüntető becsmérlésre melylyel laptársaink kritikái ütötték. Jelen potpurris levelem egy komoly, de utópistikus bizonytalanságánál fogva szin tén lenge tárgyra tér melyre az alkalmat egy kitűnő publicistánk becsületes czikke szolgáltat a „Haegemónia* kérdésére. Pápának versenye, Veszprémmel gyűlölete ezen város iránt a geografia lélektanával magyarázható, a sikság és a hegyek ellentéte ez a mely behatói a föld népe kedélyébe és megindítja azt a harczot amely békére nem vezethet soha. Tiszta áttetsző psichologiai hullámzás ez sokkal könnyebben megérthető mint az egyéni érzések es lelki aktiók indító erői. Pápa féltékenységének meg van a jogos alapja, rosszul esik a nálunk primitívebb külsőleg rútabb qualitásban és szellemi erőben sem előkelőbb, lakosságban kisebb város gyámkodása, a melyet intézkedéseink és legjobb intentiók által vezetett határozataink felett gyakorol. Különösen bénitólag hat a tőlünk és a járásunkba tartozó községektől kellemetlen távolságba fekvő megyei árvaszéknek épen a távolság folytán nehézkes és mohosán bürokratikus functiója, ugy hogy a kabinet kérdés felvetése igen ésszerű és nem is korai gondolat, de van egy akadály, első hallásra paradoxnak látszik, de mélyebb contemplatió után, a haegemoniának sikerét nagy mértékben befolyásolja: A püspök nem jön lakni Pápára. Nem tartozom kegyurasága alá, pásztorlevelei rám nem vonatkoznak, de irataim a közérzések kohójában születvén teljes meggyőződéssel mondhatom, hogy az a püspöki vár a maga históriás ^mm^am^mmmMm^a ^mmm^a^ ^m m^a ammiammmmmmi^^^m küldte, egyike volt ama cserhátvölgyi falvaknak, melyek kicsinyek, de érdekesen romantikusak. Eliz szerfölött sokat bolyongott kün a szőlőhegyeken, tul az erdőkben s egyedüli szórakozása az ábrándozás volt. Álmodozó lelke alkalandozott messze-messze vissza övéihez, kiket szeret, kiket elhagyott, hogy feledje. S Eliz lelkében egy napon ama elhatározás kelt életre, hogy hazamegy, itt hagyja e csendes fészket, a hol pedig oly édes volna a tartózkodás azzal, kit álmaiban maga elé fest Bánóval. Elhatározását rögtön tudatta is anyjával. * Eliz szép leány volt, nagyon szép, mint egy törékeny liliom s igy cseppet sem csodálkozhatni, hogy Oránczy báró szerelmes lett beléje. A Szabóky-féle zsurok napos vendégeinek gárdájából került ki ő is, azzal a különbséggel, hogy mig a többiek hátat fordítottak a bukott családnak, addig ő a balsorsban is jó embere maradt a nagyságos asszonynak s gyakran el-ellátogatott hozzájuk, hogy Elizt házasságra bírja. Természetesen Eliz kiálhatatlan tolakodónak nevezte, utóbb pedig ottlétéről alig vett tudomást, annyira közönyös volt előtte. — Belátta, anyjának tényleg igaza van. Oránczy gazdag s igen elegáns férfiú, de hát ő nem parancsolhatott szivének, Bánót szerette s az ő végzete csak Bánó Aladár. — Oránczy csak nem hagyott fel az udvarlással s mikot Eliz elutazott, mindennap ott volt a Ranolder-utczai házban, mindenképen tervezgette, miként tehetné Elizt nejévé. Szabókyné csak biztatta egyre-másra a feledéssel, Bánó halálával, Eme reménykedéfényével a szines és dallamos misék az a hatalmas katholikus apparátus a mely rezidentiáját tartja a hegyes völgyes kellemetlen architektúrájú és fekvésű Veszprémben ezt a várost haegemonikus glóriával veszik körül. Ezen a rezedentián bukik higyjék el a pápai haegemonia sikere és én rezignáltán csak a törvényszékünket kérem vissza. p]zt a tőlünk elragadott intézményt, melynek hiánya az egész pápai járás igazságkeresését szörnyű módon megdrágítja. Jogunk van nekünk ahhoz a törvényszéki palotához, a melynek nem derogálhat helyet foglalni, a közöktatásügy és a gyári szervezetek gyönyörű csarnokai mellett a melyek nálunk a legilletékesebb értekelő az állam emelt. Ezért cserébe lemondhatunk a haegemonia hivatalos declaratiójáért, mert ethitikailag az objektió és látó szem összehahasonlitó munkája, már úgyis régen ennek a városnak adta a megyei szépség nagy diját, hagyjuk ezt az uralmi kérdést a közigazgatás államosításának idejére a mikor a traditiók, a tiárák nimbusza nem játszik bele az ügybe hanem kizárólag a mindent legyőző és mindenek felett uralkodó közérdek. Aliqius. Tanfelügyelői jelentés. Veszprémvármegye népoktatási állapota. A kir. tanfelügyelő március hóról a vármegje közig, bizotts. elé terjesztett jelentésében a Mezőkomárom, Bakony, Magyar-Szombathely, Péterd, Románd, Pápá, Vámos, Faész. Mezőlak, Veszprémben teljesített iskolalátogatásokról egyenkint beszámolván, jelentését tovább így folytatja. A május hóban tartandó évi vizsgálatok rendjét az egyházi hatóságoktól bekisek közepette jött meg az a levél, melyben a kisasszony érkezését tudatta. Másnap csakugyan