Pápai Közlöny – XIII. évfolyam – 1903.

1903-02-01 / 5. szám

datában vannak és azokat kötelességnek tudják be. Válaszanak olyanokat, kik megmerik mondani, hol fáj és hol van reá az orvosság. Az ilyeneknek is legyen döntő szavuk a város érdekei előmozdításában. Meggyőződésünk teljes tudatában irjuk ezen sorokat. Önöktől függ most, hogy oly városi képviselők üljenek a tanácsteremben, kik városunk korszerű haladását kívánják. Válasszák meg azokat, kik nemcsak névleg, de tettleg kívánnak résztvenni a közügyek érdekében, kik a városi közgyűléseken a határozat hozatalokban maguknak részt kérjenek, ott a város érdekében, ha a szükség kívánja, síkra szálljanak és töröljék azokat a jelöltek névsorából, kik a képviselői mandátumot csak arra használják, hogy fitogtassanak vele, vagy pedig esetleg saját létrájukat támasszák. Nincs több mondani valónk. Ha megértettek bennünket, akkor tudni fogják, kit válasszanak meg a képviselőtestestüietbe. Mert ha valahol, ugy ezen alkalommal nagyon is alkalmazható azon régi magyar közmondás : Amint vetnek, ugy aratnak ! Pollatsek Frigyes. A visszavándorlás akadályai. A kivándorlásról alkotott törvény Amerikában élő véreinket nagyon közelről érintvén, rendkívül módon fölcsigázta érdeklődésüket. I)e még inkább foglalkoztatja az Amerikában élő és haza vágyó magyar honosokat a visszavándorlás, a hazatelepités kérdése. fí kérdést érinti Perényi Béla New-Yorkban élő honfitársunk előterjesztése, melyet a napokban küldött el Széli Kálmán miniszterelnökhöz és melyből módunkban van, a következő közérdekű részteteket közre adni. Az előtérjesztés ezeket mondja: „Figyelemmel olvastam át a most már bizonyára szentesitett kivándorlási s az ezzel kapcsolatos törvény javaslatokat. Ezen szentesitett törvények intenciója, célja — hanem csalódom — bizonyára az, hogy minél kevesebb magyar honpolgár vándoroljon ki Amerikába s a már itt levők közül, minél nagyobb számban térjenek hazájokba vissza, Ám a kivándorlás okaival, ha foglalkozni nem akarok is, s tisztelettel elismerem e téren nagyobb s tárgy iiagosabh tájékozottságát azoki nak, kik a baj okait odahaza köze! lebbröl észlelhetik és tanulmányoz1 hatják. — de megengedjen ExelienI ciád, azt, hogy az ittlevök miért térj nek oly csekély számban vissza, azt meg jobban tudhatja egy olyan, ki hazájokat elhagyott honfi társai között él, beszédjeiket hallja, óhajukat ellesi, szóval ismeri, tudja mi fáj, mi bántja őket. Népünk — miként mindenki elismeri — a lehető legjobb földmivelő nép. Miért van mégis az, hogy — a kanadai települtekét kivéve — bárólékosság felháborította, és ami legfeltűnőbb volt, kereste a magányt. Az ebéd végeztével bevonult nz öreg a szobájában és behívta Kornélt. Szivarral kínálta meg, arai nagy kegy volt tőle. — Most megmondod nyomban, fiam, mi a bajod'? — szólt az apa, kissé összeránczolva homlokát. Kornél szivarjával volt elfoglalva és akár egy szemérmes kis leány, ugy sütötte le a szemeit. — Kihez volna bizalmad, ha hozzám nem ? — kérdezte az apa és szemében megesiljant valami, ami könyhöz volt hasonló. Én segítek rajtad, ha lehet. — Nem lehet én rajtam már segíteni, — szólt végre sóhajtva a fiatal ember. — Hát olyan nagy a baj ? — Nagyon nagy. — Nyilatkozzál előttem. Ha közlöd velem, talán megenyhülsz. Kornél arcza kipirult. Percznyi fölháborodás vett rajta erőt és levágta az asztalra a szivart. — Szépségversenyre akar menni ! — kiáltott indulatosan. — Kicsoda ? Kiről beszélsz ? — Vagy ugy ? Nem tudod, apám ? Nos hát elmondom. Két leány van a varrólányaink között. Olga és Klára. Nekem egyideig mind a kettő tetszett. Sőt mondhatom eleinte a Klára tetszett jobban. — Micsoda ? Te egyszerre két lányba vagy szerelmes ? — kiáltott ijedten az apa, — 110 bizony ! Félek, hogy rajtad nem lehet segíteni! — Megállj csak, apám. Klára szerény, jómcdóru leány, nem is tudja magáról, milyen szép. Mindenkit szebbnek tart, mint a milyen ő. Olga