Pápai Közlöny – XIII. évfolyam – 1903.

1903-11-29 / 48. szám

czukrot tartalmaz, 72 korona áron szerezhető be a kereskedő áltál, to­llát kilóként 74 fillérbe kerül, s en­nek daczára városinkban a ezukor kilóját 76 fillérért árusítják, amihez adnak zacskót, spárgát és kiszol­gálást. Pápán a liszt olcsóbb, mint a budapesti malmok árjegyzékem. Igy megy ez petróleumnál és számos más főfontosságú kereskedelmi czikknél. 1 A kiskereskedő, a maga család­tagjainak 15-16 órai munkaidejét semmibe sem számítva, egész talá­lékonyságát felhasználva, megelégszik azzal, ha egész évi fáradozása árán biztosítja maga szegényes ekszisz­tencziáját. A nagyobb kereskedők pedig nagy töke igénybe vételével, szak­képzettségüket, tapasztalásaikat, szor­galmukat és leleményességüket viszik a harezba, hogy nagy beruházásaik­nak, koczkázataiknak és fáradozásaik­nak a megillető hasznát lássák. Lám ilyen elemekkel, ilyen ed zett és tapasztalt munkásaival a ke­reskedelemnek kell versenyeznie egy­egy keresztény fogyasztási szövetke­zetnek, mely mikor üzemének ellá­tására üzletvezetőt kénytelen beállí­tani, akkor nem igen válogathat a legkiválóbb kereskedelmi erők közül, hanem többnyire hajótörést szenve­dett, bukott kereskedők szolgálatára kénytelen reflektálni, s azt drágán megfizetni. Ezenkívül rendszerint a szövetkezet csekély tőkével, mérsé keit hitellel bírva, nem igen értve a szakszerű beszerzéshez, ami a sike­res kereskedésnek sarkpontja; rend­szerint 1—2 év leforgása alatt eljut­nak a végső állomáshoz és felveszik a néhai nevet. A szövetkezetet megalakító ele­mek többnyire azon véleményen van­nak, hogy a versenyképességhez elégséges az, ha egy instacziát írnak a keresztény fogyasztási szövetkeze­tek országos központjához, hogy küldje meg az árukat. Holott elég egy pil­lantást vetni a keresztény fogyasztási szövetkezetek központjának árjegy­zékébe, hogy meggyőződjünk arról, miszerint akármelyik kis szatócs -— olcsóbb, mint az a központ! Kétségtelen tehát, hogy a ke­resztény fogyasztási szövetkezet sem­miféle előnyöket a részvényeseinek abszolúte nem nyújthat, az áru dol­gában olcsóbb nem lehet, hitelt nem adhat, az áruk minőségére befolyást nem gyakorolhat, mivel korlátolt vi­szonyainál fogva, nem válogathat a beszerzési forrásokban ; ha ellenben olcsóbban adja az árukat, vagy ki­terjeszti a hitelezést : akkor rohamo­san beáll a katasztrófa, s az egész intézmény egyszerűen megbukik. Azt hisszük, elég alapossággal kifejtettük a dolog lényegét, ami ko­molyan érdemes arra, hogy mérlegel­jék azok, akiket a szervezendő intéz­mény érdekel. Véleményünk egyébként az, hogy városokon akár keresztény, akár nem keresztény fogyasztási szövetkezetek teljesen feleslegesek, s ép azért mert feleslegesek : legnagyobb részt kivá­lóan gyors tempóban meg is buknak! s végül és utolsó sorban a közegek megbizhatlansága azon lényeges okok melyek városokon alakult fogyasztási szövetkezeteknek veszedelmét elő­idézik. Mindezen sokféle galibát ellen­súly ózni oly módon kívánják, az ugy­.nQvezett keresztény fogyasztást, szö­vetkezetek, hogy felekezeti érzelme­det és-propogandát visznek bele a k e res k ed el e m b e.. A mi álláspontunk szerint ez fel­tétlenül helytelen, semmi szükség nincs -arra, hogy a kereszténység czégére alatt efféle vállalkozások ke­. letkezzenek, mivel még ha tisztán felekezeti kultuszról lehetne is . szó a kereskedelemben, van elég keresz­tény kereskedő, aki a maga tanult szakmájában rendelkezésére állhat hitsorsosainak. Ha a statisztika adatait tekintjük akkor azon elszomorító a'dat tűnik szemünkbe, hogy az országszerte fel­állított efíele szövetkezeteknek teljes 70 százaléka tönkre jutott, vagy lik­vidált. Hogy az másként alig lehet, azt a, következő kereskedelmi argumen­tumok bizonyítják. A városokban kifejlett verseny hatása alatt a fogyasztási cikkek ál­talában oly alacsony nívón állnak, hogy azokat már olcsóbban adni tel­jes lehetetlenség, sőt egyes cikkek­nél, mint például a czukoriiál, azon abuzus kapott lábra országszerte, hogy kereskedelem a czukrot teljesen ha­sion nélkül, sőt sok esetben egyenes veszteséggel hozza forgalomba. Szolgáljon erre nézve például.; két láda koczka ezukor, ami 98 kiló most is szereti súgta önmagának az utóbbi szavakat rajongó lelkesedéssel a be­• teg nő. . ; " • - Azonban belátta a' leány, ' hogy ők. egymáséi nem lehetnek,'a köz üt; ük emel­kedő válasz/iíl ledonliietetlen: Elment seb­zett-szivével. ismeretlen emberek -közé, hogy magáidban keressen- irt fajdalmára. A ma­gány nem ndott--gyógyírt, —- nem feledést, in erfc 'ftf öt eh g-e détt« az .