Pápai Közlöny – XIII. évfolyam – 1903.
1903-02-22 / 8. szám
Közérdekű független hetilap - Megjelenik minden vasárnap. ELŐFIZETÉSI ÁRAK : Egész évre 12 kor., félévre 6 kor., negyedévre 3 kor. Egyes szám ára 30 fill. Laptulajdonos és kiadó : HIRDETESEK es NYILTTEREK felvétetnek a kiadóhivatalban és NOBEL ÁRMIN könyvkereskedésében. A villamos telep kérdéséhez. Lapunk előző számában kifejtettük véleményünket arra nézve, hogy ha a világítási bizottság a tisztességes verseny elveit tartja szem előtt, egy perczig se lett volna szabad kételkedni abban, hogy ki építse a villamos telepet. A czikknek nagy hatása volt minden helyes kereskedői érzékkel biró olvasóra s ez a körülmény indít bennünket arra, hogy a kérdésre ismételten visszatérve, más oldalról is megvilágítsuk azt a közönség előtt. A bizottságnak az a határozata, mely szerint felszólitá a 30000 koronával drágábban pályázó ezéget, hogy halandó volna-e ugyanoly árban megtpn^ni a telepet, mint a legolcsóbb pályázó, arczul csapása a tisztességes versenynek, s ez ellen már a bizottsági ülésen is azonnal felszólaltak azok, kik ezt az inkorektséget a vita hevében is észrevették s főleg Antal Géza, akinek föltétlen tárgyilagosságában teljesen megbízhatunk, tiltakozott lglauer szakértőnek ezen javaslata ellen. De a javaslatból a jó ízlés ellenére mégis határozat lön. A 30000 koronával drágább pályázó pedig sietett bejelenteni, hogy ő is szívesen megcsinálja a telepet ugyanannyiért mint az a másik, aki a nyilvános pályázaton 30000 koronával olcsóbb volt. Amidőn ezt látjuk és halljuk, szinte önkéntelenül árra kell gondolnunk, vájjon érdemes-e bizalmunkra az a pályázó, amelyik bízva, akár öszszeköttetéseiben, akár pretekcziójában, kísérletet tesz arra, hogy ily óriási összeget nyerjen ezen a szegény városon ? Mert hogy ezt a villamos telepet 30000 koronával olcsóbban is meg lehet csinálni, azt bizonyítja másik, teljesen megbízható de kisebb haszonra spekuláló czégnek ajánlata, de meg az a tény is, hogy az engedmény megtörtént s ezt a Schuckert ezég semmi esetre sem tette irántunk való szimpátiából, mert az ilyen ügyleteknél nem a rokonszenv, hanem az üzleti haszon a mérvadó. A másik kérdés, mely ezzel az eljárással kapcsolatban a város irányadó köreiben tárgyaltatott az, vájjon helyben hagyná-e a miniszter azt a szerződést, melyet a város ily előzmények után a Schuckert czéggel netán megkötne ? Az általános nézet az, hogy n e m. Mert a városnak, mint közhatóságnak nem szabad agit adni a tisztességtelen versenyre, mely ellen ép ugy küzd a kereskedő világ, mint maga a kormány is. S a jelen eset mindenben a tisztességtelen verseny bélyegét hordja magán. Igaz ugyan, hogy a pályázati kiírásban fenntartotta magának a város | azt a jogot, hogy a pályázatok fölött szabadon dönthet. Csakhogy ez Korántsem az utólagos Hezitálásra vonatkozik, hanem csupán arra, hogy ha az egyik, esetleg drágább pályázó czég iránt nagyobb a bizalma, — annak fog a telep építésére megbízást T* 1 /-v f*"" N Emlékek. ••tCnlku Ott a ruganyos pamlagon végigheveredve, tekintete odatévedt „egy kis arany karika gyürü-ftizérre, mely az óratartója tetején volt elhelyezve. Különös füzér: se nem olvasó, se nem gránát, se nem nyakék. Csupa arany karika gyürü, melyet mintha az aranyműves hozott volna ide, hogy az a deli ur ott a díványon válogasson belőle s vegye ki a magáét. Annak az nrnak az arcza azonban már elvirult, az ötven év, mely barázdákat hasított homlokán, nem kímélte a bőr simaságát. Ősz fürtéi erősen megritkultak s már csak művészettel, finom illesztgetésével volt megadható az érintetlen frissessége a gavallér frizurának. Elővette a kis kézi tükrét és belepillantott. Nem nagy gyönyörűsége telhetett benne* mert csakhamar is belecsusztatta hálóköntösébe, mely piros élénk színével még mindid hirdette a reményt. A pamlag mellett ezüst tálczán ott parádéztak a gavallér régebbi időbeli arczképei, különböző hajviselettel, a fiatalság különféle arányiatával. Előkapta, amely elöször a szemébe ötlött. Hullámos haja volt, a szeme még élénk, ragyogó, a bajusza a legnagyobb gonddal ápolt. Sóhajtás hallatszott. „Ekkor lettem elöször és azt hittem utoljára szerelmes. Beregi Vilmát ott láttam meg a hadaiéi vadászbálon, hol az 1878-iki nagy vadászat után niuiattunk. Vilma az öreg tisztartó legkisebbik leánya volt. Piros arczu, karcsú s mellette telt alak, valóságos'patyolat vállakkal. Abris grófnak is megtetszet s ugyancsak legyeskedett melete, de észrevettem, hogy az én kézszoritásom, az én csárdás táncom, az én ölelésem, mikor táncközben megforgattam, jobban hat. Tüzes fekete szemével mily édesdeden tekintett rám, mintha azt susogta volna: Örökre a tied! Kérdeztem lopva, halkan, ilyen embert mint én tudna-e szeretni ? Keblemre hajtotta a fejéc s nekem egyébb válaszra nem volt szükségem. Jegyet váltottunk, titokban, hogy senki meg ne tudja. Az édes apám az ötezer hold földjéhez nem a tiszttartó leányát óhajtotta menyének. Meg kellett előbb küzdeni az öreg makacsságával, mi nem ment olyan gyorsan, mint gondoltam. Szegény Vilmácska remélt egy ideig, de mikor látta, hogy az én öregem hajthatatlan, egy szép reggel visszaküldte a jegygyűrűmet. A gyürüfüzérból kikapcsolta a legfelsőt. melybe finom betűkkel volt belevésve : ..Vilma". Megcsókolta. — Drága emlékem ! Első veszteségem, mely igazán érintette a szivemet. Kivéve a tánciskolái bolondságokat, ekkor szerettem igazán, az az hogy igazán bevalljam : „igazabban", mint addig. Azt gondoltam, hogy sokáig nem fogom feledhetni Vilmát. A sors máskép rendelkezett. Kevermesen nagy tűzoltói üenepély volt s. Ham vassy Kálmán, az ottani képviselő levitt engem is arra a czéczóra, hadd ismerjem meg azt a vidéket is. Nem volt kifogásom ellene, meglehet hasznomra válik. Valóban első szerelmem eltűnt s beköszöntött hajnali fénnyel, boldogsággal a második. Bodó Magda, a közjegyző leánya helyettesítette beteges édesanyját mint zászlóanya s nincs az a szerető gyermek dólután a „BALATON" kávéházban A NÖI ZENEKAR HANGVERSENYEZ.
