Pápai Közlöny – XIII. évfolyam – 1903.

1903-10-04 / 40. szám

XIII. evfo yam Pápa. 1903. október 4. 40. szám PAP KÖZERDEKÜ FÜGGETLEN HETILAP. - MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. E LŐFIZETÉS! ÁRAK : Egész évre 12 kor., félévre 6 kor., negyedévre 3 kor. Egyes szára ára 30 fillér. LAPTULAJDONOS és KIADÓ : HIRDETESEK es MYILTTEREK felvétetnek a kiadóhivatalban és NOBEL A R M I N könyvkereskedésében. Komor sötétség lopódzik a szivekbe, sirva fakadunk emlékezetére a véres hóhérmunkának. Gyászos nap október hatodika a magyaroknak, kitörülhetetlenül van megörökítve nemzetünk történetében. A mi 1849, október 6-án történt Aradon, az mély fájdalommal és vég-. telen bánattal tölt el minden magyart. Nem volt az csak boszu müve, de vért szomjúhozó bestiálitás. Nem tudjuk és nem leszünk képesek soha elfelejteni a tizenhárom hőst, kiknek vére áztatta az aradi piaczot. Minden időkben emlékezetünkben marad azoknak a vitéz tábornokoknak a mártíromsága, kiket az ellenség oly kegyetlen és csúfos módon kivégeztetett. A magyarság hős vezetői, a bátor, elszánt hadvezérek, a haláltól nem rettegő dicső hazafiak emelt fővel, nyílt tekintettel, félelem nélkül mentek a bitó alá, egyikük sem remegett, egyikük sem rettegett a haláltól, de sziveikben háborgott, tom bolt a féktelen megvetés, gyűlölet az ellenféllel szemben, lelkükben lobogott a hazaszeretet lángja és e nemes lel keiket rezignációval a magyarok Istenének ajánlva várták vértanú halálukat. Az erőszak hatalmába ejtette ugyan testeiket, de nem volt képes lenyűgözni magasan szárnyaló lelkeiket. Nem hajtottak térdet, nem hullottak a porba, nem esdekeltek kegyelemért. A halálnál sokkal jobban gyűlölték az ellenséget, semhogy kérö,

