Pápai Közlöny – XIII. évfolyam – 1903.

1903-11-29 / 48. szám

csak egy rendőrőrjárat közbenjöttével lehet megcselekedni. A szidalmaknak és szemenszedett gorombaságoknak ama tömegéhez képest, amelyet piaci kofáink zúdítanak az alkudni próbáló vevő fejére, egy kiszolgált huszárkáplár káromkodása számba se jöhet. Van tehát olcsó élelmiszer, de ahhoz a fogyasztó közönség nem juthat. Tagadhatatlan, hogy a kofáknak is élni kell, de talán mégis előnybe helyezendő egy egész város közönségének érdeke, egy csomó közvetítő kereskedő érdeke fölött. Van-e, nincs-e piaci szabályrendelete Pápa városának és van-e abban intézkedés az úgynevezett elővásárlásra vonatkozólag, az egészen mellékkérdés. Tény az, hogy olyanok az állapotok a piacokon, hogy azok sürgős orvoslására van szükség. Meg lehet és meg kell tiltani a közvetítő kereskedők korai vásárlását, hogy a közvetlenül a termelőtől szerezhesse be szükségleteit. Azonkívül szigorítani kell a piacok fölött való felügyeletet, mert tűrhetetlen az, hogy e város hölgyeit büntetlenül szidalmazhassák. Ha néhány kofát megbüntetnek, majd vége szakad akkor a hősködésüknek. Hogy más városok mennyire védik a polgárság érdekeit, arra nézve csak egy példát hozunk fel. Ogulínban, ebben az apró horvát városkában, ezelőtt néhány esztendővel megtörtént az a furcsa eset, hogy letartóztatták és megbüntették egy államvasuti tizztviselő feleségét, mert 8 óra előtt vásárolt a piacon. A város piaci szabályrendelete ugyanis, mindenképen védeni akarván polgársága érdekeit, ugy intézkedik, hogy nyolc óra előtt CSu k ogulini illetőségű és saját fogyasztásukra vásároló egyének vásárolhatnak a piacon. Nyolc óra után aztán vásárolhatnak a bevándoroltak és a közvetítő kereskedők. Hát ez az intézkedés részben helytelen és jogosulatlan, mert egy város lakosai között, abban a tekintetben, hogy azok benszülöttek-e, avagy bevándoroltak, külömbséget tenni nem szabad, de teljesen jogos és fölöttébb indokolt a horvát városka piaci rendtartásának az a másik intézkedése, mely polgárságát megvédi azok kizsákmányolása és terrorizmusa ellen. Ilyen vagy hasonló intézkedésre Pápa városának is sürgős szüksége van. A fogyasztási szövetkezetek a városokban. A szövetkezeti eszme általánosságban helyes, okszerű és üdvös közgazdasági gondolat. A maga- helyén, a maga idejében, s a maga termeszetes határai között hálás, bölcs és jótékony intézmény a szövetkezet. N . , . falu utczájában egy házacska vonja magara az emberek figyelmét, melynek zöldié í'< stett kapui mindig csukva vannak, Lakói nem mutatkoznak sehol, a kaput iá zárva tartjuk — még fényes nappal is. Egyszer a báró lovászat látták, amint levéllel kezében lépett be az idegen nő kapuján s midőn az 'íjból kilépett a mögött bezáruló kapun, előfogták a kíváncsiak és kérdezősködtek a rejtélyes idegenről tőle. A lovász hallgatott. Mulőn azonban a főbiró megveregette a vállát és ,fiam"-nak szólította s még e^y ezüstforintot is nyomott a kezébe, megeredt a lovásznak nyelve s arait tudott, elmondta a főbírónak, az meg az ő fantáziájának illusztrálásával megtudva adta tovább. Másnap az egész falu „intelligenciája,, suttogva beszélt a többé már nem ismeretlen feketeruhás nőről. Es mig kint az emberek pletykáztak, addig a zöld kapus házban nehéz hörgések szakadtak föl a betegen fekvő feketeruhás nő kebléből. A beteg szánalmas, fájó tekintettel nézett olykor lopva az ágyánál sírdogáló leánykájára. Ajka többször megnyílott már, mintha valamit minriani akarna gyermekének, de aztán ismét csak tovább hörgött. Arczán meglátszott a nehéz, küzdelem, melyet önmagával vivott. — Egyszer csak fölemelkedett fekvő helyzetéből, odavonta magához gyermekét, megsimította szőke szép fürtéit, két tenyerébe fogta annak arczát s hosszan nézett a gyermek ártatlanul ragyogó két szemébe és csókokkal borította el haját, arczát. I)e mint a legtöbb külföldről importált, helyes gazdasági kezdeményezés a magyar földön tulteng és elkorcsosul, us:y a szövetkezeti eszmének is vad