csakugyan szép, talán szebb is, mint Klára, de nagyon is el van telve szépségétől. Mások is. azt mondják, hogy szebb, mint a lobbi. És én addig néztem, addig néztem, amig. — Amig csakugyan nagyon is belenéztél a szemébe. Mit? — Mondjuk, hogy igen. — De hisz szegény varróleány az ? — Törődöm is én a pénzével! Van nekünk elég, apám. De más a baj. Már azon voltam, hogy bevalljam neki, hogy. .. no de mindegy ; úgyis tudod, mit akartam neki bevallani. Meg akartam fogni a kezét, hogy eléd vezessem és megmondjam : ez az én szivem választottja. S ma véletlenül kihallgatam egy beszélgetést. Képzeld: szépségversenyen akar résztvenni. Majd ficsurok, gigerlik, mindenféle léhűtők megvizsgálják apróra, megnézik a szemét-fogát, lábát-kezét, megmérik termetét. Közszemlére állíttatja ki magát. S miután végigtapogatták, megmérik, fölbecsülik, kap majd egy szépségdijat és minden ember udvarol neki. A fiatal ember gyors lépésekkel mérte a szobát íöl-alá s miután lépteivel már vagy tizenkétszer meggyőződött, hogy a szoba nyolcz méternyi hosszú, megállt az apja előtt. — S csakugyan, olyan nagyon szereted azt alanyt? — Azt hiszem apám, nagyon szeretem. — Nohát bízd rám a dolgot. Egyetlen fiam vagy. Nem akarom, hogy boldogtalan légy* nyák mélyében, gyárak bensejében, sokszor bizony test és lélekölő munka közt dolgozik a fölernivelésre terem tett nép inkább semmint földvásárlásra adja fejét ? Pedíg földet is kaphatna. De a nép java..ítésze Magyarországra gravitál,' csak volna otthon tíiire v Én tisztelettel alulírott, — ki 7 éve, hogy Amerikában lakom és sok, igen sok magyar emberrel érintkezem, — két igen lényeges okot gondolok a visszavándorlás erös akadályaként, melyek ha elháritnának, nem kétlem, sőt biztosra veszem, négyszerződnék a visszatérők száma. A visszavándorlás első akadálya a következő : Számtalan esetet tudok, hogy ! egyik-másik kivándorló. — szerencsét i próbálni jött ide s otthon hagyja te hermentes földecskéjét; sógorra, szomszédra vagy éppen csak ismerősére bizva azt. Egy-két év leteltével, mely alatt ö sokszor emberfölöti erővel | azon dolgozik, hogy földecskéjét megnagyobbíthassa, — egyszer csak arról i értesül, ide szintén kivándorló falubelijétől, hogy ingatlanát elárverezték I és azt bár, 800,-1000 frtot megér — megvette 150 koronáért a korcsmáros ! Persze ez neki lehetetlennek tetszik, hisz nem tartozott ő senkinek. Kihozatja tehát a telekkönyvi kivonat hitelesített másolatát, melyből azután világosan áll előtte a szomorú való. S mi e valóban lesújtó, sőt kétség beejtő helyzethez az ok ? Néhány korona adóhátralék, mely csekélységért — anélkül, hógy ót erről tudatták volna, — gondnok kirendelésével, ki szintén nem értesítette őt, — dobra Estefelé Olga a legnagyobb meglepetésére látta odahaza ablakából közeledni a főnököt. Azt hitte, hogy csak véletlenül vezették arra dolgai, de csakhamar meggyőződött róla, hogy hozzá látogatott el, amikor benyitott szobájába. Az öreg czihelődőtt, köhécselt és valósággal ügyetlen volt. Beszélt mindenféle jelentéktelen dolgot, mig végre a punktum saliensre tért. — Hallom, Olga, hogy maga szépségversenyen akar résztvenni ? A leány arcza piros lett, mint a rózsa, de aztán fenhéjázóan vetette föl a fejet. — Meg is fogom nyerni az első dijat. — Hm ! Az még kérdéses, — szólt kétkedve az öreg. — A bizottság négy tagja itt volt nálam és esküdözött, hogy nálam szebb leány nincs egész Budapesten. — Valóban itt voltak? — Itt voltak. — Így hát minden áron részt akar venni a versenyen, Olga ? — Igen. — Nohát mondok valamit. Ha akadna egy derék ember, aki önt nőül akarná venni, jómódú, tisztességes és az föltételül tűzné ki, hogy maradjon el a versenyről. Elmaradna akkor? A leány vállat vont. — Akartak engem már nőül venni. Volt kérőm négy, öt. De én nem megyek férjhez akárkihez. Ha pedig a szépségdijat megnyerem, válogathatok a legelőkelőbbek közt is. Az öreg most kapacitálásra fogta a