t esdeklő szó jöhetett volna aj• Am* MM ^ —i Gjanmna. Balázs Pál a nyitott ablaknál ült és tenyerébe hajtotta a fejét. A tágas főúri kényelemmel bútorozott legényszobát bódító, édes ákáczillat töltötte be, s a tinóm mohón, teli tüdővel szivta be a mámoritóan illatos tavaszi levegőt. Ez a májusi éjszaka oly csodálatosan hatotft reá. A nehéz, virágillatos levegő, a templomi csönd szinte elzsibbasztották idegeit. Különös bódultság vett raja erőt, mintha valamely felsőbb hatalom kötötte volna le akaraterejét, gondolatait. Az emlékek egész rajta tódult eléje, rég elfeledett alakok vonultak el lelki szemei előtt, egy-egy halk melódia csendült meg a fülében, majd közel, egesz közel, egy édes, ezüstös leány hangot hallott. Künn a kertben megkezdődik a rejteltelmes zsongás, a madarak összegyűlnek minden év május havának egy éjszakáján, amikor a hold legfényesebben ragyog. — „Nagygyűlést" tartanak a kis dalosok, ekkor elmondja egy, akit az elnök kijelöl közüiök, az élete történetét. Az a szokás, hogy egy embernek jelen kell lennie a gyűlésen, s ez az ember megérti a madarak beszédét, ezen az éjszakán, A bölcs bagoly, a gyűlés elnöke, ezúttal Balázs kertjét szemelte ki az éjszakai összejövetel színhelyéül. Balázs Pál hirtelen felkelt a helyéről és kiment a kertbe. Maga sem tudta, miért vágyott a szabadba csuk erezte, hogy az a fojtó nyomás, amely mellére nehezedik s agyát eltompítja, el fog oszolni künn a szabad levegőn . . . * Egy óriási bükkfa alatt helyezkedett el a fiatal ember. Az ágak között halk beszédet, sürgést forgást hallott. Amint feltekintett, nagy tömeget látott ide s tova surrani. Csodálatosképen nem lepte meg Balázst ez az éjjeli „nagygyűlést", szinte természetesnek találta, hogy a madarak is összejönnek és beszélgetnek, vitatkoznak, akárcsak az emberek, és hogy ő a nyelvüket ugy megérti, mintha a pajtásuk volna. • Képviselve voltak a gyűlésen az öszszes madárfajok. Az apró kolibri mellett méltóságteljesen trónolt a kőszáli sas, s a pinguine barátságosan csevegett a tolakodó fecsegő, arrogans verébbel. A gyűlés elnöke ősidőktől fogva a bölcs, tapasztalt bagoly volt. Az ő parancsainak készséggel vetette magát alá mindegyik, még, még ... a madarak Nestora, a 42 éves mátyásmadár is. Balázs bámulva hallgatta az elnök megnyitó-beszédét, aki éles objectivitással. meglepő tájékozottsággal, ékes, virágos nyelven fejtegette a madarak helyzetét. Zugó helyeslés között adta át a szót az elkukra. Nyugodtan, szívese,n szenvedték el forrón szeretett hazájukért a szörnyű halált. Senki nem ölheti ki a magyarság lelkületéből e gyászos nap emlékezetét, semmi sem moshatja el a gyilkosságok végtelen sorozatának e legborzasztóbb, vérfagyasztó jelenetének képét, sohasem lehet jóvátenni azt a nagy igazságtalanságot, amit azzal a tizenhárom vitéz tábornokkal szemben elkövettek. Az idő gyógyító felejtető hatása itt kudarczot vall. Ime, félszázadnál hosszabb idő mult el azóta, de a szomorú szczénát látja érzi még mindenki, azok is, kik tán szemtanú valának, de még inkább azok, kik akkor még nem is éltek : a magyar ifjak. De ha gyászos emlékezetű is e nap a magyar nemzetnek, mégis lélekemelő. Mert a durva hatalom önkényü vérontása szégyenletes, de dicső a mártírok bátor, halál megvető magatartása. Az Aradon pihenő vértanuk emlékeztén ma is fölbuzdul, lelW" nök egy .aranysárga tollú, ragyogó szemű kanári-madárnak. A kanári könnyedén rálebbent egy erős, kiálló bütykére a legvastagabb ágnak, mely őt, mint szónokot meniilette, megrázta magát, csőrével egyenesre simította a tollazatát és — beszélni akart. Ám a hunczut, szájas veréb vékony hangon elcsiripelte magát: engem illet meg a szó, nékem ígérte a tavalyi gyűlésen az elnök ! Haragos kiáltások hallatszottak, a sas fenyegetőleg rázta a karmait, s a kis veréb kénytelen-kelletlen elhallgatott, Ezüstcsengésü hangon elkezdte a mondókáját, a kis kanári-madár. Mesemondó ajakáról csakúgy peregtek a szavak. * — Ki más is lehet a gyűlésünk, s elbeszélésemnek e tárgya, mint az ember En is mindjárt ott kezdem életem történetét, amikor megjelent benne az ember. — Fogságba kerültem én is, mint ezer, meg ezer társam, mert az már a mi fajunknak, a kanári-fajnak az átka, hogy nem élvezhetjük az Istenadta szabadságot sokáig. — Boldog még az aki szabadon születik s látja az erdőt, rónát, napsugaras, kék eget 1 Hányan jönnek mint rabszolgák a világra, s nem ismerik az édes, szép földet s az arany szabadságot V Fogságba kerültem én is, de aranykalitkám volt, mert az úrnőm nagyon szeretett, és jól bánt velem. A tengerparton lakott az épes apjával, aki nyugalmazott ezredes volt. A kis villa ugy hu-