betoppant Eliz. A bárót ott találta. Kölcsönös üdvözlések után Oránczy ismét megkérte kezét, de Eliz tagadólag rázta szöszke fejét. Nyomott kedélyhangulatban volt, kétség dúlta keblét, igy a báró kérése semmikép sem volt időszem. Szabókyné azonban, midőn kikísérte megsúgta, hogy estére bizonyosan meg lesz a várt válasz. Tudja már ennek csalafintáját. Nyomban, hogy kitette a lábát a kérő, polémiába bocsátkozott a leányával : — Ne lecsegj oly ostobákat, •— fakadt ki. — Hallgass azzal a , . , Mert nem szeretnéd a bárót ? Voltaképen, ha ugy is áll a dolog, nem következtetés az, azért lehetsz neje, s elvégre, ha nem szereted, majd megtanulod. A férfi, az férfi marad, a nő változékony, mint a hold, szive hasonlóképen. — Ostoba ! — vágott közbe Szabókyné, — csalódunk léte függ tőled s unta lan Bánót emlegeted. Pedig csaknem elfeledtem értésedre hozni, Bánó meghalt azalatt, mig te távol voltál. (Es ezt oly szívtelen, kimért hidegséggel mondta a nagyságos asszony.) — Meghalt ? ! Az asszony bólintott. Aztán mintha önelégült mosoly röppent volna le ajkáról. Hogy mit érzett Eliz e pillanatban, bajos volna ecsetelni. Egész testén valami kinos imbolygás futott végig, mintha össze akarna roskadni. Sírni szeretett volna, sírni, mint egy gyermek, de tehetetlen volt, gyenge s apathikus. Sokára, mÍKor látta, mily vántam, egyúttal megkerestem őket, hogy ez évben is minél későbben tartsák meg az évzáró vizsgálatokat. Különösen felkértem a rkath. iskolai hatóságokat, esperes egyházkerületi tanfelügyelő urakat arra, hogy május 1-je előtt semmi szin alatt ne tartassák meg az évi vizsgálatokat, azért figyelmeztetem is őket a megyés püspök urnák még 1900. évben megjelent azon üdvösen bevált főpásztori körlevelere, mely szerint május 1-je előtt évi vizsgálatoknak a tartása szigorúan tilos. Ha annak dacára esetleg egyik másik iskolaszék mégis május 1-je előtt tartaná meg az évzáró vizsgálatot, ugy ennek szigorú betiltását kértem. Én különben mindazon évzáró vizsgálatokat, melyeket az iskolaszékek netán mégis május 1-je előttre határoznak az egyházmegyei főhatóság tudomására juttatom. A vizsgálatok utáni pótiskolázást illetőleg a 10—12 éveseknek juniusig a vasárnapi iskolába járatását hangsúlyozottan sürgettem. Nemkülönben szigorúan figyelmeztettem a községi és állami iskolák hatóságait arra. hogy május 15-ike előtt bármiféle iskolai vagy tanfolyami vizsgálatnak a tartása szigorúan tilos, szeretném azonban, hogy ha az évi záró vizsgalat ok idejét juniusig kihúznák. Megkerestem az iskolák hatóságait, hogy a júniusban tartandó utolsó ismétlő iskolai oktatást, mint egyúttal vizsgálati' napot, velem közöljék, esetleg egyik-másik vizsgálatra meg is fogok jelenni, egyébiránt az ismétlő iskolai tanítást, mely eddig még nagyon sok kívánni valót hagy, rendszeresebbé önállóbbá kívánom szervezni, hogy egyúttal az ismétlő oktatást javíthassuk, másrészt főleg oly helyeken, a hol a lakosság német-ajkú, az elemi iskola 6 tanfolyamán magyar tanítási nyelven oktatott s az iskolából magyar beszélő-képességgel kilépő tanulókat a magyar beszédben és hazafias szellemben állandósítjuk s éppen a tovább képző ismétlő-iskolai tanfolyamok rendszeresb megtartása mellett a magyar nyelvet, beszédet és lelkületet a serdülő ifjúság utjóságos arczczal néz rá annyja fél kezével elfödte arczát s vontatottan szólt. — Hát legyen meg a te akaratod. Este, midőn a báró ur eltávozott, tánc* léptekkel sietett le azon a pár lépcsőfokom vala pajkos operett-áriát fütyörészve mert nagy dolog érte, megnyerte Eliz kezét. Az eljegyzés megtörtént, s elérkezett az esküvő napja. A fekete szalonöltözetben feszítő Oránczy mellett Eliz ugy tetszett, mint valamelyes gyöngédtelen kezektől öszszetört liliom. — Halvány volt s módfelett komor. * Szeptemberi első nap volt. — Az eső permetezett s a fagyos szél az ember arczába csapkodta a hideg cseppeket. A félhomályban uszó templom halálos csendjében elhangzott a holtomiglan, átcserélték a gyűrűket s a rövid ima után vége lett a czeremóniának. Kerülő utakon a Kerepesi-utra jutottak. Az eső folyton szitált, verdeste a kocsi ablakait, s a sok csepp villogott, mint a kristály, Eliz kitekintett az ablakon, Valami halottas kocsi jött velők szemben, A h dotnak bizonyára nincsenek rokonai, egy konflis kullog a koporsó után a siető járó kelők még csak ügyet sem vetnek a szomorú gyászmenetre. Ezalat melléjük került a holtat vivő kocst. Egy odavetett pillantás elég a helyzet megvilágítására. Néhány deszkából összerótt, feketére mázolt koporsó oldalán komoran fehérlik ki a név Bánó Aladár. Eliz megrendülve olvasta a nevet. — Felkiáltott s aztán ájultan omlott a férje karjaiba.