hajtásai nőttek, s oly korcs kinövései keletkeztek, amiket a közgazdasági tudomány és a gyakorlati élet egyformán perhorreskál. Efféle korcsszülötteknek tartjuk mi a városokban szövetkezeti alapon létesített füszerkereskedéseket és egyéb boltokat, amikre abszolúte nincsen semmi szükség s tevékenységű^ ket rendszerint nem is koronázza semmiféle erkölcsi vagy anyagi siker, hanem ellenben többnyire az a végük, hogy ügyetlen, tapasztalatlan, sőt számos esetben lelkiismeretlen kezekbe kerülnek és botrányos bukás fejezi be pályafutásukat, amint azt többek között a vidékünkön számos fogyasztási szövetkezet példája is sajnosan bizonyítja. De ott is, ahol a vezetés hozzáértő és megbízható kezekbe van letéve, a városokon létesült szövetkezeti kereskedésnek sorsa többnyire előre meg van pecsételve. Mindenek előtt meg kell említenünk, hogy az afíéle boltok üzemi költsége sokkal nagyobb, mint a pár tanonczczal dolgozó kiskereskedőké, a forgó tőkéjük pedig aránytalanul csekélyebb, mint egy jobbmódu nagykereskedőé. Részben a forgó töke elégtelensége, részben az üzem aránytalan drágasága, részben a megfelelő és előnyös beszerzési források hiánya, részben a kereskedelmi és tarif'ális járatlanság, részben a kereskedelmi tudás és gyakorlat fogyatékos volta — Eddig gyermekem atyádat nem ismerted, ha kérdeztél róla, ugy-e mindig azt mondtam, hogy messze, nagyon messze van, de bár te ebben a hitben éltél eddig és vártad, hogy megjelenjék előtted, hogy megismerhesd, megcsókolhasd, te mégis ismered, sőt szereted is. — Oh, hisz annyiszor csókoltad. A kis leányka kérdő tekintettel nézett anyja szemébe, nem tudta felfogni anyja szavainak értelmét. A beteg aagyot lélegzett és beszélt tov' ">b. — Igen, gyermekem! Te sokszor csókoltál egy bácsit és nem tudtad, hogy az az édes, jó bácsi a te atyád. — Huszonnyolcz éve, hogy ez a falu, melynek lakói vagyunk, porrá égett. Sok ember és még több állat égett benn, mert az uteza két oldalán összecsapódó láng miatt nem lehetett menekülni. A szél felkavarta a lángot és sziporkázó zsarátnokokat hányt jobbra-balra s a falu egy lángtenger volt. A benégettek között találták egj négyéves kis leányka szülőinek holttestét is. A szegény nyomorultak könyeit letörölni siető báróné magához vette a kis árvát, felneveltette, taníttatta s tanítónői oklevelet adott kezébe. Jó szive féltette az árva leányt egyedül a bűnös szenvedélyekkel telt világba bocsájtani, magához vette társalgónőnek. Bár ne vette volna! — Nagyon jó asszony volt. Valódi mintaképe az erénynek. A bárónénak volt egy szép, kedves fia, ki beleszeretett a szegény föld míves szülők gyermekéből lett társalgónőbe. A leány szintén szerette ég el ragad tatással hal lgatja heged ü játéko m at Aztán az utóbbi időben búskomor volt s csak velem szeretett érintkezni, engedje, méltóságot, hogy azt mondom, de nem volnék nő, ha ezt kellően magyarázni nem tudnám. Én félve kerülgettem az ifjú bárót s ha valamikor szerelemről akart beszélni, ügyesen eltereltem a társalgást,e témáról, de az este már nem tehettem. Én játsztam érzéssel hegedűmön s a vonó egyszerre kihullt kezemből. Elájultam. Midőn fölébredtem, ágyamban találtam magamat ugy ruhásán és Béla báró ott ült az ágyam mellett. — Midőn megpillantottam, ijedten ugrottam föl, Maradni késztetett. Leborult elembe és megvallotta, hogy szeret, hogy nálam nélkül boldog nem lehet. Figyelmeztettem rang és születésére s ő mindenről lemondani képes. — Ah! — szörnyűködött a báróné. Mimi folytatta ; — Én nem akartam a bárót elutasítani, sem reményre jogosítani s igy kitérő választ adtam. Érzem, hogy én is szeretem s nem birnék ellentállani a bárónak sokáig tehát 'elmegyek. A báróné meghatottan ölelte keblére a zokogó leányt s szólt: — Gyermekem, édes leányom 1 — Magának oly nemes szive van, oly felkölten gondolkozik, hogy engemet meghat önfeláldozása. Valóban a jelen esetben ez az egyedüli mód, mit tehetünk. Még sok jó tanácscsal s pénzzel látta el a báróné Mimit s nehéz szívvel bocsátotta útra. *