ábrá ndozásm. Kínos gyötrelmekkel telt napok- voltak ezek. —­Kezeit tördelve, siránkozott a nő s ,várta a szabadító halált. Az nem jött. — Hogy is jött volna, midőn, életének akkor volt pom­pázó korszakában! — Midőn' már abban a stádiumban volt a tanítónő, hogy véget vessen remény­telen szerelme folytan sivárnak tetsző éle­tének, akkor megjelent nála az ifjú báró és könyörgésének nem bírt a nő ellentáilni, megvallotta, hogy szereti, de a közöttük lévő válaszfal késztette távozására, magány­ban való enyhülést keresésre, lemondásra. — Azután a báró még többször odautazott látogatására. •— Az öreg báróné megtudta, hogy fia feltalálta a tanítónőt. Hogy minden komolyabb következménynek elejét vegye, fiát házasságra konyszeritette. — A fiatal báró nem akarta nöul venni a számára ki­jelölt grófleányt, de a tanítónő kérésére minden be beleegyezett. És a szegény leány még mit sem sej­tett, nem tudta, hogy o anya lett. Szerette a bárót azután is lelkének egesz erejével, szivének minden dobbanásá­val, de nem fogadta többé. Végre — nem állhatott ellent a bárónak, gyermeke atyjá­nak — s midőn kis leánykája hároméves '' Lj gaigMlJiM MB l'^' l ''sgaggwww'. II I» «J Ü*« I. 'L '. '•.•-'. •• lett, meglátogatta gyermekét. Rábírta a nőt, hogy átköltözzék az öreg' báróné ajtai •. fel­épiitetejt, boldogult szülőinek házába. Mint­hogy leánykáját szerette,. gyakorta meglá­togatta és látogatja; 'csókolja, élébe veszi, beezézi. Egy pillanatig elhallgatott a beszélő nő, gondolkozott, hogyan fejezze be elbe­szélését, Meg vall ja-e most az igazat, vagy hagyja még » r gyermeket tovább is bizony­talanságban.. ÉS mig a beteg nő azon töp­rengett, hogyan mondja meg áz igazságot — a kis leányka megszólalt s az ő kedves, esengő hangjan kérdezte : — De mama, szivem, — miért nem beszélsz az én atyámról, miért arról a sze­gény, szép tanítónőről ? — Hisz arról beszéltem, edes gyer­mekem, — a te atyádról, a bácsiról, arról a szép szőke bácsiról, ki oly nagyon szeret tégedet. A tanítónő én voltam — kis leány­kája meg te vagy 1 A kis lenyka odasimult anyja láztól pihegő keblére és sírt vele, csókolgatta; si­mogatta anyját és egyre mondogatta : — Mamám, édes jó mamám í — Ne sírj," én jó leánykád leszek. Az ajtó csendesen megnyílott s azon egy foketeruhás, szép szőke férfi lépett be. Meghatva állott egy pillanatig az ajtónál s aztán odalépett ő is, keblére ölelte a nőt és leányát, A kis leányka, midőn megpillantotta a férfit, karjaival átölelte nyakát és boldogan susogta. ; — Atyám 1 — édes atyám ! — Az vagyok, gyermekem. — Nem is maradsz el tőlem többé, mindig velem leszel. •A beteg nő kérdő tekintettel fordult a férfi felé. Az meg csillogó szemekkel felelte. — Legyőzve már minden akadály. Az utolsó válaszfal is összeomlott. Tegnap te­mettük a bárónét — feleségemet. •A beteg az ég felé emelte szemeit s ajkára nem jött más szó, mint ez az egy; — Istenem I A báró még soká játszott leánykájával és kérte a beteg nőt, ha elég erősnek érzi magát, Játsszék valamit hegedűjén. Ó, hogyne érezné erősnek magát a beteg, ha jó híreket ball, ha boldog. Oda vitte leánykájával hegedűjét s álla ál a fogva, játszani kezdett, A másik pillanatban már sírt a hegedű és zokogtak ők is mindhárman, művész és hallgatók. Játszott szivével, lelkével, minden ér­zelmét, keservet, örömét a hurokba öntötte s mesteri játékába reprodukálta. A másik pillanatban kihullott kezéből a hangszer s ő visszahanyatlott párnáira. Szive megrepedt. Elete legboldogabb pilla­natában lehelte rá a halál fagyos csókját, A báró és leánya ráborultak a meg­boldogultra és sírtak csendesen. A falióra zenélése ébresztette fel őr­jöngő fájdalmából a bárót, ki a cselédet szólítva, a főbíróért küldött. Pár perez múlva ott állt a főbíró előtte s a báró ,igy szóit hozzá; — Én megyek, intézkedem a teme­tésre vonatkozólag. Ön teljesítse felebaráti s hivatala szabta kötelességét. Visszajövök nernsokara a drága, —- nekem nagyon ked­ves — halottamhoz. — Kérem, vigyázzon, őrizze és vigasztalja egyedüli örömömet képező drága leánykámat.

Next

/
Oldalképek
Tartalom